Ha létezne olyan kifejezés, hogy tirpákfantasy, Christopher Buehlman regénye elsők között pályázhatná meg a címet. Ugyanis A fekete nyelvű tolvaj főhőse szabadszájú, a kaki vicceket (barna mágia) és szexes poénokat élvezi csak igazán, és ezt nem is szégyelli reprezentálni. A terítéken lévő fantasy nem – pontosan nem csak– ezért jó, hanem bőven jut ki mindenből, ami egy szórakoztató, kalandos fantasy történetbe el kell és ennek tetejébe még vicces is. A fekete nyelvű tolvaj könyvkritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Kinch Na Shannack a Szedők Céhe tolvaja. Igazi tehetség, aki ügyesen megállja a helyét a mesterségében. Szüksége is van képességeire, ugyanis tetemes adóssággal tartozik a céhnek, amiért ők kiképezték. Segítenek is a szerencsétlen becsapott adósnak, ugyanis volna itt egy feladat: egy Galva nevű lovag nyomába kell erednie, aki az óriások sújtotta nyugatra tart. Kinchnak a bizalmába kell férkőznie, és kideríteni, mi a lovag célja távol a Céh által elérhetetlen vidéken. Az út nem veszélytelen: útonállók, hibrid bikafejű keménylegények és emberzabáló goblinok keresztezik Kinch, Galva és a melléjük szegődött boszorkány útját.
Buehlman civil foglalkozása humorista, ami abszolút visszaköszön A fekete nyelvű tolvaj soraiban.
Az eseményeket Kinch, a tolvaj narrálja, ami végig olyan benyomást kelt, mintha egy tábortűz melletti standup esten ülnénk.
Elmeséli, mi történt vele, milyen kalandot élt át, amibe – épp ahova gondolatfolyama viszi – beleszövi saját meglátásait, megjegyzéseit a világról, amiben él, vicc és szarkasztikus megjegyzések váltják egymást. Már az első fejezetekben ilyen szintű eszmefuttatásokra számíthat bárki, aki kezébe veszi jelen fantasyt.
HIRDETÉS
Ha még sosem jártatok Galtiában vagy Éholtban, a kark azt jelenti, híg fing. Az a fajta, amit először egyvalaminek gondolsz, de aztán szégyenedre és bánatodra mégis másvalami lesz.
A gördülékeny stílus és a jó stílusérzékkel megválogatott intelligens káromkodások a magyar fordítót, Sárpátki Ádámot is dicsérik.
A szerző olyan jó arányérzékkel fűzi meséjébe az alpáriság határán mozgó humort a klasszikus kalandfantasykkel, hogy sosem érezni soknak egyiket se. Egyik sosem dominálja túl a másikat, hanem egy élvezhető, egymást jól kiegészítő mennyiségben záporozik minden az olvasóra.
A humor mellett Christopher Buehlman világa is elég érdekes ahhoz, hogy fenntartsa a figyelmet. Jól ismert alapanyagokból kotyvaszt fantasy konyháján: tolvajok, nemes lovagok, boszorkányok, óriások és goblinok. A sokféle embervilágról, a galtoktól egészen az ispanthiaiakig olyan élvezetesen mesél Kinchen keresztül az író, hogy kedvünk támad mindegyik könyvbéli helyet bejárni. De minimum minél többet olvasni róluk; szóljanak a mesék halálos vérhollók kiképzéséről, vagy emberevő goblinokhoz költöző emberekről és ennek a kapzsiságtól vezérelt kényszerű együttélés mocskos szabályairól. Bármiről is beszél Kinch, annyira élvezetesen teszi, hogy csak többet és többet akar az olvasó belőle.
Nincs ez másként kalandjaival sem. A fő cselekmény – Galvával, a lovaggal közös küldetése – lassan indul, de Buehlman kárpótol érte Kinch karakterének megrajzolásával és háttérsztorijával, és néhány bénázásával. Emlékezetes bohóckodás például a vak macska, Csirkefogó megmentése, akiből a mentőakció után folyton visszatérő barát lesz.
Amikor sikeresen becsatlakozik Galvához, nagyon is felpörög a regény, kaland kalandot követ. A hosszú út humorát Galva és Kinch lehetetlen párosa garantálja: a szétszórt figyelmű és mindig humorizáló ifjú szinte őrületbe kergeti a tüchtig, saját rendje szabályaihoz ragaszkodó Galvát. Utazásuk során színes karakterek sora csatlakozik be melléjük: Norrigal, a fiatal és még gyakornok boszorkány, aki nem kíméli Kinchet szurkálódásaitól; egy csapat halász mindenféle válogatott bunkókkal, Fulvir varázsló, aki segítségség nyújtás helyett inkább szivatni szereti az őt megkeresőket. És még lehetne sorolni. Számos “nem hiszem el, hogy ilyen van” szereplő vonul fel A fekete nyelvű tolvaj oldalain, akiket nem könnyű elfeledni.
A fekete nyelvű tolvaj végig szórakoztató, jóleső olvasmány, a vicc-cunami alatt azért felsejlik komor valóságunk.
A fő cselekmény fontos pontjain kiderülnek az agyas turpisságok, korrupciók és egyéb vérlázító tettek sora, amiről a békésen élő népek vagy nem tudnak semmit, vagy mint az élet velejárója elfogadják azt. Sőt, van ahol önként, saját nagyobb hasznukat nézve bele is mennek az ilyen üzelmekbe – erről ad elég részletes képet a molrovai fejezet, ami bemutatja, hogy a goblinezüstért milyen alkukat vállalnak be az ott élők. A molrovaiak (az egyik ember birodalom) viselkedése pedig felháborítja hőseinket, ugyanis a goblinháború a regénybeli emberek számára traumatikus, generációkat megnyomorító nemzet tragédia.
Persze Buehlman nem a korrupció és a politikai közöny mélyelemzésének szánta A fekete nyelvű tolvajt, de különböző fantasy népeiből felsejlik sajnos kicsiny valóságunk. Azért van az írónak pozitív üzenete erre is. Még ha mindent nem is lehet felszámolni, vannak túlélési eszközök a szerző tarsolyában: bármelyik megalkudóból lehet hős, ha úgy akarja, és egy kis tett is képes jelentős változásokat elindítani.
Verdikt
A fekete nyelvű tolvaj az eddigi év egyik legkellemesebb meglepetés fantasyje. Bátran vegye mindenki kezébe, hiszen sziporkázó humora igazi vidító, a letört kedvet azonnal megjavító olvasmány. A sok-sok tirpákság alatt pedig jószándékú szív dobog.
