HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

A DC szereplők nagykönyve a halhatatlanok és az eltávozottak enciklopédiája

DC szereplők nagykönyve kritika

Melanie Scott gyűjteményében halhatatlan szuperhősök sorakoznak azon aspiránsok mellett, akiknek fejfái mellett az elkövetkezőkben szomorkodhatunk. A DC Comics: Szereplők nagykönyve kritika.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A 2016-os év ugyan még csak baljós előszele volt annak, ami 2019-től következett, de azért történelmi viszonylatban aligha öleljük keblünkre. A teljesség igénye nélkül: ekkor hunyt el Carrie Fisher, George Michael, David Bowie, illetve borzolta a kedélyeket az USA-béli elnökválasztás. És bár a Pokémon GO néhányaknak átmeneti enyhülést hozott, a szuperhős-képregényfanok alighanem a DC Rebirth (újjászületés) című ellen-rebootja miatt örülhettek leginkább.

A Detective Comics ugyanis úgy fordított hátat az új ötvenkettővel (The New 52) 2011-ben megkezdett részleges „újrakanonizlálásnak”, hogy belefésülte annak újításait a korábbi idővonalba, azaz egy tollvonással igyekezet begyógyítani az oldszkúl fanok esetleges sebeit, közben az újakat sem elárulva, akarom mondani elveszítve. A Flashpoint (Fordulópont), illetve a Justice League 1 képregényekkel megkezdett új ötvenkettő nagy elánnal robbant be a színesfüzet-piacra, hogy aztán – alig egy év után – megújult hőseiből tízet máris utolérjen a kapitalizmus kíméletlen hóhérja. Akik maradtak, azok hullámról-hullámra kényszerültek megküzdeni a túlélésért, és akiknek nem szavazott elég szimpátiát a vásárlóközönség, azokat sorra kiiktatta a cancel-kommandó. A DC tehát úgy húzta be a vészféket, hogy közben beletaposott a gázba.

DC szereplők nagykönyve
És a Hét halálos bűn összesen vajon hány kilót nyom?!

Ez a biztonsági szelep mindvégig szerves részét képezte az új 52-nek, így a kiadó valamivel elegánsabban alapozhatta meg az összrajongói mennybemenetelt, mint amikor Bobby visszatért a Dallasba, vagy amikor a Lucasfilm szétbombázta a Star Wars kiterjesztett univerzumát. A magyarázat szerint a Watchmenből ismerős Dr. Manhattan kuszálta össze a szálakat, és kreálta az új 52 alternatív eseményszálát, tíz évet véve el ezzel a DC karakterek, na meg az elégedetlen rajongók életéből.

HIRDETÉS

Mindezt azért mesélem el, mert összességében érdekesebbnek találom, mint A DC szereplők nagykönyvét. Amiben egyébként nem szerepel Dr. Manhattan. Hmm.

A nagykönyv 23×19 centis méretével és a maga 218 oldalával annyira azért nem nagy könyv, viszont szépen kivitelezett. Az amerikai ABC betűrendjében listázott karakterek magyarul kerülnek megnevezésre, de a tartalomjegyzék segít az eligazodásban. Ehhez tartozik, hogy talán érdemes lett volna az eredeti neveket is felsorolni, vagy ha már magyarítunk, az oldalakat megfelelő sorrendbe rendezni, minden bizonnyal erre a különböző jogi megkötések miatt nem volt lehetősége a Kolibri Kiadónak.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Egyébiránt könnyen áttekinthető biográfiákat kapunk, amelyekben a néhány soros életrajzon túl megjelennek az aktuális figura képességei, fontosabb adatai – bár, hogy mennyire fontos, hány centi és kiló az illető, azon el lehetne merengeni –, illetve kis buborékokban elhelyezett infókon túl karrierjének egyik fontosabb állomása is. Ez utóbbi mintegy ízelítőt ad belőle, mennyire tarthat az olvasó érdeklődésére számot az adott személy (vagyis vásárolja meg potenciálisan a füzeteit), bár tulajdonképpen ez a portfólió egészére elmondható. Az pedig ízlés, és jártasság dolga, hogy mennyire sikeresen választotta ki az író/gyűjtőnő, Melanie Smith az adott információt, vagy akár a kapcsolódó illusztrációkat.

