Film

Íme 5 remek koreai film tudod honnan? Hát a 16. Koreai Filmfesztivál műsorából

Dél-Korea egy fantasztikus hely. Nem kizárólag, de számunkra különösképpen az elképesztően nívós filmgyártása miatt is. A 2023.10.15-21. között megrendezésre került 16. Koreai Filmfesztiválon ugyanis ismét az a benyomásunk támadt, hogy ott mintha nem is tudnának igazán rossz filmeket készíteni. Miközben műfaji sokszínűség terén simán lekörözik, az egyre inkább monomániás hollywoodi stúdiókat. Az idei koreai filmfesztivál is tele volt olyan remekbe szabott műfaji filmekkel, amelyekről nehéz elképzelni, hogy az átlagközönség ne szeretné, ha itthon is szélesebb körben ismertté/elérhetővé válhatnának.  Ezekből ajánlunk most egy csokorral a komikus hidegháborús lotto parától kezdve a helyi John Wick akción és a 19. század keresztény üldözésein át egészen a posztapokaliptikus Szomszédokig.   

6/45 (2022)

A sorsban egy dolog kiszámítható: hogy teljesen kiszámíthatatlan. Erre épül a szerencsejáték ipar. Magyarországon egy héten nagyjából kétszázezer lottószelvényt értékesítenek. Persze a nyerésre minimális az esély. De miért ne? Miért ne lehetnék én? Hiszen a csoda épp azért csoda, mert bárhol és bármikor megeshet, nem? Képzeld csak el: egy körúti szórakozóhelyen valaki asztalára leraknak egy előre kitöltött, promóciós szelvényt. Ám, őt nem érdekli. Otthagyja. Majd a szél felkapja, és egészen a te kezedbe repíti azt, és vele a főnyereményt.

Épp így kerül a dél-koreai határon szolgáló Cshonu őrmester kezébe az 5,7 milliárd vont (15 milliárd forint) érő szelvény. Vagyis csak majdnem. Hiszen mielőtt még kiváltathatná, az ismét tova száll a szél szárnyán. Egészen a határ túloldalára, az észak-koreai Jongho kezébe. Aki pedig hiába “nyerte meg”, hogyan válthatná be? Így a pénz érdekében az ellentétes oldalak kénytelenek lesznek összefogni, ez pedig értelemszerűen sok galibát okoz majd. 

A 6/45 egy klasszikus szituációs komédia, amelynek pikantériáját az egyedi helyszín adja. Hiszen a koreai határvonal kétségkívül egyedülállóan érdekes és izgalmas hely. Tekintve, hogy talán az egyetlen határvonal a földön, amelynek mindkét oldalán nyelvileg/etnikailag/kulturálisan azonos nép lakja, miközben politikailag és társadalmilag totálisan szemben helyezkednek egymással. Park Gyu-tae rendezése persze nem megy a mélyére ezeknek a komoly szociológiai kérdéseknek. Ehelyett a filmje egy habkönnyű vígjáték, ami igyekszik közös nevezőre hozni az oldalakat, és azt hangsúlyozni, hogy a látszólagos külsőségek mögött amúgy mennyire hasonlítunk egymásra. Miközben záporoznak a hol teljesen infantilis, hol kifejezetten szellemes, hol pedig váratlanul abszurd helyzetekből és félreértésekből adódó poénok. Amelyek nagy része szépen be is talál, a végeredmény pedig egy roppant szórakoztató vígjáték. (Különösen nagy öröm volt egy nevetéstől hangos moziterembe nézni, ami új fent kiemelte, hogy mennyire hatalmas hiányossága a nyugati mozis felhozatalnak manapság ez a – valóban közösségi élményként működő – műfaj.)       

A születés (A Birth, 2022)

1836-ban Joseonban (a mai Dél-Koreában) a konfucianizmus az elterjedt vallás, a keresztény közösségeket üldözik. Ebben a légkörben keresztelkedik meg a tizenöt éves Kim Dae-geon és veszi fel az András nevet. A fiatalembert rövidesen felkarolja egy Joseonba csempészett francia katolikus pap, és Makaóba juttatja, hogy ő maga is teológiát tanulhasson, és egy nap a népének első papja legyen. A film az elkövetkező tíz évet mutatja be, ahogy Kim András tanul, utazik, hazatér, és végül mártírhalált hal a hitéért.

