Film

Csadoros vérszívó: Ilyen egy iráni film, ami vámpír-western (is)

Éppen egy napos a Hétköznapi vámpírokról írt kritikám, amiben azt fejtegetem, hogy mennyire nehezen fogadom be a vámpírfilmeket, néhány kivételtől eltekintve. Képzelhetitek mit okozott, amikor megtudtam, hogy egy iráni vámpírfilmről kell írjak. Mégis, kellemes csalódást okozott a Csadoros vérszívó.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a kortárs iráni filmművészet, különösen ha női rendezőről beszélünk, igazán nagy feladatot vállal egy-egy alkotásával.  A cenzúrával, a regnáló hatalommal és a közönséggel szemben is úgy kell érvényesülnie, hogy közben eredeti tartalmából és szándékaiból ne veszítsen. Vélhetően ezt megkerülendő döntött úgy Ana Lily Amirpour rendező, hogy filmjét nem hazájában, hanem nagyon is távolt tőle, egy kaliforniai szellemvárosban fogja leforgatni.

A korábbi fesztiválos szereplések arra kárhoztatták a filmet, hogy eleve nagy hype-tól övezve várjuk a hazai Titanic Filmfesztiválos bemutatóját. Nem fogok hazudni, nekem kellett, hogy elteljen néhány nap, amíg teljesen tisztába tettem magamban a látottakat. Na nem azért, mert a történet olyan rendkívül bonyolult lenne.

A Csadoros vérszívó nagyon sok filmtörténeti előismeretet vár el nézőjétől, így egyáltalán nem biztos, hogy mindenki érteni vagy értékelni fogja.

A történet szerint Arash (Arash Marandi), aki heroinista apját (Marshall Manesh – a HIMYM Ranjit nevű taxisofőrje) egyedül ápolgatja, lóg egy kis pénzzel a helyi dílernek. A dílert (Dominic Raines) viszont elteszi láb alól az éjszaka egyedül portyázó vámpírlány (Shelia Vand), aki elsőre úgy tűnik, egy bizonyos séma mentén szedi csak áldozatait. Egy buli után összetalálkozik Arash-sal, aki maga sem nagyon érti, hogy miért, de beleszeret a lányba. Arash, bár maga is próbál dílerkedni, hogy ebből tartsa el apját, nem esik áldozatul a vámpírkisasszonynak. Valamit mind a ketten megéreznek a másikban, amit eddig soha senkiben.

A történet rém egyszerű, de nem úgy az a szimbolika, amivel a film dolgozik. Eleve három-négy műfajt ötvöz képileg és történetszálaiban egyaránt. A Csadoros vérszívó fekete-fehér, de nem azért, mert ez egy „művészfilm” (hányingert kapok ettől a szótól, mert ezt azokra a filmekre szereti mondani a közönség, melyeket nem ért meg). Ez a film egy kiváló idézetes gyűjtemény, ahol a filmnoir, a western, a horror, a gengszterfilm és a romantikus filmek elemei is megidéződnek. Ezek ráadásul egyáltalán nem kifürkészhetetlenek, ugyanis az egész film iszonyatosan letisztult. A filmes műfajok mellett sokszor érezheti azt az ember, hogy a rendezőre igen nagy hatással volt Jarmucsh, Goddard, Leone, Tarntino és esetleg még Tarr Béla is. A látvány tehát egészen eklektikus és magával ragadó.

A felsorolt filmes műfajok mindegyike – kivéve talán a romantikus filmet – mind egy irányba mutat: a bűn jelen van a világban.

Arash ugyan maga is bűnbe esik, de felmenti őt a tény hogy, apját szeretné ápolni. Egyébiránt semmi keresnivalója nincs Bad City-ben (ennél egyértelműbb utalást ki sem lehetett volna találni), az apja az egyetlen, aki ideköti. A vámpírlány pedig az elejtett áldozatok alapján nagyon úgy tűnik, hogy szeretné felszámolni a bűnösöket, ha már valakinek a vérét kell szívnia. Mindezek tetejébe még össze is barátkozik egy prostituáltál, akit lopott ékszerekkel próbál rávenni, hagyjon fel életmódjával.

Egyfajta “Robin Hoodiság” mutatkozik meg tehát cselekedeteiben.

Arról nem is beszélve, mikor egy egészen kicsike kisfiúra ijeszt rá, hogy ne merjen rosszalkodni, mert akkor eljön érte és lesz ne mulass! A fiatalság még menthető. De hiába minden erőfeszítés, a bűnös város megmenthetetlen, úgy meg pláne, ha főszereplőink a jószándékuk miatt szintén bűnbe esnek.

