A szírek már a spájzban voltak, amikor az izraeli apák és fiúk alaposan felszívták magukat

Az átlagember a modern Izraelről nem tud kifejezetten sok információval szolgálni, leginkább néhány téma köré csoportosul mindaz, amit fel tud emlegetni Izrael nevét hallva. Ezek listája általában kimerül a következőkben: holokauszt-túlélők, Jeruzsálem és a Siratófal, amerikai támogatás, arab ellentét, Benjamin Netanyahu, néhány vallási szokás és hagyomány, és persze számos összeesküvés-elmélet a politikával és az üzleti élettel kapcsolatban. Szóba sem kerülnek a filmek (vagy a kultúra úgy általában), az 1940-es éveket követő (torzításmentes) történelem, a nehezen megszerzett és még nehezebben megtartott nemzeti függetlenség. Pedig a modern Izraelnek is van nemzeti önbecsülése, hazaszeretetről és önfeláldozásról szóló hősi anekdotái, és ezeket az utóbbi évek alkotásainak köszönhetően bárki megismerheti a fejlett filmgyártásnak köszönhetően.

Ami az átlagos film- és sorozatfogyasztó látóterét illeti, nem első alkalommal bonyolódhatunk bele az arab-izraeli konfliktus feszültséggel teljes történetébe. A híresebb alkotások között szerepel például a 2005-ben bemutatott Spielberg-mozi, a München, mely az 1972-es müncheni olimpián a palesztinok által elkövetett támadásról és az azt követő, titkos izraeli megtorlásról szól. De ugyanez a téma már 1986-ban Gideon kardja címmel kétrészes tévéfilm formájában is feldolgozásra került, különös hangsúlyt fektetve a titkosított akció kivitelezésére. Legutóbb pedig a nálunk Boratként elhíresült Sacha Baron Cohen főszereplésével készült 2019-es (francia gyártású) Az izraeli kém című sorozat mutatott be pár évnyi történést a hűvös arab(szír)-izraeli viszonyból. Bár az időskálán ebben az esetben még csak az 1967-es hatnapos háborút megelőző években járunk, mégis Az izraeli kém fontos állomása annak, hogy pusztán vizuális élmények mentén átfogóbb képet kaphassunk a két szomszédos állam közötti több évtizedes feszültségről. Szintén 2019-es A mi fiaink című tízrészes sorozat is, amely a 2014-es gázai övezetben lezajlott erőszakhullámról szól, mindkét oldalt egyformán fókuszba helyezve. (A gázai övezet pedig éppen egy olyan gyújtópont, ami évtizedek óta bármikor lángra lobbanthat, kirobbantva egy háborút: érintőlegesen még a Homeland néhány epizódja is igyekezett bemutatni az állandó készültséget, amely az ott élők mindennapjait jellemzi.) 2020-ban pedig A Könnyek völgye epizódjaival ismét néhány évtizeddel mélyebbre, az ún. jom kippur-i háború idejébe nyúltak vissza a filmesek, hogy újabb adalékkal járuljanak hozzá a felhasználóként megjelenő, információt szórakoztató formában fogyasztó nézők közel-keleti történelmi ismereteihez. A sorozat témája az izraeli hadseregre mért váratlan szír csapás, amit egy vallási ünnep elejére időzítettek, bízva abban, hogy az ellenség kevésbé összeszedetten reagál majd. Ez így is történt, a szír hadsereg benyomult a mindig is viták tárgyát képező Golán-fennsíkra, majd elvágta egymástól a védelemre otthagyott izraeli katonákat, akik napokig is utánpótlás, élelem, orvosi segítség nélkül maradtak. Ebből a helyzetből kellett aztán felállni, és győztes háborút vívni. A Könnyek völgye tehát egy meglehetősen összetett, többrétegű háborús dráma, amelynek fő témája egy váratlan fegyveres konfliktus kirobbanása, lélektani melléktémái viszont hagymahéjszerű rétegekben fonódnak a harctéri események köré.Bonyolult alkotás, aminek nem elegendő csupán a hadviselési etika durva felrúgásával kialakuló harcokról beszélnie. Nyomokban, gyakorlatilag mozaikokban sokkal mélyebb társadalmi témákat, kapcsolatrendszereket, kritikai szemléletet is tükröz. Mélyebb megértéséhez olvassunk át egy gyorstalpaló bekezdést:

Az amerikai polgárjogi mozgalmak kapcsán több alkotásban is felmerült már, sőt az utóbbi időkben kifejezetten központi témává vált az amerikai fekete lakosság 20. század közepére datálható kálváriája, amikor is a diszkrimináció és szegregáció ellen tett felháborodott lépések kikényszerítették a jogi cselekvést, az ország belső konfliktusai pedig messzi hullámokat vetve a külpolitikára is hatást gyakoroltak. Martin Luther King és Malcolm-X-et követő évekről, a vietnámi háború, a hippi mozgalmak és a szabad szerelem idejéről beszélünk, amikor is Malcolm X hagyatékával szimpatizáló amerikai színesbőrűek Fekete Párducok néven saját, engedély nélküli, erőszaktól sem visszariadó érdekvédelmi mozgalmat szerveztek 1966-ban. Ennek lenyomata jelenik meg Izraelben is, ahol a szervezeti nevet kölcsönvéve 1971-ben jött létre „polgárjogi” mozgalom, azzal a céllal, hogy (fekete-fehér ellentét helyett) Észak-Afrikából és a Közel-Keletről származó, második generációs izraeli bevándorlók tiltakozásukat fejezhessék ki a társadalmi igazságtalanságok miatt. De hogy is jön ez ide?

Úgy, hogy az Izraelben élő zsidó lakosság is tulajdonképpen és technikailag különböző hátterű felmenőkkel rendelkezik. A szefárd zsidók ősei többnyire régi spanyol fennhatóságú területekről és leginkább Marokkóból származnak, a mizrahi zsidók Észak-Afrikából és a Közel-Keletről (és az ókori zsidó közösségek leszármazottaiként tekintenek magukra), az askenázi zsidók pedig európai gyökerekkel rendelkeznek. Utóbbiak aránya a teljes zsidóságban úgy 80% körüli, így a maradék 20% politikailag érzékenyebb tagjai úgy vélhetik vagy vélhették, hogy jogaik és érdekük kevésbé érvényesül a zsidó népen és az államon belül. Az izraeli Fekete Párducok egyik problémája éppen abban állt, hogy a Kelet-Európából és a Szovjetunióból érkező bevándorlók számára már nem a veszélyes gázai övezetben építenek lakóházakat, így arra a területre mind inkább kiszorulnak a kisebbségben lévők, akiknek Izrael nem biztosított megfelelő lakhatást. A Fekete Párducok gyakran a radikálisabb fellépéstől sem riadtak vissza társadalmi mondandójuk kinyilatkoztatása érdekében, így tulajdonképpen egyfajta „radikális baloldalnak” tekinthetők a politikai palettán, tagjaik számos alkalommal kerültek be a büntetés-végrehajtás rendszerébe.

Ez a társadalmi megosztottság jelenik meg a háború kirobbanását megelőző felvételekben, és bukkan fel időnként a különböző társadalmi csoportokat képviselő szereplők közötti feszültségforrás okaként is. Egy marokkói leszármazott és egy askenázi lány kapcsolata kvázi tiltott volt akkoriban, és komoly családi problémákat vetett fel, törést okozott volna a szülők és gyerekeik kapcsolatában. Márpedig a szülő-gyermek viszony éppen egy olyan sarkalatos pont, ami nemcsak az összetartásról és az együtt élő generációk közötti szoros kötelékről szól a Könnyek völgye képkockáin, hanem arról is, miként lehet ismét összeforrasztani ezt a két generáció között kialakult törést, és milyen hatással van erre a viszonyra egy külső tényező, a harcra való kényszerítettség.

