James Cameron filmklasszikusa, a Két tűz között sem úszta meg a feldolgozást, amely a korszellemnek megfelelően egy tévésorozat formájában érkezett meg. Sajnos a szériának nem sikerült igazolnia a létjogosultságát. Évadkritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Vannak olyan mozifilmek és filmes franchise-ok, amelyek jól adaptálhatók kisképernyőre. Az első két Terminator-film történetét folytató Sarah Connor krónikái például remekül ki tudta használni a sorozat-formátumból adódó előnyöket, és valódi mélységet, árnyalatokat adott a már ismert karaktereknek, valamint részletesebben körül járta az időutazás és az ember-robot viszony kérdéseit. Hasonlóképpen A klónok háborúja is jobban és hatásosabban be tudta mutatni azokat a témákat, amiket a Star Wars-előzménytrilógia feszegetett. Közelebbi példának pedig itt van a Két test, egy lélek szerializált változata, amely sikeresen gondolja újra az eredetit. A Két tűz között alapsztorijában is simán benne volt egy legalább egy évados sorozat lehetősége – több dolgot is el kellett szúrni ahhoz, hogy ez a feldolgozás ne sikerüljön.
Ami az alapkoncepciót illeti, a készítők előtt két út állt: hosszabban és részletesebben elmesélni a mozifilm történetét, vagy pedig tovább szőni azt, bemutatva, miként alakult a főszereplő házaspár élete, miután a nő rájött, hogy a férje egy kém. A széria alkotói az utóbbi lehetőség mellett döntöttek, azonban az ehhez választott formulával rendesen mellé lőttek:
HIRDETÉS
a Két tűz között epizodikus jellegű, részenként egy-egy külön esetet mesél el, a rövid játékidő miatt azonban lényegében olyan az egész, mintha az eredeti filmhez készítettek volna több rövid – negyven percbe sűrített – folytatást.
Mivel nincs idő részletesebben kibontani az egyes epizódok cselekményét, minden ügy viszonylag gyorsan és egyszerűen megoldódik a sorozatban, és hasonlóképpen a két főszereplő kapcsolatának alakulását is az jellemzi, hogy minden felmerülő problémán hamar – még az epizódon belül – túllépnek. Eleve nem is ugyanolyan érdekes és eredeti mindegyik történet, de még az ötletesebbek és szórakoztatóbbak is összecsapottnak hatnak a rövidségük miatt. Sokkal szerencsésebb lett volna, ha inkább 2-3 epizódon átívelő sztoriszálakban gondolkodnak a készítők, és a kevesebb történetet jobban kidolgozzák. Az évad végére ugyan valóban próbálkoztak is valami ilyesmivel, de az túl későn jön és kevés is.
De a rövid részekből fakadó összecsapottságnál is zavaróbb az, hogy mennyire infantilisek a történetek:
az epizódok arra a sablonra épülnek, hogy a kémházaspárnak valamilyen magánéleti gondja akad, aztán hogy, hogy nem az aktuális küldetés során megtanulnak valamit, ami segít túllépniük a személyes problémájukon.
Mindezt ráadásul mindegyik esetben teljesen szájba rágósan tálalják. Egyszerűen elképesztő, hogy egy elvileg felnőtt közönséget megcélzó, hírszerzésről szóló akcióvígjáték-sorozatban a kisiskolások nevelésére szolgáló gyerekműsorok mintájára tálalják a sztorikat. Nehéz megemészteni, hogy ezt bárki is komolyan gondolta. Ez így már a 90-es években is ciki lett volna, ma pedig aztán kifejezetten kínosan hat.
A sztorik gyengeségéért a látvány sem tud különösebben kárpótolni, mert az akciójeleneteken azért érezni lehet, hogy nem volt egyet rengető költségvetése a sorozatnak.
Igazából az egyetlen dolog, amit igazán jól eltaláltak, az a szereposztás: a két központi karakter, a csapatuk tagjai és a fontosabb epizódszereplők esetében is jól választottak.
Nincsenek persze nagy alakítások, de erre a sablonos, sztereotip figurák miatt egyébként sem lenne szükség. Viszont a hősök szerethetőek, a gonoszok pedig nem tűnnek karikatúra-szerűnek, ami egy ilyen típusú szériában pontosan elég. A Schwarzenegger és Jamie Lee Curtis cipőjébe lépő Stewe Howey és Ginger Gonzaga szerencsére nem próbálják az elődeiket imitálni, hanem újraértelmezik a karaktereiket, akik egyébként kifejezetten jól is működnek együtt. De a mellékszereplők között is vannak remekül eltaláltak, például a Charlie Nix által megformált tini hacker, vagy Matthew Lillard pszichopata bérgyilkosa, akinek a figuráját sikerült teljesen elfecsérleni.
Biztosan lehetne érdekes és értelmes sorozatot csinálni a Két tűz között alapján, egy olyan páros pedig, mint Howey és Gonzaga, könnyedén elvinnének a hátukon még egy nem tökéletesen megírt akcióvígjáték-szériát is. Ez a feldolgozás már az alapkoncepciójával félrement, az elkaszálása tehát nem nagy veszteség.
