A csütörtöki nyomozóklub és a Gyilkosokra utazunk után újabb nyugdíjas nyomozócsapat jelentkezett Angliából, egész pontosan a Marlow nevű kisvárosból. Egy nyugdíjas rejtvényfejtő, egy lelkészfeleség és egy kiégett háziasszony próbál megfejteni egy gyilkosság/öngyilkosságot. Aztán még egyet. Aztán még többet, pláne, amikor ők maguk is életveszélybe kerülnek. És ahol a kezdő nyomozó nem boldogul, ott a hölgyeknek kell rendbe tenniük a dolgokat.
Hétköznapi (nyomozó)nők
A Marlow-ban lezajló gyilkosságok áldozatairól elmondható, hogy olyan emberek voltak, akiknek az életét vagy a múltját szinte senki sem ismerte igazán. Mégis mindegyikük esetében van Marlow-nak legalább egy olyan lakója, akit nem hagy nyugton a haláleset. Az ismert műkereskedőt a szomszédja, Judith Potts kedvelte, a taxisofőrt a háziasszony Suzie, aki a férfi kutyáját sétáltatta, a harmadik áldozatnak pedig Becks, a helyi lelkész felesége volt jó ismerőse. Így a három, egymást kezdetben alig ismerő asszony összefog, hogy kiderítsék, kinek volt oka végezni a barátjukkal/szomszédjukkal. És elmondható, ha a három asszony nem fejti meg, hogyan függ össze a három gyilkosság, talán sose derült volna fény a megoldásra.
Pedig a három nő közül csak Judith kedveli a rejtvényeket (bár ő sem az ilyen véreseket). A hetvenhét éves nő keresztrejtvényeket állít össze újságok számára, magányosan él egy városszéli kúriában, és úgy fogyasztja a whiskyt, mint más a vizet. Mivel kedveli a magányt, kevés ismerőse, pláne barátja van Marlow-ban. Így amikor a város melletti folyóban úszva véletlenül meghallja, ahogy a szomszédját megölik – bár sokáig senki sem hiszi el, hogy gyilkosság történt –, egyértelmű, hogy nyomozásba kezd.
A másik két nő, mondhatni, véletlenül keveredik bele Judith nyomozásába. Suzie a barátja, a taxisofőr miatt, aki szintén annyira magányos volt, hogy az asszonyon kívül nincs olyan ember a városban, akit foglalkoztatna a haláleset. Becks pedig csak azért, mert Judith belerángatja az ügybe.
Judithról általában elmondható, hogy a stílusát tekintve olyan, mint egy tank. Ha lövéseket hall, nem elfut, hanem a lövések irányába tart. Ha a nyomozónő azt mondja neki telefonon, ne avatkozzon a nyomozásba, akkor igent mond, miközben hallgat arról, hogy épp a tetthelyen tartózkodik. És ha azt látja, hogy szeretett barátja házában illetéktelen behatoló jár, akkor átússza a folyót, vagy átevez rajta, ablakokon mászik be, hogy elkapja a betörőt/gyilkost, és nem ismeri a „nem” szó jelentését.
Judith egyszerre érdekes és kissé valószerűtlen figura, mert, valljuk be, sajnos elég kevés olyan nyugdíjasról tudunk, aki ennyi idősen meztelenül úszkál a folyóban, vagy ablakokon mászik be, akár egy kommandós.
Ennek ellenére kezdetben nem tűnik nagyon érdekes figurának, míg ki nem derül, hogy neki is – ahogy szinte mindenkinek az álmos kisvárosban – rengeteg titka van.
Ha valaki kint lett volna a folyón éppen abban a pillanatban, és feltekintett volna Judith házára, egy alacsony, formásan duci, kócos ősz hajú, a hetvenes évei végén járó nőt látott volna, ahogy anyaszült meztelenül áll az ablakfülkében, vállán egy köpönyeggel, mintha valami szuperhős lenne. És több értelemben az is volt.
Csak még nem tudott róla”.
Ugyanez elmondható a másik két nőről is. Suzie csinos, negyvenes nő, aki mások kutyáját sétáltatja, aztán később kiderül róla, hogy romokban az élete, mindenki elhagyta, ő mégsem adta fel, és egyedül próbál boldogulni. Ráadásul van benne elég kitartás és bátorság ahhoz, hogy amikor vadonatúj barátnői veszélybe kerülnek, gondolkodás nélkül a segítségükre siessen.
Becks pedig már első látásra is különösnek tűnik, ugyanis Judith egy szekrényben rejtőzve talál rá a sekrestyében. A személyében egy olyan nőt ismerhetünk meg, akit látszólag teljesen kielégít az, hogy a családjáról és a férje egyházának tagjairól gondoskodjon, de az állandó takarítási mániája is jelzi, hogy ő is többre vágyik annál az életnél, amiért mindenki úgy csodálja a környezetében.
Kevésbé izgalmas mellékalakok
A három nőn kívül azonban a kisváros többi szereplője nem tűnik sem ennyire kidolgozottnak, sem ennyire izgalmasnak.
Tanikának, a fiatal nyomozónőnek két mozgatórugója van: hogy megoldhasson egy gyilkosságot, míg a főnöke, a valódi hozzáértő nyomozó távol van, és eközben minél többet lehessen a családjával. Ezeken kívül igazából nem sok említésre érdemes dolgot tudunk meg róla.
