Howard megteremtette, a Marvel trónra emelte – Conan kegyetlen kardja

Az élet egy elég rohadt dolog.

Mondta az idén 115 éve született Robert E. Howard texasi gyerekkorára utalva, majd fogta magát és megalkotott egy világot, ahol igazán rohadt az élet. Legalábbis a többségnek. Egy világot, ahol a civilizáció egyet jelent az egymást rendre eláruló és hátba támadó, megalomániás nagyurakkal és nagyhatalmú varázslókkal, akik rendre olyan erőkkel játszanak, amelyek nem embernek valók. Ilyen volt az élet távoli, történelem előtti múlt homályába vesző, vad és kegyetlen hyboriai korban. Egy ilyen világban, ahol ember-embernek kíméletlen farkasa, férfi legyen a talpán, aki nem pusztán túlélni, de uralni is képes ezt a világot. Egy nietzsche-i szuper-ember: egy ravasz, párduc gyorsaságú, robosztus izomkolosszus, akinek átható acélkék tekintete a nőkben izzó vágyat, a férfiakban pedig csontig ható félelmet gerjeszt. Valaki, aki a csatatéren született és számtalan kalandja keményebbé edzette még a legnemesebb valéryai acélnál is. Vagyis egyszerűbben: Conan, a kimérai. A zord hegyvidék szülötte, a kívülálló, a barbár, a hódító. Howard irodalmi pályájának legmaradandóbb és legfontosabb alakja: a heroikus (avagy sword&sorcery) fantasy archetipikus antihőse, aki volt már zsoldos, rabló, kalóz és király.

Ma már Howard neve egyértelműen összeforrt leghíresebb karakterével, ezért is lehet fura, hogy Conan az író viszonylag kései korszakában született. A szerző már kilencévesen írói karrierről álmodott (és nem csak álmodott, de írt is). Kipling, Jack London és a huszadik század elejének ponyva magazinjai (Adventure) mellett a legfontosabb inspirációs forrása a texasi gyerekkora volt, ahol közvetlen forrásokból halott történeteket lincselésekről, pisztoly párbajokról, véres családi viszályokról és indián rablótámadásokról. Miután pedig a ’20-as években nagy kiterjedésű olajlelőhelyet fedeztek fel a környéken, az álmos kisváros zsúfolt, bűnözés által komolyan sújtott világgá vált.  Noha kifejezetten szerette a történelmet (első írásai is a vikingek és piktek korában játszódó kalandtörténetek voltak), a munkája mellett nem volt ideje arra a kutatásra, amelyet a történelmi novellák/regények megkívántak volna. Ennek kiváltásaként hozta létre a saját, a társadalom és civilizáció szkeptikus attitűdje által áthatott fiktív történelmét. Végül egy kiadatlan Kull történet továbbfejlesztéséből megszülető Conan karrierjének legsikeresebb karaktere lett. 1932 és 1934 között 20 novellát (melyek közül pár életében nem jelent meg), egy regényt, egy verset és esszét szentelt a figurának, mielőtt elkezdett volna igazi szenvedélyével, a westernnel foglalkozni. Sajnos hiába került ez utóbbi írásaival közelebb a nagyobb presztízsű irodalmi karrierhez: a magánéleti problémái, és mentális egészségének megromlása végül megakadályozta abban, hogy kitörjön a ponyvák világából. 1936-ban, közvetlenül aztán, hogy szeretett édesanyja komába esett – ahonnan már fel sem ébredt – öngyilkosságot követett el.

