Képregény

A holló képregény magyar kiadására sokat kellett várni, de megérte

A holló James O’Barr személyes gyászának és bűntudatának művészi feldolgozása. A képregény oldalairól szinte leugranak az érzelmek: a gyilkos dühtől kezdve az önmarcangoló magányon át a mély szerelemig. De közben az erőszakos igazságtétel akciójeleneteire szomjazók is megkapják a magukét.

A holló: előzmények

James O’Barr azon művészek sorát gyarapítja, akik lényegében egy olyan művet alkottak, ami aztán meghatározta nemcsak a karrierjüket, de az egyetemes popkultúrát is. A holló mellett ugyanis vajmi kevés jelentőset vagy terjedelmeset találunk O’Barr neve mellett. Eric Draven története viszont olyannyira erős belépőnek mutatkozott, ami mellett nem is volt szükség igazán további művekre, hogy neve a halhatatlan alkotók közé kerüljön.

A holló szerzője, James O’Barr

Mint az már köztudott, O’Barr saját személyes veszteségét dolgozta fel A holló lapjain.

Alig 18 éves volt, amikor menyasszonyát halálra gázolta egy részeg sofőr.

A korábban is hányattatott sorsú, állami intézetekben és megélhetési nevelőszülőknél nevelkedett O’Barr nem sokkal később csatlakozott a sereghez, ahol útmutatókat rajzolt. A várt figyelemelterelés, amit a katonaságra jellemző rendszeresség jelenthetett volna nem volt elég hatásos. A düh és frusztráció gyilkos méreteket öltött belül, amitől meg kellett szabadulnia, mielőtt az elpusztítja. Így született meg Eric Draven, és A holló. O’Barr 1981-ben kezdett el dolgozni a magnum opusán, ám csak később, 1989-ben jelent meg az első füzet a pici, független képregénykiadónál, a Calibernél. A sztori viszonylag hamar kisebb kultstátuszba került underground körökben, és már 1992-ben elkeltek a megfilmesítési jogai.

Brandon Lee Eric Draven szerepében

A képregényt lapozgatva vagy a belőle készült 1994-es, szintén tragikus sorsú filmadaptációt megnézve pedig egy másik letagadhatatlan hatás is szembeötlő. O’Barr a punk, post-punk, és goth, new wave zenei köreiben mozogva könnyedén tudta művére húzni a szubkultúrák külsőségeit és látványvilágát (lásd még Neil Gaiman Sandmanjét). Mindezek mellett pedig a gótikus irodalom is nagy hatást gyakorolt a mű végső formájára, mint ahogy a ‘80-as években megszaporodó neo-noir filmek is. Amitől pedig A holló igazán rezonálni tud bárkivel, az nem a külsőségekben és hatásokban keresendő. Sokkal inkább az egyszerű sztorin keresztül elmesélt  zsigeri érzelmekben.

A holló mint képregény  

Eric Draven és barátnője, Shelly egy szerencsétlen éjszakán szanaszét cuccozott pitiáner gengszterek áldozatául esik. A csoportos nemi erőszakot elszenvedő Shellynek esélye sincs a túlélésre, és Eric is kap két golyót a fejébe. Ám meglepő módon még életben találják, és csak később, a kórházban hagyja el az élet. Szinte rögtön egy fekete madár érkezik a lelkéért. Hogy az eredeti cím szerinti varjú, vagy a magyarban szebben hangzó, és rendszertanilag sem, mitológiai szerepében sem sokban különböző holló hozza vissza hősünket a halálból, talán mindegy is. Mert a cél adott: hogy bosszút állhasson céltalan és igazságtalan halálukért. 

A holló története nélkülöz bármiféle mélyebb morális réteget, esetleg komplexitást.

Két hajtóereje Eric kegyetlen bosszúja és a fájdalmas visszatekintései Shellyvel közös életére.

A kettő kontrasztjából felépülő történetmesélési módszer pedig hatásosan teremti meg azt a szélsőségek közt csapongó lelkiállapotot, amitől O’Barr is szenvedett. Erre pedig bármilyen kulturális hatástól, stílustól, világnézettől eltekintve baromi könnyű rákapcsolódni. Hiszen ki nem akarná, hogy a nemcsak képletesen fekete-fehér világban a gonosz férgek meglakoljanak egy fiatal pár megöléséért? Pláne, ha az egyik áldozat vehet bosszút.

