Gondolkodtál már azon, vajon hogyan telnek az asztronauták mindennapjai odakint a világűrben? Hogy mit esznek, hogy hogyan alszanak vagy hogy éppen hogyan járnak a mosdóba? Hát ami itt lent egyszerű feladatnak tűnik, bizony fent a súlytalanságban cseppet sem az. Sőt, alkalmanként kifejezetten veszélyes helyzetek is kialakulhatnak a fedélzeten, ha valaki nem az előírásnak megfelelően teszi a dolgát. Szóval íme néhány fun és kicsit sem fun fact az űrhajósok kinti életéről.
Súlytalanság súlyos következményekkel
Szinte minden asztronauta már útja elején tapasztal rosszullétet. Ennek oka, hogy a súlytalanság állapotában az agy másként értelmezi a belső fülhöz érkező információkat. Az émelygés mellett a tünetek közé tartozik még a fejfájás, és saját végtagjaink lokalizációjának nehézsége is. Pont mint az egyetem alatt, nem? De viccet félretéve, ahogy Anna Fisher, a NASA egykori űrhajósa is rávilágított, az űradaptációs szindróma (Space adaptation syndrome) nagyon komoly megbetegedést jelenthet, miután a súlytalanság beállt. Gravitáció nélkül ugyanis az agy teljesen másként érzékeli a kintről jövő impulzusokat, erre pedig többnyire heves rosszulléttel, sőt néha hallucinációkkal reagál. Hogy mennyire súlyos a reakció mértéke, azt a máig nem hivatalos Garn skálával szokták beazonosítani. Ezt Jake Garn szenátor, egykori asztronauta „tiszteletére” hozták létre, aki állítólag olyan beteg volt, hogy társai a mai napig nem hajlandóak az esetről részleteket elárulni. Manapság 1 Garn az abszolút fizikai „megsemmisülést” jelenti, de szerencsére a legénység legtöbb tagjának még a 0,1 Garn-t se kell átélnie.
És ez még csak a kezdet… Súlytalanságban ugyanis – mint sok más anyag – a víz is felfelé halad, ami rendszerint folyamatos orrdugulást, és felpuffadt arcot eredményez. Gondot okoz emellett a látásban is: kutatások szerint, eddig az amerikai asztronauták több mint felénél jelentkeztek látási problémák, különösen az űrállomáson végzett hosszú távú munka során. A kutatók véleménye alapján, ez is a folyadék súlytalanságával áll összefüggésben, mert az folyamatos nyomást gyakorol a szemidegekre. Ez a nyomás egyébként a szemgolyó alakját is tartósan módosíthatja.
Még több fizikai átalakulás
Súlytalanságban a csontok is vesztenek kalciumtartalmukból, ami egyrészt gyengíti őket, másrészt pedig a kiváló kalcium feltorlódása a szervezetben fokozza a vesekő kialakulásának veszélyét. Elkezdenek továbbá az izmok is leépülni, ami miatt a bélműködés nagymértékben lelassul, sőt a szív is zsugorodásnak indul. Utóbbi amiatt van, mert az alacsony gravitáció okán a szívnek nem szükséges már akkora energiával és mozgással vért pumpálnia, mint itt a Földön, így az kevesebb munkával nyilvánvalóan egyre gyengébbé is válik. Megelőzve a felsorolt tüneteket, az űrhajósok kint is folyamatos mozgásban kell tartsák testüket, akár napi több órás kemény edzéssel.
Szerencsére az űrutazásnak azért van jótékony hatása is a szervezetre nézve. Az ember például akár 5 centit is növekedhet, mivel a Földi élettel ellentétben a súlytalanságban nem hat akkora nyomás a gerincre. Ezen kívül a bőr is szebbé válhat, mivel gravitáció és járás nélkül a bőrkeményedések körülbelül már 1 hónap kintlét után leesnek. De vajon lehet-e a világegyetem a fiatalság forrása? Amikor kutatók megvizsgálták Scott Kelly asztronauta DNS-ét, azt találták, hogy kromoszómáinak vége a 340 nap alatt meghosszabbodott. Ez azért volt igazán meglepő felfedezés, mert ahogy telik az idő és öregszünk, ezek általában rövidülni szoktak.
Természetesen még több kutatásra lesz szükségünk, de nyilvánvalóan felmerül a kérdés, vajon az űrutazás képes visszafordítani az öregedési folyamatot?” – mondja a kutatást végző Susan Bailey, a Colorado State University munkatársa.
