Samantha Shannon regénye, A Narancsfa-kolostor, amelyben királynők és sárkánylovasok harcoltak gonosz sárkányok ellen, új és érdekes színt hozott a fantasy regények birodalmába. Viszont a regény elolvasása után az olvasóban bőven maradhattak kérdések a történetben gyakran emlegetett történelmi személyekkel és legendákkal kapcsolatban. Ezekre Shannon előzménykötete, A leszálló éj napja ad frappáns és igen alaposan kidolgozott választ.
Egy hercegnő Nyugaton. Egy elveszett Keleten. Délen pedig egy harmadik lány született kettejük között.”
Amikor a legendák életre kelnek
Időszámításunk e. 2-ben a Névtelen (sárkányféreg) előmászott a Tűz Méhéből, és betegséget hozva magával, befészkelte magát Jikala városába. Azonban Kleolinda Ondzsenju – illetve, a hazug mitológia szerint, Galian Berethnet – legyőzte, így a Névtelen eltűnt. Nem halt meg, csak álomba szenderült. Kleolinda pedig elzavarta a “hősietlen” lovagot, Galiant, aztán Délen megalapította a Narancsfa-kolostort, és végül eltűnt. I. sz. 1003-ban a Névtelen egyik követője, a Fyredel nevű sárkányféreg felébred, és megszerzi az uralmat a Cárscaro nevű város felett. Így Nyugaton a fiatal Sabran királynőnek, Keleten a sárkánylovasnak készülő Tanénak, Délen pedig a Narancsfa-kolostor harcosnőinek ismét meg kell vívniuk egy több mint ezeréves csatát, hogy most már végleg megszabadulhassanak a sárkányférgektől.
De mi történt a két időpont között? A Narancsfa-kolostorban gyakran emlegetik a „nagy bánat” idejét, amikor a Rém-hegyből másodszor törtek ki a nyugati sárkányok, és épphogy csak sikerült megállítani őket. És akik szembeszálltak velük: III. Glorian (a Vértesszívű), valamint Wulf Glenn, az in történelem egyik leghíresebb lovagja Nyugaton. Délen Tunuva Melim, a kolostor egyik beavatottja, valamint a társa, Eszbar du Apaja uk-Nára. Keleten pedig Ipjedai Dumai, egy istendalnok, igen rejtélyes származással.
Közülük néhányat megemlített Samantha Shannon A Narancsfa-kolostorban, de főképp a regény végén található névjegyzékben, illetve az általa megalkotott idővonalon. Így olvashattunk a korábban élt hősöket övező legendákról, és arról, hogyan szálltak szembe a nagy bánat idején a sárkányokkal. De hogy milyenek voltak valójában a legendák mögött, hogyan éltek és szerettek, azt majdnem ezer év után már senki sem tudja.
Így hát Shannon vett pár mély lélegzetet, fogta a rengeteg jegyzetet, amit a világok felépítése közben kidolgozott, és cseppet visszalépett az időben. Majdnem ezer évet, hogy megmutassa, kik voltak ezek az emberek valójában.
És a jegyzetekből egy igazán szerethető regény született – megint.
Okos párhuzamok
Aki olvasta A Narancsfa-kolostort, emlékezhet Sabran királynő merevségére, vagy Tané, a leendő sárkánylovas bizonytalanságára, és csodálatos kapcsolatára a Najimatun nevű sárkánnyal. És mérhetetlenül érdekesnek találhatja Eadaz du Zála uk-Nára (Ead) titokzatos képességeit, amelyeket a narancsfától kapott. És magát az egész kolostort, a titokkal együtt, amit az ott élő nők őriznek. Pláne a vörösköpenyes lányokat.
Shannon pedig összehozta azt a bravúrt az előzménykötetében, hogy megalkotott egy újabb hármast, akiknek a sorsa szinte ugyanúgy fonódik össze, ahogyan majdnem egy évezreddel később a leszármazottaiké.
Ráadásul egyrészt sikerült neki ismét nagyon érdekes karaktereket és sorsokat megalkotni, másrészt teljesen lefedte a Narancsfában oly gyakran emlegetett legendákat. Mindezek mellett igen erős párhuzamokat is létrehozott a generációk között, megmutatva, milyen végtelen nehéz még egy uralkodónak is kilépni a birodalma által megszabott keretek közül.
A leszálló éj napja történetének kezdetekor Glorian, a későbbi Vértesszívű királynő még csak trónörökös, aki gyűlöli a rá váró sorsot. Nem akar csak egy méh lenni, ami kihordja a következő Berethnet-lányt, aki a legendák szerint biztosítja, hogy a sárkányférgek tovább aludjanak a mélyben. És azt sem akarja, hogy a saját utódjára szintén ugyanezt a terhet (átkot) helyezzék. Így hát lázad, míg a történelem és a sárkányok ébredése el nem sodorja a birodalmat, amit megörökölt.
