A Friss Hús Budapest Nemzetközi Filmfesztivál, mint immár Magyarország egyetlen Oscar®-kvalifikáló filmfesztiválja idén is számtalan rövidfilmes kincset hozott el Berlintől Cannes-ig. Az idei magyar és nemzetközi versenyprogramból most is bőven akadnak geek szemre való különleges alkotások.
Boldog emberek
A magyar versenyprogram ízig-vérig sci-fije ez, aminél csak azt lehet kívánni, hogy bárcsak még többet látnánk belőle. Budavári Balázs filmje egy olyan világba kalauzol, ahol a boldogságot számokban mérik. Mindenki nyakán ott villog egy szám 0–99-ig, amely jelzi, hogy éppen hol tart az egyén boldogságszintje. Ennek a valóságnak a terhelt mindennapjait egy fájóan ismerős kórteremben tapasztaljuk meg, ahol a kilengő boldogsághullámoktól egészen a kötelezően feltornázandó értékekig mindenféle nyomasztást kap az egyszeri boldogtalan ember. Budavári ötlete nagyon izgalmas, számtalan társadalmi vizsgálódásra alkalmas disztópia, ám a lehetőségek közül egy intim pillanatot választ a film főszálának. Egy már szétment pár férfi és női tagján keresztül vizsgálja meg, hogy hol van az egyéni boldogság határa. A Boldog emberek ebben a tekintetben erősen férfiközpontú, ami kellemetlenül rossz fényben tünteti fel a női félt. A választott megközelítés viszont érthető lesz, hiszen végig annak a szemével tekintünk erre a nevetségesen boldogságcentrikus világra, akit otthagytak mindenféle instrukció nélkül az érzései kezelésére. Így ebben a férfikarakterben ott van magával a helyzettel való tagadás és az eszköztelenség tehetetlensége.
Wander to Wonder
A nemzetközi versenyprogram egyik legdepresszívebb darabja úgy, hogy egy aranyos, gyerekeknek szóló műsor áll a középpontjában. Az első percekben egy klasszikus, gyerekeket megszólító kis műsort kezdünk nézni, ahol a narrátor minden részben egy új problémát vagy eszközt mutat be a kíváncsi gyereknézőknek – egészen addig, amíg meg nem hal. De vajon mi történik a mesék világában ezután? Nina Gantz holland rendező az itt dolgozó kis lényekkel meséli ezt el, és spoiler, de nincs pozitív üzenete. Annak a tragédiáját ragadja meg, amikor az eddig látott mintákon túl nincs más, amivel tovább létezhetünk, miután elvesztettük azt, akitől ezeket elsajátítottuk. A három gyámoltalan kisemberke ebben őrlődve próbál értelmet találni, kilátni zárt világukból, ám harcuk szinte értelmetlennek hat. Ezek akár mi is lehetünk, akik próbálnak állandóan értelmet keresni az egyre fojtogató valóságunkban annak a kellemetlen kérdésnek a feltevése nélkül, hogy amúgy van-e ennek értelme. Gantz mindezt egy furcsán vicces, de nyomasztó hangulatba csomagolja, amit pazarul bizarr stop-motionnel elevenít meg – és persze az elmaradhatatlan 80-as évek VHS-esztétikájával.
Meg fogsz ölni egy őzikét
Egy pár egy közeli hegyre szeretne eljutni, hogy csillagokat nézzenek, ám útközben eltévednek. Útbaigazítást egy benzinkúton keresnek, ám az elhagyatottnak tűnik. A hely varázsa a pár lány tagját magával ragadja, és az élményben végül saját addig gyűjtögetett félelmei törnek felszínre. Varga Anna Boglárka rövidfilmjét főleg azért a stílusérzék és hangulat miatt ajánlom, amiért a thriller/horror műfaját szeretjük. A Meg fogsz ölni egy őzikét végig sejtelmes, a valóság-valótlan határával játszik, hogy aztán rávezessen egy sokkal hétköznapibb problémára (némileg fájóan hétköznapira). Varga jó érzékkel él a suspense-szel, ami az egy-két darabra korlátozott helyszínnel is működik. Továbbá sokat épít a fényekre, és kellemes meglepetés, hogy az alkalmazott trükkök is a helyén vannak, nem lógnak ki a képi világból.
Tennis, Oranges
A Kísértések versenyprogramban található Sean Pecknold-animációs film kicsit olyan, mintha egy Wes Anderson filmbe csöppentünk volna. Adott egy kiégett robotporszívó, aki egyszer csak besokall attól, hogy mindennap székeket tologat arrébb. Így hát kigördül, és valami új célt keres, amit hamar meg is talál egy csendes utcában. Két nyúl ül egymástól távol – egyik az utcán, a másik a házban –, akik örökös időhurokba ragadtak. A robotporszívó, felismerve a szomorú helyzetet, elhatározza, hogy újra összehozza a párt. Pecknold érzékenyen vezet fel robotján keresztül egy szomorú szerelmes történetet,, ahol a legnagyobb melegséget a közös pillanatokban rejlő vágyódás, az emlékezés puszta öröme jelenti. Ez pedig jól rímel arra, hogy mi is az életben az igazán hasznos és fontos feladat. Mindezt a meleg színekben tetsző, igényesen kidolgozott stop motion figurák és az abba beúszó melankólia támogatja. Kedves, szép, kicsit szomorkás darab.
