Sorozat

A Star Trek: Különös új világok 2. évada kevés új bolygót, de több karakterdrámát és komédiát hozott

Újabb tíz résszel folytatódtak az Enterprise csatahajó Pike kapitány vezette legénységének kalandjai a Star Trek: Különös új világok második évadában. Ezek az epizódok ugyan nem voltak igazán hűek a sorozat címéhez, ellenben érdekes és emlékezetes történeteket tartogattak. Évadkritika.

A Különös új világok a klasszikust vegyíti a modernnel: az eredeti Star Trek sorozat dizájnja és formátuma keveredik benne a J.J. Abrams-féle mozifilmek képi világával. Lényegében egyfajta kompromisszumos megoldás ez, amivel egyszerre próbálták a franchise hagyományaihoz ragaszkodó fanokat és a kortárs látvány-scifik kedvelőit megcélozni. Az első évadnál legalábbis még nagyjából egyensúlyban tartották a régit és az újat, a második esetében viszont egyértelműen elmozdul a mérleg a nosztalgiázás irányába. Ami az ikonikus karakterek szerepeltetése mellett a jól ismert történetszálak felidézésében nyilvánult meg.

Ugyanakkor, habár a múltidézés ezúttal jóval nagyobb hangsúlyt kap, a sorozat még mindig teljesen érthető komolyabb előzetes ismeretek nélkül is, azaz továbbra sem csak a régi rajongókat próbálja megszólítani.

Több utalás van például a Star Trek egyik ikonikus gonosztevőjére, az eredeti széria mellett két mozifilmben is feltűnő Khanra, de az elhangzottak alapján ú elég egyértelmű, miért is érdekesek az ő személye és tettei. Így nincs szükség háttértudásra vele kapcsolatban. Hasonló a helyzet annak az epizódnak az esetében is, amely a Föderáció régi ellenségeire, a klingonokra fókuszáló történetével A nem ismert tartomány című Star Trek-filmet idézi meg. Ámde ez a háttértudás nem szükséges az élvezhetőséghez. Tehát

a Különös új világok továbbra is egyaránt működik egy franchise szerves részeként és egy önálló sorozatként.

A legújabb részek pedig a tágabb Star Trek-univerzum mellett már tudnak építeni az első évadra is. Annak ellenére ugyanis, hogy epizodikus szériáról van szó, azaz egyes részei különálló sztorikat mesélnek el, mégis van néhány ezeken átívelő történetszál. Többnyire a karakterek személyes fejlődéséről, magánéletéről van szó, de emellett a sorozat fokozatosan építget egy új fenyegetést is, minden bizonnyal egy későbbi, galaktikus méretű konfliktust felvezetve. A második évad pedig nem is feledkezik el ezekről a sztoriszálakról, és mindegyiket tovább szövi. Így aztán az is váltakozik epizódonként, hogy a legénység mely tagjai kerülnek reflektorfénybe.

Ahogy az előző évad esetében, úgy ezúttal szintén elmondható az, hogy nem ugyanolyan erős minden egyes epizód sztorija. Ugyanakkor

a jobban sikerült részek annyira kiemelkedőek, hogy bőven kárpótolnak a gyengébbekért.

Időnként a megoldások, az egyes történetek lezárásai a kelleténél egyszerűbbnek vagy hirtelennek tűnnek. Például az elsőtiszt tárgyalásáról szóló résznek, amely az utópikus Föderációban is jelen lévő előítéletekre mutat rá. Viszonylag „megúszós” befejezése van, mivel kikerülik az ezzel való komolyabb szembenézést. Hasonlóképpen Spock párkapcsolatait is eléggé kapkodva intézik el, és maga a férfi lényegében nem nagyon reflektál azokra. Mindeközben készültek nagyon hatásos karakterdrámák is – ilyen a hajóorvos és a főnővér háborús élményeit felidéző epizód, vagy a Khan családjából származó biztonsági tiszt találkozása egy alternatív Kirkkel –, valamint érdekes sci-fi sztorik különleges lényekről. Annyi szépséghibája van az évadnak, hogy – meghazudtolva a címet – most nem nagyon látunk új világokat, illetve az időutazás témája két alkalommal is felmerül, ami az alacsony epizódszámot tekintve nem feltétlenül szerencsés.

Meglepő módon ezúttal több komikus rész is volt – köztük a franchise történetének első musicalje –, ugyanakkor ezek jól belesimulnak az évadba, ellenpontozva az időnként egészen komor történeteket. Sőt, tulajdonképpen

az egész évad legjobbja is éppen egy humorosabb epizód, méghozzá az, amelyben a Star Trek: Lower Decks című rajzfilmsorozat hősei vendégszerepelnek. Ez a franchise-nak is kiemelkedő darabja, de a tévétörténet sem tud túl sok hasonlóan remekül sikerült crossovert felmutatni.

Nem egyszerűen arról van szó ugyanis, hogy ügyesen és kreatívan ötvöztek két nagyon különböző stílusú és eltérő műfajú sorozatot. Ezt olyan módon tették, hogy ez a bizonyos crossover epizód mindkét szériába tökéletesen beleillik: a történet legalább annyira értelmezhető a Lower Decks karakterek kalandjának, mint Pike kapitányék sztorijának.

A változatosabb stílusú és hangulatú epizódok egyúttal azt is jelentették, hogy a szereplőgárdának ezúttal többféle szituációban kellett helytállnia. Csalódást pedig egyikőjük sem okozott. Anson Mount rutinból hozza a karizmatikus és határozott, mégis nagyon emberi Pike kapitány figuráját, míg Ethan Peck úgy mutatja be új oldalairól az általában merev Spockot, hogy a karakter továbbra is működik. Ez az évad jobban elmélyíti Dr. M’Benga és Chapel nővér karaktereit, amihez sokat hozzáad az őket alakító Babs Olusanmokun és Jess Bush játéka. Leginkább azonban ketten emelkednek ki a szereposztásból az alakításukkal: az egyik a biztonsági tisztet, La’ant megformáló Christina Chong, aki az évad talán legfájdalmasabban drámai jeleneteiben brillírozik, a másik az ezúttal két különböző James T. Kirköt is eljátszó Paul Wesley. A William Shatner által híressé tett kapitány rajongói között valószínűleg nem fogja mindenki szeretni Wesley verzióját, de ha el tud tekinteni az összehasonlítgatástól az ember, egy saját jogán is szerethető Kirköt láthat.

Összességében tehát voltak ugyan hibái az évadnak, de közben kiemelkedő részeket és emlékezetes momentumokat köszönhetünk neki, amelyeket különösképpen feldobnak a remek alakítások. Van mire építeni a folytatásban.

7 /10 raptor

Star Trek: Különös új világok

Star Trek: Strange New Worlds

sci-fi
10 epizód
Premier: 2023.06.15.
Csatorna: Paramount +

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.