Film

Az utolsó egyszarvú: 40 éve ámulunk és sírunk az egyszarvú szépségétől

Egy idilli, lila levelű fákkal tarkított erdőben él az egyszarvú. Az idő mintha sosem mozdulna körülötte, öröklétbe merevedve létezne az erdő és ő is. Egy napon azonban két vadásztól kell megtudnia, hogy ő fajának utolsó élő tagja. Az unikornis útnak indul, hogy kiderítse, igaz-e a mendemonda. Ám ennél sokkal nagyobb kalamajkába és kalandba sodródik. Azok a nézők, akik a 80-as évek sötétebb, merészebb rajzfilmjei között eljutottak Arthur Rankin Jr. és Jules Bass animációs filmje elé, ennél sokkal nagyobb élményben volt részük. A ma 40 éves Az utolsó egyszarvú 2022-ből is nézve különleges, nem szokványos rajzfilm, amely egyszerre tud adni a gyermek és felnőtt közönségnek – utóbbinak talán sokkal többet is. Retrospektív.

Minden előtt volt egy könyv

Peter S. Beagle életműve gazdag és nagyra tartott a fantasy irodalomban, mely közül örök klasszikusává Az utolsó egyszarvú című regénye vált.

A maga 280 oldalával viszonylag rövidke könyv tele van érzelmekkel, talán a legmelankolikusabbakkal, melyeket nehéz szavakba önteni. A látszólagos vidámság mögött mindig ott bújik valami szomorúság, beletörődés is, miközben az élet nagy kérdéseit teszi fel a maga mesei módján. Beagle a történet alapjait nem is máshol, mint a gyerekkori meséknél és jól ismert mítoszoknál kezdte keresni. Elmondása szerint Marcial Rodriguez festményeiből és édesanyjától megismert mesékből inspirálódott, sőt egy általános iskolai élmény – mikor kiállt tanár édesanyja osztálya elé egyszarvúakról mesélni – után határozta el, hogy fog még unikornisokkal foglalkozni. Ennek első komoly verziója lett egy 85 oldalas kisregény, melyet végül elvetett, mert zsákutcának tartotta a cselekményt (2006-ban Az utolsó egyszarvú: Az elveszett verzió címen megjelent), majd a teljes változat 1968-ban jelent meg – nagyjából akkor, amikor A Gyűrűk ura annak puhakötésű kiadása miatt számtalan új rajongót szerzett magának az Egyesült Államokban. A verseny ellenére idővel Beagle unikornisa kivívta a maga népszerűségét – amin persze dobott némileg az 1985-ös animációs film, amiről szó is lesz később.

Ahogyan Yosef Lindell írta, Az utolsó egyszarvú úgy tud nem fantasy lenni, hogy első ránézésre annak tűnik. Egyszarvúak, varázslók, gonosz királyok és ismerős mitológiai lények népesítik be ismeretlen világát, viszont semmilyen világépítési elv, amelyet a klasszikus fantasykben megszoktunk, nincs jelen (Lindell ezért is hívja “applied”, azaz “alkalmazott” fantasy-nek). A furcsa, indokolatlannak tűnő anachronizmusokról nem is beszélve: például egy herceg újságot olvas, miközben hercegnője az egyszarvúnak énekel. Vagy jól ismert mondókákat, vonatok után siető embereket és telefonhívásokat idézget egy pillangó. 

A “semmi sem az, aminek látszik”-érzés motívumként végigkíséri a teljes történetet: az első nagyobb kalanddal, Fortuna anyó Éjfél cirkuszának álcázó varázslataitól kezdve az önmagát hősies rablónak (sőt, Robin Hood reinkarnációjának!) beállító Filkó kapitányig tele van a könyv illúziókkal, hamissággal, és leginkább önbecsapással. A főszereplők – az unikornis, Schmendrick varázsló és Zsémbes Marcsa – utazásuk során olyan emberekkel találkoznak, akik birtoklási vágyuk, a biztonság, a kapzsiság vagy a félelem rabjai. Akárcsak mi, az igazi világ lakói. Metafórikusan, a népmesei hagyományokat megidézve meséli el Beagle ezeknek az alakoknak az életét vagy von le tanulságok általuk olyan örök témákról, mint az ártatlanság, a magány vagy a halandóság, mindenféle szájbargás nélkül. Mindezt úgy éri el, hogy ismeri, sőt mestere a régi meséknek, amelyek önmaguk varázsában képesek sokezeréves tapasztaltot átadni. 