Bár a Conan sztorik a nekik első otthont adó Weird Tales magazin legsikeresebb történeteinek számítottak, a karakter igazi népszerűsége, és a mai popkulturában betöltött ikonikus státusza csak jóval a szerző halála után alakult ki. 1960-ban L. Sprague de Camp író (aki később a Howard első, bár nem teljesen pontos életrajzát is jegyzi) szerződést kötött a nem túl jó anyagi helyzetben lévő Lancer Books kiadóval, hogy (újra) forgalomba hozhassa Howard Conan (és más) történeteit. Illetve, hogy kollégájával (Lin Carter) közösen folytathassák a barbár kalandor legendáját. Az ikonikus fantasy illusztrátor, Frank Frazetta borítóival, Camp szerkesztésében megjelent Conan könyvek hatalmas sikernek bizonyultak, és újra felkeltették az érdeklődést Howard munkái, illetve a sword&sorcery zsáner iránt.  Ennek folyományaként 1970-ben a Marvel megvásárolta a Conan képregényre történő adaptálásának jogait. Az első Conan sorozatuk a Conan, a barbár (Conan, the barbarian) ugyan kifejezetten sikeresnek bizonyult (1993-ig több, mint 275 részt élt meg) és igyekezett hű maradni Howard karakterének szellemiségéhez, mégis volt egy hatalmas szépséghibája: a Comics Code Authority cenzúrája miatt ugyanis messze nem lehetet annyira erőszakos, komoly és erotikus, mint ahogy az egy jó barbár-fantasytől (vagy éppen Howard eredeti történeteitől elvárható). Ám köszönhetően a sorozat népszerűségének 1974-ben a Marvel akkori főszerkesztője, és a Conan, a barbár képregények tetemes részét is jegyző Roy Thomas szerkesztésében megjelent a Conan kegyetlen kardja (Savage Sword of Conan). Vagy más nevén:

A definitív Conan feldolgozás

A Conan kegyetlen kardjának legnagyobb erénye, hogy eszméletlenül jó. Mármint tényleg. Nagyon. Azt hiszem, az ilyenre mondják, hogy ha csak egyetlen egy sword&sorcery képregényt olvasol el, akkor az ez legyen. Gondolom, kritikusként most kéne megmagyaráznom, hogy mi is annyira jó Roy Thomas sorozatában, vagy éppen miért jobb, mint a korábbi családbarát Marvel Conan? Inkább mutatom:

A sorozat első fontos fegyverténye, hogy tulajdonképpen hivatalosan nem is képregény, hanem magazin. Így pedig hiába közöltek benne képregényeket, azok mentesültek a Conan, a barbárt is sújtó Comics Code Authority erkölcsvédelmétől. Ennek köszönhetően – a korábbi sorozattal ellentétben – fekete-fehérben pompázó sorozat nem csak színvilágában, de történeteiben is jóval komorabb lehetett, mint a korábbi feldolgozás. Nem pusztán azért, mert a címéhez hűen brutálisabb (mert nyilván az) és a felbukkanó herceg- illetve rabszolganők kihívóbban öltözködnek (egyértelműen), hanem mert a címszereplőt is sokkal forráshűebben lehetet ábrázolni.

Ellenben ugyanis az akkori Marvel hőspanteonjának nemes tagjaival, Conan egy igazi antihős: tetteit nem holmi nemes eszmék, hanem kizárólag saját profitálása motiválja. A saját útját járja és nem szolgál senkit, ha nincsen belőle haszna. Kincsért, hatalomért gond nélkül rabol és gyilkol. Viszont – dacára annak, hogy számos bandita- és kalóz társaság kötelékében fordult meg az évek alatt – nem is egy gaztevő. Mert bár mindig a saját érdeke alapján cselekszik, mégis csak van egy sajátos erkölcse, amihez tartja magát: nőkkel csak akkor harcol, ha nyomós okot adnak rá, sőt állandóan kockáztatja az életét, hogy megmentse őket (persze a jutalmat is elvárja) és ellenben a civilizációban elpuhult nagy urakkal és mágusokkal, ő a cselvetésektől mentes szemtől szembeni harcot preferálja. (Érdekes módon még a banditás és kalózos történeteiben sem látjuk soha, hogy kegyetlen kardja ártatlan/fegyvertelen embereket aprítana).

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A vad, zabolázatlan férfi őserő megtestesülése, de azért árnyaltabb is egy kicsit.

