Charlotte Higgins – Az Olümposz istenei című könyve nyolc női történetmesélőn keresztül nyújt bepillantást a görög mitológia számos eseményébe és legendájába. Ez az intrikában gazdag és sokszor bonyolult metaforákkal dolgozó antológia színes képet fest elénk a sokak által alig ismert vagy a Hollywoodi filmek miatt erősen romantizált ókori Görögországról. Mégsem mondanám könnyű vagy épp szórakoztató olvasmánynak. Habár az egyes történetek néha egy egész oldalt sem ölelnek fel, az olvasó gyakran kaphatja magát azon, hogy szünetet kell tartania az elé táruló brutalitás és megrázó események következtében.
Nőktől nőkről nőknek?
Ahogy fentebb említettem, Az Olümposz istenei nyolc női történetmesélőn keresztül tárja elénk a számos változatban ismert görög mítoszokat. A könyv narrátorai között van:
- Athéné a bölcsesség és igazságosság harcias istennője,
- Alkithoé, Minüasz balsorsú leánya,
- Philoméla, Athén hercegnője, akit saját sógora ítélt rabszolgasorsra,
- Arakhné, aki Athénével került összetűzésbe,
- Andromakhé, a Trójai Hektór felesége,
- Helené, Menelaosz spártai király felesége és Párisz trójai herceg szeretője,
- Kirké, az Odüsszeiából is ismert varázslónő,
- valamint Pénelopeia, Odüsszeusz felesége.
- Kilencedikként pedig csatlakozik hozzájuk maga az írónő, Charlotte Higgins is, aki az ókori görög mítoszokat kurálta és lefordította napjaink közérthető nyelvére.
Ha egy kicsit is ismerjük a görög mitológiát, már a mesélők személye között sötét párhuzamot vonhatunk. Athéné ugyanis apja, Zeusz fejéből pattant ki teljes páncélzatban, miután az egy jóslat miatt megette az istennő terhes anyját, hogy gyermeke ne születhessen meg. Alkithoé és női leszármazottai a dinonüszoszi mulatságok fő látványosságaként lettek feláldozva, Kirkét Odüsszeusz csapta be, Pénelopeia pedig húsz évig várta hűségesen férje hazatérését, csakhogy az ismét elhagyja őt.
Az általuk szőtt számos történetből pedig még több szomorú, főként női sors tárul elénk. A férfiakat ritkán látjuk jó fényben feltüntetve. Még amikor nemes cél vezérli is őket, mint például Orpheusz és Euridiké esetében, a férfi türelmetlensége és butasága ítéli szenvedésre kedvesét. A legtöbbször azonban a történetek női főszereplőinek kiszolgáltatottságán van a hangsúly, akik gyakran lesznek fizikai, lelki és nemi erőszak áldozatai.
“Az istenek kicsinyesek és kegyetlenek voltak, gyötörték az emberiséget, akik rettegtek tőlük.”
Tökéletesen foglalja össze ezt a könyvet a számomra az 1995 és 1999 között futó Herkules című tévésorozat intrója. Az Olümposz isteneinek lapjain ugyanis nemcsak a férfiak gyötörték a nőket, hanem az istenek is a halandókat. Több történet is rámutat, hogy a napjainkban erősen romantizált és idealizált formában tovább élő mitológiai hősök legendájuk korai változataiban nem mindig voltak annyira jólelkűek, mint képzeljük őket. Jó példa erre az agyafúrt Odüsszeusz, vagy épp a bátor Akhilleusz, akiket Homérosz Iliászából és Odüsszeiájából is ismerhetünk.
Ezek a mitológiai alakok azonban távolabb nem is állhatnának a történetüket megfilmesítő moziktól és a karaktereiket életre keltő színészektől. Akhilleuszról például alighanem sokaknak ugrik be Brad Pitt érzékeny hőse a Trója (2004) című filmből, akinek hadvezéri tudománya szinte eltörpül a Briszéiszhez fűződő romantikus viszonya mellett. Na, Higgins könyvében erről szó sincs! Cserébe részletes leírást kapunk róla, milyen brutálisan megcsonkítja Hektór holttestét, amire a film csak úgy mellesleg tér ki.
Ez pedig sokkal közelebb áll az ókori hősök és istenek korabeli ábrázolásaihoz.
Az istennőket sem kell félteni azonban. Artemisz, Aphrodité és még a bölcs és igazságos Athéné is előszeretettel mutatja meg sötétebb arcát is az elmesélt történetekben. Akár megerőszakolt szolgálóikról van szó, akár születendő unokájuk anyjáról, akár egy rossz helyre tévedt halandóról, kérdés nélkül ítélkeznek és büntetnek, szenvedésre és halálra kárhoztatva az ártatlanokat is. Persze a férfi istenek még náluk is rosszabbak. Halandókkal és istennőkkel egyaránt erőszakoskodnak, kihasználnak majd félredobnak. Emiatt a rendkívül egyhangú és lehangoló megközelítés miatt pedig Az Olümposz istenei nem könnyű olvasmány.
Hullámzó stílus és teljesítmény
Érdemes megjegyezni, hogy nem egy kezdő író szárnypróbálgatásairól van szó. Charlotte Higgins meglehetősen otthonosan mozog az ókori klasszikus történészetben és nemcsak a görög, hanem a római mitológia és történelem alakjairól is több könyve jelent már meg. Ez pedig Az Olümposz istenein is érződik. Az írónő kellő érzékenységgel és hivatástudattal fordult ugyanis a forrásanyaghoz, amiből egyfajta gyűjtést tár az olvasó elé új könyve lapjain.
A köszönetnyilvánítás előtt még egy részletes áttekintést is ad az általa használt mitológiai forrásokból és arra is kitér, hogy ezek melyik változatát használta vagy épp hol engedte szabadon szárnyalni képzeletét. Ezt pedig érdemes lenne tapssal ünnepelni.
Ahogy haladunk az egyes fejezetek történetein keresztül, mégis gyakran érezhetjük úgy, hogy egy-egy esemény jóval kevesebb figyelmet kap, mint amennyit érdemelne. Hol oldalakon keresztül olvashatjuk a szövés mesterségének leírását, hol öt sorban kapunk nyers összefoglalót egy újabb tragikus sorsú nő történetéről. A nyelvezet is csapongó. Helyenként egészen modern megfogalmazásban olvashatjuk az ókori mítoszokat, máshol homéroszi metaforákba bonyolódva tárulnak elénk az élénk képek. Ez pedig tovább rontotta számomra a könyv élvezhetőségét.
Ha csak a töri órákról vagy a popkultúrában is népszerűvé vált történetekből ismerjük az ókori mitológia alakjait, valószínűleg tud majd újat nyújtani számunkra a könyv. Sokkal árnyaltabbá teszi ugyanis egy-egy isten vagy épp hős karakterét és vannak olyanok, akik visszatérő szereplőként jobb és rosszabb arcukat is megmutatják Higgins könyvének lapjain. Ha történészeti szempontból komolyabb értekezésre számítunk vagy épp ellenkezőleg, egy könnyű esti olvasmányt keresünk azonban nem ez lesz a mi könyvünk.
Verdikt
Az Olümposz istenei összességében egy érdekes összefoglaló, amiből egy kevésbé ismert szemszögből ismerhetjük meg az ókori görög mitológia alakjait. Sem a történetek, sem az írásmód nem adott azonban számomra olyan extrát, ami miatt kiemelkedőnek tudnám nevezni. Hosszú távon pedig, hacsak nem egy szakdolgozat forrásanyagaként használjuk, könnyen felejthető műről van szó.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
