HIRDETÉS

HIRDETÉS

Sorozat

A #metoo még BoJack Horseman számára is túl nagy falatnak bizonyult

A BoJack Horseman specialitása, hogy szándékosan szembemegy a sitcom-hagyományokkal. Van azonban egy szabály, amelyet még ez a sorozat sem szegett meg: a főhős jelleme alapvetően nem változik az idő múlásával. Eddig ezzel együtt is működött a dolog, ám az ötödik évadban már kezd kissé zavaróvá válni az egy helyben toporgása.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Végre elindul BoJack új sorozatának a Philbert című sci-fi kriminek a forgatása, ami azonban nem mentes a problémáktól és a botrányoktól. Előbb a főhős partnerének szerepére kinézett színészről derülnek ki kellemetlen dolgok, aztán BoJack drogproblémái okoznak nehézségeket, majd végül a szponzorcégnél kirobbanó zaklatási botrány miatt bukik az egész. BoJacket emellett egy múltbeli ügye is kísérti, ami erősen próbára teszi a Diane-nel való barátságát. Princess Carolyn ezalatt az örökbefogadással van elfoglalva, Todd azon igyekszik, hogy az aszexuális kapcsolata működjön, Diane és Mr. Peanutbutter pedig a válásukon próbálják túltenni magukat.

Az ötödik évad nagy erénye, hogy képes kezelni az egyre inkább különváló történetszálakat – így nem érezzük azt, hogy egyes karaktereket elhanyagolnak, másokat pedig túl sokat mutatnak.

Amellett, hogy persze továbbra is BoJack a sztár (ahogyan azt ő maga is előszeretettel hangoztatja), jócskán kijut a játékidőből a többieknek is. Ugyanakkor az egyes szereplők történetei nem mind egyformán érdekesek. Princess Carolyn sztorija egészen semmitmondóra sikeredett, hiányzik belőle a sorozatra jellemző humor és bátorság. Todd mellékszála sem túl érdekfeszítő, egy idő után pedig már inkább fárasztó. Az évad kellemes meglepetése Mr. Peanutbutter, aki végre mélységet kapott, és egy idegesítő, bugyuta figurából érdekes, szerethető karakterré vált.

HIRDETÉS

A sorozat főhőse hozza a formáját, és amikor már arra számítunk, hogy végre megjavul, és helyes kerékvágásba állítja az életét, természetesen csalódást okoz. Az előző évad egészen pozitív kicsengésű, reménykeltő befejezése után szinte természetes, hogy az ötödik szériában egyik balhéja követi a másikat, és még a legjobb barátját is majdnem sikerül elvesztenie. Tulajdonképpen a BoJack Horseman is ugyanabba a csapdahelyzetbe lavírozta magát, amelybe a legtöbb hasonló jellegű – azaz a főhős jellemhibáira építő – sorozat: nem tud változtatni a címszereplőn, mivel akkor a lényegét veszítené el. Ezért nem szokhatott le Doktor House végleg a Vicodinról, és ezért nem hagyhat fel Sheldon Cooper a különféle mániáival. A BoJack Horseman persze előszeretettel vágja azt a nézői arcába, hogy bizony az élet nem úgy működik, ahogyan az átlag tévésorozat: a problémák nem oldódnak meg a nap végére és nem felejtődnek el másnapra; és nincs olyan, hogy happy end, hiszen az élet mindig megy tovább. A főhős jelleme azonban ebben a sorozatban sem nagyon fejlődik. S hiába próbálnak ebből viccet csinálni, úgy beállítva, mintha ez is csak annak a közhelynek a cáfolata lenne, hogy „az emberek változnak” – nézőként akkor is csak azt látjuk, hogy a karakter egy helyben toporog, ami hosszú távon azért unalmassá tud válni.

A készítők is érezhették, hogy BoJack jelleme egy kritikus ponttá vált, valószínűleg ezért lett olyan erősen önreflexív ez az évad.

Diane és BoJack konfliktusok terhelte barátsága most egyszerre metaforája a néző és sorozathős, illetve az alkotó és a sorozathős viszonyának. A lány segédkezik a Philbert című sorozat megírásában, és megpróbálja emberivé tenni a főhőst, azonban később rájön, hogy ezzel csak elfogadhatóvá tette az egy az egyben BoJackről mintázott, rovott múltú, goromba figurát. A BoJack Horseman atyja, Raphael Bob Waksberg maga is arról beszélt, sokat vívódik amiatt, hogy tudja, vannak akik nem fogják érteni a sorozat valódi üzenetét, és éppen a viselkedése miatt szeretik a főhősét. Amikor pedig Diane tudomást szerez arról, hogy BoJack korábban majdnem lefeküdt egy fiatalkorúval, akkor ugyanazzal a dilemmával néz szembe, amellyel a sorozat nézői: mi az a pont, ameddig még viccesnek lehet találni, ameddig még valamennyire kedvelni lehet ezt a karaktert.

Az egyébként nem egy szerencsés húzás, hogy éppen a zaklatási botrányok példáján tárgyalja a sorozat BoJack szerethetőségének kérdését. Erősen érződik ugyanis, hogy nem mertek elég bátran hozzányúlni a témához. Ahhoz képest, amilyen gátlástalanul gúnyt űznek az amerikai álomgyár és általában a média visszásságaiból, a zaklatásokkal kapcsolatban csak egy-két visszafogott poénig merészkedtek el, az erős állításoktól, állásfoglalásoktól pedig látványosan tartózkodtak. Be lehetett volna mutatni az egész jelenség visszásságait, például azt, hogy mennyire nyílt titoknak számítottak Hollywoodban egyesek viselt dolgai, vagy hogy miképpen lesz a médiában a zaklatási botrányokból is csak egy újabb szenzáció. A BoJack Horseman azonban igazán csak az elnézés, elhallgatás kérdését járja körül, és igazán azzal sem tud mit kezdeni. Az elején azzal szembesít a sorozat, hogy az emberek egyes sztároknak hajlamosak szinte bármit elnézni, amin Diane nagyon felháborodik, aztán ugyanő az évad végén arra hivatkozva bocsát meg BoJacknek, hogy a gyerekkori barátjával is kibékült – márpedig a két dolog párhuzamba állítása egy kissé meredek.

De még ha ez az egész évadon átívelő téma nem is lett eltalálva, azért kapunk emlékezetes epizódokat ezúttal is.

Van négy kísérletező rész, amelyek nemhogy ebből a szériából, de az egész sorozatból kiemelkednek. Az egyikben a különböző idősíkokkal, a másikban a valóság és a hallucinációk összemosódásával, egy harmadikban pedig a karakterek megjelenésével játszanak. A legzseniálisabb azonban az a rész, amelyik a főhős egyetlen, hosszú, ízig-vérig „BoJackes” monológjából áll – ez mindenképpen a sorozat egyik csúcspontja, az egyik legjobban megírt epizód, a legfeketébb humorral fűszerezve. Úgyhogy megéri végignézni ezt a szériát is. Meglehet, hogy kissé keserű szájíz marad utána a rajongóban, de azért emlékezteti arra is, hogy miért szerette meg a sorozatot.

7 /10 raptor

BoJack Horseman(5. évad)

BoJack Horseman

animációs
12 epizód
Premier: 2018. szeptember 14.
Csatorna: Netflix

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.