A magyar fantasyíró nép, és bizarr víziókat álmodik

A Strahan-kötet rendszeres olvasói számára nem újdonság, hogy az ausztrál szerkesztő az adott év angolszász SFF irodalmából válogatja ki a novellagyűjteményébe szánt legjobb és legprogresszívabb írásokat. Itthon ez jelenleg nem lehetséges. Egyrészt Magyarországon nincs akkora novellairodalom, főleg nem fantasztikus zsánerekben, mint angol nyelvterületeken. Másrészt ahány fantasztikus kiadó, annyi írókör, azaz mindenkinek megvan a saját, jól bejáratott írócsapata, és első sorban őket kérik fel novellaírásra egy-egy antológia összeállításakor. Tehát nem egy kiadóktól és íróktól teljesen független személy válogat írásokat a gyűjteménybe, ahogy Strahan esetében, bár ez a magyar fantasy irodalom méreteit tekintve jelenleg nem is igazán tűnik lehetségesnek. Harmadrészt azt is fontos figyelembe venni, hogy itthon jelenleg a science fictionnek sokkal több lehetősége van  megjelenni nyomtatott formában (pl. Galaktika, az Új Galaxis/SF Galaxis és különböző kiadók sci-fi antológiái), míg a fantasy- és horrortörténeteknek leginkább önszerveződő fanzinokban vagy online magazinokban van esélyük napvilágot látni.

Abban a kultúrában, ahol a nyomtatásban való megjelenés valami misztikus csodának és minőségi fokmérőnek számít, ez bizony hátrány egy írónak, ha látható szeretne lenni egy szűk olvasói réteg számára.

Ezen a nehezített terepen a Gabo a lehető legbékésebb megoldást választotta: két körben válogattak a fantasztikus írásokból. Először már jól ismert írókat kértek fel egy-egy új történet megírására, majd nyílt pályázaton vártak minél ötletesebb írásokat. A végső névsor így elég szemléletesre és izgalmasra sikerült. A kötetben főleg az elmúlt évek sikeres magyar szerzői kaptak helyet, többek között Moskát Anita, Brandon Hackett, Gaura Ágnes és Dragomán György. Mellettük több, már a Kéziratok éjszakáján vagy máshol egy-egy novellapublikációval  bemutatkozott szerző írásait is olvashatjuk: Rusvai Mónika, Erdei Lilla, Sziács Viola és Kiss Gabriella novelláit.

A kezdet mindig nehéz, nincs ez másként jelen kezdeményezésnél sem. Strahan köteteihez viszonyítva hiányzik egy közös tematika, vagy központi gondolat, ami mentén rendeződhetnének az írások. A kötet fülszövege feltesz egy kérdést: Hol áll ma a magyar fantasztikus irodalom? A tizenkilenc írásból sok tanulságot levonhatunk a magyar SFF-ről, szóval a válogatás részben megválaszolja a kérdést. Csak részben, mivel bár erősen szubjektív szempont ennek számonkérése, viszont több neves szerzőtől nem szerepel írás a kötetben: például J. Goldenlane író, aki az Isteni balhé című regénye óta vált népszerűvé, Raana Raas, aki a Csodaidőkkel futott be, az utóbbi idők YA-s közönségének kedvence, On Sai, vagy a 2050 című válogatást készítő Sirokai Mátyás – és még végtelenségig lehetne sorolni a neveket. Egy író kimaradása ezer dologgal magyarázható – nem volt épp elfekvő novellája, esetleg magát a formátumot nem kedveli, stb. – de remélhetőleg, ha hagyománya lesz egy ilyen jellegű best of válogatásnak, akkor egyre több ismert fantasztikus szerző kap kedvet és helyet a részvételre.

Zavaró dolog még az antológiával kapcsolatban maga a borító is. Havancsák Gyula munkájával nincs probléma, korrekt sci-fi festmény, viszont emiatt kissé félre is vezeti az olvasót. Ugyanis a kötet novelláinak többsége fantasy, nem pedig science fiction. Alapvetően nincs ezzel baj, még az antológia szerkesztői is kijelentették Utószavukban, hogy a novellák minőségét fontosabbnak tartották a műfajok egyenletes eloszlásánál. Viszont egy fantasy stílusú borító több potenciális olvasót hozna a kötetnek, ha már az került túlsúlyba a könyvben.

Ez pedig azt is jelzi, hogy a magyar szerzők az olvasókhoz hasonlóan jobban szeretik a fantasyt a sci-finél.

