Film

Már a Mátrixban élsz: úgy hívják, hogy közösségi média

1999-ben A Mátrix első része egy virtuális világot tárt a nézők elé, amiben az emberiség hétköznapjait élhette bizonyos paraméterek és algoritmusok alapján. Míg az elmék ebben a kreált térben léteztek, a testek szűk, folyadékkal töltött kapszulákban lebegtek csövekre és csatlakozókra kötve. A történet maga a jövőben játszódott, de a tudat a Mátrixban a megjelenés évének Amerikájában élhetett, anélkül, hogy tudná: a külvilág lepusztult, a nap fénye nem hatol át a sötét felhőkön, a szimulációból kitört emberek pedig barlangrendszerekben küzdenek foggal-körömmel a masinák ellen. A virtuális valóságban ennek nyoma sincs: átlagos hétköznapok követik egymást, ki-ki teszi a dolgát a maga buborékában, mindennemű számítógépes hibát pedig az erre szakosodott programok hozzák helyre. A valóság tehát egy tálcán kínált, leszűkített, szerkesztett „valami”, aminek célja, hogy alanyai ne tegyenek fel kérdéseket, ne akarjanak kikerülni belőle, és legfőképp ne gondolkodjanak túl sokat a működésén. Bár a közösségi média bizonyosan nem ezzel a szándékkal indult, de jelenleg hasonló feladatot tölt be világunkban.

(A cikk spoilereket tartalmaz A Mátrix-filmekből, érintve az új epizód első felvonását is.)

Nehéz elképzelni napjainkat a Facebook, az Instagram vagy a TikTok nélkül, viszont nehéz nem észrevenni azt is, mennyire befolyásolnak minket. Minden olyan szolgáltatás esetében, ami ingyenes(nek tűnik), a termék maga a felhasználó: értékes adatokat szolgáltat magáról, amit a platformbirtokos vállalatok hasznosítani tudnak. A kor, a nem, a lokáció csak a jéghegy csúcsa: gyakorlatilag az egérmozgás alapján be lehet azonosítani egy felhasználót. Ennek köszönhetően az érdeklődési körnek megfelelő reklámok és tartalmak jelenhetnek meg az általunk használt felületeken. A veszély azonban nem az, hogy a felhasználói adatok alapján jelennek meg releváns hirdetések és tartalmak, hanem az, amikor ez teljesen megfordul, és a termékek és tartalmak irányába tereli azokat a felhasználókat, akik lehet, hogy egyébként nem is foglalkoznának ezekkel.

A Mátrixban Neo külső segítséggel ébred fel és szabadul ki a Mátrixból, miután jövőbeli szövetségesei felhívják arra a figyelmet, hogy ahol létezik, az nem a valóság. Morpheus egy lehetőséget kínál neki azután, hogy szembesítette az igazsággal: folytathatja a létezést a szimulációban – amit a kék pirula bevételével valósíthat meg –, vagy kitörhet a „valódi valóságba” – amiben a piros pirula segít. A legfontosabb Morpheus és társai szerint a döntés lehetősége: az igazság birtokában az embernek kell eldöntenie, hogy mit szeretne csinálni. Ezzel szemben áll a Mátrix, ami fel sem kínálja a döntést, és kiiktat mindenféle devianciát az általa lefektetett képletből. A további epizódok során azonban felmerül az is, hogy maga a döntés is csak egy illúzió – egy előre meghatározott cselekedet, amitől szinte biztos, hogy el sem tért volna az egyén. Itt pedig vissza is kanyarodhatunk a közösségi médiához.

