Sorozat

A Dűne: Prófécia kissé kaotikus, de azért szerethető előzmény

A Dűne: Prófécia nyolcezer évvel Paul története előtt mesél az Impérium hatalmi harcairól, néha kicsit kevesebb fűszerrel. Kritika.

Frank Herbert Dűnéje sajnos sok nagy fantasy regénysorozat sorsára jutott, azaz az írója sosem írta meg sem a végkifejletet, sem más történeteket az univerzumban. A Frank Herbert halála után hátramaradt jegyzetekből a fia, Brian Herbert folytatta a munkát, Kevin J. Anderson íróval közösen. Munkájuk gyümölcse lett nemcsak a Dűne vadászai és Dűne homokférgei (a 7. és 8. rész), de számos előzménysorozat is, mint az Előjáték a Dűnéhez és a Dűne legendái trilógiák. Ezek közé tartozik a magyarul most először megjelent Dűne Nagy Iskolái is, amelynek első kötete, a Dűne nővérei szolgáltatta a Prófécia c. sorozat alapját.

A beharangozóval ellentétben a Dűne: Prófécia nem a Dűne nővéreinek adaptációja, hanem inkább folytatása – nagyjából egy generációval azután veszi fel a fonalat. A története szerint a ravasz Valya Harkonnen áll a korai Bene Gesserit (egyelőre egy lányiskolának álcázott, szigorúan női testvériség) élén. A nő fiatal korában mélyen meggyűlölte az Atreides-házat, amiért a gondolkodó gépek ellen vívott háború után megfosztották a családját a becsületétől, és a dühe csak nőtt az öccse, Griffin halálával. Később azonban mindazt az eltökéltséget, amit a bosszúra szánt volna, arra fordította, hogy magához ragadja a Bene Gesserit feletti hatalmat, és nővéreivel együtt kiterjessze befolyását az egész univerzumban. Valyát a hatalomvágyon túl azonban más is hajtja – elődje, Raquella Főtisztelendő anya a halálos ágyán látomást kapott a Rend és talán az univerzum pusztulásáról. A nő kétségbeesetten próbálja folytatni a munkáját, megérteni a látomást, és elkerülni a véget – ennek első lépéseként pedig eldönti, hogy egy nővért akar az Impérium trónjára ültetni. A császár lánya, a lázadó természetű Ynez hercegnő pont kapóra jön…

A Dűne: Prófécia kissé kaotikusan indul, és még kaotikusabban zárul.

Rengeteg szálat, rengeteg karaktert mozgat, és bár a fő sorozat ismeretében (származzon az akár a könyvekből, akár Villeneuve filmjeiből) nagyjából el tudjuk magunkat helyezni időben és térben, még így is eléggé oda kell figyelni, hogy ne veszítsük el a fonalat. Ellentétben a Dűnével, a Próféciában viszonylag másodlagos szerepet kapnak az Atreidesek, a főszereplőgárdában egyedül Kieran, a császár fegyvermestere tartozik közéjük. A fókusz inkább a Harkonneneken, illetve a Corrinókon, köztük is Javicco Corrino császáron, és két gyermekén, Ynezen és a fattyú Constantine-on van. 

A Dűne jellegzetes, misztikus hangulatával ellentétben, ami elegyíti a sci-fit a fantasyval, itt még sokkal több a klasszikusan futurisztikus elem, hiszen nem sokkal járunk a Butleri Dzsihád, a gondolkodó gépek elleni háború után. Bár már betiltották a mesterséges intelligenciát, de még sokszor találkozunk az erősen gépesített civilizáció maradványaival, és még csak kifejlődőben van a mágiarendszer, nem annyira természetes dolog a jövőbelátás, a Hang, a fűszer használata minden téren, mint Paulék korára. A sorozat ezt a különbséget meglepően jól megragadta – vannak persze elemek, ahol a világ két kora túl hasonlónak érződik (a Bene Gesserit igazmondók egyenruhája annyira jól bevált, hogy nyolc évezred után is pontosan ugyanúgy néz ki), de általánosságban nem érezzük magunkat ugyanott és ugyanakkor. 

Egyúttal a Dűne: Prófécia sokkal több időt szán a galaktikus politikára. Bár ott az Arrakis, a fűszer, de a konfliktusok elsősorban tárgyalótermekben zajlanak – ha vannak is fegyveres harcok, azokra általában inkább utalgatnak, mint megmutatnák őket. Ilyen szempontból a sorozat hangulata inkább hasonlít a Dűne Messiása regényre, mint az első kötetre – kilépünk az egyéni kalandok és hősök világából, és a hatalmasok árnyak között folytatott játszmáira fókuszálunk, ahol viszont ugyanúgy mindenki áldozat lehet. Valya maga mondhatni a főszereplőnk, mert vele töltjük a legtöbb időt, és az ő tervei mozgatják legerősebben a cselekményt, de a sorozatnak nagy erénye, hogy nem akarja túl pozitívan bemutatni. Valya elképesztően okos, aktív, tehetséges manipulátor és bonyolult személyiség és Emily Watson nagyon érdekesen alakítja, ugyanakkor határozottan nem szimpatikus és nem jó ember. A céljai érdekében, ha nem is szándékosan, de valóban bántja a saját családját is, abszolút nem riad vissza a tömeges gyilkosságtól, mindenkit inkább tekint eszköznek, mint embernek. Hol bosszúvágy és keserűség, hol egyszerűen fanatizmus, ami hajtja, és szinte sosem mutat valódi empátiát. A húga, Tula sokkal emberségesebb és érzékenyebb nő, de sorozatosan hozza a rossz döntéseket, és legalább annyi kárt okoz, mint Valya maga. A Mark Strong által megszemélyesített Javicco Corrino szintén érdekes figura, mint a gyengekezű császár, aki kétségbeesetten próbálja átlátni és kézben tartani az eseményeket, de az évad végére talán az egyik legizgalmasabb személyiséggé vált – nem lett erősebb, vagy jobb, de meg lehetett érteni és meg lehetett szánni.

