A kaszkadőr túlzás nélkül a filmkészítés legalulértékeltebb szakmája: azon kevés részlegek közé tartozik, amelynek tagjai a filmgyártás hőskorában nemegyszer az életükkel fizettek a vásznon látott csodákért. Egyben egyik legnagyobb letéteményesei annak, hogy emberfeletti tettekkel szembesülhetünk a mozgóképekben – ehhez képest elismerés szinte semmi nem jut nekik, legyen szó specifikus díjakról, vagy éppen arról, hogy a sztárok ne azzal hencegjenek, hogy „nekik nincs szükségük kaszkadőrre, mert mindent megcsinálnak maguk”. Ezért is örömteli, hogy az olyan filmek sikerével, mint a John Wick és a Tyler Rake: A kimenekítés egyre több fény vetül a kaszakdőrszakmára – na meg a SkyShowtime egy az egyben nekik dedikált hatrészes sorozata, a Felvétel! révén. Azonban ez a miniszéria sokkal inkább ébreszt ellenszenvet a szakma művelői iránt, mint tesz igazságot velük kapcsolatban.
Eleve nagyvonalú a teljes szakmáról beszélni, amikor a(z eredeti „Action” cím kétértelműségét a magyarban elveszítő) Felvétel! valójában egyedül a 87North, David Leitch (John Wick, Deadpool 2., Hobbs és Shaw, A kaszkadőr) produkciós cégének szégyentelen promóanyaga, amelynek keretében a rendező a legközelebbi munkatársainak személyes történeteit használja ki. Már a bevezetésben igyekszik ennek mentén keretezni magát a mű, amikor Keanu Reeves megszólalásait bevágva azt sugallja, hogy a kaszkadőrök Leitch és a 87North felemelkedésén keresztül fogják elfoglalni méltó helyüket a filmvilágban.
Az évad két produkció, a Leitch produceri felügyelete mellett készült Vérapó, illetve a saját maga rendezte A kaszkadőr munkálataira kalauzol el minket, nagyjából 3-3 epizódban, strukturálisan tehát aligha több két, annak idején kötelező DVD-extrának számító werkfilm összefűzésénél. Ennek megfelelően hemzseg a szokásos BTS-közhelyektől, egymás körbedicsérésétől a tét nélküli kihívásokon folytatott látványos drámázásokig (ehhez még vegyük a szereplők sajnáltatását, hogy mennyit vannak távol a családjuktól, mintha ez exkluzívan a kaszkadőrlét velejárója lenne, és ne járna 150 másik stábtag ugyanebben a cipőben…). Ám még ha felépítésében meglehetősen ötletszerű és közhelyes is, ritka az olyan werkanyag, amely ennyire szigorúan egyetlen szakmára fókuszálna. Amikor kicsit kitekint a figurák személyes sorsa mögül, vitathatatlanul hiánypótló és tanulságos betekintést ad a kaszkadőrmunka nüanszaiba és produkciós felépítésébe, még ha ez elsősorban a laikus nézőket is célozza meg .
Igaz, ehhez el kell jutnunk A kaszkadőrt tárgyaló 4-6. epizódig, amelynek rekordjait, változatos és izgalmas mutatványait – szemben a relatíve egyszerűbb Vérapó kihívásaival – tényleg mélységeiben lehet tárgyalni. De tegyük hozzá, a sorozat ekkor sem elsősorban azzal foglalkozik, hogyan épül fel egy autós elütés vagy egy hatalmas ugratás. Szakmázás helyett ugyanis elsősorban a személyi kultuszépítés a célja, így főleg a Vérapó csapata esetében könnyen támadhat az a benyomásunk, hogy ők a legkevésbé sem kaszkadőrök szeretnének lenni, hanem – mint ezt számtalanszor megjegyzik – ez csak ugródeszka a számukra ennél komolyabb pozíciókhoz: JoJo Eusebio koordinátor rendezővé lépne elő, a dublőrök színésszé avanzsálnának, és odáig vannak, hogy Leitchen keresztül végre erre reális lehetőséget kaphatnak.
