Mindenki kívánta élete már során, hogy bárcsak a hobbija válthatná fel a mindennapi élete mókuskerekét. Nincs ezzel másként a The Devil’s Daughter főszereplője, aki szabadidejében szeret mágiával foglalkozni. Azonban hobbija hamarosan túlnő rajta és a világ békés rendjén is. Képregénykritika.
Zentai András, alias Ray Henderson bár Németországban él, munkáival szerencsére találkozhatunk magyarul is. A 5Panels csoportnál például három rövid képregénye jelent meg, többek között a CSKA-ban és a Hullámtörésben, korábban pedig a Cloudy Team alkotócsoport kötelékében készült Sweetest Poison és Beatles képregényekben lehetett találkozni műveivel. Emellett két nagyobb hangvételű történetet is visz webtoonként – a birodalomhoz hű lovagról szóló Hermannt és a hobbiboszorkány Suzyt bemutató The Devil’s Daughtert. Utóbbi 2023-ban nyomtatásban és magyar szöveggel is megjelent a 5Panelsnél, nyitva így azok felé is, akik alig vagy egyáltalán nem mozognak a webképregények világában.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Azoknak, akik követték esetleg a képregényt Webtoonon vagy Tapason, ismerős lesz a történet: Suzy az a lány, aki barátságos és lelkes, de ennek ellenére nem találja helyét az iskolában. Furának gondolják, rászállnak, és az érdemjegyei sem valami jók. Kívülállóságában vigaszt egy-két barát és szeretett hobbija, a mágia nyújt. Utóbbit egy a szülei házában talált könyvből tanulja, ám arra ő sem számított, hogy egy napon sikeresen összehoz belőle egy szellemidézést. Ekkor toppan be az életébe Ernest, aki holt lélekként nem jelent veszélyt, szemben azokkal a szörnyű rémekkel, amik a túlvilág kapuján áramolhatnak át. Ugyanis Ernest megidézésével Suzy rászabadította a gonoszt a világra. A kaput pedig csak ő zárhatja be, csak egyelőre nem tudja, hogyan.
A The Devil’s Daughter félig-meddig a jól ismert kiválasztott-sztorit vázolja fel, amire rosszmájúan mondhatjuk azt, hogy ez már volt.
Viszont karakterei vannak annyira szerethetőek, hogy ne érezzünk így.
Ray Henderson az első kötetben sok időt szán a szereplők bemutatására és a köztük lévő dinamikák felépítésére. Ennek kárát a fő bonyodalom látja, amely csak az utolsó fejezetben kezd kibontakozni. Másrészt ahhoz, hogy egy történet későbbi tétjei, konfliktusai, majd megoldásai igazán élvezhetőek legyenek, kellenek az olyan karakterek, akik érdekelnek, és megértjük, mit miért csinálnak. Ebből a nézőpontból nagyon is indokolt a szereplők alapos felépítése, bemutatása. A The Devil’s Daughter első része annak főszereplőjére és a megidézett szellemre, Ernestre fókuszál. Itt hangulatában a képregény idézi az Ánya kísértetét, ám itt sokkal őszintébb és természetesebb Suzy és Ernest szárba szökkenő barátsága.
A lány mindennapi problémáiban végre egy külső, bölcs támogatóra lel a megidézett kísértetben, a fiú pedig egy jóindulatú és megértő helyi idegenvezetőt új helyzetében (élők közt mozgó kísértetként nehezen találja a helyét).
Henderson ezt kapcsolatot nem világmegváltó bonyodalmakkal építi fel, hanem olyan apróságokkal, mint a metál zene hallgatása vagy egy kibontott zacskó chips.
Azaz apró, hétköznapi ám mégis jelentőségteljes pillanatokkal. A kötet végén olvasható bónusz történetből még inkább érezni a két karakter közti barátságot, ami dinamikában kiegészül Suzy két fontos iskolatársával, előrevetítve egy a főshősökhöz hasonló jópofa és szerethető szereplőgárdát a későbbi kalandokhoz.
A The Devil’s Daughter az iskolai helyszínből adódóan számos ifjúsági/young adult témával keretezi a szereplők világát kezdve a bullyingtól (iskolai zaklatás) egészen a beilleszkedésig. Ehhez tökéletes választásnak bizonyult a mangajellegű stílus és annak történetvezetési technikái. A képregény figurái aranyosak, és hasonló műfajú mangákhoz képest eltúlzott érzelmi reakciókból sokkal kevesebb vonultatnak fel, csak annyit, amennyi szükséges egy young adult típusú történetben. Konkretizálva: kiemelt szerep jut a baráti gesztusoknak, az empátiának és a meghitt megbeszéléseknek. A visszafogottabb érzelmi ábrázolás ellenére a cukira vett alakokat könnyű megsajnálni drámaibb helyzetekben, együttérezni velük fájdalmukban, gondjukban. A karakterek belső megélését és cselekedeteit könnyű követni a letisztult, nem túlbonyolított panelelrendezésnek köszönhetően.
Ebből a varázsból semmit sem von le az, hogy a The Devil’s Daughter digitális technikával készült, hiszen először webképregény kezdte karrierjét.
A digitális rajzok szerencsére papíron is hatásosak, csak néhány effektnél érezni, hogy nem kézzel készült alkotással van dolgunk. Az külön kellemes, hogy más, nyomtatásban megjelent webképregényekkel ellentétben a 5Panels kiadványa nem örökölte meg a netes képregényolvasás lefelé haladó, az okostelefonok görgetését idéző olvasási sorrendjét. Ray Henderson képregénye ugyanúgy jól olvasható nyomtatva, mint Webtoon applikációban, nem érezni, hogy különösebben át kellett volna szabni a panelek sorrendjét az élvezhető végeredményért.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A The Devil’s Daughter egy olyan kezdet, amelyben bár felfedezhetőek a kezdő képregénykötetek betegségei (ez esetben a kevésbé kibontott bonyodalom), de Ray Henderson esetében az alapos karakterépítés és a főszereplők átgondolt háttérsztorija ellensúlyoz. Így összességében egy kedves, kellemes olvasmány némi boszorkánysággal.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