Hiszen számos olyan női karakter van, akit egyenrangú partnerként tisztel (Valeria, Vörös Szonja) vagy éppen vezetőként is hajlandó elfogadni (Bêlit ). És, persze a közhiedelemmel ellentétben Conan nem pusztán egy brutális, drabális hústorony, hanem egy kifejezetten intelligens, ravasz, fanyar/cinikus humorú és (a maga barbár módján) meglepően művelt vezér is. Barbárként rendre tisztességesebbnek, gerincesebbnek és nemesebbnek bizonyul, mint civilizált ellenfelei. (Howard a modern, civilizált világ iránt érzett kiábrándult csalódottsága a történetei egyik fő visszatérő eleme). Noha ő a tökéletes férfi – a történetek feszültsége miatt – fontos, hogy nem legyőzhetetlen. Sebezhető, csapdába ejthető és megrémíthető is (ahogy mindezekre van is bőven példa). Bár mai szemmel helyenként problematikusnak érződhet egy-egy ábrázolás, – már csak a fenti női karakterek fényében is –, Howard ezen a téren messze elmarad a kritikailag mindig is messze sikeresebb Lovecraft egyértelmű/védhetetlen rasszizmusától.

Roy Thomas (aki karrierje során eddig több mint 250 Conan képregényt írt a Marvelnak) nagyszerűen érti ezt a karaktert és Howard világát. Nem pusztán jó érzékel adaptálja Howard eredeti novelláit, de olyan konzisztensen írja a címszereplőt, hogy az (avatatlan) olvasó számára a legtöbb Thomas által jegyzet eredeti, illetve Howard eredetileg nem Conan történetként írt novelláinak adaptációinak többsége is eredeti Conan kalandnak érződik. Illetve Thomasnak volt egy hatalmas előnye Howarddal szemben: sokkal tovább írhatta a karaktert, így a Conan kegyetlen kardja lapjain sokkal több lehetősége is volt a kísérletezésre. Az eredeti novellák Conanja és történetei sem egy olyan egysíkúak, mint sokan gondolják: hisz a karakterrel Howard egyaránt írt nagy ívű király-eposzt, kalózos kalandot, who-dunnit krimit vagy éppen Lovecraftot idéző horrorba torkoló történetet. (A két szerző, amúgy rendszeresen levelezett és ez érződik is). Thomas pedig amellett, hogy megőrzi az eredetik eszenciáját, olykor egészen újszerű, érdekes irányokba viszi el a képregényt. Többek között a képregény sorozat jelentősen ráerősít a lovecrafti horror elemekre, sci-fivel (időutazás) kacérkodik vagy éppen egészen humoros, a gonosz szemszögéből mesél, olykor pedig kifejezetten humoros, atipikus csattanóval zárja meséit.

Thomas gördülékenyen, konzisztensen és remek hangulat teremtéssel ír (ami remekül átjön a magyar fordításában is), az egyetlen kisebb probléma talán, ami felróható neki, hogy – Howard nyomán – túl sok narrációt/leíró részt alkalmaz, amelyek néha kicsit elvonhatják  a figyelmet az önmagában is kellően kifejező, lenyűgöző vizualitásról. Mert Thomas írásától vagy a felnőttebb témáknak/ábrázolás módoknak lehetőséget adó magazin formátum ellenére a Conan kegyetlen kardjának legnagyobb erénye,