Annak, aki nem ismeri az összes DC-s karaktert – bár ki tudja, ki maradt még ki szerencsétlen Manhattanon túl az összeállításból -, vagy akár egyetlen szuperkedő minden vonatkozását, annak tartogathat érdekességeket a Szereplők nagykönyve.

És feltehetőleg a legtöbbünk így van ezzel. Ugyan nem rengette meg alapjaiban a világképemet, de például nem tudtam, hogy Batman maszkja gázt bocsát ki, ha el akarják távolítani. Vélhetőleg azért nem, mert ez többségében nincs így, vagy legalábbis sem a filmek, sem az általam olvasott képregények nem igazolták. Az már inkább meglepett, hogy a Halál a családban lapszámaiban olvasói közönségszavazást követően a Jokerrel agyonveretett Robin, Jason Todd Piros Sisakként támadt fel, valamint képezte ki a Bérgyilkosok Ligája. Ezután feltehetően nem hisztizett annyit, hogy újra feszítővassal zúzassa pépesre a nagyérdemű, jegyezhetném meg rosszmájúan. Alfredről sem gondoltam, hogy valaha Batmankedett – Jim Gordon dettó. Az Anti-Monitor nevű gonosztevőn majdnem hangosan nevettem fel, és igen, létezik Monitor is, bár kettejük szembenállásáról nincs információm. Szép számban akadnak agyroggyant (anti)hősök – Kiborg Superman, vagy Chimp Nyomozó, a Sherlock-csimpánz –, de mondjuk Holtember alakja kimondottan simogatta azt az éjsötét lelkemet.

DC szereplők nagykönyve
„És te ki vagy, szomszéd?” – incselkedett Harley.

Hangsúlyozom, hogy reakcióim nem a kapcsolódó sztoriknak, hanem csupán a kiemelt szereplőknek szólnak, akiknek javával először találkozom. Rákfenéje a kiadványnak ugyanis, hogy minimális felvezetést követően vetjük magunkat a DC-univerzumot benépesítő sereglet közé, így némileg ködös marad, milyen hozzáadott értéket tervezett adni ezzel az egésszel a DC. Azzal sem értek egyet, hogy a hangsúlyosabb, esetleg ismertebb szupermenők ugyanakkora terjedelmet kapnak, mint azok, akikkel jó eséllyel nemigen fogunk találkozni mostanság. A futottak még kategóriát talán még lábjegyzetesíteni sem lett volna túlzás, míg a panteon sztárjai tündökölhettek volna egy megfontoltabb szerkesztésnek hála.

Jelenlegi mélységében mindössze felszínes bevonódásra tűnik elegendőnek ez a típusú enciklopédia, a rajongók meg úgyis meg fogják venni elgondolás pedig minimum egy kihagyott ziccert tussolna el. Marad a fiatalabb korosztálynak készült gyűjtemény stigmája, aminek viselése közben a Marvel hasonszőrű gyűjteménye kreatívabban felépítettnek tűnik, rétegzettségében lekörözi Batman önálló kötete, látványban és üzenetében pedig a legutóbb kezembe került Pandora világa vet rá árnyékot. Így az érettebb rajongók is kapnak azért egy-egy pacsit, de a kisebbek azok, akik felé húz a DC-nagykönyv. Ők azok, akik ma még hűháznak a sok furcsaságon, holnap pedig már szorgosan gyártják belőlük a Youtube-kontentet.

Olajcsepp ez így a marketinggépezet fogaskerekei közé, aminek a bennem élő gyermek nem örül eléggé.

7 /10 többre vágyó szuperraptor

DC szereplők nagykönyve

DC Comics Character Encyclopedia

Szerző: Melanie Scott
Műfaj: szuperhősös
Kiadás: Kolibri Kiadó, 2023
Fordító: Sepsi László
Oldalszám: 218

2019 óta írok cikkeket, kritikákat, bemutatókat a legváltozatosabb témákban - valahogy mégis főleg a filmeknél kötök ki. Néhány döntős novellapályázatos helyezést, valamint megjelenést követően első saját kötetem, a Tüzek és túlvilágok 2022-ben jelent meg a Helma kiadónál. A világ- és a karakterépítés egyaránt fontos számomra, ezért a saját dolgaimmal csigalassúsággal haladok, viszont közben másokét elemezni rendkívül szeretem, ha találok bennük valami érdekeset. Cserébe önálló szerzőként esetemben is akasztható a hóhér :-)