Oz, a nagy varázsló, vagy Óz, a csodák csodája (az 1939-es film nyomán) gyerekirodalmi klasszikussá nőtte ki magát, hatalmas kulturális hatást gyakorolva a mai napig és nagy fejtörést okozva az irodalmároknak. Pedig nem kezdődött máshogy a történet, mint hogy egy apa leült mesélni a gyerekeinek. Ebből a varázsból hoz vissza valamennyit a Marvel Óz, a nagy varázsló képregénye.
Mitől lett Óz a csodák, csodája?
Bár L. Frank Baum mint az Óz atyja maradt meg az irodalmi köztudatban, azért számos módon hozzájárult a kulturális élethez. Ez utóbbit, Eric Shanower (Age of Bronze) képregényíró szerint azért is fontos kiemelni, mert Baum kapcsán önéletrajzírói hajlamosak mindent, ami az Óz előtt történt vele, kudarcnak mutatni. Pedig közel sem volt szerencsétlen alkat. Hol sikeres, hol kevésbé sikeres üzletei mellett aktív színházi író, színházvezető és újságíró volt, de még a színészkedésben is jól helyt tudott állni. Ám azt nem lehet letagadni, hogy az Óz, a nagy varázsló megjelenése hatalmas fordulatot hozott Baum életében. Dorothy, a kansasi lány utazása Óz földjén akkora jelenség lett, hogy az emberek csak követelték és követelték a folytatást (összesen 13-at írt Baum), így a szerző, ha akart is (volt erre példa), nem tudott szabadulni az általa teremtett világtól. A könyv megjelenését hamar követte a színházi adaptáció (Baum erős hozzájárulásának révén), majd szép lassan – így vagy úgy – minden ember életébe beszivárgott Dorothy és a különös ország, ahová a tornádó sodorta. Nem volt megállás az Óz-vonattal.
Baum könyve előszavában azt írta, hogy
amolyan modernizált tündérmese babérjaira tör, amelyben még megvan a rácsodálkozás és az öröm, de amelyből már hiányzik a szívfájdalom és a rémálmok világa.
Előbbit nagy hozzáértéssel, szinte mesterien leutánozta a klasszikusok mentén, hiszen a mesékre jellemző működés folyamatosan visszaköszön az Ózban. Legkézenfekvőbb példa a hármas szám, ami az egész gyerekkönyvet végigkíséri: három útitárs (Madárijesztő, Bádog Favágó és Gyáva Oroszlán), a három-három próbatétel, amelyen hőseinknek részt kell vennie. Mélyebb mesei működést viszont a hős útja struktúra adj (lásd. Joseph Campbell), ami a legtöbb történetben fellelhető. Az Óz, a nagy varázslóban talán annyival különlegesebb ez, hogy itt nemcsak egyszer, Dorothy esetében látjuk az utazásban a hősi utat, hanem három barátjában is. Ugyanis a Smaragdvárosba vezető úton, ahol mind a négyen azzal az elhatározással indulnak el, hogy kérjenek valamit a nagyhatalmú Óz varázslótól, mind megváltoznak, és rájönnek, hogy amire addig vágytak, mindvégig ott volt bennük.
A modern tündérmesei köntösön túl pedig plusz faktor, hogy az Óz, a nagy varázsló olvasható amerikanizált meseként is, ezzel ismerős közeget adva az Egyesült Államok gyermekeinek, amire az 1900-as években kevés könyv volt még képes. Mint például az evilági helyszín, Kansas, ahol Dorothyt nevelő Henry bácsi és Em néni földműveléssel foglalkoznak, és olyan jelenségek nehezítik mindennapjaikat, mint a forgószél.
Az Óz lapjain a gyerekek a jól ismert meselények, mint a boszorkány mellett olyan ismerős (főleg egy közép-nyugatiak számára) alakokkal is találkozhattak, mint a madárijesztő vagy a kukoricaföld.
De ennél sokkal apróbb érdekességek is hozzáadódtak a könyvhöz, Baum utazásai mentén – például a Smaragdváros belépéséhez szükséges zöld szemüvegek, amit a szerző egy valós személynél látott: egy farmernél, aki zöld okulárét adott a lovaira, hogy a faforgácsra, amit enni kaptak, azt higgyék, fű. De magának az utazásnak a tapasztalata, azon érzése, hogy általa mennyivel többek és másak leszünk, szintén erősen áthatja a mesét.
Ám Baum egy faktort nem tudott teljesen megvalósítani eredeti célkitűzéséből: hogy a mese ne legyen mentes a szomorúságtól és a rémálomszerűségtől.
Erre ennél jobban pedig nem világíthatna rá a Marvel égisze alatt készült képregény-adaptáció.
Mit adott nekünk Skottie Young?
Az Óz méltán van ott a klasszikus irodalom polcán, ami még a mai napig tartogat meglepően aktuális mondanivalót. Így nem is meglepő, hogy a Marvel Illustrated-sorban kiemelt helyet kapott, és nem mellesleg olyan mese- és képregény-illusztrátor lett általa széles körben ismert, mint Skottie Young (I Hate Fairyland, Szerencsére a tej). Eric Shanower íróval együtt egy tökéletes adaptációs képregényt alkottak az Óz, a nagy varázslóból, majd az azt követő öt kötetből, annak minden előnyével és hátrányával együtt (magyarul jelenleg a legelső könyv feldolgozása érhető el). Shanower íróként – aki nagyon otthonosan mozog Óz-világában, hiszen több írásával is alkotott már Baum univerzumában – láthatóan jól megtalálja a képregényben is a helyét, és igyekszik odaadással adaptálni a legfontosabb momentumokat.