A látszattal ellentétben A születés nem erősen vallásos vagy keresztény film, hanem nagyon is emberközeli. Elsősorban András karakteréről, az ő küzdelméről, bátorságáról, és a világ iránti nyitottságáról szól – nem arról, hogy milyen csodákat tesz, milyen mélyen hisz, vagy miért is avatták szentté. A film legnagyobb erénye, hogy képes egy meghatározó történelmi személyről tényleg úgy beszélni, hogy el tudjuk hinni, ez az ember élt és meghalt. A főszereplő kezdetben fiatal és kíváncsi, motiválják a barátok, a mentorfigurái, a családja, az, hogy segíthet egy olyan közösségnek, akiknek mindennapos küzdelem az identitásuk megőrzése. Később Makaóban, majd a Fülöp-szigeteken láthatóan beleszeret a tanulásba, a nyugati kultúrába, a nyelvekbe, a hajózásba. Az evangéliumot terjeszti, és végig megmarad a cél, hogy felszenteljék, és hazamehessen, de a személyisége nem ebből áll – a tudást is viszi magával, nem csak a hitet. És pontosan azért, mert nem egy klasszikus szent embert látunk, végig lehet érte izgulni, még úgy is, hogy kezdettől nyilvánvaló, a történetének nem lehet szép vége.

Mindemellett gyönyörű a látványvilág, és változatos a casting, koreai színészek mellett britek és franciák is részt vettek a forgatásban. A koreai mellett így sokszor hallunk francia, angol és latin szót, a főszerepet játszó Yoon Shi Yoon pedig tökéletesen imitálja a nyelvet fokozatosan tanuló fiatalember stílusát – kezdetben még erős az akcentusa, lassan, törve beszél, a film végére viszont folyékonyan, szép kiejtéssel. A látványvilág hiteles, a jelmezek igényesek, a keresztényüldözések kellően hátborzongatóak, de nem megyünk el a céltalan vér és brutalitás irányába. A születés mindenképp érdemel egy esélyt, ha az ember igényes, európai szemmel is szórakoztató életrajzi filmre vágyik.

Egy józan férfi (A Man of Reason/Bohoja, Jung Woo-sung, 2022)

Az idő egy lapos kör. Egy önmaga farkába harapó kígyó. A művészet pedig különösen az. Avagy: a John Wick filmeket ugye eléggé látványosan inspirálták az ázsiai akció- és bűnfilmek. Mostanra pedig eljutottunk oda, hogy  Ázsiában is készült “kvázi” John Wick film. Persze Japánhoz és Hong Konghoz hasonló Dél-Koreában is nagy hagyománya van a gengszter közegben játszodó filmeknek. Ám a “ kizárólag feketét hordó, szűkszavú, normális életre vágyó, ám a kedvese meggyilkolása után bosszú hadjáratot indító, félelmetes hírű, egykori bérgyilkos” történetében nehéz nem azonnal John Wickre asszociálni. Főleg, hogy a főszereplőnek még egy szeretett fekete autója is van. 

Napjaink egyik legnépszerűbb koreai színészek, Jung Woo-sungnak a rendezői bemutatkozása tehát egy meglehetősen ismerős húrokat pengető bosszú thriller. Amivel szemben a legnagyobb kritikám, hogy nem igazán akar eltérni a műfaj bejáratott húzásaitól. Persze nyilván kicsit igazságtalan egy első filmes rendezőtől rögtön forradalmit várni. Még, akkor is, ha a koreai film éppen arról híres, hogy mennyire ügyesen és váratlanul tud játszani a műfajokkal, és azok keverésével.

Mindazonáltal Woo-sung önmagában szépen rakta össze a filmjét. Még ha az első rendezői bizonytalanság olykor tetten érhető is. Néha nem igazán találja az arányokat a szikár, visszafogott bűndráma és a képregényes akciózás között. Hiszen míg a főszereplőt és drámáját teljesen komolyan közelíti meg, addig a mellékalakok és ellenfelek szórakoztatóan túltolt figurák. Ám a lassabb kezdés után a második félidőre rendesen felpörög. A szórakoztató karakterek a hangulatos fényképezés és zenehasználat, illetve pár remek (autós) akció simán feledteti velünk, hogy láttuk már ezt a filmet. Az Egy józan férfi egy nem túl kreatív, de alapvetően kellemes bosszúfilm. Képzeljük el, hogy mennyire erős az a filmipar, amelynek ilyennek a feledhetőbb darabjai? Össze tehetnénk a kezeinket, ha felénk is ez lenne a Film+ késő esti műsor sávjának az átlag színvonala. 

Váltságdíj (Ransomed, 2023)

A libanoni polgárháború tetőfokán, 1982 és 1992 között 104 (főleg nyugat európai és amerikai) külföldi állampolgárt ejtettek túszul. Köztük egy koreai diplomatát is, akit 21 hónapig tartott fogságban a síita iszlám milícia. A Királyság titkai Netflix sorozatot is jegyző Seong Hun Kim filmje az ő kiszabadításának erősen fikcionalizált elmesélése. 

