HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

A Hatalom Gyűrűitől félnetek nem kell, jó lesz! – Gyűrűk Ura: Hatalom Gyűrűi 1-2 epizód kritika

Szeptember 2-án, két résszel debütált az Amazon Prime-on a Hatalom Gyűrűi, amely ismét visszarepített minket Középföldére, Tolkien varázslatos világába. Jeff Bezos (aki maga is nagy Tolkien rajongó) cége minden eddigi sorozatnál nagyobb költségvetésből készítette el a Gyűrűk Ura előzményeit elmesélő fantasy sorozatot, amely az első részek alapján, az előzetes negatív véleményekkel ellentétben egy szórakoztató, látványos és izgalmas utazásnak ígérkezik.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Az utolsó Hobbit film, Az öt sereg csatája óta csaknem nyolc év telt el, és 2017-ben az Amazon bejelentette: sorozatot készít a Hobbit és Gyűrűk Ura története előtt játszódó időszakról, a hatalom gyűrűi eredetéről és Szauron elleni harcról. A forrás pedig a regény trilógia végén szereplő függelék. A függelék Középfölde történetét és korait meséli el időrendi sorrendben, ám nem összefüggő történet, csupán történelmi korszakok jegyzete.


Sokan féltek és bizonytalanodtak el a hír hallatán, hiszen egy függelék alapján hogyan lehetne Tolkienhoz hű sorozatot készíteni? Ha másik nézőpontból közelítjük meg, akkor viszont a függelék sok teret adhat az alkotóknak is, hogy felfedezzék az adott korokat, a regényekben nem szereplő történeteket mesélhessenek el, új karaktereket hozzanak be. Természetesen ez utóbbi rosszul is elsülhet.

A bemutatott két epizód alapján eddig úgy tűnik, jól és tisztelettel nyúlt a két író, John D. Payne és Patrick McKay az alapanyaghoz.

Középfölde Első Korában a tündék boldog, gondtalan életét Morgoth, egy sötét és gonosz lény zavarja meg, amelyből hosszú és véres háború bontakozik ki. Morgothot végül legyőzik, ám szolgája, Szauron megszökik. A tündék nyomába erednek, de sikertelenül; a harcok során Galadriel (Morfydd Clark) szeretett bátyja is elesik. Galadriel évszázadokat tölt Szauron felkutatásával és a gonosz kiirtásával, sikertelenül. A tündék végül kihirdetik a békét, Galadriel minden baljós megérzése és tiltakozása ellenére.

HIRDETÉS

A sorozatnyitó két rész játékidejében nagyrészt a szereplőket és a különböző fajokat ismerhetjük meg, illetve a sztori a későbbi konfliktusoknak és rejtélyeknek is megágyaz. A Másodkorban játszódó történet több szálon fut. Galadriel nyughatatlan lelke nem hagyja, hogy elengedje a múltat, megszállottan és önfejűen keresi a gonoszt, várva, hogy bosszút állhasson testvére haláláért. Ismét találkozunk a fiatal Elronddal (Robert Aramayo), aki a tündék fővárosában politikai babérokra tör és egyensúlyozik nagykirálya, Gil-galad küldetéseinek teljesítése és barátja, Galadriel támogatása közt.

Megismerjük az eszes és szemfüles Norit (Markella Kavenagh), a gyaplábúak klánjából, akik kísértetiesen hasonlítanak a hobbitokra. A lány vidám napjait egy különös idegen érkezése kavarja fel. Arondir (Ismael Cruz Cordova), az erdőtünde, Délfölde embereit felügyeli társaival és gyengéd érzelmeket táplál egy gyógyító fiatal nő, Bronwyn (Nazanin Boniadi) iránt. Egy nap azonban egy rejtélyes módon elpusztított falu romjai közt megdöbbentő felfedezést tesz. A törpök királyságában Khazad-dûm hercege, IV. Dúrin (Owain Arthur) arra vár, hogy elfoglalhassa apja helyét a trónon.

Morgoth legyőzése után a tündék és emberek figyelme lankadt, a sok évtizednyi háború, majd béke után ismét ébredezik a gonosz Középföldén. Különös jelenségek jelennek meg az égen, állatok betegszenek meg és az orkok is újra feltűnnek.

A forgatókönyv okosan, nem szájba rágósan az egyes fajok, tündék és emberek, tündék és törpök közti feszültségeket és ellentéteket is felvázolja.

Az Elrond és Dúrin közti vita kifejezetten tetszett, a jelenet egyszerre volt emberi, humoros és szomorú.


A karakterek szerethetők és érdekesek, egy olyan történetszál sincs, ahol unalmasan telt volna a játékidő. A humor finom és visszafogott, e téren remekül idézi meg az eredeti Gyűrűk Ura trilógia hangulatát. Féltem, nehogy hollywoodi akciófilmet csináljanak a sorozatból, de szerencsére az írók e téren is megtalálták a helyes mértéket. A látvány egyszerűen fantasztikus, a tündék otthona, a törpök birodalma, a Délfölde zöld és hegyek szabdalta tájai mind szemet gyönyörködtetőek. A kosztümök és fegyverek aprólékosan vannak kidolgozva, minden részletre igyekeztek figyelni az alkotók.

A sorozatban szereplő Középfölde egyszerre ismerős és új: a Másodkor világában új városokat és királyságokat ismerünk meg, de jó volt látni Khazad-dûm-ot is teljes pompájában.

A jelenetek között az egyes helyszíneket térkép is mutatja, de még így is volt, ahol nehezen tudtam belőni, pontosan hol is vagyunk. Kellene egy külön térképet mellékelni az Amazonnak az extrák alatt! Bear McCreary-t nagyon szeretem a Battlestar Galactica óta, de a zenéje most nem igazán fülbemászó vagy emlékezetes. A törpök királyságát bemutató jelenethez komponált dal marad talán a legtovább az ember fülében, a Gyűrűk Ura ikonikus zenéjét szerző Howard Shore komponálta a főcímdal és intro is elég visszafogottra sikerült.

A színészi játékot illetően nem lehet okunk panaszra: a tündék közül Morfydd Clark és Robert Aramayo játéka eddig a legkiemelkedőbb. Mindkettőjüknek fel volt adva a lecke Cate Blanchett és Hugo Weaving alakítása után, de a Galadrielt alakító Clark-nak jól egyensúlyoz a makacs harcos és a későbbi bölcs úrnő karaktere közt. Robert Aramayonak fiatal Elrondja ambíciózus és ravasz, ám a felszín alatt melegszívű és hűséges. Markella Kavenagh pedig kedves és szerethető Noriként.


Összességében a Hatalom Gyűrűi jól indít: a cselekmény gördülékeny és jól ütemezett, a karakterek érdekesek, a látvány fantasztikus, a hangulat nosztalgikus. Sok izgalmas kérdésnek és rejtélynek alapozott meg a pilot, bízom benne, hogy az első évad amellett, hogy megőrzi a Gyűrűk Ura szellemiségét és hangulatát, hozzá is tesz majd Középfölde kalandos történelméhez.

8 /10 hegyesfülű raptor

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi

The Lord of the Rings: The rings of power

fantasy sorozat
1-2 epizód
Premier: 2022.szeptember 2.
Csatorna: Amazon Prime

editor
Eleinte könyvekről írtam a magam szórakoztatására, a sorozatkritikák később jöttek. Szeretek elmerülni a könyvek, filmek és sorozatok világában, egy jó történeten napokkal később is szoktam merengeni. Mindenevő vagyok, de a sci-fi és fantasy varázsol el igazán.