HIRDETÉS

HIRDETÉS

Könyv

Margaret Atwood: Élvezzétek a macskás videókat és kerüljétek a totalitarianizmust!

Zombik, Donald Trump elnöksége és a #MeToo: Margaret Atwoodnak mindenről volt véleménye az elmúlt húsz évben és ezeket össze is szedte az Égető kérdések című esszékötetben.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A címben szereplő figyelmeztetés egy olyan beszédből való, ahol Atwood egy űrlény nézőpontjából figyelmezteti a hallgatóságot, hogy vegyék komolyan az emberi jogokat, és forduljanak empatikusan embertársaik felé, hogy együtt tudják megoldani a legnagyobb problémákat, különben tönkremegy a bolygó és akkor viszlát Homo sapiens sapiens! (Üdvözlet, Földlakók! Mik ezek az emberi jogok, amikről annyit beszéltek?) De Atwood még ebben a szövegben sem pesszimista, kijelenti, nem kell, hogy mindennek vége legyen, a választás a miénk.

Pedig az elmúlt két évtized nem sok optimizmusra adott okot, remek alapanyag ez az időszak az olyan írók számára, akiknek amellett, hogy erős közéleti érdeklődésük van, a disztópia az egyik “szakterületük”. Margaret Atwood számos kötet szerzője, de amiről mindenki ismeri, az A Szolgálólány meséje, az ebből készült sorozat és a nőjogi tüntetéseken rendszeresen felbukkanó szolgálólány jelmez. Aki erről a könyvről szeretne többet megtudni vagy arról szeretne olvasni, hogy mi alakította Atwood nézeteit az emberi jogokkal és az elnyomó rendszerekkel kapcsolatban, az is szemezgethet az Égető kérdések című kötetből.

A könyv természetesen ennél sokkal átfogóbb, egy elég masszív gyűjtemény Atwood 2004 és 2021 között megírt és elmondott esszéiből és beszédeiből mindenféle témában:

HIRDETÉS

a zombik kultúrtörténetétől kezdve az adósság témáján át az emberi jogokig mindenről szó van ezekben az írásokban, a közéleti kérdések közé pedig beékelődik számos könyvrecenzió olyan írókról, mint például Stephen King, Charles Dickens, Alice Munro és Simone de Beauvoir.

A kötet tematikus gazdagsága miatt olyan érzésünk lehet, mintha Margaret Atwoodot minden érdekelné és mindenre tudná is a választ, habár épp emiatt elég fárasztó is olvasni. Érdemes inkább szemezgetni belőle, és nem egyszerre végigrohanni rajta, így az sem lesz zavaró, hogy néhol a szövegek repetitívnek tűnnek. A szövegek időrend szerint vannak rendezve, és vitatható, hogy egy tematikus rendezés nem lett volna-e olvasó barátabb.

Habár az időrend igenis fontos, ezek a szövegek ugyanis nagyon az adott időszak termékei, és rengeteg, az egész világot átalakító esemény történt ebben az időszakban. 2001-ben az al-Kaida megtámadja az USA-t, elkezdődik – Atwood mefogalmazása szerint – a félelem és a gyanakvás korszaka. Ezek után 2003-ban az USA háborút indít Irak ellen. 2008-ban kirobban a gazdasági világválság, Barack Obama, majd Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke. 2020-ban karanténba zárja a világot a Covid. A legfontosabb témák pedig mindeközben a nők jogainak (pl. abortuszhoz való jog) visszaszorítása és a klímaváltozás. Atwood számára egyébként is fontos az időrend, ami írói módszereiben is megnyilvánul: saját elmondása szerint szereplőit mindig rárakja egy idővonalra, hogy tudja, az adott karakter életét milyen külső események befolyásolhatták.

A kanadai szerző számára ezek azonban nemcsak “külső” események, ő maga aktivizmusával is próbálja formálni azt, ami történik, és azon írók közé tartozik, akik nem félnek kimondani a véleményüket politikai témákban és következetesen követik is a saját értékrendjüket.