ami a 70-es évek egyik legnépszerűbb képregényévé tette,

az a fenomenális képi világ. A sorozaton korának legkiválóbb Marvel rajzolói dolgoztak, akiknek a Comics Code Authority-től való függetlenségnek köszönhetően lehetőségük is nyílt a teljes kibontakozásra. Így dacára a monokróm képi világnak – az itthon megjelent első két kötet – vizuálisan kifejezetten sokszínű. Legyen szó Jim Startlin klasszikus, Marvel szuperhős történeteket idéző stílusáról, Gil Kane erősen kontrasztos – Sin City módra szürkeárnyalatok nélküli – vagy éppen Barry Smith helyenként pop-artos elemeket használó tusrajzairól a Conan kegyetlen kardját egyszerűen öröm lapozgatni. Ám a barbár harcos legfontosabb megörökítője természetesen a történetek túlnyomó többségét (és a teljes magyar harmadik kötetet) rajzoló John Buscema, akinek realisztikus képein megdöbbentő részletességgel elevenedik meg címszereplő és környezete. Buscema – színek nélkül is – egy szinte-élő lélegző világot teremt, amelynek apró részleteibe eszméletlen könnyű elveszni.

A sorozatot – leszámítva pár, a 90-es években Conan Saga cím alatt a Hepiend magazinban leközölt epizódot – 2018-ban kezdte a Fumax kiadni. Azóta már három nagyalakú, keménykötésű kötet jelent meg, amelyekben a szellemi előzményként felfogható Savage Tales 1-5. és a Savage Sword of Conan 1-24. számaiban leközölt Conan képregények kaptak helyet. Noha a magyar kiadás minden szempontból remek, azért az olvasónak nem árt egy dologra felkészülnie: a Conan kegyetlen kardja képregényeket nem a kötetben olvasására találták ki. Kétségtelen, hogy a képregénymesterség eme lenyűgöző darabjai abszolút megérdemlik ezt az impozáns prezentációt, ám maguk a történetek nem igazán funkcionálnak klasszikus értelemben vett kötetként. A magazin ugyanis olyannyira antológiasorozat, hogy az egymást követő epizódok sokszor kronológiailag igen messze áll(hat)nak egymástól. Így könnyen előfordulhat, hogy míg az egyik sztori végén Conan egy király zsoldosa lesz, addig a következőben már magányos kalandor, az azt követőben pedig a kozák fosztogatók vezére. És ez nem a magyar kiadás hibája, hiszen az eredeti megjelenési sorrendjükben közli a történeteket. Csak éppen a mai univerzumépítésre fókuszáló, mindenhol az összefüggéseket kereső popkulturális mentalitással megáldott művek után elkél pár fejezet, hogy az ember elengedje az összefüggések és a folytonosság keresését (Conanon kívül legfeljebb egy-két fejezetben találkozunk más visszatérő szereplővel). Ám részben épp ez az antológia-jelleg válik a Conan kegyetlen kardja előnyére, hiszen így mindig csak az aktuális történetre fókuszáltak. Persze, ha az ember egymás után darálja le a három kötetet, felfedezhet visszatérő, kiszámíthatóbb megoldásokat, mégis összességében a maga keretei között kifejezetten változatosak tudnak lenni a történetek (ezért is élhetett meg 235 számot). Ennek szemléltetéseként, íme a magyar kiadásban megjelent top 5+1 legérdekesebb történet (számos más remek sztoriról meg lehetne emlékezni, de direkt úgy válogattam, hogy minél több különböző hangulatú és típusú történet legyen..):

Top 5+1 legérdekesebb – magyarul megjelent – Conan kegyetlen kardja-sztori

+1. A kísérletezős: Sötétség népe (Conan kegyetlen kardja 2.)

Az Alex Nino által rajzolt Sötétség népe a három kötet legrendhagyóbb története, hiszen igazán nem is Conan sztori. Kezdve azzal, hogy a főszereplő egy huszadik századi, szerelemféltésből bosszúra készülő fickó, aki miután egy rejtélyes barlangban métereket zuhan a hyboriai korban, egy nőt és annak szerelmét üldöző kanos kímériai Conan bőrében tér magához. Az eonok átívelő love-storyban Conan pusztán eszköz arra, hogy a valódi főhős észrevegye az igazságot, és végül helyesen cselekedjen. A sztori nem csak dramaturgiájában, de képi világában is abszolút egyedi: Nino hipnotikus, szürreális (olykor kissé zavaros) rajzainak is köszönhető, hogy a Sötétség népe úgy válik az egyik leglovecraftosabb sztorivá, hogy egyetlen egy csápos rettenet sem bukkan fel benne.