Nem beszélhetnénk kiemelkedő műről, ha nem lenne csavar itt is.

Beagle ugyanis annyira jól ismeri a mesék működését, hogy nem szégyelli folyamatosan kicsavarni azokat, jól ismert mozzanataikban önmagukra tükrözni.

Már a karaktereken tetten érhető ez: ott van a fiatal varázsló, Schmendrick, aki semennyire sem emlékeztet a mesék bölcs mágiatudoraira, hiszen minden varázsigéje befuccsol, de útja során válik azzá. Zsémbes Marcsa, aki később csatlakozik az egyszarvúhoz és Schmendrickhez se nem fiatal, se nem szép, azaz nem illik bele a kalandor hősök kategóriájába, ám mégis azzá válik. Az ő karakterében külön tragikus a mulandóság: amikor Zsémbes Marcsa felismeri az unikornist más emberekkel ellentétben nem elérzékenyül látványától, hanem megdorgálja a lényt, amiért most, idősödő korában látogatja meg őt, nem pedig fiatal lányként, mint a mesékben. Hasonlóan tragikus Zordon király (ismertebb nevén: Haggard), a könyv főgonosza, aki képtelen megtalálni azt, amitől boldognak tudná érezni magát. A boldogság keresésében pedig megrabolja a világot a boldogságtól, a széptől, amihez eszköze a Vörös Bika, az ész nélküli, vad, mindent elkergető gonoszerő.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

Számtalan, a példájukhoz hasonlót találni Az utolsó egyszarvúban. A herceg és a hercegnő be nem teljesülő szerelme, a nem megváltó, hanem elátkozott átváltozás pillanat – egyik sem megszokott mesei végkifejlet, mégis azok ismerős, magától értetődő logikája mentén működnek.

A lehetetlennek tűnő feladat jutalma a kultstátusz

Arthur Rankin Jr. és Jules Bass párosának ezt a komplexitást, egymásra boruló rétegjelentéseket és mégis mesezserűséget kellett átadnia készülődő animációs filmjükben. Szerencséjükre velük volt maga az író, Peter Beagle, aki korábban az 1978-as A Gyűrűk ura rajzfilmeken is dolgozott velük forgatókönyvíróként. 

A szerencsésen összejött kreatív csapat ellenére a regény megfilmesítési jogai elég kalandos úton kerültek hozzájuk. Beagle állítása szerint a könyvét nagyon korán meg akarták filmesíteni. Először a Snoppy animációs sorozat miatt ismerős Lee Mendelson és Bill Melendez mutatott komoly érdeklődést az egyszarvú iránt, ám egy partnerük felesége azt mondta Beagle-nek, hogy “nem elég jók” megfilmesíteni a könyvét. Sok stúdió – köztük a 20th century Fox stúdió – és alkotó után állapodott meg az író és képviselete a Rankin/Bassnál Michael Chase Walker producerrel egy animációs film feldolgozásban. Ennek Beagle örült, mert ő végig rajzfilmként akarta történetét adaptáltatni, az élőszereplős változat nála szóba se jött.

Bár viszonylag kevés helyen mutatták be (az USA-ban 648 moziba), és inkább VHS-en terjedt – itthon pedig német nyelvű csatornákon lehetett elcsípni karácsony idején -, Az utolsó egyszarvú az animációs filmek egyik kultklasszikusává nemesedett. A kor sötétebb tónust is bevállaló meséi között is kiemelkedő volt a maga komolyságával és szokatlan fordulataival, látvány világa pedig talán a Rankin/Bass egyik legjobbja.

Az utolsó egyszarvú vászonra rajzolásának két legendás stúdió látott neki – a már említett Rankin/Bass és a japán Topcraft, vagyis a Studio Ghibli elődje.

Az együttműködés különleges mivolta már a főcímnél megmutatkozik: Rankin/Bassékre jellemző stílus találkozik a japán animékkel, amely jegyek egy középkori faliszőnyeg részletein kel életre az egyszarvú képében. 

