Bridget Collins újabb viktoriánus kori regénye, A csendgyár egyszerre szól a természeti erőforrások kizsákmányolásáról, csábításról, hatalomról, a nőket elnyomó patriarchátusról és az emberi kegyetlenség határtalanságáról. Kritika
Miből lett a cserebo… A csendgyár?
Bridget Collins egy, a The Nerd Dailynek adott interjúban azt nyilatkozta, hogy A csendgyár a legnehezebben és leghosszabb idő alatt megírt regénye. Csak többszöri átírásra született meg a végleges változat. Az ötlet onnan jött, hogy a szerző elképzelte, milyen lenne kizárni a modern világ zaját egy elképzelt függönnyel. Ebből kerekedett ki a görög mitológiai utalásokkal teletűzdelt, az ipari forradalom zajától és tesztoszterontól fűtött történet, ahol a női hangok süket fülekre találnak.
Így épül fel a sztori
Bridget Collins, A könyvkötő című regényéhez hasonlóan újból a viktoriánus kori Angliába kalauzolja el az olvasóit. A csendgyár annyiban különbözik, hogy két narratív szálat mozgat, amelyek közül az egyik az 1820-as évekbe repít minket, egészen Görögországig. Ezeket a részeket egy Sophia nevű nő naplóbejegyzésein keresztül követhetjük, aki kutató férjével Angliából utazott egy Kratosz nevű helyre, hogy felfedezzenek egy titokzatos pókfajt.
A másik narratív szálon keresztül pedig megismerjük az özvegy audiológus Henryt, aki apósával együtt dolgozik egy hallásjavító készülékeket árusító üzletben. Az ő története a jelen eseményeit mutatja be, amely Sophia naplójával kiegészülve ad teljes képet.
Henry életébe váratlanul betoppan Sir Edward Ashmore-Percy gyártulajdonos, aki a lánya süketségére keres megoldást. Ahogy szóba elegyednek, a gyártulajdonos egy pókselyemből készült anyagot ad át neki, amely tökéletes csendet képes nyújtani annak, aki a fülére teszi. Ám ha véletlenül a fonákjával használják, akkor furcsa hangokat bocsát ki. A múltja elől menekülő Henry számára igazi megváltást jelent a pókselyem csendje és elhatározza, hogy ő fogja kivizsgálni Sir Edward gyermekét, Philomelt. Ezzel pedig újabb alkalma nyílik még többet megtudni a különleges kelméről, illetve magáról a selyemgyár tulajáról is.
Ami viszont Telvertonban vár rá, azt még a legelképesztőbb álmaiban sem gondolta volna. A város légköre iszonyatosan nyomasztó, az ott élő emberek agresszívak és kétségbeesettek. A gyár által kibocsátott furcsa zaj pedig semmi jót nem jelent. Henry új megbízást kap Sir Edwardtól, amelyben végre megcsillogtathatja írói vénáját és beférkőzhet a kegyeibe. De vajon elég lesz-e ez az esély arra, hogy maga mögött tudhassa a múltat?
Nem minden szereplőt lehet megkedvelni és nem is kell
Nem minden főszereplő születik arra, hogy szeressék vagy éppen azonosuljanak vele. A csendgyár tipikusan az a könyv, amelyre ez abszolút igaz. Jelen esetben ez nem feltétlen negatív tényező, hiszen ennek köszönhetően működik pontosan úgy a cselekmény, ahogyan kell.
Collins úgy alkotta meg a szereplőit, hogy a mondanivalóját rajtuk keresztül tudja a leghitelesebben átadni az olvasóknak, ehhez pedig remekül szabta meg a rájuk jellemző tulajdonságokat.
Henry az a karakter, aki könnyen félrevezethető, gyenge jellemű, és állandóan kísérti a szörnyű múltja. Amikor Sir Edward megjelenik az életében, felölt magára egy olyan szemkötőt, amelytől nem képes józanul gondolkodni. Makacssága nem ismer határokat, még akkor sem, amikor már minden annyira egyértelmű, hogy legszívesebben az ember gyomorszájon vágná, hogy térjen már észhez. Az ambíciói teljesen elhomályosítják az ítélőképességét. A legbosszantóbb Henryben, hogy még akkor is hülyeségeken ábrándozik, és próbálja magának bemagyarázni, hogy nem is úgy van, ahogy, amikor a saját bőrén tapasztalja meg az igazságot. Több ízben is kap iránymutatást nőktől, legtöbbször Miss Fielding az, aki próbálja felnyitni a szemét, de mindhiába.
