Nagy dolgok történtek a Westworld második évadának legújabb, hetedik epizódjában. Gyanús, hogy ezután semmi nem lesz ugyanolyan, mint volt, a későbbiekben pedig úgy tekinthetünk vissza erre a részre, mint a sorozat egyik fontos vízválasztójára. Spoileres kibeszélő.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Lassacskán hozzászokunk ahhoz, hogy az HBO szuperprodukciója hétről hétre sokkol bennünket kisebb-nagyobb mértékben. Korábban ismeretlen kalandparkok tárulnak fel, meghökkentő fordulatok kerekednek, a szereplők pedig sorban új oldalukról mutatkoznak meg. Ám a friss epizód még ebben a környezetben is többnek tűnt. Grandiózusabbnak, összetettebbnek. Lássuk lépésről lépésre!
Bernard lelepleződik.
HIRDETÉS
A nagy androidholokauszt után játszódó idősíkon Bernard magához tér, hogy nem sokkal ezután komoly galibába keveredjen. Stubbs megpróbál beszélni vele, hogy kifundáljon valamit, ami mindkettőjük számára hasznos lehet, ám még a mondatot sem tudja befejezni, mert a Delos keményfiúi már hurcolják is őket Charlotte Hale színe elé. Bernard így néhány perc elteltével egyik korábbi bűne színterén találja magát. Ott, ahol az első évadban Theresa Cullen lelte halálát. Ebben a jelenetben elsősorban nem is Bernard bűntudata – vagy az, ami az android fejében bűntudatként fogalmazódik meg – az érdekes. A szoba mögötti zugban ugyanis új fejezetet nyitó titkok lapulnak. Bernard többé nem képes észrevétlenül, álcájának menedékében a megúszásra játszani. A sötét kis helyiségben ugyanis nem kevesebb, mint egy marék Bernard-android rejtőzik, gondosan lezacskózva, megőrizve az utókornak. Több sem kell Charlottenak, egyből a digitális vallatószékhez szegezi, hogy megtudja, mi történt a Dolores vezette ostrom alatt, és hol van a Peter Abernathy fejéből származó vezérlőegység, amely létfontosságú titkokat rejt.
Öreg barátok, ha találkoznak.
És már lépünk is vissza arra a pontra, ahol a cselekmény a múlt héten lógva hagyott bennünket. Bernard az előző részben fejest ugrott a programkódok tengerébe, hogy „szoftver-halmazállapotúvá” válva megoldást leljen néhány rejtélyre. És igen, jól láttuk, Robert Ford ült a zongoránál, és nem holmi alteregóként szolgáló porhüvely képében, hanem a legendás Anthony Hopkins tolmácsolásában. Az első évad nagy húzóneve kitörő örömünkre visszatért, bár nem tud túlságosan jó hírekkel szolgálni. A számítógépes rendszerben játszódó, megváltozott képarányú szálban a Westworld kalandpark idealizált változata jelenik meg. Érintetlen az androidlázadástól, így Bernard és Robert kényelmesen el tudnak beszélgetni a kényelmetlen témákról. Újra felsejlik James Delos, és a tudatának lemásolására tett sikertelen kísérletek sorozata. Ford is hangoztatja, hogy saját személyisége csak ezen a belső síkon képes létezni károsodás nélkül. Vagyis az emberi tudat másolásának műveletét még mindig nem sikerült tökéletesíteni.
Ekkor érkezik a gyomros. Ford, az ember, aki már réges-régen megbékélt bűneivel, elénk tárja a kegyetlen igazságot. Abban az előnyös pozícióban van, hogy őt már nemigen érheti meglepetés, hiszen minden ördögi intrika kiötlésében benne volt a keze. Így képes tökéletes idegenvezetőként terelni Bernardot, aki velünk együtt döbben rá, hogy a kalandpark nem más, mint kísérlet. A digitális világégés előszobája, belépő egy új, a korábbitól alapjaiban különböző világba. Rá kell jönnünk, hogy amíg a szórakoztatókomplexumba látogató vendégek számára a megtévesztésig emberszerű androidok számítottak attrakciónak, addig a park vezetősége őket, a büntetlenül gyilkolni és erőszakoskodni vágyó hús-vér embereket monitorozta. Azért, hogy valahogyan rájöjjenek, miként lehet tökélyre fejleszteni a tudatmásolás procedúráját. Hogyan lehet a transzhumanitást, az ember-gép együttélést egy megrázóan új szintre emelni.
És ha mindez még nem lenne elég, az előző epizód első nagy fordulata is kiegészítésre lel az új felvonásban. Múlt héten láthattuk, ahogy a Dolorest vallató Bernard hirtelen megdermed a beszélgetőpartner parancsára. Ekkor ébredtünk rá, hogy Dolores kezében sokkal nagyobb hatalom van, mint ahogy azt korábban hittük. Most az is kiderül, hogy mi ennek az oka. Ford egykori társáról, Arnoldról mintázta Bernardot. Ezt régóta tudjuk. Az is nagyjából egyértelmű volt, hogy a tökéletes másolat megalkotása volt a cél. Ford egészen csavaros és ijesztő módon tesztelte a művelet sikerét. Azt gondolta, hogy Bernard hitelességét az igazolhatja maradéktalanul, aki a legjobban ismerte Arnoldot. És ezt a személyt nem önmagában, hanem Doloresben vélte megtalálni. Itt vetődik fel az epizód legbaljósabb eleme. Mert az is épp elég ijesztő, hogy a sorozat készítői olyan közeli jövőt vizionálnak, amelyben az ártalmatlan szórakoztatóipar mögött működő gépezet a fogyasztók tudatára tör. Ford szavaival élve egy digitális világ utolsó analóg elemére. Na de amikor egy androidon egy másik android végzi el a Turing-tesztet, az már egyenesen hátborzongató.
