Film

A texasi láncfűrészes mészárlással a Netflix se tud mit kezdeni, de legalább véres

A Netflixen debütált Texasi láncfűrészes mészárlás egy dologban tudott hű maradni a franchise szellemiségéhez: épp olyan felesleges, mint a korábbi folytatások túlnyomó többsége. De ha már értelme nincsen, legalább jó véres, az is valami.

Tobe Hooper 1974-es rendezése, A texasi láncfűrészes mészárlás a modern horror genezisének egyik legfontosabb mérföldköve. Korának botrányfilmje, a slasher-műfaj kezdete, hidegrázó lezárása a békés 60-as éveknek és a hippi-korszaknak. Noha a közvélekedés minden idők egyik legerőszakosabb horrorjának tartja/tartotta, valójában (mai szemmel) már igazán kevés explicit erőszakot tartalmaz. A hatását sokkal inkább a(z alacsony költségvetéséhez képest) kiváló vizualitásának és nyomasztó atmoszférájának köszönheti. A texasi láncfűrészes mészárlás egy formabontó és korszakalkotó film volt. Hiszen egyfelől egy korábban nem látott nyers terrort hozott a mozikba, másfelől pedig a sorok között kifejezetten hatásosan ragadta meg a korszellemet. Az egész filmet áthatja – 70-es évek általános kiábrándultsága. 

A texasi láncfűrészes mészárlás a 70-es évek horrorja, az egész filmet áthatja az évtizedet jellemző – a vietnámi kudarcot, Watergate-t, az elszegényedő vidéket és a hírhedt sorozatgyilkosokat követő – totális kiábrándultság. 

Noha bőven pénzügyi siker volt, nem csoda, hogy nem követte azonnal folytatás, hiszen a franchise/folytatás mánia csak pár évvel később, A csillagok háborúja után indult be igazán.

Aztán jött a Halloween – A rémület éjszakája (1978) és a Péntek 13. (1980), amelyek végül berobbantották a slasher-mániát. Így végül 1986-ban Hooper is visszatért fő művének folytatásához, a stúdió legnagyobb bánatára. A rendezőt ugyanis semennyire sem érdekelte, hogy a finanszírozó Cannon Group – és valószínűleg a nézők is – egy, az eredetihez hasonló, az aktuális trendekbe illeszkedő slasher horrort vártak. Ő inkább készített egy teljesen elborult (veszett szórakoztató) fekete-komédiát. Ám A texasi láncfűrészes 2. még éppen ezért is tudott érdekes lenni, mert eredeti/szerzői ötleten alapult, nem pedig az aktuális horror trendek lekövetésén. Ezután a széria azonban kikerült Hooper kezei közül (a Cannontól első ízben a New Line Cinema vette meg), az örökösök pedig egy Halloween/Péntek 13. jellegű slasher franchise-t kívántak felhúzni Bőrpofa karaktere köré. Kevés sikerrel, már ami a konzisztenciát illeti. Noha a slasher franchise-ok amúgy sem a jól kigondolt és következetes koherenciájukról ismertek, ebből a szempontból talán A texasi láncfűrészes széria a legrosszabb. Talán nincs is még egy sorozat, amit ennyiszer próbáltak újra kezdeni és „tiszta lappal indítani”. Ahol az egyre rosszabb folytatások rendre kénytelenek voltak figyelmen kívül hagyni a korábbi részeket. (Az eddigi 8 folytatás, legalább négy különböző idősíkot/sorozatot képez.) Ezt a sormintát pedig az új, immár a Netflix gyártásában készült, idei  A texasi láncfűrészes mészárlás (harmadik ezen a néven) epizód sem töri meg.

Pont olyan felesleges, mint a korábbi epizódok túlnyomó többsége.

David Blue Garcia rendezése a 2018-as Halloweenhez hasonló ambíciókat tűz ki maga elé. Visszatérni a gyökerekhez és „közvetlenül” folytatni az immár legendássá vált klasszikust. Csak ellenben David Gordon Green filmjével, kicsit az az érzésünk lehet, hogy mintha Garcia (és a forgatókönyvet jegyző Chris Thomas Devlin) nem látták vagy nem emlékeznének jól az első film cselekményére. Innentől spoileres leszek, de egy ennyire értelmetlen film esetében talán nem gond. 