De nemcsak az érzelmi végletek közti vergődés, hanem a grafikai ziláltsága is képes visszaadni mindezt. A holló esetében ugyanis nem egyszer előfordul, hogy O’Barr akár egy oldalon belül is különböző stílusban is minőségben rajzolta meg a paneleket. Már amikor figyelt egyáltalán a panelezésre. Grafikái között éppúgy találni elnagyolt, csúnyácska arcokat és anatómiai furcsaságokat, mint fotorealisztikus, álomszerűen stilizált, vagy akár szuperhős-képregényeket idéző elemeket. Különösen feltűnő a változás a képregény eleje és vége között. Olyan, mintha egy érzelmektől túlfűtött alkotó művészi fejlődésének és kiteljesedésének lennénk tanúi.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A holló mint változás

Ezt tükrözik a pozőrnek ható, némileg modorosra vett mondatok és egysorosok is. Amik még így is képesek hozzájárulni A holló különleges, egyedi karakterisztikájához. A közbeszúrt versek és dalszövegek is egy ihletett, de szenvedő fiatal korlátokba ütköző, önkifejező közlésvágyának pótcselekvéseinek tűnnek. Megvan ugyan a helyük a személyes hatásokat takaró utalásrendszerben és a vallomásos lírát idéző kifejezésmódban. De a kötet későbbi részében már érezhetően O’Barr is jobban ki tudja fejezni magát a képregény saját nyelvén.

Ennek a fejlődésnek az ékes példáját mutatja az is, hogy az előszóban O’Barr is elismeri, hogy korábban nem tudott mit kezdeni A holló első oldalain látható lóval. Csak később eszmélt rá, hogy valójában Eric és a saját bűntudatának a szimbóluma, amit egy rövid jelenet erejéig visszahoz. A keretezés és szimbolizmus pedig működött: amiket korábban csak odavetett, indokolatlan elemekként beszúrva tudott elmesélni, azt később már a képregény kifejezőeszközeivel tette. Vizualitással, panelezéssel, a képkivágások tudatos alkalmazásával. 

A hollót olvasva a változás és lelki fejlődés nemcsak vizuálisan tapasztalható. A már említett lovas jelenet és az azt követő záróképsorok is arra utalnak, hogy a képregény készítése közben O’Barr fokozatosan képes lett feldolgozni a gyászát. De legalábbis lezárni, vagy másképpen kezelni azt, mint korábban.

Ahogy Eric bevégezte a bosszúját az utolsó rohadék kivégzése után, mintha az alkotó is megpihenne.

Antihősével együtt telepszik le Shelly sírkövéhez, hogy a pusztítóan erőszakos bosszúvágy után jöhessen az elengedés. Hogy egyúttal pedig vége legyen az önmarcangoló bűntudatnak is, ami után csak a melankólia marad.

Nem eshet örökké

A holló nem elsősorban a szövegezése, a formabontó panel elrendezések vagy a kiemelkedő vizualitás miatt válhatott kortalan klasszikussá.

Sokkal inkább azért, mert minden hiányossága ellenére is a legalapvetőbb emberi érzelmekről szól, némileg szokatlan formában.

Mert lehetne jobban cincálni a grafikai megoldásait, vagy elemezni a sérthetetlen antihős jóformán kihívást sem jelentő ellenségei között rendezett vérfürdőjét. Végső soron mégiscsak az igaz szerelemről és gyászfeldolgozásról szóló inkább keserű, mint édes bosszútörténet. Magyar megjelenése pedig hiánypótló és több, mint időszerű volt.

9 /10 varjúraptor

A holló

The Crow

Szerző: James O'Barr
Műfaj: gótikus noir
Kiadás: Gabo kiadó, 2023
Rajzoló: James O'Barr
Fordító: Juhász Viktor
Oldalszám: 272

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Már általánosban írtam könyvekről a suliújságba, majd 2009-től egy online magazinba filmekről. A sci-fi/horror/szuperhős vonal mellett kifejezetten vonzanak a trash és peremtartalmak. Meg a metál!
×