Számomra ezek a szövegek voltak a legérdekesebbek, ezekből ugyanis sok mindent meg lehet tudni arról, hogy milyen események és gondolatok formálták a szerző irodalmi műveit és miért fordult egy-egy téma felé. Kiemelek pár szöveget, tematikus blokkokra osztva, amit érdekes és szórakoztató elolvasni annak is, akit elsősorban Atwood spekulatív prózái és az ezeket formáló való világbeli, égető kérdések befolyásoltak.

A védelmezőink a börtönőreink

Atwood a saját bőrén is megtapasztalta, hogyan alakultak a nőjogok a második világháború után napjainkig. Sokat ír a saját nem mindennapi gyerekkoráról: mivel apja rovarkutató volt, csak telente éltek városban, egyébként pedig erdőkben laktak, ami miatt nemcsak a szokványos, lányos tevékenységeket végezhette. Számos esszéjében utal arra, hogyan került kapcsolatba a feminizmussal az egyetem alatt és későbbi élete során, valamint hogy Kanadában általában hogyan alakultak a nők szereplehetőségei és a női irodalom.

Atwood az Alias Grace-ből készült sorozatban

Ez az a téma, ami gyakorlatilag összenőtt Atwooddal és úgy általában a disztópiákkal, amelyekben az emberi reprodukció és a nők ebben játszott szerepe általában központi téma. A Szolgálólány meséjéből készült sorozatot Trump megválasztása előtt kezdték el forgatni, az elnökválasztás után pedig sokakban felmerült, hogy a történet fikcióból valósággá válhat. Nem sokkal később megjelent a folytatás, a Testamentumok, illetve az Alias Grace-ből készült sorozatot is ekkor kezdték vetíteni.
A Gondolatok A Szolgálólány meséjéről című szövegből sokat meg lehet tudni arról, hogy Atwood mit akart vizsgálni ebben a könyvben a vallásos jobboldal előretörésének hatására a 80-as években. Elsősorban az érdekelte, hogy

az USA hogyan válna vallási diktatúrává és hogy a nőket a munkahely és a pénzhez való hozzáférés ellehetetlenítésével hogy lehet visszaszorítani a konyhába, ha már szabadok.

Ugyan a szolgálólány, mint szimbólum a nőjogi tüntetések állandó eleme, Atwood fontosnak tartja megjegyezni, hogy a könyvben lévő rendszer nem a nemek közötti különbségen alapul, mert az alacsony státuszú férfiak ugyanúgy rosszul járnak egy diktatúrában. Összességében Atwood szerint aktuálisabb ez az 1985-ben kiadott könyv most, mint megjelenésekor.

Arra, hogy Atwoodot nemcsak a nőjogok, hanem úgy általában az emberi jogok és a jogrendszer deficitjei érdeklik, jó példa a Rossz feminista vagyok? című szöveg, ami a University of British Columbián törént zaklatási botrány apropóján született: az ügyet az egyetem nyilvánosság elé vitte még a vizsgálat előtt, Atwood pedig aláírt egy levelet az egyetem felelősségéről. Ő az ügyet a salemi boszorkányperekhez hasonlílotta, ahol a vádlott bűnös volt, csak azért, mert megvádolták.

Szerinte a #MeToo egy hibás jogredszer tünete, mivel az igaszságszolgáltatás nem foglalkozott azokkal, akik vissszaélést jelentettek, így ők más eszközhöz folyamodtak. Figyelmeztet arra, hogy ilyen esetekben a szélsőségek kerülnek előtérbe, akik számára az írók mindig gyanúsak, mert ők erkölcsileg többértelmű emberekről írnak, az ideológia pedig meg akarja szüntetni a többértelműséget. Ezt a szöveget én az Alias Grace című regényével tudom leginkább összekötni, amelynek ugyan női főszereplője van, de egyik fő témája a rosszul működő igazságszolgáltatás, és az, hogy a társadalom milyen narratívák mentén ítél el embereket és kiket tart megszólalóként hitelesnek.