A legszomorúbb az, hogy szinte alig tud valamit Sir Edwardról, mégis teljesen a bűvkörébe kerül. A megnyerő gyártulajdonos egy olyan szereplő, aki fizikailag sokkal kevesebbet szerepel a történetben, Henry rajongásának köszönhetően mégis úgy érezzük, hogy minden körülötte forog. A csekély jelenlét ellenére rengeteg olyan információ birtokába juttat bennünket a szerző, amelynek köszönhetően egy komplex képet kapunk Sir Edward személyiségéről. Bár Henry pont az ellenkezőjét akarja megláttatni velünk, mégsem dőlünk be a rózsaszín ködfelhőn átszűrődő csodálatnak. Az olvasó pontosan tudja, hogy Sir Edward egy hitvány alak. A külvilág felé próbálja demonstrálni a hatalmát, miközben kihasznál másokat. Henryben is többször kelt szándékosan bűntudatot, miközben kimagyarázza magát az embertelen vétkek sokaságából. Egyértelműen nárcisztikus és manipulatív, akit csak a saját céljai vezérelnek. Nem számít, milyen károkat okoz, nem számít neki igazából senki önmagán kívül.
Bár Sophia által megismerjük a múlt történéseit, és ő az egyik legtragikusabb sorsú nő, mégsem válik kedvelhetővé. Az ember inkább érez iránta szánalmat vagy sajnálatot, mint szimpátiát. Bár a férjével sokat utaznak és kutatnak, mégis olyan, mint ha egyfajta burokban élné az életét.
A csendgyár nem hallgatja el a nemek közti harcot
Mivel a regény középpontjában a varázslatos pókselyem áll, érdemes kicsit másként is gondolni rá. Ez a pókok által szőtt anyag meg tudja adni az emberek számára a tökéletes csendet és nyugalmat, amely szinte felfoghatatlan. Egyértelmű tehát, hogy luxuskategóriába tartozik. Egy olyan termék, amelyhez hasonló még soha nem is létezett, éppen ezért aki birtokolja, azé a hatalom. A selymet tehát egyfajta státuszszimbólumként kell értelmezni, amely szintúgy férfikézben van, mint a korra jellemző ipar egésze.
Collins úgy építette fel a cselekményt, hogy kicsúcsosodhasson benne a hatalomra éhező férfiak domináns jelleme, miközben a nők elhallgattatása is nagyon kemény szerepet játszik.
A csendgyárban megjelenik a hétköznapi hímsovinizmus szinte minden formája. A verbális bántalmazástól a fizikai erőszakig lényegében mindenből kapunk egy kis ízelítőt. A férfiak számos ponton titulálják a nők jogos aggodalmát és segélykiáltását hisztériának. Lépten-nyomon éreztetik, hogy hol is van a nők helye a családon belül illetve a társadalomban egyaránt.
Míg Angliában a kapitalizmus és a patriarchális erők térhódítása áll a középpontban, addig a görög Kratoszon a nők a hatalom igazi birtokosai. Egyfajta szellemi vezetők, akiknek a hitét azonnal szembe is állítja Sophia és a férje keresztény nézeteivel. Az írónő iszonyatosan erősre alkotta meg azokat a részeket, amelyek arról szólnak, hogy a férfiak mennyire kicsinyelik a nőket és az ő problémáikat. Mintha nem is emberek, hanem ügyefogyott jószágok lennének. Közben pedig Collins figyelt arra, hogy az igazságot mégis végig a nők szájából lehet hallani. A görög mitológiában fellelhető női alakok, akiket megidéz A csedgyár, szintén fontos szerepet játszanak ebben a képben. Philomel például Philomeláról kapta a nevét, akinek kivágták a nyelvét, így örök hallgatásra ítélték őt.
A férfiak és nők kontextusától eltávolodva akadnak még egyéb izgalmas kérdései is a regénynek. Például, hogy egy csendet szövő gyárban miért kell megsüketülnie az ott dolgozó embereknek? Valóban kevésbé szörnyűbb-e a valóság, ha megtagadjuk az igazságot? Hol a határ a jótékonyság és a kizsákmányolás között?
Verdikt
Bridget Collins lassú folyású regénye nehezen emészthető, ugyanakkor mélységesen elgondolkodtató. Talán pont az nehezíti meg a legjobban az olvasást, hogy szinte alig történik valami, miközben Henry egyfolytában kesereg a múlton és ismétli önmagát. Sophia részei tartalmaznak értékes információkat, mégis sokszor unalmasak. A karakterek sajátos tulajdonságai miatt az írónő erős indulatokat képes kiváltani az olvasóból, amely kompenzálni tudja a cselekmény lomhaságát.
Az érdeklődést leginkább azzal tartja fenn, hogy számos rejtélyt dob be, amelyeket szépen fokozatosan adagol. Még olyankor is előhozakodik valami nagy leleplezéssel, amikor az ember már nem is számít rá ennyi szörnyűség után. Érdemes tehát kitartani A csendgyár végéig, mert a monumentális lezárás egyáltalán nem marad el.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
