A kanadai író-rendező Pascal Plante (Fake Tattoos, Nadia, Butterfly) legújabb filmje egyenest Karlovy Vary Filmfesztiválról érkezett, hogy megbolygassa a látszat és a valóság közti vékony határt. És ehhez még az internet legmélyebb bugyraiba sem szégyell alá ereszkedni. A filmet a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk premier előtt.
Miről szól a Vörös szobák?
Montreált szörnyű gyilkosságsorozat rázta meg. Rosemont démonát, Ludovic Chevaliert három kiskorú lány brutális meggyilkolásával vádolják. Az emberek többsége biztos Chevalier bűnösségében, egy csapat fiatal lány viszont kételkedik, sőt rajonganak az elkövetőért és kiállnak ártatlansága mellett. A tárgyaláson velük ül együtt Kelly-Anne (Juliette Gariépy), aki a rajongókkal együtt a bírósági épület mellett alszik, hogy elsők között érkezzen a tárgyalásokra, figyelemmel kíséri minden tanú meghallgatását és bizonyíték bemutatását.
Plante a tárgyalótermi drámák műfaji eszközeivel vezeti fel az esetet, annak pro és kontra állításait, és magának az ügynek a bizonytalanságát.
Utóbbit a gyilkosságok helyszínéül szolgáló vörös szobák jelentik, amelyek létezése a mai napig vitatott.
Léteznek a vörös szobák?
Maguk a címet adó szobák is bizonytalan entitások az internet sötét oldalán: 2010 óta terjednek a dark weben elérhető red rooms (vörös szobák) nevű szolgáltatásokról szóló beszámolók. Ezek szerint ezekben a szobákban a megfelelő bitcoin összegért cserébe élőben streamelt kínzásokat, kivégzéseket lehet nézni, sőt, még ötleteket is lehet adni. Ám néhány vörös szoba-gyanús esetet leszámítva (legismertebb Peter Scully ügye) még nem bizonyították létüket megcáfolhatatlanul. Ezt nehezíti a dark web elérése: például keresőmotorok nem érnek el a tartalmáig, de az ott tartózkodó felhasználók adatainak szuperbiztos rejtése, vagy magának a dark webnek a lassú futása is nehezíti a terepet. Utóbbi tulajdonság cáfolja például a live streamelés lehetőségét – ugyanis a titkosítások miatt olyan lassan használható a dark web, hogy kizárt, hogy elfusson egy élő közvetítés gondok nélkül.
A nyomozás során előkerült két felvétel a gyilkosságról, azonban az utolsó, erősen Kelly-Anne-re hasonlító áldozaté hiányzik, amely akár perdöntő is lehet az ügy kimenetelében.
Nem olyan lány!
A film a legelső perctől kezdve folyamatosan megtéveszti a nézőt. Úgy indul, mint egy tárgyalótermi dráma, majd egy fókusz váltással a rajongó lányokra irányítja a figyelmet.
A sorozatgyilkosokat szerető nők is épp eléggé érdekes téma lehetne egy filmhez, de Plante egy hirtelen váltással rátér az igazi fő rejtélyre, Kelly-Anne-re. Első ránézésre ő is egy azon lányok közül, akik rajongják Chevaliert és szentül hisznek ártatlanságában. Ám amikor összebarátkozik a tényleg meggyőződéses Chevalier-védő Clementine-nel (Laurie Babin), a korábbi elképzelés is megdől.
A Vörös szobák még az ő párosukban is azt érzékelteti, hogy itt nem minden az, aminek látszik.
Clementine a megbotránkoztató véleménye ellenére egy teljesen emberi karakter, aki idővel azzá a szereplővé válik, akibe a néző is tud érzelmileg kapaszkodni. Őmellette Kelly-Anne kimért, higgadt, már-már kívülálló nézőpontot vesz fel az ügyben, de újdonsült barátnője kapcsán is, ezzel elindítva azt a folyamatosan fenntartott misztikusságot, ami a karakterét jellemzi. Erre erősít rá az is, hogy megjelenése tetszetős, és ebből következik, hogy civil foglalkozása szupermodell – ezek kvázi elérhetetlenné teszik az olyan hétköznapibb figurák számára, mint Clementine vagy akár a néző.