Ez főleg akkor bizonyul hasznosnak, ha sokat felejtettünk az Ózból, vagy épp alig ismerjük a történetet.
Shanower vezetésével például számos olyan aspektusa tárul fel Baum eredetijének, amely a színes-szagos feldolgozásoknak köszönhetően egyszerűen elfelejtődik. Például Dorothy cipője eredetileg ezüstszínű, csak az Óz, a csodák csodájában rubinpiros lett, jobban kihasználva a technicolor lehetőségeit. De hasonlóan érdekes rácsodálkozni arra, hogy a jóságos Glinda eredetileg nem az Északi, hanem a Déli boszorkány, ám ezeknél is döbbenetes az az aktuális mondanivaló, ami itt-ott felbukkan a képregény lapjain.
Az Óz, a nagy varázslót – ahogy feljebb írtam – a szakavatottak számos irodalmi olvasattal ellátták, és ezek mindegyike így vagy úgy, de működik is. Viszont a mai olvasónak sokkal ismeősebben üt Óz alakja, aki félreértések miatt vette fel a varázslói identitást, mert többet gondoltak róla, mint aki valójában lenni képes. Így pedig az ereje nem is tényleges tudásból, hanem abból ered, hogy mit tud elhitetni magáról.
Hogy is ne lennék csaló, ha olyanokat kérnek tőlem, amikről mindenki tudja, hogy lehetetlen?
Az internetes perszónák és populista politikusok világában pedig nehezen találhatnánk pontosabb leírást korunk veszélyeiről, mint az a jelenet, amikor az igazság bevallása ellenére (a varázsló tulajdonképpen egy csaló) Óz trükkökkel, kvázi átverésekkel tudja ténylegesen boldoggá tenni Dorothy barátait. (A politikai áthallás nem a véletlen műve, egyes elemzések szerint felismerhető benne a 19. századi Amerika közéleti lecsapódása).
Az eredeti mese friss elmesélésén túl Skottie Young rajzoló és Jean-Francois Beaulieu színező teszik igazán emlékezetessé a Marvel Óz-képregényét. Nyomokban rá lehet ismerni a népszerű adaptációkra. Karakterdizájnban Young láthatóan merített az eredeti Óz illusztrációkból – a szemüveges oroszlánban például felismerni W. W. Denslow figuráját, ami az egyik legelső kiadás borítóján szerepelt. De Young saját bevallása szerint nagy hatással volt rá az Óz francia illusztrált kiadása, amit Enrique Fernandez rajzolt. Színkezelésben pedig felismerhetőek az 1939-es film szépiás színei, főleg a flashback jelenetekben, viszont a híres adaptációval szemben a képregény világa kevésbé élénk, inkább visszafogott, kellemes színekkel ringat el. Tényleg olyan, mint egy kedves, időtlen vidéken játszódó történet.
A felismerhető inspirációk nem bántóak, alig láthatóan simulnak bele az egyedi, önmagában is működő látványvilágba. A kerekebb alakok és a dundi állatok egyértelműen cuki, kisebb gyerekeknek készült meséket idéznek, Dorothy és a boszorkányok ruhája pedig könnyen eszünkbe juttathatja az Alíz csodaországban-t, ami szintén nem véletlen, hiszen azt, hogy az Óz, a nagy varázsló illusztrált mesekönyv legyen pont Lewis Carroll klasszikusa ihlette.
A sötétebb színek pedig az Óz szívhez szólóbb részeiből fed fel valamennyit, a könyv szomorúbb részéből, ami Baum minden szándéka ellenére nagyon is ott van művében.
Például a Bádog Favágó élettörténetét már egy alapból sötétebb rész vezeti be a képregényben: a szerencsétlenül járt, berozsdásodott alakot beárnyékolják a lombok. Amint Dorothy és a Madárijesztő megolajozza, elindul a mese a bádogemberré válásról és arról, miért vágyik szívre a favágó: ezt Beaulieu végig sötét, olykor már horrorfilmeket idéző színekkel tárja fel, amit Young hasonlóan szűk paneljei szűkítenek már-már fullasztóvá. Így pedig az egyszerű vágyból egy komoly küldetés lesz, ahol egy olyan ember fog küzdeni, akinek az életét vágták keresztbe, és ezt kell valahogy helyre hozni. De hasonlóan szomorúbb élt kapnak a szárnyas majmok is, akik a korábbi adaptációkkal szemben nem feltétlen annyira gonoszak. Viszont akiknek elvetemültnek kell lenniük, azok velejéig azok. A Nyugati Boszorkány Young adaptációjában talán a híresebb adaptációkhoz mérten is ördögien gonosz, ijesztően öreg, a tündérmesék tökéletes vasorrú bábája.
Verdikt – Óz, a nagy varázsló képregényként is elvarázsol
Ha vizuálisan is szeretnénk átélni az Óz, a nagy varázslót, a Marvel képregényénél jelenleg nem is kereshetnénk jobb kiadványt a hazai felhozatalban. Hűen meséli el Dorothy kalandját, ami mai fejjel is élvezetes, főleg ha korábban nem ismertük L. Frank Baum eredetijét. A furcsa, de nagyon is meseként működő történethez pedig egy ahhoz illő bohókás, a sötétebb árnyalatok miatt pedig kicsit az őrület határán egyensúlyozó képi világot kapunk.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