A fenti kritikák persze semmit se vonnak le az antológiába bekerült írások minőségéből. A válogatásban végig kiegyensúlyozott színvonalú történeteket olvashatunk. Így is akadnak természetesen gyengébb vagy nem teljesen jól működő novellák, de az a bizonyos mérleg a jó történetek felé billen. A kötet lendületét itt-ott viszont megtörik az egymást követő hasonló témájú novellák. A könyv első felében több a meseátirat vagy újraértelmezés, a válogatás második felében pedig a magyar környezetbe ágyazott weird történetek keltik azt a benyomást, hogy kicsit egysíkú a felhozatal. Továbbá amíg az antológia első felében a női szerzők, a másodikban pedig a férfiak dominálnak. A történetek többségénél nem számít, hogy nő vagy férfi írta-e, de izgalmas csavar lehetett volna a kötet felépítésében, ha egymást váltja a két nem.

Szóval, hol is áll ma a magyar fantasztikus irodalom? Ott áll, hogy hazai alapanyagokból néhol bizarr, néhol pedig nagyon is újszerű ötleteket hoz létre az angolszász SFF-hez képest. Az őstermelőként dolgozó lárvabányászokkal kezdődően, a fiatal fiúkat becsapó tündéreken át, a gyilkos szándékú csodaszarvasig mindenféle ismerős, de mégis újszerű toposz megjelenik. Ezenfelül a szerzők nagyon is aktuális témákra reflektálnak történeteikben: szóba kerülnek a függőségek, a klímaváltozás és a környezetvédelem egyéb kérdései, de néhány írásban a politika is feltűnik egy-egy mondat erejéig.

A már ismert szerzők írásai közül a legerősebb rögtön a kezdőtörténet, Moskát Anita Mesterhazugsága. A Horgonyhely ismeretében azt kapjuk a szerzőtől, amit várunk: egy hétköznapi dolognak, a hazugságnak fantasy elemekkel való kifordítását (hazugságokból épül a világ). Egyszerre vezet minket a végkifejlet felé, ismertet meg az elbeszélővel és teremti meg minikozmoszát – utóbbit szinte észrevétlenül, de mégis végig érezhető az egész világának az atmoszférája. Szintén a legerősebb történetek egyike Sepsi László Brúsza, ahol egy egyszerű szereplő sajátos világán keresztül szembesülünk a világ borzalmaival. Kiemelkedik még Veres Attila Fekete talánja, ahol egy vidéki látogatás fordul át a legfurcsább rémségekbe. A novella erejét az adja, hogy Veres egy természetesnek tűnő környezetet épít fel, de közben végig emlékeztet minket arra, hogy itt történni fog valami, ez pedig bemászik az olvasó bőre alá, hogy aztán jól kiborítsa.

Sci-fik terén Brandon Hackett Mesterséges istenek című novellája a legerősebb darab a kötetben, amiben a Titán nevű istenség prófétája járja a humán eredetű népeket, hogy megtérítse őket. A történetben megtalálható a klasszikus utazás toposz és egy izgalmas filozófiai elmélet sajátos kicsavarása. A novella főleg azoknak az olvasóknak tetszhet, akik Hackettől nem a kalandozós történeteket, hanem a mélyebb mondanivalót hordozó írásokat szeretik.

A novellák közül kiemelkedik még Baráth Katalin Halzsíros legendája, ami egyfajta alternatív történelmi történetnek is tekinthető; Lőrinczy Judit Macskakövekje, amiben a zsidó -és kereszténykultúrához közelít a fantasy oldaláról, Gaura Ágnes darkos Hófehérke kifordítása, az Árnyék, és persze Dragomán György hármasnovellája, Kőasztal – Híd – Valhalla. Utóbbiban a sci-fi egy szokatlan tálalását olvashatjuk, ahol inkább nagyon személyes, egyéni szintről mutat rá a jövő veszélyeire. Az új nevek közül Rusvai Mónikáét érdemes megjegyezni, aki az Égigérőben egy szokatlan szemszögből gondolja újra a magyar népmeséket.

Van még mit számonkérni Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018-on, de az összegyűjtött történetek minőségére nem sok panasz lehet. Remélhetőleg egyszer egy olyan antológiasorozattá növi ki magát, mely az egész magyar fantasztikum legjobbjait tudja összegyűjteni.

A cikk illusztrációi Kinga Britschgi galériájából származnak.