Dacára a valós alapokon nyugvó felütésnek a Váltságdíj olyannyira nem egy történelmi dráma, hogy az elrabolt diplomata nevét is megváltoztatták. Ahogy pedig arra a főcím is felhívja a figyelmünket: minden más tömény fikció. Remekbe szabott fikció.

Kim filmje ugyanis a politikai thriller elemeit keveri két – a mostani mozifilm palettáról – fájóan hiányzó, szívemnek kedves – műfajjal: az “átlagember veszélyes kalandba sodródik” akciófilmmel és a havervígjátékkal. Az eredmény tulajdonképpen az Éjszakai rohanás közel-keleti környezetbe helyezett pár darabja, amiben a két főszereplőnek nem csak a korrupt hadsereggel és a kapzsi helyi bandákkal, de az egymás iránt érzett ellenszenvükkel is meg kell küzdeniük, ha sikeresen le akarják szállítani a csomagot (és persze életben maradni.) 

Noha a Váltságdíj narratív szempontból nem sok újdonsággal, vagy váratlan fordulattal szolgál: egy lendületes, feszült és helyenként egészen vicces akció-thriller. A majd két és negyedórás játékidő sem érződik hosszúnak. Ha Jung-woo (ambiciózus, magát messze túl vállaló diplomata) és Ju Ji-hoon (simlis taxis) dinamikája nagyszerűen működik, és a legjobb “zsaru párosokat” idézi fel. Az akciók makulátlanok. Noha néhány CGI megoldás szemet szúr, ám ezeket ritkábban is alkalmazza a film. Helyettük a valós autók törnek és robbanak szép számmal. Kiváló tempóban váltunk a torokszorítóan feszült jelenetek, és a főhősök közti élcelődés között. A Váltságdíj egy régimódi, de korántsem avittas vagy poros buddy comedy, amit egyszerűen öröm nézni. 

Beton utópia (Concrete Utopia, 2023) 

Az igazán jó katasztrófafilmek elsősorban sosem magáról a kataklizmáról szólnak. Legyen bármilyen látványos is a vulkánkitörés, az árvíz vagy meteor becsapódás az igazán érdekes sztori sokszor csak a közvetlen veszély elmúltával veszi kezdetét. Mihez kezdenek a túlélők az új helyzettel? Hogyan tudják újraépíteni az életüket és a közösségünket? Születhet-e valami új és jobb a pusztulás romjaiból? Többek között ezekről szólt a fesztivál zárófilmje, a Beton utópia is.

Um Tae-hwa rendezése a Szöült szinte teljesen le gyaluló földrengés után, egyedüliként állva maradt társasház és annak lakóinak a krónikája. Annak, hogy miként próbálnak túlélni, és a romokból valami jobbat/maradandót építeni. Um azonban nem pusztán a katasztrófa filmes toposzokat veszi szépen sorra.

A Beton utópia minden közben egy esettanulmány arról is, hogy a válságos időkben milyen könnyen jutnak hatalomra látszólag erőskezű, karizmatikus, de valójában nettó pszichopata vezetők.

A brutálisan lehengerlő Lee Byung-hun alakítása a film egyik legnagyobb fegyverténye, és szerencsére kellően árnyalják a karakterét ahhoz, hogy ne csupán egy újabb, sablonos permutációja legyen A cápa gonosz polgármesterének.

Csak úgy, mint a legtöbb hasonló filmnek, a Beton utópiának is az a fő kérdése, hogy “milyen áron érdemes túlélni?”. Biztos a kirekesztés és az ember társainkkal való versengés az egyetlen igaz út? Bár nem feltétlen tesz hozzá igazán sok újdonságot a témához, sok oldalúan és izgalmasan közelíti meg azt. Az ázsiai szemszög különösen érdekes, főleg amikor kiderül, hogy – a közhiedelemmel és más hasonló filmekkel (pl.: Shin Godzilla) ellentétben – azért ott sem olyan erős a közösség összetartó ereje, hogy ne válhatna ember embernek farkasává. A jól elhelyezett fordulatai és a műfajokat szabadon, remek érzékkel vegyítő (egyaránt dráma, osztály/társadalom-kritika, thriller, szatirikus fekete-komédia, de néha már-már horror is) természetének hála a film az ismert toposzok ellenére sem érződik elcsépeltnek. Tulajdonképpen az elmúlt évek legjobb katasztrófa filmje.

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.