Könyv

Az Amerikai Psycho írója gyűlöli korunkat, és ezt nem is szégyelli megírni – A szilánkok ajánló

Bret Easton Ellis, az Amerikai Psycho című botránykönyv írójának legújabb regénye, A szilánkok egyszerre hiperrealista korrajz és álomszerű óda az 1980-as évekhez, miközben a háttérben végig ott lebeg a horrorisztikus atmoszféra, amit egy sorozatgyilkos fenyegetésének köszönhetünk.

A szilánkok Bret Easton Ellis hosszú – több mint 10 éves szünet – utáni visszatérése. Botrányokban igen gazdag pályájának nagyon érdekes az íve, de A szilánkok jobb megértéséhez most az egyszerűség kedvéért csak a legutóbbi három fikciós kötetére térek ki röviden. Életművének számomra egyértelmű csúcsában, a Holdparkban minden egyes szónak megvolt a szerepe, minden egyfelé, a regény katartikus befejezésére mutatott, minden betű fontos volt abban, hogy akkora elementáris erővel hasson a vége és ezzel az egész sztori is. Érdekes, hogy ezt követően született Ellis egyértelműen leggyengébb műve, a Királyi hálószobák, ami első könyvének, a Nullánál is kevesebbnek a folytatása és olyan, mintha egy nagyon gyenge epigon írta volna. Ő is érezhette, hogy ezt nem kell erőltetni. Ezután szerencsét próbált a Hollywoodban, ahol gyakorlatilag teljes kudarcot vallott. Saját bevallása szerint ugyan jól megélt abból, hogy rengeteg kútba esett projektnek írt forgatókönyvet.

Szerencsénkre kicsit több mint tíz év után beleunt ebbe és részben a covid hatására visszatért szülőföldjére, a szépirodalomhoz.

Alkotói válságról koránt sincs szó tehát, egyszerűen csak mást írt eddig. És hogy milyen lett a visszatérés? Szerencsére sokkal közelebb van a Holdpark zsenialitásához, mégha nem is ér fel hozzá, mindenesetre egyértelmű, hogy nagyon jót tett a szünet.

Bret Easton Ellis (forrás: The Newyorker)

A középsuli legmenőbb arcai végzősök lesznek, bulik bulik hátán, az álompárokat mindenki csodálja, a legjobb helyekre jutnak be, premier előtt láthatják a hollywoodi sikerfilmeket, amiknek a sztárjaival adott esetben akár személyesen is találkozhatnak házibulijaikon, ahol pincérek szolgálják fel a válogatott ínyencségeket. Ebbe a környezetbe toppan be új fiúként Robert, egy görög isten kinézetével büszkélkedő, intelligens és menő srác, akinek a sorsa végzetesen összefonódik főszereplőnkével, aki jelen esetben maga Bret Easton Ellis. A tinik élete mégsem a Szívtipró gimi gondtalan világát idézi, sokkal inkább a Carrie-ét, mert mindenki problémákkal küzd, a drogfüggőségtől az eltitkolt homoszexualitáson át a párkapcsolati válságig,. A maszkok alatt felsejlik hőseink igazi arca, miközben egy kegyetlen és módszeres sorozatgyilkos, a Pákász szedi az áldozatait és egy különös szekta is ott van a háttérben. A múlt század nyolcvanas éveiben járunk.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Ellis prózájában mindig is voltak önéletrajzi elemek, de ezt a Holdparkban vitte el a falig, ahol már egyenesen Bret Easton Ellis volt a főszereplő (aki persze nem azonos a mi világunkban élő Bret Easton Ellisszel) és megjelent benne egy Patrick Bateman nevű szereplő is, az Amerikai Psycho elmebeteg, yuppie gyilkosa. A Szilánkokban szintén Bret Easton Ellis a főszereplő, de ő nem azonos sem a szerzővel, sem a Holdpark főszereplőjével, bár ő is a Nullánál is kevesebb írója. Tudsz még követni?

Nem is kell, a lényeg, hogy Ellis a Marvelhez hasonlóan megalkotta a maga saját multiverzumát, ami egymást átfedő, autofikciós (azaz álönéletrajzi) és fikciós világokból áll.

