Akár a filmeket, akár a könyveket nézzük, Loki az egyik legkomplexebb Marvel gonosz. Az Asgard ügynöke című történetben azonban újragondolták a jöttunheimi isten személyiségét, melynek eredménye egy olyan pszichológiai szempontból is érdekes alkotás lesz, amire a képregényes világban ritkán találni példát.
A Marvel-filmek gonoszai között válogatva talán egyetlen olyan komplex karaktert sem tudnánk mondani, mint Loki. A csínytevés istene ugyanis a főgonoszokra jellemző, világuralmi vágy mellett emberi oldalát is megcsillantja időről időre, ami joggal kelt ambivalens érzelmeket a nézőkben. A rajongásra természetesen Tom Hiddleston játéka is rátesz egy méretes lapáttal, az Al Ewing által jegyzett legújabb képregénysorozat azonban a filmekben látott (anti)hősnél is összetettebb figurát tesz le elénk.
Loki ugyanis ebben a történetben újjászületik egy fiatal testben, és elhatározza: minden korábbi énje gonoszságát jóvá teszi, és őszinte hősként éli tovább életét. A csínytevés istene azonban mindeközben tudatában van annak, hogy egy asgardi cellában ott vár rá jövőbeli gonosz énje, aki már számolja a perceket, míg lehetősége nem adódik, hogy elszabadítsa a földi poklot. Ez az ambivalencia meg is érződik Jötunheim fiatal szülöttjén a második kötetben, amikorra már maga mögött hagyta a kémszerepet, és Freyát, a mindenhatót. A halandók közt Manhattanben tengődő isten szabadsága azonban nem tart sokáig, ugyanis csőstül nyakába szakad a szuperlét minden nyűgje.
Loki, a mellékszereplő
Stan Lee örökségének majd minden számottevő karaktere beköszön a kockás lapjain: Loki végigjárja Fátum Doktor birodalmát, Latvériát, majd Magneto kéri segítségét, aki épp próbálja rendbe rakni a fémarcú nemezis és a Skarlát boszorkány által elszabadított átok után a világot. A besült bűbáj ugyanis inverziót tett lehetővé:
a szuperhősökből gonoszok, a nemezisekből pedig tisztaszívű jótevők váltak.
Nagyon is üdítő élmény a zűrzavar közepette azt látni a képregény főhősén, hogy nincs kontrollban. A necces helyzeteket mindig a maga javára fordító isten ugyanis csak sodródik az eseményekkel, valódi eredményt sokáig nem tud elérni. Másrészt pedig a bűbáj hatására felteszi magának végre a kérdést, hogy ő valójában hova is tartozik a jó-rossz koordináta-rendszerben.
Ez az önreflexióra való nyitottság hatalmas szimpátiát kelt olvasói oldalról – de mint az várható, a fordulat nem tart tovább pár pillanatnál. Amikor ugyanis Amora – a nőiesség megtestesítőjeként ismert antihős, Thor esküdt ellensége – egójának hódol, Loki egyből eltelik magával, és fejébe száll a tudat, hogy hősként, a szükség órájában mindenki ki van neki szolgáltatva. Részletekbe ugyan nem bocsátkoznák, de a kötet képregénytörténeti pillanatot is tartogat, amelyben ki kell emelni Jorge Coelho rajzoló és Lee Loughridge munkáját, ugyanis szinte megszólal az a néhány vibráló színű képkocka.
A féktelen akció miatt a kötet feléig alig van ideje szusszanni az olvasónak, ekkorra pedig már a sokadik olyan konfliktuson vagyunk túl, amelybe kívülről rángatják bele Lokit. Így a csínytevés istene lényegében csak egy prominens mellékszereplővé silányul a világok összeomlásának történetében, egyáltalán nem olyan, mintha rajta lenne a fókusz. Az inverzió megszüntetése után azonban végre kezdetét veszi az a rész a kötetben, ami végre képes újat mutatni. Ettől kezdve ugyanis Loki mentális és lelki állapotába tekinthetünk be, melynek hatására úgy érezzük, mintha egy terápiás kezelésen ülve hallgatnánk az újjászületett hazudozót.
Ráférne egy terápia
A fiatal Loki végre képes megnyílni közeli ismerősei számára, és bevallja egyik legmélyebben gyökerező fájdalmát, egy olyan bűnt, amelyet nem tud visszacsinálni. Mindezt betetézi az a mondat, amikor megbocsáthatatlan bűnként hivatkozik saját magára. A karakteren itt már érződik, hogy ez nem pusztán egy szerep, amit céljai elérése érdekében felvesz, hanem tényleg a változás útjára akar lépni.
Bűnéért száműzik Asgardból, azonban Loki király, a jövő megátalkodott hazug istene kezelésbe veszi fiatal énjét, hogy azzá váljon, amivé kell, vagyis csalárd gyilkossá. Pont olyanná, mint amilyen ő. A lelki tisztánlátásban nem segíti Lokit, hogy minden barátja, rokona, ismerőse magára hagyja, de mint ahogy azt bizonyára sokan tapasztalhatták, magányunkban dől el igazán, milyen emberek is vagyunk.
Loki király az előre elrendeltetéssel, a sors rejtélyes jelszavaival próbálja meg elcsavarni a fiatal variánsa fejét, sőt még a koponyákkal borított, pusztulás utáni föld trónján terpeszkedve is arról győzködi a jöttunheimit, hogy ez az egyetlen út, ahogy alakulhat a sorsa. Kettőjük konfliktusát végül egy grandiózus csata zárja le, amelyben a szerzők tényleg elengedték a gyeplőt: alig találni olyan hőst, és főgonoszt aki nem esik egymásnak, Loki király pedig egy T-Rex fejű űrgyíkon lovagolva kaszabolja szét, akit csak ér.
Ez a néhány oldal már-már rutinmunka a Marveltől, mégis kaján mosollyal olvassa az ember.
Mindez azonban mellékes, hiszen ehhez hasonló csatákat majd minden képregényben találni. Számomra inkább a karakter skizofrén személyiségeire való rávilágítás, és nem mellékesen azok összeugrasztása volt érdekes húzás a kötetben. A pszichológiai mélységű, esetenként filozófiába nyúló létezésen való merengést pedig tökéletesen támasztják meg a a jobbnál jobb grafikák. A bő 250 oldalas kötet 14 füzetét összesen két rajzoló és négy színező jegyzi, ami egyrészt rámutat a képek összetettségére, másrészt azt is előrejelzi, mennyire eltérő hangulat bemutatására lesz képes egy-egy füzet.
Verdikt
Tartalmában és képi megjelenítésében tehát kifogástalan alkotás a Loki: Asgard ügynöke második kötete. A véletlenszerűen felbukkanó variánsok és a sokszor nehezen követhető módon váltakozó kalandok azonban megnehezítik az olvasó dolgát. A csínytevés istenének különböző változatai ugyanis új nevet nem kapnak, viszont sokszor kinézetük is csak minimálisan tér el, ami egy ennyi karaktert mozgató sztoriban nehezen engedhető meg.
Végül hatalmas piros pontot érdemel a kötet vége felé található történet, amely a történet egyik legfontosabb karakterének, Verity Willisnek eredetébe enged betekintést. Összességében tehát megéri elolvasni a kötetet, ha jobban meg akarjuk érteni, mi mozgatja, és milyen kompexlusai vannak a cselszövés istenének.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