Naplemente x 16 = 24 óra
Talán könnyű azt képzelni, hogy az alvás egy olyan csöndes és sötét helyen, mint az űr, nem okoz problémát, ám a valóság ennél jóval trükkösebb. Az asztronautáknak először is ki kell kötniük magukat a falhoz egy hálózsákba, hogy az alvás során ne lebegjenek ide-oda és ne ütközzenek neki mindenfélének. Ráadásul bármennyire kis ideig is van kint az ember, az élet az űrben súlyos zavarokat okozhat az alvási szokásokban és a cirkadián ritmusban. Ennek részben az az oka, hogy a Nemzetközi Űrállomás (International Space Station – ISS) úgy van pozicionálva odakint, hogy a legénység naponta körülbelül 16-szor látja a napfelkeltét és naplementét. Ahhoz pedig, hogy az emberi szervezet megszokja ezeket a 90 perces „napokat”, elég hosszú időre van szükség.
A másik nagy problémát az űrhajók és az állomás meglehetősen zajos környezete jelenti. A szűrőberendezések, a szellőzők és a motorok folyamatosan zümmögnek és zúgnak az űrhajósok körül. Amíg meg nem szokják, megesik, hogy a füldugó, sőt az alvást segítő készítmények sem használnak a zaj kizárására. Pozitív dolog viszont, hogy az űrben való alvás minősége nagyságrendekkel jobb, mint idelent. Kutatások megállapították ugyanis, hogy súlytalan állapotban csökken az alvási apnea (légzészavar) és a horkolás, ami sokkal pihentetőbbé teszi az alvást.
Bár a NASA 2011-ben befejezte Space Shuttle programját, az a tradíció máig megmaradt az ISS legénységénél, hogy ébresztőóraként valamilyen személyükhöz kapcsolódó zenére ébrednek. Nem meglepő módon, gyakran csendül fel David Bowie Space Oddity vagy Elton John Rocket Man c. száma.
Morzsás katasztrófa
John Glenn, egykori amerikai politikus és asztronauta állítólag alig bírta lenyelni az ételt, amit űrhajósként kapott. Persze nem a gravitáció hiánya miatt, hanem mert a korábbi asztronautáknak alumíniumtubusos pépételeket, kajakockákat, és egyéb dehidratált „finomságokat” kellett enniük. A mai pilóták ezzel szemben már akár folyékony sóval és borssal is ízesíthetik a menüt. A halmazállapot oka is természetesen a súlytalanságban rejlik, hiszen a szétszóródó és lebegő szemcsék folyamatosan irritálnák az űrhajósok orrát és eltömítenék a szellőzőnyílásokat. (Utóbbiak egyébként a Nemzetközi Űrállomáson egyfajta talált tárgyak osztályaként is működnek, hiszen mindent beszippantanak, ami szabadon lebeg a fedélzeti térben.) Az asztronauták körülbelül 200 étel- és itallehetőség közül választhatnak, egy dolog azonban nem javasolt: a kenyér fogyasztása. 1965-ben két NASA űrhajós evett sült marhahúsos szendvicset a fedélzeten, ami kis híján az életükbe került. A szétrepülő morzsák ugyanis mindenhova eljutottak, ez pedig kockázatot jelentett a repülést lehetővé tevő felszerelésre nézve. A kinti legénység tehát szinte ugyanazt fogyasztja, mint mi idelent, de a legendákkal ellentétben, a Whirpool Corporation által a NASA kérésére gyártott, úgynevezett „asztronauta jégkrém” végül sosem jutott ki az űrbe. A fagyasztva szárított fagyi helyett is inkább valódit esznek.
Az sem könnyíti meg továbbá a mai űrhajósok helyzetét, hogy folyadékként valójában saját szűrt verejtéküket és vizeletüket kell fogyasszák. Egyes adatok szerint, 2008-óta több mint 10.000 liter vizet hasznosítottak újra az űrállomás legénységének folyadékából.
És ha már itt tartunk…
Hisszük vagy sem, állítólag az űrhajósoknak leggyakrabban feltett kérdés nem arra vonatkozik, hogy milyen kívülről a Föld, vagy hogy milyen a súlytalanság érzése. A legtöbbször arra kell választ adniuk, hogy hogyan kell az űrben vécézni. De bármennyire is kellemetlen a téma, valójában ez egy fontos kérdés, és az űrügynökségek számtalan órát töltenek el azzal a céllal, hogy a lehető legnagyobb mértékben leegyszerűsítsék a folyamatot.
