Fantasztikus élet-halál harc gyémánt egyszarvú Segg Csődör királynőért Kicsi Tina Csodaországában – Tiny Tina’s Wonderlands teszt

A Tiny Tina’s Wonderlands története nem más, mint egy Dungeons & Dragons (Kazamaták és Sárkányok) kampány, csak a robbanószer mániás és robbanás fixációban szenvedő, eléggé őrültecske tini a játékot Bunkers & Badassesnek (Bunkerek és Faszagyerekek) nevezi. Mint játékmester, a mesélő egy másik kampány folytatására építi fel a történetét, amit játékosaival, gyönyörű faszi Valentine-nal (Andy Samberg), a nagyon logikus és becsületes androiddal, Frette-tel (Wanda Sykes), illetve az asztalhoz frissen csatlakozó newby-val, azaz a játékossal, velünk.

Meséje szerint a félelmetes Dragon Lord, akit az előző kampányban a csodálatos gyémánt póni egyszarvú Butt Stallion (Segg Csődör) királynő elzárva tartott, most elszabadult. Frissen szerzett fegyverével, a Lelkek kardjával képes a halottakat feltámasztani, és a Segg Csődör királynő birodalmára feni a fogát. A Newby-nak és segítőinek az a feladata, hogy megakadályozza a Sárkányurat tervében. Ez jól is halad, ám menet közben megváltoznak a dolgok. Olybá tűnik, hogy Sárkányúr öntudatra ébredt. Nem is a fiktív fantasy birodalom ellen visel hadat, hanem egyenesen Tina ellen, mert elege van már abból, ahogy ezeket a kampányokat és benne helyet kapó karaktereket kénye kedve szerint manipulálja, nem becsüli meg azokat, elhajítja őket. Ebből az egészből aztán egy olyan kedves és humoros történet kerekedik, amit két ásítás között is mosolyogva játszunk végig, mert elvitathatatlan, hogy a Gearbox Software írói gárdájának rendkívül jó a humora.

A humort pedig fontos kiemelni, mert a játékot nem a meglepően csavaros történetéért vagy a looter-shooter játékmenetéért fogjuk igazán szeretni, hanem azért, mert egy iszonyatosan jól megírt társasjáték-műfaj, mese és történetmesélési klisé paródia, ami nem restell a társadalmi jelenséget is megcélozni egy-két fricskával.

Ami még fontosabb, hogy nem buta paródia, hanem kellemesen intelligens és kitűnően időzített, ami egyébként is jellemző a Borderlands sorozatra. Ezt egészíti ki az okosan elhelyezett, érzelmileg is érettnek mondható karakterizálás, amit nagyon hasonlóképpen old meg például James Gunn is az Öngyilkos osztagban: a történet megfelelő pontján jól szerkesztett félmondatok, kiválóan összerakott, rövid dialógusok.  Ezekből aztán megtudjuk, hogy Kicsi Tina csak azért módosítgatja és húzza el a kampányát, hogy a barát jelöltjei ne hagyják magára, azért készít csavaros történeteket, hogy a játékosok nagyon élvezzék a vele töltött időt, és hátha kedvet kapnak majd az ismétlésre. Mert Kicsi Tina mégis csak egy tinédzser korú kislány, aki vágyik a szeretetre, a társaságra, barátokra, mert nagyon magányos.

Emellett a közreműködő komikusok kiváló munkát végeznek. Andy Samberg, Wanda Sykes és  Ashly Burch (Tiny Tina) között rettenetesen jó a kémia. Imádnivaló, ahogyan Valentine és Frette rezonál Tinával, roppant vicces, ahogy folyamatosan kritizálják a mese szövését, belekötve apró részletekbe, inkonzisztenciákba ezzel is metábbá téve játékot. Végtelenül cuki, hogy a kritikákra Tina hol idegesen, hol engedékenyen reagál, aminek eredményeképpen a történet kap egy ilyen kiszámíthatatlanságot. Például egy ilyen kritikának a hatására Tinának egy szerinte nagyszerű és az előítéletesség problematikusságáról fontos üzenetet tartalmazó karaktert kell kicsinálnia. Egy teljes ívet tervezett neki, de hát a játékostársak nem tudták elhinni azt, hogy az a szereplő pozitív és jót akar.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a játék egészen az utolsó pillanatig vicces marad, addig, ameddig a stáb egy rövid felirattal köszöni meg, hogy játszottunk a művükkel, amit a karantén időszakban raktak össze home office-ban, pizsamában és alsógatyában.