(Nem kell sokat izgulnunk, ugyanis a cikk apropója egyben spoiler is: Eusebio rendezői debütálása, A szerelem fáj most érkezett meg a mozikba – természetesen az 87North gondozásában.)
Egyfajta bizarr kisebbségi komplexus rajzolódik ki a szemünk előtt, ahol a többséget nem a saját hivatása iránti szenvedély motiválja, hanem az, hogy egy vissza nem térő lehetőséget kaphat, hogy a szakmai tudása köré formálja a főbb kreatív pozíciókat.
Mintha hangmérnököket és látványtervezőket hallgatnánk arról, hogy az az életcéljük, hogy egy hangok/díszletek dominálta filmet rendezzenek. És ebből a kiindulópontból rendkívül könnyű megfejteni, miért egyre visszásabb az eredetileg sokkal fényesebb jövőt előrevetítő, a John Wick teremtette akciófilm-reneszánsz: egy évtized múltán kiválóan látszik, hogy Leitch és utánzói képtelenek arra a kreativitásra és művészi teljesítményre, amit például a Mad Max- vagy a Mission: Impossible-széria a kisujjából kiráz. Ehelyett fájdalmasan gondolattalan, önnön bravúrjaikra mutogató, egymást majmoló tucatmozikat gyártanak futószalagon. (A szerelem fáj alapján Eusebiónak is pont ennyire volt kár rendezőnek állni.)
A szerelem fáj kitűnő Valentin-napi ökörség, ha nincsenek nagy elvárásaid – Kritika
Már-már komikus, ahogyan a Felvétel! nagyravágyó kaszkadőrei olyan sommás filmalkotó-coelhókra ragadtatják magukat, mint hogy „ez a film azért különleges, mert itt az akció a történet részét képezi, és a történet az akció részét képezi”, mintha legalábbis George Miller második eljövetelével állnánk szemben, pedig a Vérapó képében csak egy közepesen bugyuta alapötletű, tucat-akciókomédia kulisszái mögött járunk.
Ehhez képest felettébb üdítő, amikor megérkezünk A kaszkadőr forgatására Ausztráliába, ahol a kertész-alpinistából lett kaszkadőr-rigger vagy Ryan Gosling brit parkour-dublőre életútjában nemcsak az addig hiányzó szakmai alázat csillan fel, hanem a kizárólag saját ambíciójukat habosító Vérapó-stábhoz képest némi személyiség is, a különböző szakmai háttereknek hála. Igaz, ha a sorok közé nézünk, Eusebióék esetében is akadnak figyelemreméltó közjátékok, amikor a makulátlanul megformált marketing mögül kivillan az emberség. Például amikor a főszereplők alkotói-irányítói vágyai végre beteljesülhetnek a Vérapó second unitjának élén, hogy aztán a feladattal félig-meddig felsüljenek, és a maximalizmusukkal csak feneketlen frusztrációba hajszolják magukat. És bár az eddig papírra vetett soraim tükrében úgy tűnhet, ez csak kaján kárörömöt vált ki, végső soron mégis valamiféle empátiát ébreszt, amikor látjuk a rosszul palástolt elkeresedést az arcokon, hogy „évtizedek áldozatai, felkészülése után lehet, hogy a célegyenesben derül ki, hogy kevés vagyok ehhez?”
Mégis, hatalmas kihagyott ziccer, hogy a sorozat zéró történeti áttekintést nyújt, és annak a technikai részleteit is alig ismerjük meg, hogy például hogyan sikerül összehozni A kaszkadőr borulás-átfordulási rekordját, miközben azt legalább nyolc különböző szereplő esetében meghallgathatjuk, hogy már gyerekkora óta kaszkadőr akart lenni – azt leszámítva, hogy most már természetesen a rendezői vagy a színészi pozíciók érdeklik csak. A kaszkadőr szakma valóban sokkal több elismerést és figyelmet érdemel, de ezt biztosan nem úgy fogja elnyerni, ahogyan David Leitchék ezzel az öntelt és agresszív önreklámozással elképzelik.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