Közel 50 évvel azután, hogy Sally Hardesty (Olwen Fouéré) egyedül menekült meg Bőrpofa és elmebeteg családja ámokfutásától. Egy fiatal influenszerekből álló csapat érkezik Harlow elhagyatott városában. Céljuk, hogy egy aukción értékesítsék az elhagyatott szellemváros ingatlanjait, hogy aztán ott új, békés életet kezdhessenek. Ám miután összevitatkoznak a helyi árvaház tulajdonosával (aki nem akarja elhagyni otthonát), az szívelégtelenség következtében elhalálozik. A baleset pedig felzaklatja az öregasszony nagydarab, szótlan fiát. Dühében elő is keresi a régen szögre akasztott motoros fűrészét, hiszen ő nem más, mint Bőrpofa, a texasi láncfűrészes mészáros. Így hamarosan jön a futás, meg a sikítás. 

Az első probléma az új A texasi láncfűrészes mészárlás-sal, hogy folytatásként nettó baromság. Hiszen míg a Halloween 2018-ban érthetően megmagyarázták, hogy Michael Myers miért tűnt el az első film után, és miért 40 évvel később tért vissza, addig ennek a filmnek már az alaphelyzete totálisan szembe megy a folytatni kívánt eredetivel. Kezdjük azzal, hogy bár manapság sokan elfelejtik, de az eredeti filmben nem Bőrpofa volt a kizárólagos gyilkos. Ő csak egyike volt a kannibál családnak, és még csak nem is a feje. Éppen ellenkezőleg – egy vélhetően vérfertőzésből született – szellemileg visszamaradott szerencsétlen, aki az apja terrorjában élt. Tulajdonképpen semmiféle önálló motivációval vagy szándékkal nem bírt. Ahhoz képest pedig, hogy az új filmet az alkotók vállaltan az eredeti folytatásának szánták, a családról – akik túlélték annak a filmnek az eseményeit – egy szó nem esik. Sőt: azt sejtetik, hogy Bőrpofa végig a harlow-i árvaház lakója volt. Ami elméletet aztán a stáblista utáni jelenet rúgja fel, amiben láncfűrészes úr hazatér a családi házba. Persze elképzelhető, hogy csupán az első film cselekménye után keveredett az árvaházba. De elég bizarr, hogy egy árvaház befogad egy láthatóan komoly problémákkal küzdő felnőttet. Ahogyan az is érthetetlen, hogy ha ott volt szem előtt, akkor miért nem kapta el a rendőrség? Vagy az időközben Texas Ranger-é lett Sally Hardesty, aki életét szentelte a Bőrpofa utáni nyomozásnak. Aki, mint kiderült végig egy félórás kocsiútra volt tőle. Ezeket az inkonzisztenciákat azért sem könnyű figyelmen kívül hagyni, hiszen a Halloweenhez hasonlóan ez a film is visszahozza az eredeti hősnőjét. Csak éppen, míg Jamie Lee Curtis karaktere méltó lezárást és feloldozást kapott – most tekintsünk el attól, hogy azóta az a Halloween is kapott fölösleges folytatást, mert a 2018-as fináléja franchise lezárásként is tökéletesen működik –, addig Hardesty méltatlanul elbukik. Halálának végül szinte semmi értelme sem lesz. 

A texasi láncfűrészes mészárlás (2022) látványosan másolja a Halloween (2018) minden főbb megoldását, csak éppen sokkal butábban és következetlenebbül.