Kicsi Tina Csodaországában minden lehetséges

A Tiny Tina’s Wonderlands egy igazi mókatúra, amiben számos egyéb mese is tiszteletét teszi hommage-ként – kicsit átmesélve és nagyszerűen beépítve a főszálba. Egy igen változatos mesevitorlás, ami szépen körbejárja a kedvenc és népszerű mesekonstrukciókat. Lovagkori erdőben játszó Merlines Arthuros fantasyból hirtelen átcsap kalóz fantasybe, majd Szirén kalandba. Igaz, játékmenetében nem változik, de annyi „marhaságot” zúdított a nyakamba, hogy ez annyira nem zavart. A végigjátszásom alatt Tiny Tina menet közben változtatja meg a dolgokat és a cselekményt. A semmiből kerülnek elő a hidak, “A” dolgot változtat “B” dologgá, mert közben rájön, hogy az így sokkal jobb és mert meg akar felelni a játékostársainak. S ezt a véletlenszerűséget nagyszerűen tükrözik a főküldetések meg a mellékküldetések is, merthogy a már említett hommage-ok tényleg bele vannak passzírozva a játékba egy olyan káoszt alkotva, ami már rendszernek tűnik.

Csak a példa kedvéért: Menet közben találkoztam a fogtündér trollal, ami a fogakból szörnyet csinál, belebotlottam két metál bandával, akik azon versenyeztek, ki tudja jobban megidézni a metállal a démonokat, persze a szeánszok lényegi részét nekem kellett elvégeznem. Beszélünk a Tó úrnőjével is, aki azt a küldetést adja, hogy találjam meg az Extra Caliber nevet viselő varázskardot, amit persze, hogy egy kőből kell kihúzni. Meg kellett találnom a módját annak, hogy hogyan csinálják ki egy kalózt, aki halhatatlan, mert viseli a PLOT ARMORT. Nukleáris támadást intéztek a segítőim az ellen a tenger ellen, amin nem tudtunk átkelni, mert könnyebb volt elpusztítani a vizet, mint egy jó hajót építeni, s ugye, ha a kacsa nem tud úszni, a víznek meg kell semmisülnie. Megtudtam, hogyha bármihez ananászt adunk, az rögtön megromlik, így sikerült több liternyi mérget tönkretenni. Megismerkedtem a „hangizmus” fogalmával, ami nagyjából azt jelenti, hogyha valakit a hangja alapján ítélek meg, az pont olyan rasszista, mintha bőrszíne alapján ítélném meg. Tehát attól még, hogy valakinek pont olyan a hangja, mint egy szupergonosznak, nem biztos, hogy szupergonosz.

De a nagy kedvencem azok a gonosz szirének voltak, akik csak azért adtak öntudatot egy csapat ráknak, hogy fürdőzzenek az egzisztenciális krízisükből eredő világfájdalmukban. Mert az öntudat rögtön azzal is jár, hogy akaratlan elkezdesz törődni dolgokkal, kérdéseket teszel fel, filozofálsz a létezésről, s ezt a rákok  nagyon rosszul viselték.

Persze az írók nem csak nagy mikro -és makrotörténetek humorára figyeltek, hanem az apró részletekre is, amik tényleg stílusosak. Egy ízben például megpróbáltam kihallgatni két beszélgető szirént, hátha mondanak valami lore jellegű dolgot, de helyette arról beszélgettek két percig, hogy mennyire nyomorult és személyiségzavaros suttyomban kihallgatni két, teljesen véletlenszerűen elhelyezett, létezésükben is véletlenszerű, érdektelen és inkonzisztens beszélgetést folytató karaktert.

Aztán ott voltak a halál előtti utolsó mondatok. Például, hogy „ezt kapom azért, mert illegálisan töltöttem le szoftvert”, vagy „inkább mentem volna Branch Managernek, ahogy az anyám is javasolta”.

Minél többet játszunk a Tiny Tina’s Wonderlandsszel, annál inkább feltűnik, hogy ennek a karikatúrának és paródiának hatalmas szíve van.

Ezt a játékot a készítői örömmel írták meg, jókedvvel rakták össze és az a jókedv pillanatok alatt ráragad a játékosra, és még akkor is élvezni fogja, amikor az agya azt súgja, hogy ezt azért már látta. Ezt inkább unni kellene. Mert sajnos Kicsi Tina Csodaországának játék részét már rengetegszer láttuk, és nem sokban változott. Mondjuk úgy, hogy körülbelül ugyanolyan, mint a Borderlands testvére.

