Lezúgunk a pokolba, de előtte még nevetünk egyet

Persze ez a sorozat még mindig nem az a best of jellegű válogatás, mint amilyen például az angolszász területen tevékenykedő Jonathan Strahan szériája: a szerzők egy része ismét meghívásos alapon került be a kötetbe, a többiek pedig újból pályázat útján. De számít ez valamit, főleg ha ennyire jó egy könyv? Egyáltalán nem. Ráadásul a most már harmadik éve zajló válogatásnak hála annyi tehetség bukkant fel, hogy idővel – és kis szerencsével – nemcsak a kisepikát, hanem az egész hazai fantasztikus irodalmat sikerülhet új szintre emelni.

A magyar fantasyíró nép, és bizarr víziókat álmodik

Minden bizonnyal nem váratlan az sem, hogy Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor harmadik válogatását is a fantasy túlsúlya jellemzi. A science fictiont pedig már végképp hátrahagyták a mi valóságunkból kiinduló, de azt alaposan megcsavaró, meglehetősen különös vagy éppen horrorisztikus irányokat vevő weird sztorik is. Apropó horror: a Gabo Légszomj néven idén horrorantológiát is tervez kiadni, ami, tekintve, hogy a borzongás műfaja idehaza messze a legmellőzöttebb fantasztikus műfajnak számít, felettébb ambiciózus és dicséretre méltó vállalkozás.

De vissza a 2020-as gyűjteményhez: ez az kötet is ritka nagy vegyesvágott, mind hangulat és stílus, mind tematika szempontjából. Van itt itáliai farkasemberes sztori (Evellei Kata: Kobalt), klasszikus sci-fi űrállomásokon átívelő nyomozással (Molnár B. Gábor: Mély álom), de egy férfi-női kapcsolatot és egy bárt tartalmazó metadarab is (Kiss Gabriella: Egy férfi belépett a bárba). Viszont azért mégiscsak vannak jól felismerhető csoportosulások.

A hazai novellaírók (és szelektálók) továbbra is nagy figyelmet szentelnek kollektív szorongásainknak, problémáinknak.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A magyar weird-veterán Veres Attila a kötet egyik legjobb darabjában, A világ helyreállításában egy igencsak bizarr kísérlet keretein belül mutat rá a különböző ideológiák pusztító hatására. Az ismét visszatérő Erdei Lilla Cuncirókája a Facebook-buborékok szélsőségességére kívánja felhívni a figyelmet egy eltűnt lány vérfagyasztó (és olykor meglepően humoros) történetén keresztül. László Zoltán Kimenő oldalában az emberek még a gyerekek jövőjét is feláldozzák, csak hogy mohón hajszolni tudják az új erőforrásokat. A válogatássorozatban most debütáló, közben első regényén dolgozó Csoma-Lőrincz Tamara szerint pedig már rég el lett rontva a világ: a bibliai fantasyként aposztrofálható Jónás a félbehagyott, meghekkelt teremtésről mesél. Utóbbi szerzemény azért is különleges, mert szerzője más írásai is ebben a világban játszódnak, kapcsolódnak hozzá – egy univerzum építése zajlik tehát a szemünk előtt.

A magyar vonatkozású történetek tavaly különösen erősen sikerültek, ráadásul rendkívűl változatosnak is mondhatóak: egy népi hagyományokat sötétségbe burkoló sztori (Nagy Roxána: Kicevice) mellett egy Hódoltságban játszódó varázslós fantasy (Palágyi R. László: A róna gyermeke) és egy igencsak kegyetlen, az ‘50-es évek sztálinista diktatúrájára is emlékeztető munka (Rusvai Mónika: Embermadár) is színesíti a palettát. A legnagyobb figyelmet azonban talán a panelokban játszódó alkotások, Krausz Emma (A valódi tulajdonos) és Alexandrov Anna (Lakás a kilencediken) írásai érdemlik: mind a két alkotás remekül használja ki ezt a sajátosan magyar közeget, utóbbi pedig még a koronavírus-járvánnyal járó bezártság-élményre is szépen reflektál.

Számos novella középpontjában állnak nők, anyák, ami érthető, hiszen a gyűjtemény jelentős részét nők írták. Nem egy történet tartalmaz gyermekeiktől elszakított, szabadságukban erősen korlátozott anyákat (D. Kovács Tünde A szolgálólány meséje-szerű kreálmánya, a Piros folt a végtelen fehéren például különösen fájdalmas világot jelenít meg). Ugyanakkor egy-egy műben a melegszívű anyai szeretet jelöli ki a menekülőutat a hideg, lelketlen fantáziaépítmények szorításából (lásd például a már említett Kobaltot), ez pedig – mivel a mi világunk sem sokkal barátságosabb sokszor – úgy kell az olvasónak, mint egy falat kenyér. De aki nem szeretne nyomasztást, az is megtalálhatja a kötetben a maga számítását (hiszen egy antológia azért is jó, mert mindenkinek tartogat kedvére valót): nagy hatásfokú derülésre kiválóan alkalmas az első és eddig egyetlen magyar Hugo-díjas Takács Bogi (Elegendő kétségbeesés esetén) és az újonc Radics Roland (A másik) írása – előbbi munkájában az idegeninvázió intézménye, utóbbiéban egy közkedvelt mesealak kerül új, szórakoztató megvilágításba.

A cudar év ellenére (vagy talán pont azért) remek válogatást sikerült megalkotni, lehet, hogy az eddigi legjobbat, de az biztos, hogy erősen tartja a színvonalat a sorozat. Reméljük, idén újra találkozhatunk Az év magyar science fiction és fantasynovelláival – na és persze izgalmas, jobbnál jobb koncepciókkal.

Az illusztrációk exellero munkáját dicsérik.