Az ember saját képére formálta végzetét.
Továbbra is a korábban játszódó idősíkon vagyunk. Peter Abernathy Charlotte markában van, Dolores pedig ostromolja a kapukat. Az androidok nem szaroznak, élen Teddyvel, a cukiarcú terminátorral sorra aprítják az ellent. A reakciós egység tagjai meztelenül egymásra hányt holttestekként végzik még azelőtt, hogy egyáltalán megkezdhetnék a reagálást, a túlélők pedig sarokba szorítva találják magukat. A szenvedő apjára rátaláló Dolores farkasszemet néz Charlotte-tal, akinek ekkor már bizony jócskán remeg a térde. Nem kisebb klasszikus sejlik fel, mint a Szárnyas fejvadász. Egész konkrétan az a jelenet, amelyben Roy Batty meglátogatja Dr. Tyrell-t, hogy számon kérje rajta kritikusan rövid élettartamát. 2018-ban azonban az androidok nem azért érkeznek alkotóikhoz, hogy választ és hosszabb életet követeljenek. Épp ellenkezőleg. Dolores saját tökéletességével és halhatatlanságával szembesíti a vele szemben álló, lassan könnyezni kezdő hús-vér nőt. Az ember nem találkozhat a teremtőjével, az android viszont meglátogathatja, és elbeszélgethet létrehozójával, hogy ezt követően letaszítsa trónjáról. És amikor Angela, kamikaze akciójának végrehajtása előtt elcseveg az egyik fegyveressel, elhangzanak a lényegi információk. Röviden és tömören arról van szó, hogy az androidokban egyesül minden, ami jó az emberben. A test szépsége, az érzelmi kisugárzás nyugtató hatása és az intimitás öröme. De kiveszik belőle minden, ami minket hátráltat. A kicsinyesség, az önzőség, az irigység, még a legapróbb idegesítő faktorok is. Ijesztő, de úgy fest, az emberiség legtökéletesebb műve túlságosan nagyszerű ahhoz, hogy hajlandó legyen egy világban létezni nálánál jóval nyomorultabb teremtőjével.
Eközben a parkban vízválasztó pisztolypárbaj veszi kezdetét.
Maeve és kislánya (vagyis az az android, aki az emlékeiben felsejlő egyik korábbi narratívában a gyermeke szerepét töltötte be) a Ghost Nation indiánjai elől menekülve rejtekhelyet keresnek. Mintha csak az elkerülhetetlen végzet harangjai szólnának a háttérben, William keresztezi útjukat. Az egyre szánalmasabbnak tűnő fekete kalapos ember úgy hiszi, Maeve-en keresztül is csak Ford szól hozzá, ezért nem is veszi komolyan a nő szavait. Maeve-ben azonban élénken él a saját és gyermeke életére törő William képe, így nem sokat teketóriázik, hamar meghúzza a ravaszt. A poros westernkörnyezetben vérgőzös játszma formálódik, a helyzet pedig fokozódik, amikor Lawrence is megérkezik. Maeve android elmetrükkje rajta nem működik olyan hatékonyan, mint a többieken, így a szavak meggyőző erejével kell a kegyetlen emlékeket felébresztenie a másik androidban. Nem tart sokáig a mentális küzdelem, csakhamar Lawrence fegyvere is Williamre szegeződik. Egészen tökös párbajjelenet kerekedik a dologból, néhány percre szinte el is felejtjük, hogy nem westernfilmet nézünk. Felderengenek Sergio Leone legendás beállításai, és lövések dörrennek. William saját vérében ázva hull a földre, majd egyből el is illan a vadnyugati atmoszféra, hiszen Lee Sizemore útmutatásával megérkeznek a delosi zsoldosok. Maeve-be is eresztenek néhány golyót, mielőtt Sizemore le tudná állítani őket. A tovaszáguldó kocsik által felkavart porban végül a jövőre való tekintettel izgalmas sziluett tűnik fel. A kalapja alatt felpillantó William, aki határozottan életben van.
Maeve végül saját vérében fetrengve, olyan mozdulatokkal, amelyet hús-vér ember esetében levegőért kapkodásként azonosítanánk, a Dolores-felkelés közepén találja magát. A delosi kötelékeitől elszakadni vágyó, kegyetlen mészáros és a nagy hatalommal bíró, ám irgalmas android találkoznak. Dolores fölényeskedően ítéletet mond Maeve feje fölött. Úgy véli, az egykori madám története ezzel lezárult. Habár Maeve tényleg cefetül fest, azért egyelőre ne vessünk rá keresztet. Jó eséllyel tartogat még meglepetéseket.
Ahogy a Westworld is nyilván nem utoljára sokkolt bennünket. Sok mindenre várjuk a választ. Bernard végül elárulja Charlotte embereinek, hogy hol található Peter Abernathy vezérlőegysége. De mi lesz, amikor megtalálják? Vajon mire képes Bernard így, hogy Ford „szelleme” megszállta, amíg a virtuális világban kalandozott? Hogyan folytatódik a félholtan hátrahagyott William szála? De mindenekelőtt, ami a legfontosabb: túléljük vajon az androidholokausztot? Hát… egyelőre nem az emberiség felé billen a mérleg. De legalább újra itt van Anthony Hopkins. Talán nincsen senki más, aki ennyire hatékonyan képes lenne beadni nekünk, hogy a halál és a pusztítás valójában hasznos, mert egyben új kezdetet, hosszú távon pedig egy jobb világot jelent.
Korábbi Westworld-kibeszélőink: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész
