Ezek a férfiak nincsenek rendben – Fekete telefon könyvkritika

Ha elképzelem, hogy az apám Stephen King, a horror királya, – az anyám pedig Tabitha King, szintén író – és én is író szeretnék lenni, akkor vagy el sem indulok a pályán a frusztráció miatt vagy fel kell tennem magamnak a következő kérdést: Megpróbáljam meglovagolni a szüleim hírnevét és így örökké kételkedem majd benne, hogy önértéken jó író vagyok-e vagy felveszek egy álnevet, és mindenféle hátszél nélkül próbálok érvényesülni? 

Joe Hill, születési nevén Joseph Hillstrom King az utóbbit választotta. Még műveivel házaló ügynöke sem tudta, ki az író valójában, és ez csak akkor derült ki az olvasók számára, miután megjelent A szív alakú doboz című első regénye. Nemcsak a regény sikere miatt nem titkolta tovább kilétét, hanem azért sem, mert a rajongóknak feltűnt volna a külső hasonlóság is. Ezelőtt azonban még megjelentette a 20. századi kísértetek című novellás kötetét, ami 2022-ben Fekete telefon címmel jelent meg.

Mindenki számára ismerős kísértetek

Joe Hillt a magyar olvasók az említett A szív alakú dobozon és a Szarvak című regényen kívül elsősorban a NOS4A2 című regényéről és a Locke & Key képregény sorozatról ismerik, utóbbi két művéből tévésorozat is készült. Ezekhez képest a Fekete telefon egy mára sikeres író első kötete. Ha az olvasó egy szerző kiforrottabb és nagyobb lélegzetű, későbbi művei után a kezébe vesz egy korai novellagyűjteményt, gyakran túl nagy elvárásokkal fordul a szövegek felé. A Fekete telefon tizenöt novellája közül van olyan, amire sokáig emlékezni lehet és vannak olyan szövegek is, amit már a kötet végig olvasása után is nehéz visszaidézni.

A könyv eredeti címe, a 20. századi kísértetek ráadásul félrevezető is lehetett az olvasók számára, hiszen ha valaki szó szerint vette a címben megfogalmazott ígéretet, akkor hoppon maradt, ha kísértet sztorikat keresett. Átvitt értelemben azonban az eredeti cím nagyrészt lefedi a novellák témáját, mivel a történetekben sokkal hétköznapibb szellemekkel találkozunk: tinédzser korban átélt traumák, rosszul funkcionáló családok, megromlott gyerek-szülő és testvér viszonyok, régi bűnök miatti lelkiismeret-furdalás, a háború és az atomkísérletek réme. 

Tagadhatatlan, hogy a történetek motívumaiban is ott van Stephen King hatása (látványos ez a gyerek és a tinédzser szereplők esetében), de ami a legfeltűnőbb és a legjobb dolog, amit Joe Hill eltanulhatott az apjától (és minden horror szerző eltanulhatna), hogy empátiával fordul még a negatív szereplői felé is, az ember legbelső félelmeit pedig képes érthető és megragadó történetekké formálni. 

A következőkben minden novelláról ejtek pár szót, némelyikről többet, másokról tényleg csak párat,  amiből nagyjából a novellák szubjektív értékelésére is lehet majd következtetni.

A történetnél félelmetesebb a szerző

A kezdő novella, a Legjobb új horror a kötet egészére vonatkoztatva önreflektív és olyan, mintha Joe Hill a saját programját fogalmazná meg a horror műfajával kapcsolatban. A történet egy szerkesztőről szól, aki egész életében horror történeteket olvasott, szerkesztett és már nem nagyon lehet neki újat mutatni. Ám egyszer csak a kezébe kerül egy letehetetlen novella, amiben az az igazán jó, hogy a mindennapi élettel és küzdelmekkel foglalkozik és nem a „véres nyers hússal”. A főszereplő megpróbálja felkutatni a szerzőt, eközben más horrorrajongókkal és szerkesztőkkel is találkozik és az olvasó úgy érzi, a horror műfajjal rendszeresen foglalkozók legalább annyira félelmetesek és furcsák, mint maguk a történetek. Ez akkor csúcsosodik ki, amikor ellátogat a szerző otthonába, ami önmagában is egy horrorfilm helyszíne és a látogatás is ennek megfelelően ér véget. Az ehhez hasonló történet a történetben típusú szövegek olvasásakor az olvasót szinte sokkal jobban izgatja, hogy milyen lehet az a sztori, amit nem olvashat el és az alapján, amit a kivételesként bemutatott horrortörténetről tudunk, Hill igazán megírhatta volna ezt a sztorit is. 