Az első űrbéli toalett helységek szimpla levegőmechanizmussal működtek, tehát a gép a tartalmat egyszerűen egy tartályba szívta. Vizeléshez kialakítottak egy speciális vákuumcsövet is, amit néhány korai űrsikló esetében tehermentesítő csőnek (relief tube) neveztek. Mint az az Apollo 13 című filmben is látható, ebből a csőből a vizeletet közvetlenül az űrbe ürítették. Idővel aztán a dizájn sokszínűbbé vált, különösen akkor, amikor a nők is beléptek az űrkutatásba. Ekkor egy különleges, “ovális” urinációs gyűjtőrendszert hoztak létre számukra. Ezen felül pedig a forgó ventilátorok, a tárolási módszerek és a hulladékgazdálkodási rendszerek is kiegészültek és javultak. A mosdó egy másik fontos része ugyanis a légszűrő rendszer, hiszen a széklet baktériumait hordozó levegő ugyanaz, mint ami a légzéshez is szükséges. Enélkül és ennek fejlesztése nélkül pedig a kabin bizony egy elég kellemetlen hely tudna lenni.
Érdekességként fontos megemlíteni, hogy a leendő asztronautáknak ma is muszáj külön gyakorlatoznia a székeléssel kapcsolatban, hogy odakint már ne okozzon problémát a folyamat. Ehhez egy nagyon különleges gyakorlóvécét, úgynevezett „pozicionáló eszközt” (positional trainer) kell használniuk, ahol az űrhajósok egy kamera segítségével figyelhetik saját pucér hátsójukat a tökéletes helyzet magtalálásához. Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy ez az űrrepülés legmélyebb és legsötétebb bugyra.
Tisztálkodás és fertőtlenítés a lelke mindennek
Amikor elképzelünk egy hőst, egy asztronautát a küldetésén, talán nem a higiénia, ami elsőként az eszünkbe jut. Ahhoz viszont, hogy könnyebben rávilágítsunk, mennyire fontos részét is képezi az űrhajósok életének a tisztálkodás, muszáj elképzelnünk egy rakás embert, egy kis térben, hosszú-hosszú ideig összezárva. Nem túl heroikus, mi? Tisztálkodni tehát kell, de a zuhanyzás nyilvánvalóan nem opció a súlytalan környezetben. Még akkor sem, ha elegendő víz lenne a fedélzeten, a víz ugyanis a zuhanyfejből vagy a testhez tapadna, vagy apró gömbökben lebegne. De akkor hogyan zajlik a folyamat? Hát ezért van az, hogy minden űrhajós rendelkezik egy különleges higiéniai készlettel (fésű, fogkefe és egyéb ápolószerek), amelyek rögzíthetők a szekrényekhez, falakhoz és egyéb elemekhez. Az űrhajósok továbbá olyan speciális öblítésmentes samponnal mossák a hajukat, amiket eredetileg mozgásképtelen kórházi betegek számára fejlesztettek ki. Fürdésük is egyszerű szivacsokkal történik. Csak a borotválkozás és a fogmosás végezhető ugyanúgy, ahogy a Földön vannak. . . kivéve persze azt a kikötést, hogy rendkívül óvatosnak kell lenniük, nehogy egyetlen elkóborolt szőrszál is gondot okozzon a gépezetben.
Természetesen nem csak a legénységnek, az űrhajó terének is tisztának kell lennie, hiszen a penész, a baktériumok, a különféle mikrobák és gombák mind-mind komoly problémát jelenthetnek a fedélzeten. Éppen emiatt már indulás előtt sterilizálnak mindent, ám bármennyire kerül is fertőtlenítésre egy űrhajó, sajnos ezek a sunyi paraziták mindig utat találnak maguknak a világűrbe. És ha egyszer kikerültek, megszűnnek hétköznapi mikrobáknak lenni: ezután sokkal inkább hasonlítanak videojátékok rémisztő szereplőire, mint ártalmatlan parányi részecskékre. A gravitáció hiányának hatása ugyanis itt is megmutatkozik: a Földről származó baktériumok és egyéb kórokozók emiatt sokkal erősebbé és agresszívebbé válnak. 1998-ban az is megtörtént, hogy ezek a mikrobák addig fejlődtek nedves közegben, amíg egy szabadon lebegő gömbbé nem álltak össze. Az így létrejövő koncentrátum, amikor felfedezték, kosárlabda nagyságú volt, és olyannyira tele volt veszélyes mikrobákkal, hogy képes lett volna a rozsdamentes acélt is lebontani. A kórokozók tehát komoly aggodalomra adhatnak ma is okot a legénység körében, hiszen nem csak rájuk és egészségükre nézve jelent kockázatot, de a felszerelésre is. A megfelelő óvintézkedések megtétele így kötelező.