A Borderlands 3 nem vesz komolyan minket, tegyünk mi is így

Újraszabott Borderlands

Kicsi Tina Csodaországa – ahol Tina állítása szerint minden házi kedvenc örökké él – csupán dizájnjában különbözik Borderlandstől, ami miatt joggal érezhetjük azt, hogy ez csak egy Borderlands mod. A játékmenet is szinte pakkra megegyezik, igaz, a fejlesztők azért kiegészítették pár extra mechanikával. A sci-fi fegyvereket a fejlesztők lecserélték nyílpuskákra, illetve furcsa külsejű, rúnákat tartalmazó puskákra. Igaz, egyes géppisztolyok például pont ugyanolyanak, mint a már említett nagytestvér epizódokban. Igaz, ennek is van egy kis meta íze, hiszen Tina varázslatos világát a környezetére építi, szóval a szokásos kard és varázslat helyett pisztolylövés és töltényvihar a koncepció és persze varázslat, meg kard.
A készítők szerették volna, hogy a játéknak legyen egy hagyományos, fantasy szerepjáték íze, ami valami torz urban fantasy szubzsáner irányába sodorta a játék stílusát. Megszokottan rögtön a hőskaszt kiválasztásával kezdünk. Ez ugyan benne volt az eredeti Borderlandsben is, csak ott különböző “eposzi” hősök tulajdonságainak formájában. Ezzel szemben a Wonderlandsben Newby karakterünknek hat kasztból kell választanunk, amiket a játék felétől kombinálhatunk egy másikkal. A hagyományos bandita (rouge) kaszt például a Stabbomancer (Játszunk fordítósdit: Döfködönc vagy Ledöfködő), a mágus (Mage) a Varázslövést (Spellshot), a Halottidéző (Necromancer) pedig a Sírszülte (Graveborn) nevet viseli. Természetesen rendelkezésre állnak a pragmatikusabb kasztok, mint a Karmoló (Clawbringer) vagy a Brr-zongoló (Brr-Zerker), ami a lovagot, illetve a barbárt hivatott helyettesíteni.

Miután kiválasztottuk a számunkra megfelelőt a hozzá társuló speciális képességek és segéd alapján (a Clawbringernek például egy sárkánygyík a partnere), valamint a karakterszerkesztővel olyan jóképvű varázsoltuk Newby pofázmányát, amilyenre szerettük volna, el is indulhatunk kalandunkra, amiből pont eleget ad a játék. Nagyjából 30-40 óra a Wonderlands végigjátszása a mellékküldetésekkel, amiket érdemes megnézni, még akkor is, ha valójában ugyanazt csináljuk: lövünk és lootolunk, tapasztalati pontokat szerzünk és fejlesztünk. A játékmenet tényleg csak nüanszokban változott. Továbbra is pribékek jelentős halmazát aprítjuk gépfegyverrel és a rosszabb felszerelést cseréljük jobbra. A felszerelésünk hagyományosan ritkasági fokok, illetve fejlettségi szint alapján válogatjuk majd.

Csak úgy, mint a nagytestvérei esetében, a Tiny Tina’s Wonderlands is hatalmas és változatos arzenált bocsájt a rendelkezésünkre. Annyi féle fajta fegyver közül válogathatunk, hogy stresszként fogjuk majd fel a folyamatot.

Ezt egészíti ki a fantasy szerepjátékos játékmechanika, hogy már nem csupán különböző hatásokkal (jeges, tüzes, fekete mágia) rendelkező lőfegyverünk van és egy nagyobb képességünk, hanem mágiát is bevethetünk, valamint közelharci fegyvert is. Ezek mellett már nemcsak a pajzsot meg a fegyvereket aggathatjuk magunkra, hanem páncélt és némi varázsbizsut is pár extra statisztikával vagy tulajdonsággal.

A már említett segédünk is folyamatosan támadja az ellenfeleinket, a rá költött fejlődési pontokkal pedig egyre erősebbé válik, illetve válnak, mert mint ahogy azt már említettem, a játék egy bizonyos pontján magunkévá tesszük egy általunk választott másik kaszt képességeit is. Az azzal jár, hogy kapunk mellé egy újabb segédet és édeshármasban nyomorgathatjuk Kicsi Tina Csodaországának gonosztevőit. Én a sárkánygyíkom mellé egy két lábon járó gombát “szerveztem be”, kitűnő partneri kapcsolatot ápolt a gyíkommal (igen, tudom, hogy hogyan lehet ezt még érteni).