A második novella, a 20. századi kísértet a halál értelmetlenségét teszi központi témájául, atmoszférát pedig a koreai háború felidézésével, egy régi filmszínház helyszínként szolgáló terével teremt, és ír meg ebből egy szomorú, de kedves, romantikus történetet.

A következő novella, a Pop Art – A légből kapott fiú a kötet egyik legjobb szövege, abszurd és igazán szívszorító. A történet egyik főszereplője egy felfújható (!) fiú, aki nem beszél, csak írásban kommunikál barátjával, aki próbálja megvédeni az iskolai bántalmazástól.

Az olvasó először nem is tudja eldönteni, hogy a kisfiú a másik gyerek képzeletében létezik-e, vagy Art állapota valamiféle metafora.

De aztán egyértelművé válik, hogy a kisfiú szó szerint felfújható, és a szülei felpumpálják, ha leereszt. Ami rendkívül nyomasztóvá teszi a történetet az az, hogy Art folyamatosan a halál árnyékában él, és teljes elfogadással sokat is beszél erről. A novella az abszurd ötleten keresztül szépen fejti ki, milyen lehet valamilyen rendellenességgel élni, másnak lenni mint a többiek és milyen elfogadni, majd elengedni valakit, ezzel együtt olyan döntést hozni, amit sosem lehet elfelejteni.

A Meghalljátok a sáska ciripelését szintén egy abszurd, kafkai ötletből indul: a tinédzser Francis arra ébred, hogy óriási rovarrá változott és mindent szétmaró savas váladékot ereget magából. Vagy amiatt, mert gyerekként szenvedélyesen rovarokat evett, vagy a közelben folytatott atomkísérletek okozták az állapotát, aminek csak szélsőséges megnyilvánulása az, amit érez: a többiek undorral fordulnak felé. A történet egyszerre bizarr módon nevettető és borzalmas: a főszereplő viszonya az apjával problémás, az iskolában pedig beilleszkedési gondjai vannak, ami féktelen erőszakban és egyszerre felszabadulásban csúcsosodik ki. A főszereplő élethelyzete érthető, a frusztrációra adott agresszív megoldása viszont több mint problémás, és ez Hill egyéb novelláiban is előfordul. 

Az Abraham fiai Van Helsing történetének újraértelmezése, illetve dekonstrukciója. A vámpírvadász Amerikába költözik két kisfiával, akiknek csak homályos fogalmaik vannak arról, hogy miért olyan az apjuk, amilyen. Majd felébred bennük a gyanú, hogy az apa valójában üldözési mániában szenved, a vámpír sztori pedig csak egy ürügy, hogy kiélhesse beteges késztetéseit. A megoldás az apa bántalmazó viselkedésére itt is erőszak. 

Halállal szembesülnek az utat vesztett gyerekek

A Jobb, mint otthon eléggé kilóg a többi novella közül, mondanivalója sem egészen világos. Ez az egyik olyan történet, ahol az apa-fiú kapcsolat szeretetteljes, és ahol az apa ugyanúgy nem igazán találja a helyét ott, ahol él, mint a gyerek.

A kötet címét adó Fekete telefon egy jól megírt történet, de elkerülhetetlen, hogy az olvasónak ne az Az jusson eszébe – akár King regényének egy epizódja is lehetne. A kötet új kiadása azért kapta erről a novelláról a címet, mert tavaly filmet forgattak belőle (2022. június 24-én mutatják be), és nem azért, mert ez lenne a kötet legérdekesebb novellája. Az Azzal való rokonság miatt nem is igazán tűnik eredetinek, habár egy kifejező történet arról, hogy egy gyerek hogyan néz szembe a fenyegetéssel és a halál lehetőségével. Erre a novellára is igaz azonban az, ami több esetben is megfigyelhető, hogy Hill szépen építi fel a sztorit, viszont miután elért a csúcspontra, gyorsan le is csapja a végét. 

https://youtu.be/x-R1xDhWfwo

A Beszorítás című novelláról annyit lehet elmondani, hogy a főszereplő itt is egy életében elveszett fiatal férfi, aki tele van dühvel és egy olyan, egyébként felkavaró helyzetbe kerül, ahol az élete múlik rajta, hogy ki tud-e belőle szabadulni.

A Palást egy kifordított szuperhős történet, az egyik olyan ritka novella a kötetben, ahol jelen van valamiféle természetfeletti.

Az életét céltalanul tengető főszereplő felnőttként rátalál gyerekkori takarójára, amivel repülni tud.

A gyermeki örömöt azonban hamar felváltja a bosszúvágy és Eric erőszakba csatornázza azt a frusztrációt, amit barátnője, anyja és bátyja okozott neki. Az Utolsó lélegzet központi témája is a halál, illetve a halál előtti utolsó pillanat, amivel szembesülni és így élni tovább az egyik legmegrázóbb élmény.

