Sorozat

Minden fake news, amit eddig Gileádról hallottál

A szolgálólány meséje hétről hétre hálálja meg a bizalmunkat, amiért nem kaszáltuk a gyenge évadnyitány után. Az utóbbi epizódokban a céltalan szenvedés helyett a gileádi politikára került át a hangsúly, a legújabb részben pedig ez különösen fontossá válik, ugyanis összeütközik két világ: a polgári demokrácia és a vallási diktatúra. A kilencedik rész már megint zavarbaejtően emlékeztet a jelenünkre, volt itt fake news-zal dobálózás, #metoo botrány és sokakat felháborító csúcstalálkozó is. Spoileres kibeszélő az A szolgálólány meséje 2. évadának 9. részéről.

June és a keresztszülő-keresés

Csalódhattak azok, akik az előző részek alapján abban reménykedtek, hogy Serena és June legjobb barátnőkként fogják megdönteni a gileádi diktatúrát. Bár a két nő ebben a részben nem sok időt tölt együtt, Serena az utazása előtt még gyorsan közli June-nal, hogy kiteszi a szűrét, amint megszületik a baba. Úgy látszik, Serena nem vonta le a tanulságot az előző rész cliffhangeréből, mert nem gondolja, hogy egy újszülöttnek feltétlenül szüksége lenne a biológiai anyjára.

June-nak meglepő módon nem a szökés az első gondolata – pedig Waterfordék távolléte miatt még most lenne a legnagyobb esélye erre – hanem az, hogy előre védelmet biztosítson gyermekének. Mindezt egy klasszikus módszerrel teszi, Rita és Lydia néni egójára, illetve anyai ösztöneire hatva, a keresztszülőséget belengetve manipulálja őket annak érdekében, hogy a két nő akkor is vigyázzon a kisbabájára, ha neki nem lesz rá lehetősége. Az aktuális cél pontosan annyira tiszavirág-életű, mint June összes másik motivációja ebben az évadban, így mikor az epizód végén Nick eszébe juttatja a szebb és jobb, Moirát és Luke-ot tartalmazó világot, ismét a szökés válik az első számú tervvé.

Waterfordék az álhírek országában

June cselekményszálánál egy jóval izgalmasabbat is tartogatott az epizód: a Waterford-házaspár elutazott Kanadába, hogy diplomáciai tárgyalásokat folytasson a szomszéddal. Nem éppen a legokosabb döntés Waterfordtól, hogy pont a brutális bántalmazása után viszi el a feleségét egy olyan országba, ahol a nők elégedettségi mutatója jóval magasabb, mint Gileádban, de a politika az politika, és meg kell mutatni a külvilág számára, hogy náluk nincsenek is elhallgattatva a nők. Nem lehet elégszer elmondani, hogy ezt az évadot mennyire uralja Serena Joy, ebben az epizódban is az a legérdekesebb, ahogy szembesül a már-már egzotikusnak ható világgal.

Csodálva figyeli az autó ablakából az utcán csókolózó párokat és az önfeledten beszélgető nőket; fogait csikorgatva hallgatja a programszervező nőt, aki arról panaszkodik, hogy a munka mellett semmire nem marad ideje; és elkeseredetten néz rá a kezébe nyomott programtervre, amin szöveg helyett rajzokkal jelzik az eseményeket, hogy az olvasástól eltiltott gileádi feleség is megértse. A bűnös kísértés egy sármos férfi formájában érkezik, aki megpróbálja rávenni a hazaárulásra és egy leleplező könyv megírására, de Serenának nem remeg meg a lába egy csábító mosolytól.

Az már sokkal jobban megviseli, amikor találkozik egy kislánnyal és édesanyjával, akik meglehetősen eltérően reagálnak a jelenlétére. A kislány hercegnőnek nézi az elegáns zöld ruhája miatt Serenát, az anyja pedig leginkább úgy tekint a nőre, mintha maga a Sátán akarna vele egy lifttel menni. Serenának rá kell jönnie, hogy még ha tényleg úgy is döntene, hogy elege van Gileádból, nincs számára más hely, hiszen mindenhol szörnyetegként tekintenének rá.

A bűnei csak Gileádban nem számítanak bűnnek, ez a felfedezés pedig nagy eséllyel elvette a kedvét a további lázadozástól.

Párhuzamot lehet húzni Serena és June epizódbeli útjában: mindketten eljátszottak a gondolattal, hogy beilleszkedjenek a számukra idegen világba, de a rész végére mindketten rájöttek arra, hogy valójában hol a helyük.

Luke és a #metoo levélbomba

Mivel Moirának volt „szerencséje” találkozni Waterforddal, felismerő őt a televízióban, és közli Luke-kal, hogy nem más érkezett Kanadába, mint June fogvatartója és rendszeres megerőszakolója. A menekült amerikaiak a tüntetésen kívül nem nagyon tudnak mit tenni a gileádi küldöttség ellen, egészen addig, amíg nem kapnak egy ütőkártyát Nicktől. A sofőr váratlanul szembesül szerelmének férjével, amikor az a családi fotót lóbálva anyázza Waterfordot, utóbbi pedig az összes populista politikus kedvenc szállóigéjével válaszol:

Mindannyian tudjuk, hogy manapság már nem érdekli a sajtót az igazság.

June egyik gyermekének apja végül a kocsmában találja meg June másik gyermekének apját, és egy meglehetősen feszült beszélgetés után odaadja neki az első évad óta vándorló levélcsomagot, ami mondhatni bombaként robban a nyilvánosságra hozatal után. Mivel tavaly ősszel forgatták az évadot, nem tudhatom mennyire befolyásolta a forgatókönyvet a Weinstein-botrány és az azt követő #metoo mozgalom, mindenesetre gyönyörűen reflektál rá, hogy gyakorlatilag a nők beszámolói hiúsítsák meg Waterford előrejutását, és amikor a férfi megpróbálja vitatni a beszámolók szavahihetőségét, elhangzik egy eléggé áthallásos mondat a kanadai kancellár szájából:

Mi hiszünk a nőknek.

A szolgálólány meséje visszanyerte a bizalmat, és nagyon úgy tűnik, hogy kezdik eltalálni az egyensúlyt a politikai és magánéleti drámák között. Négy résszel a második évad vége előtt koránt sincs nyugvóponton a történet: a Kanadával való kiegyezésnek lőttek, Serena államhoz és férjéhez való hűsége egyre ingatagabb, June most még elszántabban akar elszökni, Eden bármelyik pillanatban feljelentheti Nicket, és a hamarosan egy kisbaba is születik, akire két anya is igényt tart.

A sorozatról írt korábbi kibeszélőinket ITT találjátok.

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.