A főgyanúsított Elliott Howard legfőbb jellemzője meg az, hogy gyanúsan bámul kamerákba, és szinte mindenkivel öntelt, goromba pokróc módjára viselkedik. És csak a három nő nyomozásából derül ki, hogy Elliott – akárcsak Judith szomszédja, a műkereskedő Stefan – múltja sötét titkokat rejteget.
Rajtuk kívül felbukkan még Fred, a barátságos postás, meg a mérhetetlenül tahó Andy Bishop, valamint pár férj, de kicsit mindegyikük olyannak tűnik, mintha a szerző a kisvárosokban élő karaktertípusokat akarta volna felvonultatni a regényében.
Amitől mégis jó ez az egész
Thorogood regénye valószínűleg nem ezektől az elemektől válik szerethetővé.
Amitől jó ez a történet, az az, hogy az író egy hetvenhét éves nőt tett meg a főszereplőjévé, és ezzel bizonyítja, hogy harmincon (negyvenen/ötvenen) túl is van élet, és egy nyugdíjas nő (vagy férfi) bőven lehet olyan okos, vagy aktív, mint a nála fiatalabbak (sőt).
De Judith – sőt, a másik két nő – karakterével azt is megmutatta, hogy akár az idősebb emberek, akár a „pusztán” háziasszonyok milyen láthatatlanok a többi ember számára.
– Ez a világ ostobasága, ha engem kérdez – mondta Judith kimérten. – De a társadalom úgy döntött, hogy én csak egy kis öregasszony vagyok. Mint mondtam, láthatatlan. Ezt kellene kihasználnunk.”
És valóban így is tesznek, hiszen egy nyugdíjas nőről, egy vonzó háziasszonyról meg egy lelkész feleségéről se annyi észt, se annyi bátorságot nem feltételeznek az emberek, hogy képesek lennének a régmúltba visszanyúló bűnesetek felderítésére. (Aztán persze kiderül, hogy dehogyisnem.)
És külön szerethető még az is, ahogyan Thorogood a három nő közötti barátság létrejöttét ábrázolja. Nincs azonnali egymás nyakába borulás vagy kölcsönös szimpátia, inkább mintha a város fura különcei futnának össze, és próbálnák kitalálni, mihez kezdjenek a másikkal. Judith erőszakos és mániákus, ha a gyilkosságokról van szó, és egy pillanatig sem leplezi, hogy utálja, ha a múltjában vájkálnak. Suzie és Becks meg egyszerre ragaszkodik hétköznapi, unalmas, kimerítő és igen boldogtalan életéhez, miközben csábítja is őket a lehetőség, hogy részt vegyenek a nyomozásban, ami végre kilódítaná őket a szürke hétköznapokból.
Maga a gyilkosságsorozat, illetve a mikéntje viszont annak is megfejthető, aki nem foglalkozik rejtvények kitalálásával, mint Judith, mégis szórakoztató és izgalmas a történet.
Ennek a krimiszálon kívül még több oka is van, és ezek közül az egyik a regény kicsit angol, kicsit morbid humora, amit Thorogood következetesen végigivisz a történeten.
– Mrs. Potts! Az elmúlt hét év mindegyikében Marlow nyerte el a „Legvirágosabb kisváros” címet. Amikor engem utoljára kihívtak valami incidenshez, kiderült, hogy két hattyú sétált a Fő utcán, és akadályozták a forgalmat. Biztosíthatom önt, hogy Marlow-ban nincsenek bérgyilkosok.
Ekkor kivágódott az ajtó, és egy levegő után kapkodó rendőr esett be rajta.
– Főnök, egy fickót agyonlőttek a Wycombe Roadon!”
És bár még a rendőrök is úgy vélik, Marlow egy nyugodt és békés kisváros, a nyomozás során természetesen kiderül, hogy a régi bűnök árnyéka messzire nyúlik, és hogy még a Temze mellett található, „turistaparadicsom” kisvárosban is sötét dolgok úszhatnak a mélyben.
És ennek külön pikantériája az, hogy Marlow egy valóban létező kisváros az angol Buckinghamshire megyében, körülbelül egyórás autóútra Londontól. Igazi turistaparadicsom a Temze mentén, tele kertekkel és parkokkal, no meg viktoriánus stílusú épületekkel. Sőt, maga az író is ott él – bár elgondolkodtató, a helyi lakosok vajon örülnek-e annak, hogy több gyilkosság színhelyévé tették a lakóhelyüket.
Robert Thorogood regénye Angliában már több folytatással is büszkélkedhet (Death Comes to Marlow és Murder on the Marlow Belle), sőt, tévésorozat is készült belőle, amelyben Judithot az a Samantha Bond játssza, aki a nagysikerű Downton Abbey-ben Lady Rosamundot alakította (itthon az RTL +-on érhető el A marlow-i nyomozóklub címen). Én kíváncsian várom a folytatást magyar nyelven, amelyben a három nő újabb bűneseteket fejt meg, miközben – remélhetőleg – még többet tudunk meg róluk, ahogy a csöndes kisvárosról is. És főképp azért, mert jó élmény olyan történeteket olvasni, amelyekben az idősebb korosztály lép elő főszereplővé – pláne, ha gyilkosságokat és egyéb bűneseteket oldanak meg sikeresen.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
