Két Stranger Things évad közé, pótlásképpen berakott jópofa nosztalgiahenger helyett az Amazon új üdvöskéje, az Újságoslányok (Paper Girls) című képregényadaptáció egy meglehetősen drámai coming of age történet, amelyben tinik találkoznak felnőtt énjükkel, na meg azzal a felismeréssel, hogy az életben nem minden (sőt, semmi sem) úgy alakul, ahogyan azt az ember eltervezi. Évadkritika.
Egyvalamit már az elején érdemes tisztázni. A nagy fantáziájú Brian K. Vaughan (Saga) képregénye már majdnem egy évvel a Duffer-tesók produkciója előtt, 2015-ben a geekoszférába robbant. De tény az is, hogy az adaptáció megszületésében sokat nyomott a latba utóbbi zajos sikere – amiben ma megjelenik a ‘80-as évek és fiatalokkal van tele (vagy szuperhősökkel), azt zabálják a népek.
Ám a párhuzamok (amibe belevehetjük még a tudományos-fantasztikus felütést is) itt nagyjából véget is érnek. Az Újságoslányok főszereplői ugyanis nem evilági monstrumok meg mindenféle titkos kormánykísérletek helyett leginkább saját elvetélt életútjaikkal szembesülnek, és a retró is kimerül pár zenében és egy ‘88-as halloweeni szettingben.
Azaz: a készítők jól becsapták a képregényt nem ismerők valószínűleg igencsak népes táborát, hogy valami frissebbe, izgalmasabba, komplexebbe vágjanak. Már emiatt a kis akció miatt is csak imádni lehet ezt a sorozatot.
Az Újságoslányok élete nemcsak a temporális háború miatt keserves
Adott az unalmas Cleveland városkájának egy még szürkébb szeglete, Stony Stream, ahol, valamikor a ‘88-as Halloween ünnepe utáni reggelen négy újságkihordó tinilány, akiket csak a munka miatt hordott össze a szél, nagyon fura, sebes arcú szerzetekbe botlanak, majd hirtelen 2019-be kerülnek. Ki előbb, ki utóbb, de mindannyian kénytelenek szembesülni azzal, hogy az életük nem olyan irányt vett, mint amilyet előzetesen vártak volna.
Bár felbukkan benne egy rejtélyes csoport, amely a szent idővonal megóvásában érdekelt, és egy még rejtélyesebb, akik az emberiség nagy hibáit akarnák időutazással kijavítani, az Újságoslányok – a forrásművet gyönyörűen lekövetve – csak a felszínen sci-fi. Az időutazást arra használja, hogy összehozza a lányok múltbeli és jövőbeli énjét egy-egy komoly önmarcangolás erejéig. A lányok ugyanis nem olyan jövőről álmodtak, mint amilyen a szemük elé tárul – leginkább ennek feldolgozása köti le őket, nem az, hogy mórozus, sugárvetőkkel meg dinókkal (!) felszerelt emberek vissza akarják tessékelni őket saját idősíkjukra.
A lányok figurái pedig szerencsére remekül megírtak és a színészeket is sikerült jól eltalálni. Mindenkinek különböző helyzet vár: van, akinek csak pár év jutott, mert időközben elhalálozott, de a bántalmazó bátyjának pont ez kellett ahhoz, hogy jó útra térjen. Van, akinek látszólag minden összejött, amit eltervezett, hogy aztán a felszínt megkapargatva jókora koppanás érje.
De ha tanít valamit az Újságoslányok, akkor az pont az, hogy az önelfogadás síkjára lépve hogyan álljunk fel ezekből a koppanásokból.
Az érett, a sziruposságot jól elkerülő dráma mellett nem kell nélkülöznünk a képregény másik két vonzó jellegzetességét, a színes-szagos látványvilágot és az abszurdba hajló inzerteket sem – az egyik főszereplő például ugyanúgy Ronald Reagennel beszélget lázálmai közepette, mint a képregények kockáiba. Bár azt meg kell hagyni, hogy az adaptáció – legalábbis az első évad – kevesebb ilyen vicces pillanatot tartalmaz, inkább a komolyabb szituációkra erősít rá.
Persze azt is el lehet mondani az Újságoslányokról, hogy a főbb karaktereket és azok felnőtt másait leszámítva – legalábbis egyelőre – nem találunk benne érdekfeszítő vagy éppen ügyesen megírt személyeket (noha próbálkoznak, de minden mellékszereplő sótlan marad). Vagy hogy a költségvetés korlátai néhány akciójelenetben igencsak kiütköznek a produkción (nem bízott túlságosan az Amazon a koncepcióban?). Ám nem ez a lényeg, hanem a négy lány szíveket szaggató, szemeket párásító sorsa, amely remélhetőleg még sok-sok évig repítheti előre a sorozatot.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.