Egészen a stáblistáig nem tudni, mi Kelly-Anne motivációja, mit miért tesz, akár saját egzisztenciáját is kockára téve. Juliette Gariépy minimális érzelemmel játszik, amivel kellően távol tartja karakterét a nézőtől ahhoz, hogy még véletlenül se jöjjünk rá igazi céljára, és érzelmileg se vonódjunk be a mindennapjaiba. Kelly-Anne titokzatosságát erősíti egy-egy megvillantott tulajdonság vagy szokás: bizarr koncepciójú fotózásokon vesz részt, online pókerrel keresi a pénzt, mesterséges intelligencia-asszisztense segít be életébe, és digitálisan biztossá tett lakásában gyakran látogatja a dark webet ilyen-olyan célból. Plante mindig csak egy-egy fontos mozzanatot fed fel, és a lassan adagolt információkkal vezet félre Kelly-Anne motivációja kapcsán.
Ettől válik a film egy végig feszült, de mégis kontrollált hangulatú utazássá valami rejtett igazság mélyére.
Érzékeny borzongatás
Bár a Vörös szobák témájában kegyetlen, gyomorforgató eseményekhez nyúl, pszicho-thriller vagy horrorisztikus hatását nem a válogatott borzalmak arcunkba tolásával éri el. Sőt a film kifejezetten minimumon tartja a borzalmas részleteket: a tárgyaláson bemutatott érzékeny felvételek csak távoli sikolyokban jelennek meg, a gyilkosság hogyanja pedig a jogi nyelvébe csomagolt, csupán tényekre hagyatkozó leírás.Ennél több nem is kell, a bűneset egy-egy feltárt részlete pont elég ahhoz, hogy fejben összerakva is elborzasszon. Így a Vörös szobák még a direkt visszafogottság ellenére is nyomasztó, sejtelmes atmoszférájú, amit leginkább Vincent Biron fényképezése és Dominique Plante hipnotikus zenéje teremt meg teljes egészében.
A film helyiségei mind sterilek, letisztultak, amely nem megnyugtatóan rendezetté, hanem nyomasztóan zárttá és üressé teszi a szereplőket körülvevő világot, de ő magukat is. Ezt a klausztrofóbikus érzést fokozzák az egyre sötétebb fények, majd a vörös szín fokozatos bekúszása, ahogy a film közeledik a fináléhoz. A dark weben játszódó jelenetek pedig a Keresésből ismert vizuális megoldásokkal mutatnak meg valami sokkal dermesztőbbet, mint amit a való világ tartogat, miközben csak annyit látunk, hogy egy lány ül a monitor előtt.
Így az internet sötét oldalának misztikumát is megtartja a film.
Utóbbi például abban nyilvánul meg, hogy sosem tudni, Kelly-Anne kikkel chattel éppen, hiszen egy furcsa felhasználóneven kívül semmi sem fedődik fel. Némileg kötelező jelleggel, de még olyan oktatási jellegű témák is megjelennek, minthogy milyen könnyen ellophatóak jelszavaink vagy személyes adataink.
Verdikt
A Vörös szobák borzongató témákat érint, és ennek ellenére tud egyszerre érzékeny és borzongató pszicho-thriller lenni. A feszültséget olyan titokzatos szereplőre építi, mint a film témáját adó vörös szobák, ami nem válik unalmassá vagy elcsépeltté. Plante filmje szuggesztív volta miatt a moziteremből kilépve is velünk marad, és reménykedhetünk, tényleg nem húztak fel olyan szobákat, mint amikbe a rendező belekényszerít a filmjében.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