A Holtában a fa egy másfél oldalas kis szöveg. Inkább ötlet arról, hogy a fák is lehetnek kísértetek, mint kidolgozott koncepció, jó lenne erről olvasni egy hosszabb, valóban történetté formált novellát. Az özvegy reggelije egy olyan szöveg, ami témájában az előzőekhez képest nem hoz újat: központjában a halál feldolgozása és az utat tévesztés áll.

A felnőttlét nem kevésbé rossz, mint a gyerekkor

A Bobby Conroy feltámad holtából George Romero Holtak hajnala című filmjének setjében játszódik és feltűnik benne Tom Savini is, aki maszkmesterként vett részt a produkcióban és a speciális effektekért is felelt. Joe Hill nemcsak nagy rajongója Romerónak és Savininek, hanem már gyerekként ismerte őket. Romero 1982-ben forgatta a Creepshow – A rémmesék könyve című filmjét, amiben Savini is dolgozott, a forgatókönyvet Stephen King írta, játszott is benne, ráadásul Joe Hill is szerepelt a filmben. Már gyerekként lenyűgözte Savini munkája, és novellájában is szerepel egy kisgyerek, aki a legtermészetesebb módon mozog az élőhalottaknak maszkolt felnőttek között. A sztori egyébként egy sikertelen humorista-színészről szól, aki a forgatáson találkozik régi szerelmével és kisfiával. Horror a sztoriban nincs, az elszalasztott lehetőség a boldogságra és a megvalósulatlan karrier viszont kísértetként örökre jelen marad a férfi életében. 

Az Apám maszkja című szöveget valaki vagy szeretni fogja vagy nagyon nem. Egy nehezen értelmezhető agymenés, aminek egyébként lehet egyszerű megfejtéseket adni, de a történet hangulata annyira furcsa, és tömény, hogy emésztgetni kell egy ideig. Anya, apa és a kisfiuk a család hétvégi házába tart, mert üldözik őket a kártyalapemberek. A hétvégi ház tele van maszkokkal, a tükrök letakarva.

Olyan, mintha egy furcsa szexuális játéknak lennénk a tanúi, aminek a végén apát otthagyják a házban egy furcsa nővel és örökre elfelejtik.

A kisfiú valamit meglátott az eddig általa ismert világon túl, amivel egyben a felnőtté válás útjára is rálépett felöltve apja maszkját. 

A kötet utolsó darabja, az Önkéntes alávetés szintén egy kiemelkedő novella és szerencsés, hogy egy ilyen jó szöveggel zárul a kötet. A fő alakok egy testvérpár, akik közül a kisebbik fiú, Morris mentálisan nem teljesen ép. Különleges képessége viszont az, hogy nagyon bonyolult építményeket képes alkotni például papírdobozokból, és az ilyen építményeknek van egy hátborzongató képessége. Morris ezt bátyja védelmében használja, ami azonban áldozattal jár és amit testvére sosem tud feldolgozni. Ez a novella is arról szól, hogy milyen kegyetlen és magányos a gyerek- és a tinédzserkor, és a legrosszabb az, hogy ezt egy még elszigeteltebb felnőttkor követi. 

Joe Hill világában mindenki fél

Összességében a kötetről elmondható, hogy novelláinak minősége hullámzó, pár kevésbé megkapó darabot ki is lehetett volna hagyni belőle. A történetek kezdeti kidolgozottsága miatt jó olvasni őket, de a befejezésük általában nem kielégítő, a megoldás is sokszor összecsapott, illetve megkérdőjelezhető. A női szereplők eléggé egydimenziósak, ami egyszerűen magyarázható azzal, hogy a szerzőt a férfivá válás és identitás foglalkoztatja.

A történetek a minőségen kívül stílusban, kidolgozottságban és műfajban is különböznek, de több motívum és téma is összeköti őket. Középpontban a félelem áll és a szereplők olyan dolgoktól félnek, ami azonosulhatóvá teszi őket: félnek a haláltól, az egyedülléttől. Félnek attól, hogy nem illenek a többiek közé, nem találnak elfogadásra, értéktelenek és jelentéktelenek. A főszereplők kis és tinédzser fiúk, fiatal felnőtt férfiak, akik olyan problémákkal küzdenek, amelyből a kiutat önmagukra vagy másokra irányuló, visszacsinálhatatlan erőszak jelenti. A novellák szereplői gyakran gyerekek vagy a gyerekkorba visszanyúló traumákkal küzdenek, ami kimondottan jó alapanyag a horror számára: a gyerekek világa korántsem idilli, hanem tele van gonoszsággal és szomorúsággal. Át van itatva azzal, ami a horror alapköve: félelemmel, aminek a felnőttkori leküzdése sokszor csak illúzió.