A Narancsfa-kolostor számomra egyik legérdekesebb és legszerethetőbb alakja Ead volt, a kolostorból küldött, titokzatos eretnek, aki a királynő életét védi. Teszi ezt annak ellenére, hogy tudja, a Berethnet-ház uralma egy ordas nagy hazugságra épül, ráadásul, ha kiderülne, hogy nem hisz az Inys által más országokra is rákényszerített erényekben, könnyen máglyára kerülhetne. A karakteréről olvasva eltöprengtem azon, vajon miért védelmezik a kolostor harcosnői ennyire az uralkodónőket, ha a narancsfa gyermekei oly mélyen megvetik őket. Vagy kik azok a vörösköpenyes lányok, akik közé Ead annyira vágyik? És ha idegen kerül a kolostorba, miért nem hagyhatja el soha többé?
Shannon előzménykötetéből mindezekre nagyon izgalmas, és nagyon alaposan kidolgozott válaszokat kapunk. És ha ez még nem lenne elég: még a Najimatun nevű sárkány is előkerül, hogy a Tanéval való, nagyon szerethető kapcsolata előtt is megismerjük, és láthassuk, hogyan harcol a sárkányférgek ellen. És láthatunk egy másik csodálatos kapcsolatot is Dumai, az istendalnok és a Furtia nevű sárkány között.
Ráadásul Shannon most sem fukarkodik a szerethető – vagy nagyon is gyűlölhető – mellékalakokkal, és látható, hogy a mellékszereplők karakterének és sorsának kidolgozásakor ugyanolyan alapos volt, mint a főszereplők esetében.
És a párhuzamok itt sem hiányoznak. A Narancsfában Loth volt a királynő és Ead régi barátja, aki gyorsan az események kellős közepén találta magát, A leszálló éj napjában pedig kapunk egy hozzá hasonlóan nagyon szerethető férfi karaktert, Wulfert Glenn személyében. A cserebogyóból kisgyerekként előkeveredett árva sorsa sem egyszerű, hiszen származása miatt sokan boszorkánynak tartják, akit egyszerűen meg kell égetni. Ráadásul árvasága és gyökértelensége is nyomasztja, hiszen fogalma sincsen arról, honnan származik. Shannon pedig az ő karakterénél is mesterien bonyolítja a szálakat, ahogyan a főbb szereplők esetében is.
De lehetne említeni Dumai édesanyját, vagy a császári családot, ahová ők ketten bekerülnek, ahogyan a történet legintrikusabb családját, a Kuposzákat is. (Hozzájuk kapcsolódik egyébként a történetben az egyetlen olyan gyilkosság, amely nagyjából annyira fogja földhöz vágni az olvasókat, mint a Trónok harca pár váratlan – és igen aljas – halálesete.)
És Shannon mindegyik főhősének – és általában a mellékszereplőknek is – alaposan kidolgozott fejlődési ívet rajzol meg. A tizenéves, vad Glorianből, aki el akar menekülni a rá váró feladatok elől, egy olyan fiatal királynő válik, aki önként veti magát a sárkányféreg elé, hogy ezzel megmentse a városában élő embereket. Tunuva, a gyermekét elvesztő harcosnő új családot épít maga köré, és megtanul sokkal távolabbra látni, mint a kolostor engedné – ahogyan társának lánya, Sziju is (Ead bátor elődje). Umai pedig elindítja azt a csodálatos hagyományt, ami majd A Narancsfa-kolostorban Tané és Najimatun kapcsolatával teljesedik ki. És még Wulf is olyan tetteket hajt végre, amelyek úgy hatnak Inys későbbi sorsára, hogy később Lothnak igencsak igyekeznie kell, ha utol akarja érni.
De ugyanilyen lenyűgöző a kolostor felépítése, a teljes hatalmi rendszere, az ott szolgáló férfiak és nők helyének kijelölésével, illetve a titkokkal, amiket az itt élők őriznek.
Ead elődje, a gyermekét csecsemő korában elveszítő Tunuva körül is rengeteg, a történet szempontjából nagyon is fontos szereplő jelenik meg. Ilyen Tunuva társa, Eszuk, az ő lánya, Sziju, de főképp az igen rejtélyes Canthe – akivel ráadásul Shannon igen csalafinta módon kötötte össze a két regényt és az idővonalakat, jókora döbbenetet kiváltva azokból az olvasókból, akik előbb a Narancsfát olvasták.
Nő és férfi – egyik sem létezhet a másik nélkül
Ami még nagyon kedvelhető Shannon mindkét regényében: bár három női karakter a történelem alakításának kulcsa, és a mellékszereplők között is találhatunk nagyon izgalmas nőalakokat, egyikük története sem arról szól, hogy egyedül, segítség nélkül mentenék meg a világot.
Minden nő mellett ott áll egy vagy több olyan férfi szereplő, aki semmivel sem kevesebb, mint a főhősnők, és akik nélkül ezek a nők néha egyáltalán nem boldogulnának. És Shannon sok olyan kapcsolatot is ábrázolt, ahol férfi és nő bármiféle hezitálás nélkül adja azért az életét, hogy a másik élhessen.
