Könyv

Te mit tennél, ha a Ragadozó vadászna rád?

Bár az idén 31 éves Ragadozó folytatásai és a crossoverek nem arattak osztatlan sikert, a franchise nem vesztett a népszerűségéből, amit a számtalan képregény és könyv, illetve az ősszel érkező újabb mozifilm is bizonyít. A Vérözön című novelláskötet egyaránt tiszteleg a filmsorozat és az azt kiegészítő irodalom előtt.

A Predator-történetek alapkoncepciója, hogy az ember, aki a saját bolygóján az evolúció győztese, a csúcsragadozó, egy nála jóval fejlettebb és erősebb vadásszal találja szemben magát. Az eredeti filmben még működött a klasszikus horror-koncepció, hogy az ismeretlen vadászt, az embereket egymás után legyilkoló szörnyet sokáig nem látjuk, így szinte végig egy ismeretlen fenyegetésként jelenik meg. Ám onnantól kezdve, hogy megmutatta magát, sőt a maszkját is ledobta, már nem több, mint egy ijesztő szörnyeteg („rusnya féreg”). Nem véletlen, hogy a későbbi történetekben azzal igyekeztek érdekessé tenni a ragadozókat, hogy szép fokozatosan egyre többet mutattak nekünk a kultúrájukból, társadalmukból.

A Vérözönben olvasható sztorikon is érezni lehet a szándékot, hogy kicsit kiegészítsék, árnyalják a yautja fajról kialakított képünket – vagy legalább valamilyen módon eltérjenek attól az egyszerű sémától, hogy a földönkívüli lemészárol mindenkit.

A könyvben különböző szerzők műveit olvashatjuk, írt bele többek között Kevin J. Anderson (Előjáték a Dűnéhez, Jedi Akadémia-trilógia), Mira Grant (Feed ​– Etetés), John Shirley (Predator: Mindörökké ​éjfél), és Andrew Mayne (A ​naturalista) is. Két szerzőtől, akik már írtak Predator-regényt, a korábbi munkájukhoz kapcsolódó történetet kaptunk: Tim Lebbon A Harag háborúja-trilógia előzményét írta meg, Steve Perry novellájában pedig a Szerepcsere főszereplői térnek vissza. Egy szöveg kötődik csak a filmekhez – abból azt tudhatjuk meg, mi történt a Ragadozó 2. főhősével, Harrigannel. De ezek mind különálló, önmagukban is helyt álló történetek, az utalások pusztán csak kikacsintások a szerzők részéről a rajongóik felé – tehát az egyébként más művekhez kapcsolódó írások megértéséhez sem szükséges a Predator-irodalom komolyabb ismerete. A Vérözön még egy olyan olvasónak is élvezetes lehet, aki korábban nem vett a kezébe egyetlen könyvet sem a Ragadozókról, csak a filmeket látta.

Bár az egymást követő szövegeken érződik, hogy különböző íróktól származnak, a stílusbeli eltérések nem jelentenek olyan színvonalbeli ingadozásokat a kötetben, mint mondjuk a Bizonyos szemszögből című Star Wars-anotológia esetében. Mindegyik novellában van valami érdekesség, legyen az meglepő helyszín, eredeti téma vagy szokatlan megközelítés. Bár nyilván vannak azért olyan szövegek, amelyek a többinél jobban sikerültek, azért ez egyáltalán nem egy olyan kötet, amelyet egy-két kiemelkedőbb írás miatt érdemes elolvasni, a többin éppen csak átfutva – sőt ahogyan haladunk előre a könyvben, egyre inkább azt érezhetjük, hogy ezek a különálló sztorik valójában összefüggenek, azaz együtt kell értelmezni őket.

Lényegében az összes novella ugyanazt a problémát járja körül: arra a kérdésre akar felelni, milyen hatással lehet az emberre a yautjákkal való találkozás.

A válasz pedig kortól és helytől függően változik, mindig máshogyan dolgozzák fel az élményt az elszenvedői. Míg egy törzsi kultúrában élő harcos számára a Predator tisztelendő, természetfeletti lény, a modern ember szemében csak egy újabb leküzdendő vadállatról van szó. Az űrt meghódító katonák körében aztán amolyan tengerészlegendává válik, a pénzéhes cégek szemében pedig kiaknázható lehetőséggé. Ennek megfelelően egészen másfajta pszichológiai hatással van a találkozás az egyes történetek szereplőire, és máshogy is viselkednek a lénnyel szemben. A karakterek reakciói közötti különbségek megértéséhez fontos, hogy valamennyire ismerjük is őket – és szerencsére mindegyik novellában kellőképpen be is mutatják nekünk a hősöket a jellemük, múltjuk, vagy épp az eseményekkel kapcsolatos gondolataik leírásával. Egyes esetekben még nézőpontváltás is történik, és időnként a Predatorok szemszögéből is követhetjük az eseményeket. A könyv tehát alapvetően az Antal Nimród-féle Ragadozók moralizáló vonulatát követve az emberek és yautják közötti párhuzamokat hangsúlyozza ki.

Bár a két faj összehasonlítása érdekes téma, a Vérözön egyik gyengéje éppen az, hogy néhol már azt érezzük: túlságosan emberivé váltak a Ragadozók.

Egy-két szövegben gyakorlatilag egyenlő ellenfélként jelennek meg, és néhányukat különösebb erőfeszítés nélkül győzik le. A másik probléma a kötettel, hogy a legkülönfélébb korokban játszódó írások teljesen véletlenszerűen követik egymást – márpedig elég zavaró tud lenni, hogy évszázadokat ugrálunk oda-vissza az időben. Érthetetlen, hogy miért nincsenek időrendben a szövegek. Azért pedig igazán kár, hogy a magyar kiadás címe az eredetitől eltérően nem az lett, hogy „Ha vérzik…” – utalva az egyébként a kötetben is időnként elhangzó klasszikus Schwarzenegger-szállóigére.

De még ha rajongóként egy-két szöveg esetében úgy is érezhetjük, hogy a kedvenc földönkívülink nem olyan veszélyes ellenség, mint amilyennek látni szeretnénk, összességében akkor is elégedetten tehetjük le a kötetet. A filmes és játék-franchise-okhoz kiadott könyvek többségével ellentétben ugyanis a Vérözön nem csupán gagyi fanservice-ről, a rajongók lehúzásáról szól. Tökéletesen jó arra, hogy ráhangolódjunk vele Shane Black ősszel érkező Predator-filmjére.

8 /10 raptor

Predator: Vérözön (antológia)

Predator: If It Bleeds

Szerző: Bryan Thomas Schmidt (szerk.)
Műfaj: sci-fi
Kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2018
Fordító: Szántai Zsolt
Oldalszám: 436

Eltelt megint egy hét? Mi történt itt? Ne is gondolkodj, összeszedtük neked a legfontosabb cikkeket, híreket!

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.