A karakterek között talán a leggyengébbek a ritka madár Atreidesek lettek. Kieran jóindulatú harcos, Ynez hercegnő szerelme, aki elszántan próbál helyesen cselekedni. A flashbackekben megjelenő Orry szintén, egy kedves fiú, aki abszolút áldozatává válik a főszereplők döntéseinek. Még az emlegetett Vorian Atreidesről is sejthető, hogy valószínűleg félreértés áldozata lett, és kiderül még róla, hogy nem annyira gonosz, mint Valya hiszi. Sajnos egyértelműen látszik a sorozaton, hogy a készítők azért ezt a házat kedvelték a legjobban, és nem igazán mertek tényleges hibákat adni az ide tartozó figuráknak.

A cselekmény maga sok szálon fut, és sajnos nem is igazán áll össze. A trónért folytatott harc jól működik, izgalmasak benne a csavarok, és követhetőek a motivációk. A címadó „Próféciá”-val azonban egészen más helyzet. Raquella látomása, ami Valya egyik legnagyobb motivációja, hogy megerősítse a rendet, és elkezdje a vérvonalak keresztezését – ami aztán a Dűne eseményeihez vezethet – beemel egy témát, az Arafelt, vagy Kralizec-et (lényegében a Dűne apokalipszisét), ami csak a fő sorozat későbbi köteteiben, a Dűne Gyermekeiben és a Dűne Istencsászárában kerül elő. A cselekménynek ezen a pontján nyolcezer évvel járunk Paul előtt (ez gyakorlatilag az újkőkorszaktól máig tartó időintervallum), a látomásban megjövendöltek még felfoghatatlanul távol vannak. (Ráadásul a filmes univerzumban talán sosem kapnak majd fontos szerepet, tekintve, hogy Denis Villeneuve elvileg nem tervezi megrendezni a második kötet utáni eseményeket – bár egyes hírek szerint a Warner ettől még megteheti.) Egyértelműnek tűnnek az utalások, de egyszerűen koraiak, és elképzelhetetlennek hat, hogy nyolcezer év alatt a felmerült problémákra nem találtak más megoldást, mint hogy várnak egy messiást, aki majd kitalálja, mit kellene csinálni. Desmond Hart, a regényekben egyáltalán nem szereplő titokzatos katona szála megint érdekes ebből a szempontból: rengeteg benne a csavar, és a végéig okoz meglepetéseket (Travis Fimmel pedig igazán karakteresen játssza), de sajnos ebből sem hiányzik a káosz.

Az univerzum olyan részeiből kapunk villanásokat általa, amikkel kapcsolatosan a fő sorozat is sok fehér foltot hagyott, és okkal, mert ha túl sokat tudunk róluk, túl egyértelművé válnak a megoldások.

Azonban káosz ide vagy oda, a Dűne: Próféciának meg kell adni, hogy szórakoztató. A hat rész végig pörög, mindig történik valami, és igazából az első évad zárása kiált a folytatásért. Egyértelmű, hogy a történet még nem zárult le, sőt, az igazi konfliktus még csak most kezdődik. Az évad utolsó jelenete egy érkezés az Arrakisra, ami kifejező – ahogy a karakterek végre elérik a címadó bolygót, a valódi küzdelem is megkezdődhet.

Ha az ember szereti a Dűnét, vagy a politikai intrikákkal átszőtt fantasy sorozatokat, akkor a Prófécia hangulata határozottan találhat. Keményvonalas rajongóknak néhol idegesítő lehet a káosz, és a sokszor túl sok előreutalás, különösen mert az évad lezáratlansága miatt ezek nagy része nem tisztul ki, vagy újabb kérdéseket vet fel. Összességében azonban látványos sci-fi/fantasy szériáról van szó, érdekes karakterekkel, és néhány fontos témával, ami mindenképp leköt hat epizódon át.

8 /10 dzsihád előttről maradt roboraptor

Dűne: Prófécia

Dune: Prophecy

sci-fi, űropera
6 epizód
Premier: 2024. november 18.
Showrunner: Diane Ademu-John, Alison Schapker
Csatorna: HBO Max

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Nagyjából 2015-ben kezdtem el blogot írni, elsősorban science fiction témákban. Később nyitottabbá váltam a keleti kultúrákra, érdekelni kezdtek az animék, és az ázsiai filmművészet is. Jelenleg ezekkel is sokat foglalkozom kritikusabb, elemzőbb szemmel.