Űrgardrób
Az űrruha leghíresebb és egyik legfontosabb darabja a szkafander. Ez sokféle méretben, színben és alakban megtalálható, Jurij Gagarin ma már primitívnek mondható SK-1-étől egészen a NASA AX-5-ös súlyos „kagylójáig”. Ma egy átlagos űrruha körülbelül 122-128 kg-ot nyom a Földön, felvétele kb. 45 percet vesz igénybe és annyira fáradtságos meló, hogy a felhúzáshoz speciális eszközöket (pl. Lower Torso Assembly Donning Handles) használnak. De nem csak itt lent, az űrsétára való felkészülés is sok ideig eltarthat, mivel az asztronauták séta előtt már órákkal felveszik a szkafandert, hogy a kinti tevékenység előkészítése alatt is tiszta oxigént lélegezzenek be.
A NASA űrbéli székeléssel kapcsolatos „küzdelme” során is nagy szerepet játszott a ruha. Az eredeti terv az volt, hogy az űrruhába is applikálnak vécéberendezéseket. Amikor ez lehetetlennek bizonyult, az ügynökség létrehozott egy speciális „maximális abszorpciós ruhadarabot” (Maximum Absorbency Garment), ami az asztronautáknak ma is egyfajta vészhelyzet-fürdőszobaként szolgál. Ezek lényegében high-tech rövidnadrágok, amik körülbelül 2 liter folyadékot tudnak tárolni.
Van még egy dolog, amit érdemes az űrviselettel kapcsolatban megemlíteni. Ez pedig az, hogy kint nyilvánvalóan sokkal kisebb ruhatárra van szüksége az embernek. Végtére is, mitől lehetne koszos? Ritkán jársz kint (ha mégis, akkor erre van egy speciális öltözet, a szkafander), bent a légtér pedig makulátlan. Sokkal kevesebbet is izzadsz, hiszen zéró gravitációban kevesebb izommunka szükséges. Éppen ezért a legénység tagjai is csak 3 naponta öltöznek át.
Túlélés űrhajós módra
Ha egyszer mégis úgy alakulna, hogy egy űrhajós szkafander nélkül kerülne ki az űr vákuumába, valószínűleg nem élné túl. De nagyon izgalmas, hogy szervezetében mennyi folyamat menne végbe egyszerre. A nyomáskiegyenlítődés miatt például a tüdő kitágulna, ami különösen akkor okozna nagy bajt, ha még egyszer utoljára valaki megpróbálná visszatartani lélegzetét. Mindez ahhoz vezetne, hogy a légzőszerv szétszakad. A nyomáscsökkenés okán továbbá a testben lévő folyadékok forráspontja is lezuhanna, ami ismét halálos kimenetelű következményekkel járna: a nyál, az orr és szemek folyadéka is (f)elforrna. Vákuumban emellett az emberi szervezetben olyan mértékű gázképződés is megindulna, ami nem csak a test méretének akár kétszeresére fújná fel azt, de az ereket is szép lassan elzárná. Viszont a hollywoodi filmekkel ellentétben, robbanás azért nem következne be. Arról pedig szinte már nem is érdemes hosszabban értekezni, hogy az oxigénhiány miatt körülbelül 15 másodperc után az ember elveszti eszméletét, egy perc után összeomlik keringése, majd 2-3 perc után visszafordíthatatlanul beáll a halál. Valójában mindezek már majdnem meg is történtek egyszer 1965-ben, amikor a NASA kísérlete során az egyik szkafander felmondta a szolgálatot, és a tesztelő 15 másodpercig vákuum-közeli állapotnak volt kitéve.
A mai napig egyébként összesen 18 ember halt meg űrmissziók során, de mindegyikük vagy az oda- vagy a visszaút során. Kint az űrben még senki sem hunyt el. Ám ha azt hinnénk, hogy a hazatérés után minden szuper, akkor megint csak tévedünk. A visszatért asztronauták például rendre arról számolnak be, hogy mennyire nehéz a földetérés után a végtagjaikat mozgatni. Épp ezért nevezik a landolást „második születésnek” is, amit egy sokáig tartó rehabilitációs időszak követ. A hosszú kint tartózkodás után ráadásul azt is nehéz újra megszokni, hogy a gravitáció ismét hat, és az elengedett tárgyak leesnek:
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
