Vivien Holloway steampunk íróként vált ismertté itthon, hiszen Winie Langton-könyvsorozata, majd az azt követő Végtelen horizont kitörölhetetlenül behozta az alműfaj fogalmát és esztétikáját a magyar SFF zugokba. Legújabb könyvével azonban a klasszikus fantasyk világa felé kalandozott, amelyből egy szórakoztató regény kerekedett. A vihar ígérete kritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Holloway egy Sivatag nevű birodalom vészterhes időszakába hívja a kalandvágyókat, tervei szerint duológia formájában. Az első rész A Vérző Holdak Éjszakáján veszi fel a fonalat, amikor is kiirtották a királyság jogos uralkodóját és annak családját. Az új uralkodó, hogy biztosítsa hatalmát, fogdmegjeivel és mágiával kutattatja fel a volt királyi rokonokat. Közéjük tartozik Sharalyn Tanner is, aki családja utolsó tagjaként még el tudott szökni a mészárlás elől. Azóta egyedül tengeti életét, és alkalmi csempészmunkákból tartja rejtve magát minden szem elől. És ő köszöni, csak ennyit, nem többet szeretne az élettől. Azonban a sors közbeszól, amikor valaki a múltjából egy értékes holmit ellop tőle. Sharalyn még nem is sejti ekkor, hogy egy forradalmi cselszövés közepén találja magát.
A vihar ígérete címében és tartalmában is utal arra, hogy egy olyan fantasytörténetet kínál, amiben egy birodalom megmentése a tét. Holloway ezen keretek között képes nem szokványos panelekből építkezni.
Főhősnője, Sharalyn (röviden Shara) egy túlélő karakter, aki nem hagyja, hogy a rossz dolgok legyőzzék, mindenből feláll, mert az élete múlik rajta, ha nem. Szarkazmusában és magányos hős imidzsében sokban emlékeztet a szerző jól ismert hősére, Winie Langtonra, ám nála sokkal komolyabb és megfontoltabb is. Tudja magáról, hogy akár hős is lehetne, de nem lesz az, mert ő tudatosan nem akar erre az útra lépni. Jellemfejlődésében külön érdekes, hogy pont ez a vágy lesz az a motiváció, ami végül mégis csak a fel nem vállalt feladat felé irányítja. Szerinte mindenkinek meg kell adni azt a jogot, hogy úgy éljen, ahogyan saját akaratából szeretne, és ne a sors jelölje ki az életet. Ez a fajta tisztelet pedig a lány személyes traumájából ered, amely szintén érdekes megközelítése az ő hőstípusának: a bosszú vagy más véres eszközök helyett a nyugalomra és egy biztos családra vágyik, a múltat hátrahagyva. Összességében Shara egy sok tekintetben ismerős erős női karakter, miközben személyisége tartogat érdekes csavarokat.
HIRDETÉS
A mellé becsatlakozó Carden Wade férfi szereplőként kevésbé tűnik érdekesnek, legalábbis jelen kötetben. Tragikus figura ő, aki nem tudta teljesíteni a kötelességét, miközben a felségárulás bélyegét is rásütik. Helyzete izgalmas, hiszen nehéz ebből bármi hasznosat alakítni, és családi háttere is számos szívszorító helyzetet tartogat. Ám miután útja összegabalyodik Sharával, monomániás érzetet kelt kötelességében és kompenzációjában – még úgyis, hogy motivációjában teljes érthető, miért cselekszik úgy, ahogyan. Viszont olyan szempontból jól kiegészíti Shara karakterívét, hogy a főhősnőnek általa kell újra megtanulnia kötődni másokhoz.
Elsajátítani azt a képességet, hogy merjen bízni másokban, és nem pedig a “csak magamban bízhatok”-szöveg kényelmében tapicskolni.
A további szereplők egyelőre nem sokat mutattak meg magukból, hiszen a cselekmény második felében jelentek meg inkább. A könyv második részében sokfele ágazó nézőpontok sem segítik az alaposabb megismerést, de potenciális figurák akadnak így is szép számmal – köztük a harmadik főszereplővé előlépő Reed vagy az Éjföldön tevékenykedő alakváltó. Utóbbit nemcsak önmaga, hanem Holloway világának legtitokzatosabb szeglete is egzotikussá teszi.
Ha már Éjföld, A vihar ígérete legélvezetes része a világépítés. Bár a könyvbeli világ három egymással szomszédos országra – Sivatag, Láp és Éjföld – korlátozódik, néhány jól beazonosítható tulajdonsággal, vannak annyira izgalmasak, hogy minél többet akarjunk megtudni róluk. Az író Shara megfontolt, minden részletre kiterjedő szemléletével mutatja be ezeket az országokat, ráhangolva minket azok sajátos rendszereire. Az országok közötti konfliktusok és különbségek logikusan következnek és természetesen – nem csak a történet miatt – állnak összhangban egymással. Röviden, erős, logikusnak tűnő vázon áll A vihar ígéretének világa. A könyv első fele lassúnak érezhető a részletes leírások és azt követő mellékküldetések miatt, de aki szereti a jól felépített világokat, pont emiatt fogja élvezni ezeket.
Azonban Holloway nem feledkezik meg világépítés közben a cselekményről sem. Bár a fő történetszálat később kezdi el látványosan kibontani, de olvasás közben ez egyáltalán nem zavaró.
Minden mellékküldetés és kitérő önmagában izgalmas, gördülékenyen olvasható kaland, amelyekből akár egy kötetnyi is jöhetne novellafüzér formájában.
Ez párosul egy, a klasszikus hőssztorikhoz mérve kicsit kiábrándul atmoszférával, amelytől van egyfajta realitás érzete is a könyvnek. Ez megmutatkozik abban, hogyan törődnek bele az emberek egy elnyomó hatalom működésébe, miként áldoznak be bárkit az aktuális uralkodó bizalmáért. Emellett Shara csempészmunkái a határokon minden veszély ellenére vonzóbbak, eszképista ígéretükkel jól ellensúlyozzák a kiábrándult közeget. A kettő kiegyensúlyozása a szerző elképzelésének is megfelel, miszerint egy kis menekülést kínál történetével az olvasónak (lásd bővebben interjúnkat).
Vivien Holloway: A karaktereim mindig olyanok, amilyenek lenni akarnak. A férfiak, a nők, a lovak!
A vihar ígérete valami nagyobbat ígér, de mielőtt lecsapna a címben megígért égszakadás-földindulás, egy jól felépített világ felfedezésére invitál egy fiatal hősnő oldalán. És ez így is van jól. Minden kiábrándultság ellenére végig azt közvetíti, hogy mindig van valami, amiért érdemes küzdeni, és merj pozitívnak lenni a jövőre nézve.
Nincs jele annak, hogy Holloway külső vagy vélt elvárásoknak – például társadalmi témák vagy magyar folklór – akarna megfelelni. Csak annak, hogy amit leír, azt önazonosan teszi, saját elképzelései mentén.
Maradt a történetben bőven puskapor és megválaszolatlan kérdés, ezért remélem, a duológia második fele hamarosan kiegészíti Sharalyn kalandját.
