Képregény

A ház, amit hasfelmetsző Jack épített

A képregényisten Alan Moore, Hasfelmetsző Jackről írt regénye minden idők egyik legkülönlegesebb és legjobb képregénye. Egy precíz, sokrétű és hátborzongató krónikája a XIX. századi Londonnak, amely fikciós elemei ellenére is remekül bemutatja. Vérfagyasztó utazás minden idők leghíresebb gyilkosának elméjében.

A fejlődés mindig áldozatokkal jár

A viktoriánus kor az angol történelem egyik leggyümölcsözőbb időszaka. A gyarmatbirodalom ekkor érte el tetőpontját, London pedig Európa ipari fővárosává vált. Egy sötét, koszos, túlzsúfolt fővárossá. Különösképpen, ami az Eastendet, és azon belül is Whitechapel kerületét illeti. A rengeteg, jórészt ír és zsidó bevándorlónak köszönhetően a London legzsúfoltabb, legszegényebb és a bűnözés, illetve prostitúció által leginkább érintett városrészévé vált. A Metropolitan Rendőrség becslése szerint az 1880-as években 1200 prostituált dolgozott Whitechapel mocskos és szűk utcáin. A Brit kormány hosszú évtizedekig semmit sem tudott (és talán nem is akart) kezdeni az East End-i nyomornegyedek szörnyűséges állapotával. Mindig voltak, és valószínűleg mindig is lesznek olyanok, akik nem bírják tartani a tudományos/technológiai fejlődés iramát és így a társadalom perifériájára szorulnak.Nem csoda, hogy végül épp ez a pöcegödör hozta világra minden idők leghírhedtebb sorozatgyilkosát: Hasfelmetsző Jacket.

Nem ő volt az első sorozatgyilkos, nem ő volt a legbrutálisabb és nem is neki van a legtöbb számon tartott áldozata, mégis az ámokfutása óta eltelt bő 130 év során olyan mitológia alakult ki körülötte, amely messze felülmúlja az őt követő sorozatgyilkosokét. Whitechapel mészárosa több mint szimpla sorozatgyilkos: egy arctalan démon, akinek szelleme ma is köztünk jár. Egy fantom, aki akaratlanul is hozzájárult a londoni szegénynegyedek gyötrelmes állapotainak lassú felszámolásához, a nyomozási technológiák fejlődéséhez, és a jó ízlést/kegyeletet hírből sem ismerő bulvársajtó (sőt a szó szerinti értelemben vett „fake news”) megszületéséhez.

Még az ifjú Aleister Crowley is benéz egy pár panelig.

Alan Moore és Eddie Campbell 1996-os, hazánkban is nemrég megjelent mesterműve, A Pokolból Jack hagyatékának legnagyszerűbb krónikája. Épp olyan monumentális és grandiózus, mint a műben többször hivatkozott Nicholas Hawksmoor katedrálisai. Hasfelmetsző Jack talán legmarkánsabb tulajdonsága, ami alapjaiban különbözteti meg a 20. század olyan hírhedt sorozatgyilkosaitól, mint Ted Bundy vagy a Manson család, hogy alig tudunk róla valamit. Ami biztosnak tűnik, hogy 1888. augusztus 31. és 1888. november 9. között különös kegyetlenséggel végzett öt prostituálttal. Persze az, hogy reggelre felbukkan egy megkéselt örömlány az Whitechapelben, akkoriban mondhatni mindennaposnak számított, ám az a brutális csonkolás, amit Jack művelt az áldozataival, egészen más volt. Nem egy szimpla rablógyilkosság, vagy egy csalódott ügyfél bosszúja, hanem valami egészen új, bestiális és látszólag öncélú kegyetlenség. Bár még 1891-ben is történtek nagyon hasonlóan elkövetett gyilkosságok, azokat a szakirodalom inkább másolókhoz köti már. Ma széleskörű egyetértés van abban, hogy az igazi Jack áldozatai Mary Ann Nichols, Annie Chapman, Elizabeth Stride, Cathrine Eddowes és Mary Jane Kelly voltak.

Az akkor még gyerekcipőben járó – 1829-ben alapított, első modern rendőrségként számon tartott – londoni Metropolitan rendőrség Frederick Abberline nyomozó vezetésével mindent megtett az ügy felderítése érdekében: több mint 2000 személyt kihallgattak, bő 300 gyanúsítottat vizsgáltak meg, és 80 embert vettek őrizetbe. Mindezt hiába. Az eltelt bő 130 év alatt száznál is több emberről hitték már azt, hogy ő volt a gyilkos, de minden kétséget kizárólag a mai napig nem sikerült senkire sem sikerült rábizonyítani, hogy ő lett volna Jack.

Az ügy másik különlegessége azok a levelek, amelyeket állítólag Jack küldött a sajtónak és rendőrségnek. Ám ezek túlnyomó többsége valószínűleg szenzációhajhász újságírók és egyéb unatkozó alakok hamisítványai voltak.  Ezek közül általában hármat vesznek komolyabban a a „Kedves főnök” levelet (amit az írója Hasfelmetsző Jacként írt alá), a „Pimasz Jacky” képeslapot  – amelyben az író megjósolta néhány részletét a következő gyilkosságnak – és a Moore képregények is címet  adó „Pokolból” levelet. Utóbbi a legvalószínűbb, hogy Jack műve volt, hiszen a whitechapeli polgárőrség vezetőjéhez címzett levélhez mellékelték az egyik áldozat hiányzó veséjét is. Igaz a „Pokolból” levél kézírása teljesen különbözik a másik kettőtől.

Egy ilyen felderítetlen és legendás gyilkosság sorozat, amely az elmúlt évszázadban számos (összeesküvés)elméletnek adott alapot, ideális táptalaj lenne egy csavaros, izgalmas “whodunnit” jellegű horror-kriminek. Készült is számtalan ilyen regény, film és sorozat, Alan Moore azonban egy ennél sokkal egyedibb irányból nyúlt a témához.

A sok gyanúsított közül az egyik legizgalmasabb lehetőség a többek közt Jospeh Gorman nevéhez fűződő szabadkőműves összeesküvés. A BBC 1973-ban tűzte műsorra a Jack, the Ripper című hat részes dokudrámát, Gorman ennek az utolsó epizódjában azt állította, hogy ő a híres festő Walter Sickert (1860-1942) házasságon kívül született fia. Elmondása szerint Sickert megosztotta vele Jack igaz történetét: ezek szerint a Hasfelmetsző gyilkosságait a királyi család akkori orvosa, a szabadkőműves Sir William Withey Gull követte el. A doktor ugyanis azt a megbízást kapta, hogy minden bizonyítékát tüntesse el annak, hogy a trónörökös Albert herceg titokban összeházasodott, és gyermeket nemzett, a munkásosztálybeli Annie Elizabeth Crook-ot. Az öt prostituált pedig tudott a frigyről, és meg akarta zsarolni a kormányt.  Az elmélet aztán Stephen Knight nagy sikerű könyve, a Jack the Ripper: The Final Solution (1976) után lett széles körben ismert.  Bár Gorman később visszavonta az állítását, és bevallotta, hogy az egészet csak kitalálta, maga az elképzelés olyannyira izgalmas, hogy nem csoda, hogy Alan Moore is ezt az elméletet használta fel eposzi méretű képregényremekéhez.

A Pokolból cselekménye három főbb, egymásba összefonódó történet mentén bontakozik ki.  Egyfelől megismerjük William Gullt és végigkövetjük, ahogy elkövette a gyilkosságokat, ezzel párhuzamosan betekintést nyerünk az áldozatok életébe, illetve Frederick Abberline nyomozásába. A három sztoriból rajzolódik ki a XIX. századi London elképesztően autentikusnak és élőnek érződő tablója. Hiszen a gyilkos kiléte, motivációi, és egy-két mellékszál ugyan fikciósak, minden más elképesztően precíz kutatómunka eredménye (erről is tanúskodik a bő 60 oldalnyi függelék).  A képregényt olvasva nem pusztán a Hasfelmetsző gyilkosságok lefolyását ismerjük meg részletesen, de beható képet kapunk arról a korszakról, és környezetről is, amelyben azok megtörténtek. Ebben a Whitechapelben nincs helye Dickens idealizált csupa szív karaktereinek. Ők minden bizonnyal elsőként véreznének el ebben a sötét, szegény, erőszakos és nyomorúságos világban. Ugyan a gyilkos kiléte már kezdetektől ismert, ám ez a legkevésbé sem probléma.

Moore ugyanis sokkal izgalmasabb író annál, mint hogy történetének gerincét egy szimpla „ki a gyilkos” rejtélyre húzza fel.

William Gull a művelt és köztiszteletben álló orvos pedig a képregény történelem egyik legrémisztőbb antagonistája. Hideg tekintetű, megszállott, precíz és sátáni figura. Az ő sztorija áll A Pokolból középpontjában. Ugyan a királyi család szimplán arra a feladatra kéri, hogy tüntesse el azokat, akik tudhatnak a törvénytelen királyi sarjról, ám Gull ennél jóval ambiciózusabb. Gyilkosságainak brutális természetével nem pusztán a királyi családot szándékozik megvédeni, de egy ősi rituálét hajt végre, hogy visszaállítsa a patriarchizmus erejét.

Moore nagyszerűen keveri az okkultizmust és a misztikumot a tényekkel, úgy, hogy tökéletesen ágyazzon meg annak az alaptézisének, hogy a véráztatta huszadik századot Whitechapel sötét sikátoraiban, egy messiáskomplexusosos orvos hozta a világra. Különösen igaz ez a városnézéses fejezetre, ahol Gull kocsisával körbemegy London legfontosabb helyszínein, elmesélve azok pogány eredetét. Moore itt nem pusztán egy hátborzongatóan ördögi, és épp annyira zseniális elmébe vezet be minket, de kitörölhetetlenül elveti a magját a gondolatnak, hogy nem lehet, hogy a Hasfelmetsző Gyilkosságok csupán egy elmebeteg céltalan ámokfutása volt. Gull talán minden idők egyik legkarizmatikusabb képregényfigurája.