Az író szerepelt is A szolgálólány meséjének első évadában

A Mi című szövegben Jevgenyij Zamjatyin regényéről beszél, ami nagy hatással volt Orwellre, Atwood egyik fontos inspirációs forrása pedig az 1984. A Mi disztópiájában az emberek uniformizálása és totális megfigyelése zajlik, az állam célja pedig az, hogy mindenki boldog legyen. Ha pedig az állam mindent biztosít és elrendez, akkor nincs szükség többé szabadságra vagy jogokra. Nem véletlen, hogy Atwood méltatja ezt a könyvet, ez ugyanis az a téma, ami szintén nagyon érdekli:

a szabadság valamitől és valamire különbsége, azaz, hogy csak azért, mert a hatalom garantálja, hogy megszabaduljunk valamitől, érdemes-e lemondani szabadságunkról.

Erről szól a Duplaplusz nemszabadok vagyunk című szöveg is: a kormányok a védelmezők szerepében tetszelegnek, amikor megfigyelnek bennünket, de valójában ők a börtönőreink és rájátszanak a biztonság utáni vágyunkra. Nekem erről a Legvégül a szív című regénye jutott eszembe, ahol a gazdasági válság miatt összeomlott világból a szereplők egy kényelmet és anyagi javakat biztosító börtönprojektbe menekülnek.

Ha nincs bolygó, nem lesznek olvasók sem

A környezetvédelem Atwood másik nagy témája, gyerekkora óta központi szerepet játszik az életében. Az ember és a természet kapcsolatát alapvetőnek tartja, egészen addig elmegy, hogy a könyezet megóvását az irodalom egyik lételemének tekinti: ha kipusztul az emberiség, nem lesznek olvasók. A MaddAddam-trilógia az irodalmi párlata ennek a témakörnek, kötetei 2003 és 2013 között jelentek meg, a klímaválság miatti fajkihalást, a génmódosítás okozta járványok és egy új emberfaj létrehozását tárgyalja.
Atwood számos eseményen mondott beszédet ebben a témában, ilyen például a Vizes élőhelyek, amely egy környezetvédelmi gálavacsorán hangzott el.

A legnagyobb baj szerinte, hogy az emberek nem látják a kapcsolatot az ember és a világ többi része között.

Azt a példát hozza fel, hogy mindegy mennyi pénzt adományoz valaki kórházaknak, ha tönkre megy a Föld, ha nem lesz olyan, akinek veséje lesz. Ez a látásmód gyerekkorában gyökerezik, apja munkája és elkötelezettsége nagy hatással volt rá. Ő is ellenezte a rovarirtó szerek használatát, ahogy Rachel Carson, aki Atwood számára egy példakép. A Néma tavasz szerzőjének két szöveget is szentel Atwood (Rachel Carson évfordulójára, A tenger-trilógia), ráadásul az Özönvíz évében (a MaddAddam második része) szentként szerepelteti.

Ha spekulatív prózáról van szó, Atwood mindig ugyanazt a módszert használja és ezt ki is fejti a Miért írtam meg a MaddAddamet? című szövegben. Semmi olyat nem használt a világ felépítésében, ami nem lenne most is jelen, vagy a lehetősége nem állna fenn és ez vonatkozik a természet tönkretételére, a demokráciák visszaszorulására, a mindenre kiterjedő megfigyelésre és a nagyvállaltok befolyására. De a technológia kétélű dolog, akár még hasznunkra is válhat és nem egyértelmű, hova léphetünk tovább a jelenlegi eszközökkel. A Guvat és Gazella című szövegben is hasonló kérdéseket tesz fel: mi van, ha folytatjuk a megkezdett utat? Mi menthet meg minket? Magunkra bízhatjuk saját magunkat, és ha a rosszat kiküszöböljök, az eredmény emberi maradna?