Üvegház
Ha hiányoznak a neonos, Daft Punkot idéző videóklipek, akkor Sárdi Katalin animációs rövidfilmje kárpótolni fog. Az Üvegház a 80-as évek és synthwave vibe-okat idéző világában egy rendező alkotásába nyújt exkluzív betekintést. A férfi oldalán ide lép be két színésznő: egy reményekkel teli, lelkes lány és egy, a munkájában már nagyon megfáradt, inkább mogorva társ. A műalkotás keletkezése, amely sajátos és talányos képekben elevenedik meg előttünk, olyan kérdéseket is feltesz, mint például hogyan hat a közös alkotás a benne résztvevőkre. Elég, hogy valami szép legyen, vagy fontosabb, hogy jól érezzük magunkat? Utóbbi kérdést aprólékos környezettanulmánnyal igyekszik megválaszolni, amelyben az új színésznő van segítségünkre. Mint főszereplő a kedvessége miatt könnyű vele menni, viszont figyelmes tekintetén keresztül Sárdi nagyon sok apró részletre rá tudja irányítani a nézői figyelmet, ami segít a később jövő szerteágazó képek megértésében. Végül egyértelmű válaszokat ad a felvetett kérdésekre, ám ahogyan eljut ezekhez, az teszi igazán kellemes darabbá az Üvegházat.
Hymn of the Plague
Ataka51 néven alkotó művész szerint a világot érintő hatalmas változások és válságok árnyékában lassan eltűnik a mindennapi élet. A Friss Hús Végjátékok versenyprogramjában szereplő filmje e köré a gondolat köré szerveződik, de szerencsére tartalmaz ennél vidámabb megfejtéseket is. A rövidfilmben egy zenekar próbálja eljátszani Puskin művét, ám egy körülöttük örvénylő jelenség nem feltétlen örül ennek. Vagy pont a zene csalja elő a székeket remegtető szellemet? Bár lassú, szinte nyugodt mederben csordogál a cselekmény végkifejlet felé, pont ez a csendes letisztultsága teszi megdöbbentővé a filmet, főleg a fenti értelmezés tekintetében. Ha viszont csak egy gonosz és szórakozott szellem rosszalkodásaként nézzük a képsorokat, akkor egy vicces, jópofa gegként élhetjük meg a Hymn of the Plague-et. Erre remek kis támpontot adnak az agresszívan zizegő lapok vagy csúszkáló székek.
Dögsúly
Komáromy Bese idei Friss Hús rövidfilmje a tavalyi Marcanghoz hasonlóan a testhorror eszközeivel vág az emberi kapcsolatok mélyére. Ezúttal egy fiatal lány életébe visz minket, aki éjszakáról éjszakára új fiút újít be. A vége viszont mindig ugyanaz, amiben már ő is egyre inkább kezd kiégni. Ennek fejtegetésében pedig a horrorkörítés kellően zavarba ejtő ahhoz, hogy itt maradjunk a végkifejletig. Ilyen tekintetben a Dögsúly nehezebben adja magát, mint a Marcang, hiszen a horrorokból ismert vészjósló elemek (átok, szörny, para hangok) kettős jellegűek. Egyszerre tűnnek teljesen valóságosnak és a természetfeletti jelzőinek. Ebben tekintetben a rövidfilm jól él a rendelkezésre álló eszközeivel, a látszólagos praktikus megoldások nem ölik meg a felépített horrort, még a finisbe érve sem. Sőt, a történet végkifejletét is jótékonyan ködösíti, sokáig elrejtve az értelmezést.
+1 ráadás rövidfilm
The mysterious adventures of Claude Conseil
Marie-Lola Terver és Paul Jousselin francia rendezők filmje nem igazán kapcsolódik a fantasztikumhoz, ám a közösségi média és a jelenlegi médiafogyasztási szokásaink miatt mégis erősen itt a helye a válogatásban, mert mindezt ilyen kedvesen feldolgozva nem mindig látni. Claude Conseil és férje egy idilli erdő szélén élik mindennapjaikat és figyelik a madarakat – különösen Claude. Az idős hölgy elszántan követi a hol nappal, hol éjjel felbukkanó énekesmadarakat, hogy felvegye csodás hangjukat szépen növekvő Youtube-feliratkozói számára. Azonban hobbiját egyre nehezebb jól végeznie, hiszen telefonja állandóan csörög. Fiatal férfiak és nők hívogatják nap mint nap, hogy valami ostobaságról locsogjanak neki: hogy imádják, szeretik, amit csinál, és twerkelhetne többet.
Nem lelőve a hívások mögötti poént, Terver–Jousselin filmjében az a legkedvesebb vonás, ahogyan főhősük a váratlan és nagyon is idegesítő szituáció előtt áll. Hobbi madármegfigyelőként nem kell türelemért és megértésért a szomszédba mennie, pont ezzel az erővel képes nem borzongva, hanem érdeklődve fordulni a probléma felé. Egyszerűen ettől hat frissnek és egyedinek Claude Conseil. Ahogyan a nyugdíjasokat szerepeltető krimikben, úgy Claude is azon művek sorát gyarapítja, akik tudatosan rángatják ki az időseket az általunk épített keretek közül, de úgy, hogy azért karakterükből sem esnek ki. Ez a francia kisfilm nemcsak ötlet szinten hozza ezt, hanem a magától értetődő természetességében is. Úgy vezeti szereplőit egy teljesen felpörgött külvilágban, hogy azok sosem hagyják el saját burkukat, mégis képesek lesznek a kapcsolódásra.
További geekszemnek való filmekért látogass el a Friss Hús @Midnight és weirdcore vetítéseire május 29. és június 4. között a kijelölt mozikban! Keresd a részleteket a Friss Hús Budapest oldalán!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