Ilyen Loth a Narancsfában, és a barátja, Kit is, vagy Sabran királynő férje, II. Aubrecht. A leszálló éj napjában pedig Wulferten kívül nagyon lehet kedvelni még Glorian apját, a vad északi harcost (és számomra a regény egyik legszerethetőbb része az a mély, szeretetteli kapcsolat volt, ami Gloriant és az apját összekötötte), vagy azokat a férfiakat, akik Eszukot, Tunuszát vagy Dumait támogatják.
És ha már kapcsolatok – Shannon még egy dolgot megmutat: azt, hogy a család nem mindig a vérségi kötelékről szól, ennek ellenére lehet ugyanolyan erős, sőt, sokszor erősebb is ez a kapcsolat. Ahogyan azt is, hogy attól, hogy egy szülőpár két apából vagy két anyából áll, ugyanannyi – sőt, néha több – támogatást is tud adni.
Wulf a rettegett cserebogyóerdőből kerül elő, egy család mégis befogadja, és két apja, valamint két mostohatestvére végig kiáll mellette. A kolostorban a nők nevelik a gyermekeiket, és ők harcolnak, míg a férfiak kissé háttérbe szorulnak, mégsem másodrendűek, ha a gyermekükről való gondoskodásról van szó. Tunuva pedig ugyanúgy szereti Eszuk lányát, mintha Sziju az ő gyermeke lenne, és ez teljes mértékben kölcsönös.
De épp, mert ilyen szoros és igazán szívbéli a kapcsolat több karakter között, a családon belüli veszteségek is – és ebből bőven van A leszálló éj napjában, több, mint a Narancsfában – sokkal fájdalmasabbak és szívbe markolóbbak. (És ha az ember utánaolvas, egy, a Bloomsbury oldalán megjelent, Shannonnal készített interjúból kiderül, hogy a regény írása idején vesztette el a nagyszüleit. Ha innen nézzük, a történetben megjelenő veszteségek és azok elgyászolása talán egy lehetőség lehetett arra, hogy megbirkózzon a saját fájdalmával, úgy, hogy kiírta magából.)
Sárkányok és egyéb mágikus dolgok
Shannonról tudni lehet, hogy a sárkányok elkötelezett rajongója, de egyébként is nagyon kedvel minden mágikus teremtményt.
Ez A leszálló éj napjában is tetten érhető minden oldalon, ahol a sárkányok vagy az ihneumonok szerepelnek. Akár Najimatun, akár Furtia – a keleten élő sárkányok csodálatosak, méltóságteljesek és mély együttérzéssel viseltetnek a „föld gyermekei”, vagyis az emberek iránt. Hozzájuk hasonlóan az ihneumonok, a mongúzra hasonlító, de medve méretű, értelmes és a kolostor nővéreihez a végletekig hűséges lények is varázslatos és alapvető fontosságú szereplői mindkét regénynek.
És ha mindez még nem lenne elég, Shannon még tovább fokozta az izgalmakat a rejtéllyel, amit a Narancsfa olvasói már ismernek, így felcsigázott érdeklődéssel olvashatják – és ez a két kő, és a hozzájuk kapcsolódó titok, amely segíthet a sárkányok elűzésében. A Narancsfában mindkét kő igen meglepő helyről került elő, most pedig megtudhatunk pár részletet arról, hogyan kerültek oda, ahonnan majdnem egy évezreddel később előbukkannak.
És Shannon még mindig tudja fokozni: A leszálló éj napja egyik alapkérdése, hogyan és mivel lehetne legyőzni a pusztító nyugati sárkányokat. Olvashatunk a jóslatokról, amelyek a sterrenről, a sárkányok tüzét kioltó rejtélyes anyagról, vagy az egyensúlyról, amit tűz és víz között meghozhat egy rejtélyes, hosszú csóvájú csillag. És A Narancsfa olvasói megint csak tudhatják, miről van szó, de nagyon élvezetes végigkövetni, ahogy az írónő játszik az olvasóival: tudom, hogy tudjátok, mi lesz majd ebből most (és egy évezred múlva), de azért húzom még egy darabig, míg megmutatom, mi hogyan történt.
És mindezektől annyira izgalmas, érdekes és szerethető ez a regény is. A szereplői annyira életteliek, hogy az olvasó eltöprenghet, miről is olvasna a legközelebb. Sabran, Loth, Ead és Tané további sorsáról? Arról, mi lett Gloriannel, Wulffal, Tunuvával és meglepő családjával pár évvel később? A két idővonal között egy újabb történetről? Vagy mindarról, ami minden, a Shannon által kidolgozott legenda alapja: Kleolindáról, és arról, hogy győzte le ő a legelső alkalommal a sárkányt, és rúgta ki az életéből páros lábbal a hazug Galian Berethnetet?
Én mindegyikre vevő lennék.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