Ezenfelül az animáció  kellemes látványt nyújt mai szemmel is. Egyedül a figurák hathatnak kissé gyermekinek – a könyvadaptáció ismeretében főleg. De nem volt ez másként a 80-as években sem, ugyanis a karakterdesingért felelő Topcraft japános figurái sokszor csodálkozásra adtak okot a nézőknek (lásd Hobbit és A Gyűrűk Ura). Az utolsó egyszarvúban szerencsére hamar megszokhatóak és megszerethetőek a szereplők, akik abban a csodálatosan megrajzolt világban jelennek meg, amely előre jelezte a Ghibli animékre jellemző varázst. Tündérmesei, felfedezésre hívó mesebirodalmat álmodtak vászonra, amely egyszerre ismerős és ősi. Az unikornis alakja külön figyelemreméltó, hiszen más megszokott gyerekrajzfilmes egyszarvú ábrázoláshoz nem hasonlít. A hamisítatlan japános designja adja meg pont azt a földöntúliságát, a halandók fölöttiségét és tisztaságát, amely idegenszerűvé teszi a regény lapjain is.

Az álomszerű látványvilágban helye van a sötétebb képeknek, jeleneteknek, melyek akár a light horror irányába se szégyellnek elmenni (lásd Fortuna anyó vándorcirkusza vagy a Vörös Bika megjelenítése). Ahol indokolt, ott akár szexuálisabb illusztrációknak is akad hely – mint amikor Schmendrick szerelmessé varázsolja a fát, amihez kikötötték. 

Peter Beagle és az animációs film csapata majd’ tökéletesen átmentette Az utolsó egyszarvú lényegi témáit, mondanivalóját. A regény illúzió jellege szereplőin is visszaköszön, és ezek bemutatása a mese keserédes jellegét is átadják. Az egyszarvú útnak indulásával fokozatosan válik egyre sötétebbé az animációs világ, mintha csak válaszolna a film eleji vadász kijelentésére: 

Maradj, ahol vagy, te szegény teremtés! Ez nem a te világod.

Ugyanis a mese és mitikus szereplőkkel benépesített birodalom nagyon is a mienk, ahol egy olyan ártatlan és földöntúli lény, mint az egyszarvú nem érezné jól magát. Viszont a lény átlátja az emberi világ csalfaságait és a lassan kivesző hitet a régi tudásban, melynek ő is része volt egykor, de már nem ismeri meg senki benne az egyszarvút. Ennek átadásához nagyon sok mankó nem került át az adaptációba – például az elhízásban élő falu vagy Zordon király váránál, Boszorkapuban élők -, de a legfontosabb két epizódszereplő, Fortuna anyó és Filkó kapitány beteljesíti ezt a mondanivalót a filmben.

Az utolsó egyszarvú ezért is figyelemre méltó adaptáció, mert animációs mivolta ellenére se szuszakolták bele a gyermekeknek szánt művek korlátai közé.

Egy kortalan, bárki számára sokat adó adaptációnak szánták, amely néhány kötelező elem (dalbetétek, humorosabb jelenetek – bár utóbbi amúgy is Beagle sajátja) ellenére se válik súlytalanná. A könyvhöz hasonlóan itt is megtalálhatóak a halandóság vagy a magány témái, melyet olyan alkítások tesznek árnyaltabbá, mint Mia Farrow (az egyszarvú) vagy Christopher Lee (Zordon király), vagy éppen töltik meg azzal a különös melankóliával, mely nagyon is Az utolsó egyszarvú sajátja. Sőt, Jimmy Webb gyönyörűen megkomponált dalai még érzelem dúsabbá teszik az egész történetet, átadva azt a melankolikus érzést, amely a regény sorai között bújik meg.

Az utolsó egyszarvú 40 év távlatából nem csupán szépemlékű gyerekkori kedvenc, hanem sokrétű filmélmény, mely felnőttként ad igazán sokat. Néhol furcsa, néhol érződnek rajta az elmúlt évek, de sokkal többet ad annál, hogy apróbb hibák miatt kihagyjuk.

9 /10 egyszarvú raptor

Az utolsó egyszarvú

The Last Unicorn

animációs fantasy film
Játékidő: 92 perc
Premier: 1982. november 19.
Rendező: Jules Bass, Arthur Rankin, Jr.

Szerző

2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image