Hasonlóan China Miéville műveihez, ahol többnyire (ahogy A város és a város közöttben, de említhetjük a Perdido pályaudvar, végállomást vagy akár a Krakent is) nem az egyes karakterek a főszereplők, hanem maga a város, úgy Ellisnél is hasonló a helyzet A szilánkokban. Csak itt az egekig magasztalt 1980-as évek a regény főszereplője. Persze Ellis intelligensebb író annál, hogy szimpla dicsőítés legyen a műből, bemutatja a kor árnyoldalait is. Van, aki azért marad szülők nélkül – mint a főszereplőnk –, mert szülei európai körútra indulnak, hogy megpróbálják helyrehozni reménytelenül tönkrement kapcsolatukat, de többnyire a gyerekekkel vannak a szüleik, csak nincsenek jelen: Bret egyik osztálytársa például egy külön kisházban lakik és alig találkozik szüleivel, a többi apa és anya pedig egyszerűen csak túlzottan el van foglalva a saját életével, ha éppen még nem váltak el.

A könyv egyik külföldi kiadása (Forrás: Swift Press)

Ellis leplezetlenül gyűlöli korunkat, ez ha máshonnan nem, a Fehér című non-fiction könyvéből bárki számára kiderülhet. Nagyon leegyszerűsítve az egyik fő baja, hogy a mai fiatalabb generációkat a túlgondoskodás gyerekszerepben tartja felnőttkorukra is, mindenki hiperérzékeny lesz és így a legapróbb problémák is traumaként jelentkezhetnek. Érdekes módon ezzel szemben saját gyerekkorának idejét, a nyolcvanas éveket egyfajta piedesztálra állítja, amikor – a fentebb már bemutatott okokból is – a gyerekek kamaszkorukra már kész felnőtté váltak, hátuk mögött töméntelen horrorral, szexszel, drogokkal, bulikkal és természetesen traumákkal. És persze akkor még “nem tombolt a woke”, olyan dolgokat lehetett kimondani és megcsinálni, amik miatt ma már persona non grata leszel egy perc leforgása alatt.

Ellis a szólás és cselekvés szabadságának korlátozásaként éli meg a mát, és az ezzel szembeállított idealizált kornak, a nyolcvanas éveknek állít bő ötszáz oldalas emlékművet ebben a regényben.

Mindent, de tényleg mindent megtudhatunk arról, hogy mit hallgattak, mit ettek, mit hordtak, mit szívtak, sőt, még arról is, hogy a Mulholland Drive környékén pontosan milyen utcákban közlekedtek annak idején. Komolyan mondom, egy útikönyvben nincs annyi utcanév és olyan részletes útvonal leírás, mint A szilánkokban. Ellis zsenialitását mutatja, hogy mégsem lesz béna a könyv attól, hogy szinte minden oldalon van egy 1980-as vagy 1981-es előadó és számcím, amik közül nem egy számomra is új volt és kurva jó, például a dramaturgiában is fontos szerepet játszó Icehouse az Icehouse-tól:

Mindezt egy végtelenül megbízhatatlan elbeszélő meséli el nekünk (a kötet elején a mottó Orwelltől nagyon erős kulcsot ad a regény megfejtéséhez), így a valódi történetet a szereplők elejtett megjegyzéseinek mozaikdarabjaiból kell összeraknunk, amik persze a kötet végére igencsak csúszkálnak a vériszamos padlón. Aki egy szögegyenes thrillert vagy krimit vár egy sorozatgyilkosról (amit Ellis ravaszul belenget a bevezetésben), az bele se kezdjen, nem nagyon fog kielégítő sztorit kapni. Sokszor a hangulatfestés a történet rovására megy, van több semmibe futó szál is. Aki viszont szeret elgondolkodni azon, amit olvas és nem bánja, ha szellemi befektetés is kell a megoldáshoz, vagy egyszerűen csak szeretne egy kiváló korrajzot olvasni a nyolcvanas évek Amerikájáról, annak melegen ajánlom. Jó, hogy Ellis visszatért, alig várom, mi lesz a következő regénye.

9 /10 raptor

Szilánkok

The Shards

Szerző: Bret Easton Ellis
Műfaj: thriller
Kiadás: Helikon, 2023
Fordító: Sepsi László
Oldalszám: 588

Szinte az anyatejjel szívta magába a spekulatív fikció, különösen a science fiction és a horror iránti rajongást. Szabadidejében, ha teheti mindmáig sokat olvas, hallgat zenét, néz filmeket a tematikában. Az utóbbi időben az egyre jobb társasjátékok miatt kénytelen tovább osztani amúgy is szétszórt figyelmét családja, munkája és hobbijai között.