Attól, hogy valaki egy jó ügy szolgálatába áll, még nem kell propagandát írni

Az írók felelőssége a kötet egyik leggyakrabban előkerülő témája. Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy Atwood maga is aktivista, nem rejti véka alá a véleményét, Twitteren is rendkívül aktív. Ráadásul könyvei témái is azt eredményezik, hogy az olvasók szinte elvárják, hogy Atwood mondjon valamit gyakorlatilag bármilyen olyan kérdésről, ahol a demokrácia visszaszorulása és az emberi jogok kerülnek szóba. Általában is azt feltételezzük, hogy a spekulatív fikció együtt jár a társadalmi felelősség vállalással, figyelmeztető szerepe van, és felmutat egy olyan jövőképet, amit többek között a szavazatainkkal el kell kerülnünk.

Atwood A Szolgálólány meséjének tűzálló változatát próbálja elégetni. Forrás: www.smithsonianmag.com

 

Atwood azonban nem gondolja azt, hogy egy írónak mindenképpen be kell lépnie a politikai térbe. Az író, mint politikai tényező? című szövegben kifejti, hogy a kormányok mindig szabályozni akarják, hogy mit lehet olvasni és mondani (amire bizonyos esetekben szükség is van, lásd gyűlöletbeszéd). Az, hogy ezt milyen mértékben képesek megtenni egy mutatója annak, hogy hol helyezkednek el a demokráciától a diktatúráig terjedő skálán. Abban azonban Atwood nem hisz, hogy egy író mindenképpen politikai tényező lenne, mert ez politikai jellegű, tudatos aktust feltételez. De a legtöbb író nem így működik, a császár meztelenségére rámutató fiúhoz hasonlítja őket: csak szóvá tesz, felmutat, de nem bomlasztani akar. Szerinte azok számára, akik szenvedélyes hívei egy ügynek, az írás csak eszköz és aki nem tartja magát az elvárásokhoz és célokhoz, azokat kiközösítik és ez az általában jónak gondolt ügyekre is igaz.

A Mi a művészet Trump alatt?-ban egyrészt Atwood kijelenti, hogy szerinte Trump észre se fogja venni, hogy van olyan, hogy művészet. Amellett, hogy a művészekre nem kell feltétlenül számítani az értékrendünk megvédésekor, a tiltakozó mozgalmak apellálnak majd az írók erkölcsi kötelességére. Aki viszont szerinte ennek aláveti magát, az propagandát alkot majd.

Szerinte a sci-fi, a fantasy és a spekulatív fikció népszerű lesz, ezeket régóta használják már a politikai elnyomás elleni tiltakozás kifejezésére.

Atwood ugyan nem ír propagandát, ő a saját értékrendje szerint alkot, de azt nem palástolja, hogy szövegeit az adott kor problémái inspirálják. A Testamentumok írása című szövegben el is mondja, hogy a 2016-os események késztették arra, hogy megírja a Szolgálólány folytatását: a szabadság felé tett fordulatot akarta bemutatni, és azt, hogyan omlanak össze az elnyomó rendszerek. Atwood hisz abban, hogy mindig van ellenállás és amiatt ír a lehetséges kellemetlen jövőkről, hogy ne engedjük ezeket a jövőképeket valósággá válni.

Összességében mondhatjuk azt, hogy egy olyan nemzetközi irodalmi rocksztár, mint Atwood mégiscsak fontos politikai tényező. A spekulatív prózának pedig nem kötelessége, de szerepe mindenképpen van abban, hogyan szemléljük és alakítsuk politikailag is, amiben szeretnénk vagy nem szeretnénk élni.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A zombik mi vagyunk, reményvesztetten

A végére pár könnyedebb témát is megemlítek, Atwood irodalom iránti szeretete és alkotóvágya ugyanis nem ismer műfaji határokat: Charles Dickens és a kanadai irodalom ugyanúgy érdekli, mint a zombik és a sci-fi. A Tudományos románc például egy védőbeszéd a sci-fi mellett, és elítéli a komoly és a zsánerirodalom közti különbség tételt. Szerinte a sci-fi olyan dolgokat tehet meg, amit a felsőbb rendűnek vélt irodalom nem: bemutathat és elképzelhet új technológiákat, vizsgálhatja az emberi lét határait, az ember és univerzum kapcsolatát és javaslatokat tehet a társadalmak újfajta megszervezésére.