Mert bár a szereplők között felbukkan radikális kisebbségi, autista jellemvonásokat mutató sorkatona, vagy hadkötelezettségének eleget tévő női tiszta rétegekben, a lassan lefoszló erkölcsi üzenet fő hordozója mégis a családi kötelék, egy apa-fiú kapcsolat, amely a háború első néhány, drámai napja alatt jut el a közönyösségből az eltéphetetlen bajtársiasságon át az élethosszig tartó szeretet felé.Míg a vallási ünnep, a jom kippur idejére időzített, szándékos szír támadás, vagy az epizódokon át óvott és vigyázott kabalaállatról való lemondás egy bajtárs megsegítése érdekében sem adja ki azt a valódi drámaiságot, amit egy széthullott apa-fiú kapcsolat apránkénti újrakonstruálása és összeforrasztása jelent. A harckocsik közötti aránytalan erőviszonyok ellenére is kitartó izraeli katonák személyes szorongásai és tragédiái közül is kiemelkedik a háborúba belesodródó veterán és az önkéntesnek jelentkezett fiú története, ami ráadásul csak részint számít családi szálnak.

A lezárás és az utolsó jelenet által sugallt tartalom alapján nemcsak alkotóeleme, hanem a sorozat eseményeinek kerettörténete is lesz ez a szál, amire érdemes még néhány szót vesztegetni. Ugyanis a veterán apa mentőakciója átvitt értelemben nemcsak az alig ismert fiú megtalálásáról és kimenekítéséről szól, hanem a háborús tapasztalatok után belső igényként kialakult pacifizmus felülvizsgálatáról is. Ez által mögöttes mondanivalóként tulajdonképpen megállapítható, hogy a békepárti elvek, a filozófia mentén megközelített politikai kérdések felülírhatók akkor, amikor (személyes érintettség okán is) belátható, hogy tettekre és szolgálatra van szükség, mindenkitől, apától és fiútól, egészségestől és sebesült katonától, a másokat megölni képtelen fiatal hírszerzőtől, és a szerelmét féltő emberi jogi harcostól egyaránt. Ily módon akár kijelenthető is lenne, hogy a Könnyek völgye egy hazaszeretetre buzdító, hadsereget népszerűsítő propagandasorozat, mégis hibás lenne ezt a végkövetkeztetést levonni. Mert bár a szír kínzási praktikák, a másik fél vallását és hagyományait semmibe vevő és meggyalázó háborús stratégia alátámasztaná ugyan ezt az elméletet, mégis torz képet festene arról az érzékeny és finom történetvezetésről, amivel a Könnyek völgyében találkozhatunk. A lényeg ugyanis nem az, hogy hőstörténetté emelje Izrael győzelmét a túlerővel szemben, hanem az, hogy az ártatlanság elvesztéséről és az önfeláldozásról tanítson valamit azoknak, akik jelen korunkban az évtizedekkel ezelőtt megvívott háborúk haszonélvezői, és a történelmi (és perszonális) emlékezet továbbvivői. Ez pedig nem könnyű, és nem is kevés feladat.

Bár az első évad befejezését akár lezártnak is tekinthetnénk, mégis marad bennünk pár kérdés a fiktív szereplők további sorsával kapcsolatban, továbbá a háború lezárását is bemutató képsorok hiánya okoz némi frusztrációt a nézőben a befejezéskor. Jó hír viszont, hogy a pletykák szerint az alkotók sem elégednek meg ennyivel, és újabb évaddal örvendeztetnek meg minket. A kérdés már csak az, hogy vajon sikerül-e megtartani ezt a nagyon összeszedett, kiváló dramaturgiai érzékkel kezelt történetmesélési szintet? Őszintén remélem, hogy nem száll a fejükbe a remek IMDB pontszám, és a hirtelen jött elismertség.