5.- A másik szemszögből mesélő: Az örök élet fiolája (Conan kegyetlen kardja 2.)

Conan nem egyszer került szembe megalomániás, az élet törvényeit öncélúan kifacsaró mágusokkal. Az örök élet fiolája (rajzolta: Tim Conrad) azonban talán az egyetlen, amelyik a másik oldalról mutatja be ezt az összecsapást. Ebben a történetben Conan ugyanis a végzet megállítatlan eszköze, amelynek érkezésére nem csak felkészült a mágus-narrátor, de várja is. Hiszen a kozmikus erőkkel nem lehet felelőtlenül játszani, ezt pedig a varázsló Ranephi a saját bőrén tapasztalja meg. Örökéletet kért, örök rabságot kapott. Thomas ez esetben egy klasszikus Conan toposzt fogott – Conan kontra mágus – és fordította meg úgy, hogy a máskor félelmetes/gonosz varázslóból kisszerű, nyomorult már-már sajnálható figurát varázsolt.

4. – A feketehumoros: Az élőhalott átka (Conan kegyetlen kardja 1.)

Az élőhalott átka már csak azért is említésre méltó mert – magyar olvasók számára először – a barbár harcos nem mással fog benne össze, mint Vörös Szonjával (akit ismert formájában nem Howard, hanem Thomas talált ki). De nem csak ezért emeljük ki, hanem a cinikus, fekete humorral átszőtt csattanója miatt, amely talán a legérzékletesebb példája Conan vérbeli antihős jelegének.

3.- Az időutazós: Citadella az idő tengelyén (Conan kegyetlen kardja 2.)

Az összes Conan-ellenfél varázsló közül a legizgalmasabb karakter valószínűleg a címbéli citadella ura. Hiszen nem a végtelen – világi – hatalom, hanem a tudás után sóvárog. Ezért zavarja meg az időmenetét, tekint bele a jövőbe és gyűjti az ősi idők rég elfeledett szörnyetegeit. Ráadásul azon kevés varázsló egyike, akiknek a végzetét nem Conan kegyetlen kardja okozza, hanem egy annál sokkal ironikusabb sors jut. Samas-Sum-Ukín így az egyik legkarizmatikusabb Conan ellenfél, ami már eleve elég lenne egy emlékezetes történethez, de a hab a tortán mégis csak a Conan kontra T-Rex összecsapás!

2. – A kozmikus: Az elefánt tornya (Conan kegyetlen kardja 3.)

A kimérai kalandor számtalan alakalommal futott össze olyan túlvilági lényekkel, démonokkal és idegen istenekkel, amelyeknek már puszta pillantása az őrületbe kergetne egy átlagembert. Az elefánt tornya – amely Howard egyik legjobb novellája is – váratlan egzisztencialista melankóliájával azonban messze kiemelkedik ezen sztorik közül. Hiszen Conan a horror elemekkel tarkított rablása eredményeként nem a megszokott vérszomjas démonnal, hanem egy olyan kozmikus tragédiával szembesül, ami még őt is elszomorítja.

1. -A minden egyben: A fekete kör népe + Úton Ymshába + A tornyok csatája + Vérbosszú Vendhyában (Conan kegyetlen kardja 3.)

Ide eredetileg az első kötetet lezáró Szülessen boszorkányt (és annak folytatását) raktam volna. Az idő előre haladtával a sztorik egyre komplexebbek és hosszabbak lettek, én pedig eljutottam a harmadik kötethez, melynek háromrészes eposza az ultimate Conan-élmény, amibe tényleg van minden: bajbajutott hercegnő, királyságok közti ármánykodás, nagy ívű csata, borzalmas hatalmú mágusok, rettenetes szörnyetegek. Az eddigiekből kétségtelenül ez Conan legnagyobb és leghalálosabb kalandja.