Fontos szimbólumokat is hordoznak, Atwood ezt vizsgálja A határidős piac című szövegében, ahol zombikról, Dr. Frankensteinről, vámpírokról és vérfarkasokról ír. Nem igazán nyűgözték le a zombik, épp ezért akart utánajárni, hogy másokat miért. Ez a szöveg egy rövid kultúrtörténeti áttekintés kitalált lények vallási dimenzióiról és arról, hogyan próbálnak választ adni olyan egzisztenciális kérdésekre, amiket a művészet létrejötte óta feltesz: ki vagyok én és ki teremtett, mitől vagyok ember, hogyan küzdök meg a halállal? Atwood válaszokat is ad a zombik népszerűségére,

szerinte az apokalipszis felmutatásával a jelen egészen élhetőnek tűnik, emellett a zombilét betegség metaforája (pl. demencia) is lehet.

Mivel nincs emlékezetük és jövőképük, állapotuk jelenthet egy valós jövő előli menekülést, és mivel az ember számára mindig van remény, saját magunkat, nézőket is azonosíthatjuk a zombikkal, ahogy reményvesztetten tántorgunk a jövő felé. Atwoodot annyira elragadta a téma, hogy még egy folytatásos zombiregényt is írt A hatalom című regényéről ismert Naomi Aldermannal Boldog zombik hajnali otthona címmel. És ugyan a kötetben nem került szóba, de itt érdemes megjegyezni, hogy Atwood 2016-ban írt egy szuperhős képregényt is (Angel Catbird), amelyben egy véletlen baleset miatt genetilakilag mutálódott repülő bagolymacskaember a főszereplő.

Margaret Atwood a 27. Nemzetközi Ornitológiai Kongresszuson Vancouverben, ahol az Angel Catbirdöt is népszerűsítette. Forrás: www.vancouverisawesome.com

 

A hiba bennünk van

Van valami, átfogja az egész kötetet, bármiről is legyen szó a szövegekeben: a nyugodt derű és a humor, amiből Atwoodot semmi nem tudja kibillenteni. Saját maga felé is öniróniával fordul, az egyik kedvenc részem az volt, amikor a Kafkáról szóló esszében arról ír, hogy

nagyon zavarta, hogy a nagy művészeket az őrülettel azonosítják, mert ő semmi jelét nem látta ennek saját magán.

A másik nagy írói klisé, amit meg akart valósítani, hogy Párizsban lesz pincérnő és dohányozva írja majd egy padlásszobában a műveit és komoly egzisztencialistákkal diskurál majd. De a dohányzástól köhög, a híres párizsi művészek pedig amúgy is kinézték volna maguk közül. Atwood mindig egy kedves mosollyal, hatalmas szeretettel és odafigyeléssel beszél a legmegrendítőbb témákról is, például férje Graeme Gibson demenciájáról és haláláról is. Mielőtt a kötetet olvastam volna, újranéztem az HBO Maxon A szavak ereje című dokumentumfilmet, és Atwood kedves és nyugodt hangján próbáltam olvasni a szövegeket, amelyek így bármilyen vészjóslóak is voltak, úgy hangzottak, hordozták magukban azt, amit Atwood sosem enged el: ugyan bármi bárhol megtörténhet, és nem vagyunk biztonságban, remény mindig van. A hiba ugyan bennünk, emberekben van, de ha mindent alaposan, nagy odafigyeléssel megnézünk, ahogy ő a rovarokat vagy a madarakat, tudjuk majd, mit kell választanunk.

8 /10 szolgálólány raptor

Égető kérdések

Burning Questions

Szerző: Margaret Atwood
Műfaj: esszé
Kiadás: Jelenkor, 2022
Fordító: Csonka Ágnes
Oldalszám: 601