Ecc, pecc, ki lehetsz? – avagy eltenni láb alól a krimit, de legalább viccesen – kritika

Ki ne ismerné a whodunit-típusú krimit: a film első perceiben történő gyilkosságra egy egész csapatnyi gyanúsítottat felvonultató mű, amelynek a végén a merő véletlenségből éppen arrafelé hesszelő nyomozó rábizonyítja a gyilkosságot egy olyan karakterre, akiről a legkevésbé sem gondolnánk, hogy gyilkos. A receptet már ismerjük, és az arrogáns filmrendező, Leo Köpernick (Adrian Brody) úgy gondolja, hogy ez a műfaj halálosan unalmas, ő ennél valami sokkal jobb filmet rendez majd a krimikirálynő, Agatha Christie Egérfogó című színdarabjából – ami a mai napig a leghosszabban műsoron lévő színdarab a londoni West Enden: immáron hetedik évtizede játsszák. A film elkészültét azonban egy váratlan gyilkosság árnyékolja be.

Az Ecc, pecc, ki lehetsz? erős, figyelemfelkeltő kezdése úgy vágja pofán a nézőt, mint egy öntöttvas varrógép, így első ránézésre egy fergetegesen pihentagyú, eszelős gyilkosos játéknak nézünk elébe. Ráadásul a film kis kikacsintásokat is tartalmaz a valóságra, például a darabban szereplő Sheila Sim és Richard Attenborough (Pearl Chanda és Harris Dickinson alakításában) valóban az Egérfogó főszerepeit játszották. Ahogy Ruth Wilson (Az Úr sötét anyagai) is egy valós karaktert alakít Petula Spencer személyében, aki a valóságban Agatha Christie partnere és barátja volt.

Mindezt meseszerűen színes képekkel, ügyes, pörgős vágással, miközben Saoirse Ronan és Sam Rockwell “kiégett Piszkos Harry és a zöldfülű rendőrnő” kombója megpróbálja felgöngyölíteni az ügyet. Feszes tempóban, szórakoztató önreflexióval vág neki a film a nyomozói munkának, ami végig jól működik. Például a film a klisés megoldásokat szándékos klisékkel illusztrálja, máskor előre(?) megrajzolja önnön storyboardját, kigúnyolja saját műfaját, majd egyfajta tudathasadásos narratívával jól pofán is vágja érte saját magát.

Ám sajnos ami a mű erőssége, egyben a hibája is. Ahogy folyamatosan újrakeretezi magát a film, ezen kezdetben ugyan jókat röhögünk, de ahogy halad előre a történet, rá kell jönni, hogy a szarkasztikus önreflexión túl mást nem nagyon tud felmutatni a forgatókönyv, és sajnos a cselekménynek sem mindig sikerül meglepnie. Bár a mű betartja a vállalást, miszerint feldobja a forgatókönyvében megidézett cselekményelemek megkövesedett rendjét ( épp csak annyira, hogy egy kicsit különbnek érezhesse magát), nem hoz be a műfajba semmi olyan új megoldást, izgalmas csavart, ami tényleg forradalmasítaná a whodunitot. És meglepnie sem sikerül: a cselekmény közepe felé a félrevezetés nagyon nyilvánvalóan kitalálható.

Így elég felemás az élmény, és film végére már egyértelmű, hogy a folyamatos önirónián túl az alkotóknak nem sikerült sokkal többet hozzáadni a film magjához.

Arról nem is beszélve, hogy az Ecc pecc, ki lehetsz? által kifigurázott krimik ha néha kínosan nyakatekerten is építik fel a magyarázataikat és az indítékokat, de ezt minden esetben rendkívül precíz részletezéssel valósítják meg, amit ez a film sajnos nem mondhat el magáról. Itt a gyilkos kiléte tényleg váratlan fordulatként üt, ám olyan gyorsan fedik fel a kilétét, hogy a néző ahelyett, hogy átélné a megvilágosodás katarzisát, inkább csak kapkodja a fejét. Egy műfaj gyengeségeire rámutató, parodisztikus mű akkor igazán elegáns, ha közben érti, birtokolja és használja is a kérdéses műfaj erősségeit is – ez itt sajnos nem sikerült, így egy kicsit a krimi lényege halt meg.

Amitől mégis szórakoztató lesz az Ecc, pecc, ki lehetsz?, az elsősorban Saoirse Ronan, aki színészileg is odateszi magát, és a karaktere is szépen van megírva. Sam Rockwellel pedig nagyon jól működik köztük a dinamika annak ellenére is, hogy Rockwell karaktere tulajdonképpen a klisé fogalmát testesíti meg: Stoppard felügyelő kiégett alkoholista, akit elhagyott a felesége. A névválasztás itt egyértelműen Tom Stoppardra utal, aki már kiparodizálta egyszer Christie Egérfogóját – ilyen apró főhajtásoknak nincs híján a mű. Valamint sokat hozzátesz a filmhez a pattogós tempó, amitől felmegy a nézőben az adrenalin, és a szarkazmusra fordított filmnyelv, ami még így, fedezet nélkül is szórakoztató.

Az Ecc pecc, ki lehetsz? nagyon fog tetszeni azokak, akiknek egyszer már elege lett a nyakatekert gyilkosos történetekből, ezért hamar leszoktak a fogyasztásukról. Ők fergetegesen jól fognak szórakozni, de aki az Agatha Christie-regények meg úgy általában a klasszikus krimik szerelmese, nem lesz elégedett, mert a film végeredményben csak vicceskedve odamutat a whodunitnak, de nem mutat jobbat helyette.