Ám, ha mindezek ellenére is eltekintünk a film folytatás jellegétől, és megpróbáljuk önmagában értékelni, az eredmény akkor sem jobb, mint egy kifejezetten véres, de gyenge-közepes slasher. A film nem néz ki rosszul. Sőt helyenként egészen jól fest. Atmoszférában olykor kifejezetten erős, és néha még az eredeti hangulatát is sikerrel idézi meg. Ám nem csak a klasszikus filmhez való kapcsolódási pontok, de az egész cselekmény hemzseg a fárasztó hülyeségektől. Mint, amikor az egyik karakter csak azért veszi el a főszereplők kocsikulcsait, mert az íróknak kellett valami indok, hogy az azt követő mészárlásból ne tudjanak azonnal meglépni. Ezen túl maguk a karakterek többsége is fárasztóan idegesítő, egysíkú karikatúraként léteznek. A legmeghökkentőbb mégis az, hogy a film két túltolt, vérgőzös belezés közben mintha próbálna komoly társadalmi témákról beszélni. De csupán addig jut, hogy erőltetett módon megemlítse ezeket a témákat. Míg a klasszikus film csupán atmoszféra teremtéssel, vágóképekkel is képes volt hatásosan reflektálni a 70-es évek hangulatára, addig itt az egyik szereplő a kihalt várost látva kénytelen modorosan megjegyezni: „Ez bizony a késői kapitalizmus eredménye”. Persze azt sosem tudjuk meg, hogy ez a film olvasatában mit jelent. Rossz politikusi döntések okozták a város enyészetét? Vagy bezárt a helyi bánya? Elvándoroltak a fiatalok? Vagy nem is születtek? Érdemben semmire nem refeltál, csak benyom egy hangzatos mondatot, mert a „fiatalok is ilyeneket írnak a Twitterre”. Nehéz eldönteni, hogy ezt – illetve magukat az influenszer karaktereket – komolyan gondolták, vagy paródiának szánták.

Ennél is zavarba ejtőbb, hogy a film komoly fókuszt helyez arra, hogy a fő-főszereplő egy iskolai lövöldözés túlélője. Emiatt nyilván nem kedveli a fegyvereket, kivéve a film végén, amikor kénytelen lesz. Egy női karakter, aki erőre talál, és szembeszáll az elnyomóval/trauma okozóval – ideális karakterív egy slasher filmhez. Kivéve, ha ilyen esetlenül van tálalva. Na meg fölösleges is, hiszen épp ezt a történetet lehet(ne) elmesélni a visszahozott Sally Hardesty karakterével is. Természetesen a film itt sem reflektál érdemben az iskolai lövöldözések okairól. Épp csak alibinek használja a témát a minél nagyobb vérrontáshoz, azáltal, hogy Bőrpofa néhány akcióját vizuálisan az amerikai mészárlásokhoz hasonlóan építse fel. Viszont a klasszikussal ellentétben, az új film tényleg brutálisan, kendőzetlenül véres. Néhol már olyannyira túltolva, hogy inkább hat morbid humorú szatírának (lásd buszos jelenet). Ami nagyon fura tekintve, hogy a film nagy részében halálosan komolyan veszi magát és a főhősének traumáját. Ez a groteszk hangulati kettősség pedig végig kíséri a filmet, és sosem egyértelmű.

Jobb lett volna, ha az alkotók hajlandóak elköteleződni a mocskos, „bűnös-élvezet” szórakoztatás mellett, és falig tolják a groteszk faktort.

Mint, amikor a fináléban minden idők egyik legbrutálisabban komikus gyilkosságával támadjon fel a mészáros. Ám a helyenkénti komolykodás sajnos nagyon megtöri ezt a ritmust, néhol épp emiatt érződik kissé ízléstelennek is. Több morbidság azért is állt volna jobban, mert a klasszikus, elegáns feszültségkeltésben egészen halovány a film. Akinek viszont egy slasher esetében elég, ha viszonylag szép képeken, különös kegyetlenséggel, jó gyorsan (az egész film, alig 80 perc) végeznek érdektelen és/vagy idegesítő fiatalokkal, az ebben is megtalálhatja a számítását. De, hogy ehhez miért kellett újra feltámasztani egy jobb sorsra érdemes legendát, azt nem tudom.  

A texasi láncfűrészes mészárlás (Texas Chainsaw Massacre) – színes, szinkronizált, amerikai horrorfilm. Játékidő: 83 perc. Hazai premier: 2022. február 18. Csatorna: Netflix. Értékelés: 4 láncfűrészes-raptor 10

Szerző