Hírek

Mozijegy vásárlásával hozzájárulhatsz az erdők megmentéséhez

November 3-tól látható országosan a mozikban Laurent Charbonnier és Michel Seydoux hatalmas vásznakra álmodott természetfilmje, A tölgy – Az erdő szíve (6). A film magyarországi vetítése jótékonysági célt szolgál. A filmet forgalmazó Mozinet minden néző után 100 forintot adományoz az Erdőmentők Alapítványnak, hogy ezzel támogassa erdőtelepítési tevékenységüket, mert mára nem maradt természetes tölgyerdő Magyarországon. Az intenzív emberi használat következtében a tölgyes erdőkben csökkent a biológiai sokféleség.

A tölgyfák az európai kultúrában már több ezer éve jelentős szerepet játszanak, az istenek fájaként tisztelte és tiszteli több nép, méltóságteljes megjelenése, barázdált kérge, jellegzetes levele és lombkoronája miatt hazánkban is különleges helyet tölt be a természetszeretők szívében.

A jótékonyság célja a nyilvánosság figyelmének rávilágítása az erdők természetvédelmének fontosságára, növelve ezzel az emberek érzékenységét az erdők biológiai sokfélesége iránt, elősegítve az erdők regenerációját, valamin a mikroélőhelyek helyreállítását. Ennek eredményeként túlélhet és növekedhet a védett erdei élőlények állománya.

A túrázók talán nem tudják, hogy a tölgyek mennyi állatnak biztosítanak élőhelyet. Törzse és ágai otthont nyújtanak mókusoknak, madaraknak és bogaraknak, gyökereinél egerek és gombák húzzák meg magukat. Termése élelmet biztosít, a körülötte lévő avar fekvőhelyet ad az arra járó vaddisznóknak, sünöknek és rókáknak. A fa számos állatnak a túlélést jelenti, lombja védelmet nyújt a zord időjárás és a ragadozók elől. A tölgy óv és ad, így válik az erdő központi alakjává.

A film több évszakon át követi a magányos óriás életét, és emlékeztet minket a természet csodáira.

Az Erdőmentők közérdekű célokat megvalósító, közhasznú alapítvány, melynek elsődleges feladata az Erdők és a Vadvilág védelme és sérüléseinek helyreállítása. Küldetésük, hogy segítsenek a Természetnek begyógyítani a civilizáció ejtette fájdalmas sebeket.

A tölgy – Az erdő szíve első budapesti vetítésére már most elkezdődött a jegyelővétel. A film premier előtt látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban október 22-én, szombaton 16.30-kor. Jegyvásárlásra itt van lehetőség.

A film A Vándormozi közreműködésével – az esélyteremtés jegyében – eljut olyan magyarországi településekre is, ahol nem működik mozi. Így a Mozinet, az Erdőmentők és A Vándormozi együttműködésében a film vetítésére akár iskolákban is sor kerülhet, szervezett formában.

A filmet mi is ajánljunk, ugyanis a Cinefest Filmfesztiválon volt szerencsénk bevizsgálni:

A tölgy – Az erdő szíve a nagybetűs természetfilm, egy melankolikus és felemelő utazás. Szavak és emberi szereplők jelenléte nélkül képes minket elgondolkodtatni a természettel való viszonyukról. Ja, és elképesztően látványos. Gyakorlatilag egy technikai csoda. Brutálisan letaglózó, szinte érthetetlen felvételek sorozata – ahol a néző legfeljebb tippelhet, hogy hol/miként csaltak az alkotók, mert ezt így biztos nem lehet spontán rögzíteni. Olyan precíz és átgondolt vágással, hogy az „eseménytelensége” miatt sem fullad unalomba.

írta róla Pongrácz Máté az idei CineFest beszámolónkban.

Forrás: Mozinet

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.