Egyszerre képes lenyűgözni és elborzasztani az olvasót. Csak úgy, mint a szerencsétlen kocsis Netleyt, aki kénytelen az út végén kidobni a taccsot, úgy nehezül rá Gull személye az olvasóra is.

A Pokolból nem egy könnyű olvasmány. Kifejezetten igényli a befogadó türelmét és abszolút figyelmét. Épp úgy, mint Eddie Campbell rajzai. A fekete-fehér, olykor vázlatszerű vonásokból felépülő képi világot kezdetben épp úgy szokni kell, ahogy Moore lassan kibontakozó, minden apró részletet bemutató történetmesélését. Ám hamar bebizonyosodik, hogy Campbell vizualitása tökéletes összhangban van Moore történetével. A monokróm, olykor zaklatottnak tűnő stílusa tökéletes leképezése a folyamatosan háborgó Whitechapelnek. Noha elsőre egyszerűnek tűnhet ez a fajta képi világ, a kötetben számos zseniális képi megoldásra bukkanunk. Mint, amikor szembe állítja Gull reggeli rutinját, az áldozatául szolgáló örömlányokéval, ahol előbbi sokkal nyugodtabb, festményszerűbb kivitelezést kapott. De említhetném a Londoni városkép döbbenetes részletességgel kidolgozott ikonikus épületeit, a vérfagyasztó és dinamikus gyilkosságokat vagy Gull eleven, lélekbe maró, másvilági tekintetét. Ő nem ember. Ő az emberiség minden gonoszsága. Talán pont ezért marad velünk Hasfelmetsző Jack mindörökre, hisz alaktalan személyére mindig sikerült ráhúzni az épp aktuális mumust. Legyen szó akár idegen bevándorlókról (a gyilkosságok idején majdnem meglincselték a whitechapeli zsidókat), akár a kizsákmányoló elitről, háttérhatalomról (szabadkőművesek) vagy bármi másról, amitől épp rettegnünk kell. Jack az emberiség mindenkori félelmeinek megtestesülése. Azzá válik, amivé mi tesszük. A képregény legkísértetiesebb része, amikor párhuzamba állítja Jack tevékenységét, Hitler fogantatásával, amelyek időben véletlenül pont egybeestek.

A Pokolból Alan Moore főműve

Nem pusztán terjedelme és a belé fektetett elképesztő háttérmunka miatt érződik annak, hanem mert szintetizálja az író legjellemzőbb/legfontosabb visszatérő témáit, jellegzetességeit. A Pokolból lapjain egyaránt megjelenik a Moore élesen elit ellenes társadalomkritikája (V, mint vérbosszú), miközben összehozza a korszak ismert figuráit (Különleges Úriemberek Szövetsége), és bevezet minket egy pszcihopata elméjébe (Gyilkos tréfa), aki számára egy ponton megnyílik a negyedik dimenzió is (Dr. Manhattan – Watchmen). Persze a mű hemzseg az okkult utalásokban is.

Ez volt az első Alan Moore kötet, amelyre Hollywood is kivetette a hálóját, ami kissé furcsa, tekintve, hogy a rengeteg karakter, a klasszikus értelemben vett főhős és a megszokott krimi húzások/sablonok hiánya illetve a közel 500 oldalas terjedelme miatt egy egészen nehezen megfilmesíthető alapanyagnak tűnik.  A szerző jó szokásához híven természetesen teljesen elhatárolódott a film változattól. Nem csoda, hiszen a Hughes testvérek adaptációja jelentősen felvizezte az alapanyagot. Noha vizuálisan helyenként remekül vitték vászonra Moore Whitechapeljének atmoszféráját, ám a filmből képregénynek pont az a grandiózussága, precizitása és hitelessége veszett el, amik miatt az igazán különleges és kiemelkedő. Ian Holm is nagyszerű választás volt Gull szerepére, de sajnos a filmben teljesen háttérbe szorul a karaktere, így a titkos motivációi is kevésbé érthetőek, a többi karakterre pedig szinte rá sem lehet ismerni. Noha  azoknak, akik nem ismeri az alapművet a film egy hangulatos, korrekt krimi-horror lehet, ám a képregény sokkal több ennél.

Alan Moore és Eddie Campbell víziója egy sokrétű, megrendítő utazás a földi pokol legmélyére. Elolvasása után pedig nehéz kivernünk a fejünkből azt a gondolatot, hogy a ház, amit Jack épített az nem más, mint maga a 20. század.

10 /10 raptor

From Hell – A pokolból

From Hell

Szerző: Alan Moore
Műfaj: horror
Kiadás: Vad Virágok Könyvműhely, 2019
Rajzoló: Eddie Campbell
Fordító: Bayer Antal
Oldalszám: 576

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.