Neot próbálják felébreszteni jövőbeli szövetségesei

A modern közösségi platformokat több szempontból is az emberek által írt, de azért már önállóan operáló algoritmusok szabályozzák. Ha például valaki befolyásolható és vonzzák az összeesküvés-elméletek, és ezért csatlakozik egy olyan csoporthoz, ahol ezekkel foglalkoznak, akkor idővel az algoritmus más, hasonló, korábban a figyelme elé sem kerülő közösségeket kínálhat fel neki. Ez azért is félelmetes, mert az oltásellenesség és a radikalizáció így szed magának több és több követőt. A gond az algoritmusalapú megközelítéssel az, hogy a „lelke” a platformbirtokos vállalat profitorientált céljainak fenntartása: nem érdekli, hogy káros tartalmakat promotál, ha arra többen és többen böknek rá. A képletnek köszönhetően pedig egyre több álhír, konteó, leegyszerűsített következtetés és uszító bejegyzés terjed, belepve a felhasználók felületeit, akik minden egyes újabb kattintással népszerűsítik és „terjesztik” ezeket. A Mátrixhoz hasonlóan pedig kialakul majd egy buborék. Függetlenül az adott téma jellegétől, a célzott tartalom az érdeklődést veszi figyelembe, így egy idő után azon kívül más nem is igazán jelenik meg. Ha pedig ismerősökön vagy más felhasználókon keresztül valami átszivárogna a „réseken”, akkor is többen inkább letiltják ezeket, mert túlzottan „radikálisnak” tűnhetnek saját mikrokozmoszukhoz képest. Ez pedig egyre nagyobb szakadékokat teremt az emberek között, ahol a kritikus gondolkodás, a vitatkozás és a diskurzus helyett szélsőségek, féligazságok és téveszmék veszik át a helyet, ahol egyik fél sem hajlandó a másikkal szóba állni annak vélt vagy valós ellengondolkodása miatt. Közben pedig ne felejtsük el, hogy ahol mindez a „buborékosodás” történik, ahol ilyen véleményalapú zsebdimenziók jönnek létre, az üzleti célokat szolgál. Míg a Mátrixban az emberiség fenntartása a szimulációban energiát biztosít a gépek számára, addig a valóságban a kapitalista gépezet fogaskerekei a nép, akik a platformtulajdonosok számára termelhetik a profitot saját szabadságuk és döntéseik feladásával.

Forrás: Intercom

Erre pedig az alig pár napja megjelent A Mátrix: Feltámadások világít rá igazán jól, aminek központi „gonosza”, „az elemző” elődjeivel szemben más taktikát választ. Érzelmileg manipulálja az embereket, ugyanis rájöttek, hogy akkor még több energiát termelnek. A főhőst, Neót olyan élethelyzetekbe helyezi, ahol szerelmével, Trinityvel találkozik, de sosem lehetnek együtt. Neo vissza-visszaemlékezik időnként múltjára és elkezd mentális betegségektől szenvedni, az elemző pedig terapeutájának kiadva magát egyengeti útját, benne tartva ebben az érzékeny állapotban, amiben magára is veszélyt jelent. Neo többször is próbál véget vetni életének, amit természetesen nem tehet meg a rendszerben, és folyamatosan kételyek gyötrik a valósággal kapcsolatban. A párhuzamokat itt is fel lehet fedezni.

Hasonló gondolat már az első filmben is felfedezhető. Cypher a való világban azért árulja el a többieket, mert egyszerűen képtelen abban a zord való világban élni, és szeretne visszamenni a Mátrix biztosította illúzióba – ezért pedig képes meggyilkolni szövetségeseit. Visszatérésekor abban bízik, hogy a szimulációba való belépéssel együtt emlékeit is törlik, így boldog tudatlanságban létezhet tovább. Ez a boldog tudatlanság saját életünknek is meghatározó tényezője. A konfliktuskerülés, a kevesebb stressz és az aktuális kényelmi helyzet megőrzése érdekében hajlamosak vagyunk ragaszkodni a buborékhoz, amiben vagyunk és amit ismerünk.

A spirituális és metafizikai elemei, valamint látványos akciójelenetei mellett tehát A Mátrix széria egy elgondolkodtató elemzése és kritikája a kapitalista társadalom jelenlegi berendezkedésének, amely sajnos igaz volt több mint két évtizeddel ezelőtt, és persze most is. Míg az első fejezet inkább egyfajta figyelemfelhívó figyelmeztetés volt a jövő veszélyei iránt, a legújabb már egy metanarratív kritikája annak, amibe kerültünk. Az elkeserítő, hogy a kettő között, bár a jelek ott voltak, sokat nem tanultunk társadalomként: létrejöttek a „digitális törzsek”, algoritmusok szabályozzák hétköznapjainkat, és egyre nagyobb a szakadék a valódi világ és a virtuális, valamint az emberi gondolkodás irányzatai között – kialakítottuk saját mátrixunkat. A döntés elvégre mindvégig ott volt, de talán előre el is döntöttük, hogy milyen irányba haladunk. Nem tanultunk tehát – vagy nem akartunk tanulni.

Szerző