A Marvel hivatalos angol Instagram oldala a Loki 2. évadának apropója kapcsán kereste Közép-és Kelet-Európa legjobb grafikusait és illusztrátorait „EMEA Artist poster series” programjába. A programba egy magyar illusztrátort is beválogattak.
Az alkotási folyamat elején több stílusban gondolkodtam, de végül az Art Deco mellett döntöttem. Nem csak azért, mert nagyon elegánsnak és vonzónak tartom, de könnyen tudtam vele azonosulni. Inspirációként a korabeli plakátok hatottak rám, éppen ezért a poszter egyik fő alakja tulajdonképpen nem is Loki, hanem Percike (Miss Minutes – a szerk), akinek narancsos színe nagy hatással volt a végső koncepcióra és nem utolsósorban a stílushoz is jól passzolt
– mesélte Aliz, akitől nem idegen Loki és a képregények világa sem.
Elég sok kapcsolatom van a képregényes világgal, például még középiskola alatt sokszor beültünk a Szegedi Tudományegyetem Képregénytörténet nevű órájára, mert nagyon érdekelt a téma. Sőt, egy volt párom megszállottan gyűjtötte a képregényeket, járt fesztiválokra is és ilyenkor mindig elkísértem
– mondta az illusztrátor, aki a rajzolásra úgy tekint, mint egy biztonságos hely, ahol ő irányít. Kiskora óta úgy érzi, hogy ha alkothat, az maga a teljes pihenés az agynak a hétköznapok rohanásából.
A Loki 2. évad posztert a Marvel hivatalos Instagram oldalán nézhetitek meg (lásd lent), Buzás Alíz további munkáit pedig az ő alkotói profilján.
View this post on Instagram