A vámpírlány karaktere megfeleltethető az 50-es évek noir-os Femme Fatale-jának. A csábító, elérhetetlen, ám ellenállhatatlanul vonzó nőnek, aki úgyis hátba szúr (ez esetben nyakon), amikor nem figyelünk. Ez különösen azért érdekes, mert egy iráni filmről beszélünk, ahol a nők helyzete a mai napig nem a legfényesebb. Így, hogy az amúgy klasszikusan inkább férfiként elképzelt vámpíralak ez esetben nő, egy elég erős szembenállás a hagyományokkal. Nem csak kulturálisan, hanem politikailag is: egy nő is ér ugyanannyit mint egy férfi, mi több! A nőnek csak arra kell egy férfi, hogy táplálkozzon. Mert a nők, köszönik, tök jól elvannak. Persze ebben a karakterben sok minden összpontosul az alapvetően bűnös természet jobbá válásáról és az addikció leküzdhetetlenségéig. Egy ponton ugyanis a vérszívó lány rákényszerül egy ártatlan hajléktalan megölésére, ugyanis nem bírja már vér nélkül. Az mondjuk egy érdekes kérdés, hogy a vámpírság feltétlenül kell-e ehhez.

Arash a westernfilmek naiv parasztfiúja, aki spórolt pénzét menő autóra költi és elhiszi, hogy apja megmenthető. Persze egészen addig, míg a díler (aki kísértetiesen hasonlít a Die Antwoord Ninjára) le nem stoppolja a verdát, az apa pedig egyre menthetetlenebbül szalad a végzete felé. Arash is keresi a megváltást, ami végül a meggyilkolt drogdíler készletének eladásából származó pénz apjába való befektetését jelentené. Amikor viszont kiderül számára, hogy ez sem egy járható út, feladva mindent csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt, elhagyni Bad City-t az egyetlen emberrel, akivel közösséget érez: a vámpírlánnyal.

A rétegelt karakterek és a műfajkeveredés bármilyen összetetté is teszi a filmet, mégis azt érezzük néhány ponton, hogy bizonyos történetszálak lógva maradnak a levegőben. Továbbgondolásukhoz viszont nem kapunk elegendő támpontot, kiaknázatlan lehetőségekként érezzük őket.

Sokkal inkább éli meg az ember ezt a filmet egy videóinstallációként, ahol a műfaji idézgetésekben ugyan el lehet merülni, de ez csak kis mértékben kárpótolja az embert a lyukas történetért.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a Csadoros vérszívó rossz, sőt! Ennyire összetett és gondolkodásra sarkalló filmet ritkán lát az ember! A hibái ellenére kultikus darabról van szó, mely kicsit reflektál az iráni nők helyzetére, egy kicsit bűn természetét járja körül és azt, hogy nem is olyan könnyű jónak lenni.

7 /10 raptor

Csadoros vérszívó

A Girl Walks Home Alone At Night

amerikai-iráni horror
Játékidő: 101 perc
Premier: 2015. április 10.
Rendező: Ana Lily Amirpour

Szerző

Csillagidő szerint 1990-ben születtem, az Univerzum legkirályabb városállamában, Budapesten. Feletteseim - a szüleim - elég hamar belátták, hogy nem leszek se matematikus, se űrrepülő pilóta, ezért egészen kicsike koromtól a művészeti pálya felé lökdöstek. Képzőművészet, zene, irodalom, színház, film. Tudják, én voltam a gimiben a hosszúhajú oldaltáskás srác, aki Kispált meg Tankcsapdát hallgat, semmi nem érdekli igazán a fentebb felsoroltakon kívül, és legfőbb kulturális forrása a Harcosok Klubja, a képregények meg a R'N'R. A gimi után a BKF-en végeztem mozgókép szakon, rendeztem néhány kisjátékfilmet, dolgoztam ANNAK a televízió csatornának, megjártam egy-két online szerkesztőséget mint videoszerkesztő, szerzője vagyok az egyik legkirályabb hazai geek blognak, a Roboraptornak. 2014 novembere óta erősítem a Hír24 (azaz mostmár 24.hu) seregét, a Kultúra rovat gyorsreagálású elit alakulat kritikusaként. Rendezőnek készülök és újságírásból élek. Mindezek mellett középiskolában tanítok mozgóképkultúrát, zenélek, imádom az állatokat és elképesztő gyönyörű vádlim van.

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image