A varázslattal és a Borderlandsből is ismerős nagy képességgel igazi eposzi hősökké válhatunk, akik ellen nincs túl sok esélye az ellenfélnek, szóval a Wonderlands nem fog senkit sem megterhelni. Kár, hogy a képességfa fejlesztéseit nem érzékeljük valódi fejlődésnek, de így is nagyszerű kikapcsolódásként éltem meg, ahogy élőhalott kalózok robbantottam atomjaikra és szirénekre dobtam egy aszteroidát, mivel az akkor használt varázslatom ezt engedte meg. Később már gyilkos főnixekkel gyújtottam fel a rosszfiúkat, miközben egy jeges hatású gépkarabéllyal fagyasztottam őket mozdulatlanra.
Külön örültem, hogy a fejlesztők beiktattak egy-két főellenséget is, amiket Tina hatalmas élvezettel konferált fel.

Visszakanyarodva az újításokra, az egyik legjópofább részlet az asztali társasjátékot idéző, Overworld nevet viselő interaktív térkép , amiben a saját karakterünk buborékfejű verzióját irányítjuk.

A térkép funkciója a különböző játékterületek összekötése. Itt felvehetünk mellékküldetéseket, beléphetünk  “bunkerekbe”, hogy kulcsokat szerezzünk az ezeken a térképeken szétszórt oltárokhoz. Ezek az oltárok általában valamilyen “védőszent” előtt tisztelegnek. Ilyen például a power walking védőszentje, akinek az oltára gyorsabb mozgással áld meg, ha a megfelelő oltárdarabbal megnyitjuk. Ami leginkább ötletes ebben a térképben, az a dizájn. A fű és fasorok mellett oktaéder dobókockák, eldőlt és kiömlött üdítősdobozok, sajtos pufi darabok mellett sétálunk. Söröskupakok hidakat, átjárókat alkotnak. Aranyos és kreatív kiegészítés ez, amihez nagyszerű, fantasy filmeket és játékokat idéző zene tárul. Fontos megjegyezni, hogy mellékküldetéseket nem csak az interaktív térképen, hanem az adott pályarészeken is találunk bőséggel, így érdemes mindig tüzetesebben átvizsgálni egy-egy terepet.

A kalandunk során – hogy az élmény emlékeztesse a játékosokat a Borderlandsre – feltűnnek régi ismerősök is. Ilyen például Brick, aki a Borderlands játékok egyik választható hőse volt. Itt most Tündér Ütlegapu (Fairy Punchfather) szerepében segít megoldani az égig érő paszuly problémát. De többek között feltűnik Captrap, az idegesítő robot, ami pofátlanabb, mint bármikor. Ő a már említett Extra Caliberes küldetést mellett egy olyan diplomatának is beáll, aki az amerikai kiképzőtisztek tónusával, „nyelvhasználatával” és halálos fenyegetésekkel akar békét kötni az ellenséges lényekkel. De mivel ez nem sikerül, ezért hippiként próbál diplomáciai kapcsolatokat építeni. S mikor ez a terv sem működik, akkor kalóz hangnemet ütne meg, de véletlenül egy teaszállító kereskedelmi hajót esszenciáját szívja magába, így egy szalonlakó sznobként, míves nyelvhasználattal és egy rögtönzött béke himnusszal próbálkozik.

Grafikai minősge sem változott

A Tiny Tina’s Wonderlands esztétikájában maradt Borderlands. Az Unreal Engine 4 alapú grafikus motor ugyanúgy maradt a cel-shading dizájnnál, ami a játékot rajzfilmhatású vizualitással ruházza fel. Ez a művészi stílust nem mindenki értékelheti, de akinek nincs gondja vele, az egy egészen pofás játékkal fog játszani, aminek az esztétikája kiválóan rezonál a tematikájával is. A kalandunk színhelyéül szolgáló pályarészek dizájnjai tényleg szépek, jól esett bebarangolni őket. További pozitívum, hogy így a játék nem igényel erősebb hardvert (ha PC-n játszunk), tehát régebbi konfigurációkon is magas fps számmal vethetjük bele magunkat Kicsi Tina kampányába.

Verdikt

Ugyan a Tiny Tina’s Wonderlands ugyan valóban egy Borderlands mod, de ezt a „modot” a készítői szívvel és odaadással készítették. Kitűnő humora, nem kiemelkedő, de kellemes, aranyos története könnyen elviszi a hátán a Gearbox mára már túlhajtott looter-shooter formuláját, ami azért már nem akkora élmény, mint két másfél Borderlands játékkal ezelőtt. Felesleges túlragozni, kiváló időtöltés akkor, amikor nincs kedvünk komolyabb, vagy komplexebb darabokhoz.

Rendszerkövetelmények: