Apró gyönyörű dolgaink kritika – Te mit üzennél a húsz éves énednek?

Cheryl Strayed írónő a Vadon című, önéletrajzi regényével robbant be a köztudatba, miután Oprah Winfrey beválogatta a könyvklubja könyvei közé, és 2 órás interjút is készített az írónővel. A Vadon ezután hamar bestseller lett. 2014-ben pedig Reese Witherspoon főszereplésével és Strayed szoros közreműködésével készült filmadaptáció belőle. A Vadon forgatása alatt Strayed és Reese Witherspoon jó barátnők lettek, és már akkor felmerült egy újabb együttműködés ötlete. Így lett Witherspoon, majd Laura Dern is az Apró gyönyörű dolgaink vezető producere. A sorozat showrunnere Liz Tigelaar, aki korábban már dolgozott Reese Witherspoon-al a Kis tüzek mindenütt című sorozaton. Az Apró gyönyörű dolgaink Strayed harmadik könyve, egy esszégyűjtemény. Strayed anonim módon korábban egy tanácsadó rovatot is vezetett a The Rumpus oldalán, „Dear Sugar” címmel, és ezen levelek gyűjteménye az Apró gyönyörű dolgaink.

A történet középpontjában Claire (Katherine Hahn) áll, aki ötvenedik születésnapjához közelítve épp most veszett össze férjével, a lánya neheztel rá, írói karrierje nem létezik, és úgy egyáltalán: az élete szétesőben van. Egy nap egy barátja keresi fel azzal az ajánlattal, hogy vegye át a helyét, és vezesse ő a „Dear Sugar” című online rovatot. Adjon tanácsot elveszett, elkeseredett vagy éppen válaszokat kereső emberek számára. Claire eleinte vonakodik, ám szép lassan belejön nemcsak a rovat vezetésébe, de az írásba, és az életének rendbe tételébe is.

Minden epizód középpontjában egy-egy olvasói levél áll, amelyben válásról, karrierről, halálról, újrakezdésről kérdezik Claire-t. Claire pedig közhelyek nélkül, kitárulkozva, néhol megbánással írja válaszait. Saját élettapasztalatából merítve, gyönyörűen és meghatóan elmélkedik az életről, emberi kapcsolatokról, szeretetről és arról, mit mondana a 20 éves önmagának. A legtöbb epizódon sírni fogunk, akár akarunk, akár nem. A könnyfaktor nem öncélú és nem is giccses; az epizódok emberekről, gyászról, szeretetről szólnak. Strayed saját életének emlékei is visszaköszönnek a történetben; nehéz gyermekkora, és édesanyja betegsége, valamint az azt követő önpusztító korszaka (amelyek egyébként ugyanúgy megjelentek a Vadonban, és ugyanúgy bőgtünk rajta).

A történet több szálon is fut, egyrészt a jelenben, ahogy Claire az írás mellett megpróbálja rendbe tenni az életét és kapcsolatait. Másrészt a gyerekkorából és fiatal felnőttkorából is kapunk flashbackeket. A flashback-ek sokszor erőteljesebbek, megrázóbbak, mint a jelenkori történetszál, valószínűleg azért, mert jobban követik Strayed élettörténetét. A két idősík közt azonban sokszor nem találja a sorozat a megfelelő egyensúlyt. Vannak epizódok, ahol inkább a múltbéli történéseken van a hangsúly, viszont ezt a jelenkori sztori idejéből vesz el.

A tanácsadói szerep mellett egyszerre akarja elmesélni azt is, hogyan próbálja meg Claire összeszedni magát és rendbe hozni a kapcsolatait a családjával. Mindez nyolc részbe nem teljesen fér bele, ez a sorozat második felében kezd igazán érződni. Claire szerethető karakter, annak ellenére, hogy az ideje nagy részében szét van esve. Drukkolunk neki, hogy másszon ki a gödörből, hogy végre magára találjon. A sztori előrehaladtával viszont inkább csak azt látjuk, hogy arra vár, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Panaszkodik, szomorkodik, és reméli, hogy majd valaki megoldja a gondjait. Barátnője sikereinek sem tud igazán örülni, és férjével szemben is sokszor kifejezetten önző. Lehet, szándékosan így írták meg a karakterét, elvégre így lesz igazán emberi a főhős.Viszont ez a vég nélküli múltban merengés és önsajnálat kezd fárasztóvá válni a nyolcadik részre.

Az első epizódhoz képest a sztori végére a főszereplő karrier szinten tudott fejlődni, de a magánélete továbbra is romokban. Lányát pedig sokszor szinte eszközként használja a családi harcaihoz. Ez a múltbéli szál kapcsán is érződik: nem látjuk, hogyan mászik ki az önpusztító életéből, mi lesz az első férjével, vagy hogyan rendezi dolgait a testvérével. A lezárást ezért nem is igazán érezzük lezárásnak. Nem tudjuk meg, sikerült-e megbeszélniük a dolgokat a (mostani) férjével, az öccsével, vagy éppen az apjával kibékültek-e. Sok ilyen kérdést egyszerűen nyitva hagy a sorozat, és ez bosszantó. Nézőként érzelmileg is bevonódtunk a sztoriba, és reménykedtünk abban, hogy a történet végére látjuk, ahogy Claire újra megtalálja önmagát. Egyetlen dolgot ábrázol végig szépen a sorozat és kapunk jó lezárást, ez pedig a gyásza elengedése.

Katherine Hahn remekel mind a humoros vagy kínos szitukban, mind a megható részekben. Az igazán nehéz szerepe viszont a fiatalkori Claire-t játszó Sarah Pidegon-nak volt. A fiatal színésznő Claire életének állomásait remekül és hitelesen játssza el. Sok tekintetben az ő jelenetei mélyebb nyomot hagytak a nézőben és emlékezetesebbek voltak, mint mondjuk Hahn kalandjai a vibrátorral.

Az Apró gyönyörű dolgaink jól egyensúlyozott mind a vicces, mind a drámai hangvételű jelenetekben, de a mérleg egyértelműen a dráma felé billent a sztori végére. Fontos témákat érint, és őszintén beszél róluk. Az anyaság egy kiemelt eleme az egyes történeteknek, kezdve a főhős édesanyjához való viszonyától a saját anyaságáig, de megjelenik az anyaság és a karrier közti dilemma, vagy az anya-lánya kapcsolat is. Valamennyi részben van olyan elem vagy elhangzik olyan probléma, amihez a néző tud kapcsolódni. Mindegyik epizód elgondolkodtat minket, vagy eszünkbe jutnak a saját emlékeink.