Az Extrapolations nem más, mint az idióta emberiség krónikája – kritika

Az extrapoláció egy matematikai műveletet neve, ám az Apple TV+ új sorozatának címeként a meglévő ismereteink alapján történő, ismeretlen dolgokra való következtetésre utal. Az antológia nyolc epizódja a jelenlegi globális helyzetből kiindulva, tudósok spekulációi alapján az elkövetkezendő évtizedekre vetítve mutatja be a globális felmelegedés egyre nyomasztóbb következményeit. 2037-től 2070-ig követjük végig a Földet és emberiséget érintő változásokat, nemcsak a világ, de egyének szintjén is. Az Extrapolációk (innentől Extrapolations) készítői tudósokkal konzultáltak arról, milyen hatásai lehetnek az emelkedő hőmérsékletnek a jövőben a mezőgazdaságra, iparra, természetre, politikára vagy az egyes városokra. Megismerjük az évről évre egyre súlyosabban pusztuló Földünk kegyetlen világát, és a klímaválság emberekre gyakorolt hatását is. Mindegyik epizód története és szereplői mások, de vannak visszatérő karakterek is.

A sorozat készítője, írója és rendezője, Scott Z. Burns (Mellékhatások, Fertőzés, A jelentés) és az Apple TV szándéka az volt, hogy felhívják a figyelmet az egyre fenyegetőbb globális felmelegedésre és kicsit meg is rémisszék a nézőket. Emiatt a készítők külön odafigyeltek arra, hogy az antológia forgatásakor minél kisebb legyen a stáb ökológiai lábnyoma. Ebben egy külön tanácsadó cég, a Green Spark Group segítségét is kérték, amely a fenntartható filmgyártásra specializálódott. A jeleneteket New York körzetében, mindössze öt helyszínen vették fel. A forgatókönyveket nem nyomtatták ki, a forgatási helyszíneken külön kulacsfeltöltési lehetőség volt, a színészek és a stáb komposztálható tányérokból evett és poharakból ivott. A jelmeztervezői részleg újrahasznosított anyagokból készítette a ruhákat.

Az egyes részek hangulata különböző és általában lassan építkezik a történet. Minden rész mikroszinten egy-egy család vagy ember történetét is bemutatja. A főszereplők többsége szorong, dühös vagy tehetetlen a pusztító erőkkel szemben. Ebben a kilátástalan helyzetben próbálnak meg tenni – vagy éppen nem tenni – a katasztrófa elkerülése érdekében. A szerelem, barátság, gyász mellett a vallási kérdések is megjelennek. A sorozat emellett jól ütközteti a dilemmákat. Milliók éheznek vagy halnak éhen, ezért a bálnákat megmenteni akaró tudósoknak mérlegelniük kell, kit akarnak etetni: a bálnákat vagy az embereket? Ki dönti el, ki éljen, és ki haljon?

Nem akar egyértelmű válaszokat adni, inkább a gondolatébresztés a célja. Ez egy-egy epizód esetében rendben is van, de sajnos az Extrapolations az egész évadban nem akar a felvetett dilemmákra választ adni. Azon kívül, hogy az emberiség önző, nem közvetít más üzenetet. Ez csalódást keltő, hiszen emberi természetünkből adódóan drukkolunk, hogy a technológiai fejlődés és emberi összefogás végül megmentse a bolygónkat, vagy legalább találjunk megoldást a klímaválságra.

Az Extrapolations megjósolja a Földet érintő változásokat, ám azt feltételezi, hogy az emberi természet nem változik. Az emberek ugyanolyan önzők maradnak, a tech cégek és politikusok pedig a saját érdeküket és a pénzt tartják továbbra is szem előtt. A gonosz nagyvállalatok ábrázolása klisé lehet, de attól még a való világot ábrázolja. Tehát a nagyvállalatok és politikai szereplők felelősségét is feszegeti a sorozat, de ezeket sajnos csak érinti, és nem megy mélyebben a témába.

Sok epizódban egyszerűen túl sok a szereplő ahhoz, hogy mindenkivel szimpatizálni tudjunk, nem tudunk együttérezni velük. Olyan sok karakter történetét mesélné el egyszerre a sorozat, hogy széttöredezik a sztori és vannak teljesen felesleges mellékszereplők is. Erre az egyik legjobb példa a hetedik epizódban a baráti társaság szilveszteri vacsorája, ahol a jelenlévők nagy része szimplán szar alak. Nekik miért drukkoljunk? Vagy miért érezzük át a fájdalmukat? A feszültség építés sem sikerült egységesre: egyik pillanatban majd’ elalszunk a fiatal rabbi és az özönvíz történetén, a következő részben lerágjuk a körmünket egy exházaspár geomérnökségről szóló vitáján. Az egyik legkülönlegesebb, de legerősebb epizód két indiai bűnöző utazása Mumbai és Váránaszi közt. Ironikus módon ezt az epizódot nem Burns írta, hanem Rajiv Joseph, aki remekül teremtette meg a kellően nyomasztó atmoszférát, és a két főhős közti feszültséget.

A színészi alakítások rendben vannak, valamennyien megpróbálják kihozni a maximumot a szerepeikből. Edward Norton és Indira Varma párosa remekül működött a negyedik epizódban, de Sienna Miller, mint tudós és aggódó anya is komplex alakítást nyújtott. És Kit Harrington is benne van a sorozatban. Ott van, jelen van, beszél, de csak a szája mozog a csillogóra maszkírozott arcán, más emberi érzelmet nem lehet felfedezni rajta. Ha mesterséges intelligenciával rendelkező humanoid robot lett volna, inkább elfogadtam volna az érzelmek hiányát. Pedig az ő karaktere rendkívül fontos része a sorozatnak. A tech mogul Nicholas Biltonként jelentős a  szerepe  az események alakulásában, de olyan felszínes és egysíkú lett, hogy totál felejthető.

Az Extrapolations a nyolcadik részben a Föld pusztítása kapcsán az egyéni versus kollektív felelősséget teszi mérlegre. A dilemma kimenetele nem teljesen egyértelmű. Egyrészt a szemünkre hányja, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, hiszen nem fogtunk össze a Földünk megmentéséért, ugyanakkor a tech milliárdos, Nicholas Bilton egyéni felelősségét is górcső alá veszi. A nyolc rész izgalma és az ott ábrázolt reményszikrák ellenére arra futtatja ki a sztorit, hogy az emberek önző majmok, és azok is maradnak.

És az emberiség semmit sem fog tanulni. Ez egy igencsak elkeserítő és csalódást keltő üzenet és a történet lezárása sem ad igazán feloldozást vagy megoldást. Majd egyszer történik valami, amivel jobb lesz minden. És reménykedhetünk abban, hogy mi is jobbak leszünk. Ezzel búcsúzik az Extrapolations, amelynek az üzenete fontos és aktuális, de a kivitelezése sajnos nem sikerült igazán hatásosra.