HIRDETÉS

HIRDETÉS

Game

Warframe – A nindzsák ingyen játszanak

A kanadai Digital Extremes játékfejlesztő stúdió kifejezetten kicsi, alacsony költségvetéssel dolgozik, ugyanakkor az utóbbi időben a játékukat a Bungie Destiny 2 játékával kezdik összemérni. A nehézkes indulásuk óta eltelt időben sikerült bebizonyítaniuk a kételkedőknek, hogy játékuk igenis sikeres tud lenni a játékpiacon. Az általuk készített Warframe az egyik legnépszerűbb ingyenes játék, amely 2013 óta számtalan frissítésen és változáson esett át, és a Digital Extremes ezen a tempón nem is akar változtatni. 2017 októberében kijöttek az első open world játékterületükkel, és máris dolgoznak a következőn!

HIRDETÉS

HIRDETÉS

A Warframe esetében egy lövöldözős, gyakós, lootolós, MMO-szerű sci-fi játékról van szó. Karakterünk, Tenno, űrnindzsaként rója a galaxisunkat egyedül vagy társaival, bolygóról bolygóra leöldösve a kifejezetten nagyszámú ellenfeleit, amint valamely Warframe-et viselve tesz meg. Ugyanis a játékban a kasztrendszert Warframe-nek nevezett karakterekkel oldották meg, amikre mint mozgatható bábukra vagy irányítható vértekre gondolhatunk. Tehát ahelyett, hogy egy karakterrel játszanál, aminek választasz egy, esetleg több kasztot, és őt viszed végig és végig, itt a játék legelején választhatsz három Warframe közül, melyek mind más-más képességekkel rendelkeznek, és így különböző játékstílust képviselnek. Majd a játék folyamán, ez a szám jelentősen bővülni fog.

Ez a megoldás a LoL, Overwatch és az utóbbi pár évben kifejezetten közkedvelt moba játékok óta sokkal elterjedtebb, mint régebben volt. Bár míg anno egy átlagos MMO-ban vagy egy saját karakternek választottál kasztot, vagy egy kasztot választottál és az avatárodon lehetett kicsit finomítgatni kinézetileg, addig a Warframe inkább több mint harminc karaktert ad neked, kevés testreszabási lehetőséggel, ami a képességeiket illeti, és reméli találni fogsz egy párat ami illeszkedni fog a játékstílusodhoz, vagy az éppen aktuális küldetés igényeihez.

Mivel egy nagyon dögös űrnindzsa vagy, a játékban nincs különösebb egyensúly. Tehát ahelyett, hogy a játék folyamatosan tolná előre a karaktered, hogy légy erősebb és erősebb, itt mindenki erős, itt mindenkinek van pár különleges és rettentően pusztító vagy óvó képessége. És mindenki lehet még erősebb a módosító kártyákkal, amiket játék folyamán ejtenek az ellenfeleink, vagy kapjuk egy sikeres küldetés végén. Igazából két azonos Warframe között, a különbség csakis a kártyáikban rejlik, így lehet az egyik nagyon strapabíró, míg a másik inkább folyamatosan használja a képességeit anélkül, hogy elfáradna. De alapjaikban ugyanolyan erősek.

HIRDETÉS

A Warframeket, és lényegében a legtöbb tárgyat a játékban, konkrétan játszással lehet megszerezni, ebből is következik, hogy a játék maga a grind. Egy teljes farm játék. Szeretnél egy remek fegyvert, mert a kezdő pisztoly már nem igazán tart életben? Ez négyféle összetevő lesz, amikből a különböző bolygókon hol ebből, hol abból van több, és küldetéseket teljesítve szerezheted be őket. Még jobb fegyver kéne, de tetszik ez a dizájn? Semmi gond, Prime fegyvereket egy másfajta küldetés módban találsz, de itt már inkább a vakszerencse segítségével. Van pénzed, de időd nincs a grindra? Semmi gond, bármikor vásárolhatsz játékon belüli fizetőeszközt, és bumm, máris a tiéd!

Azonban mielőtt sokan lemondanának a játékról, hogy ez is csak úgy ingyenes, hogy ha bármi értelmeset akarsz csinálni máris fizetned kell, ne! A nindzsák ingyen játszanak! A pénzért megvásárolható tartalmak, illetve a játékon belüli Platina amit szintén pénzért vehetünk meg, nem nyújt semmi olyat, amit fókuszált játékkal ne szerezhetnénk meg! Csupán pár esztétikai opció van sziklaszilárdan pénzért, de attól, mert a te pisztolyod kék és sikkes, a másiké pedig piros és otromba, nem fogsz nagyobbat sebezni. Persze, csak ha ugyanarról a pisztolyról beszélünk.

A Warframe legtöbb pályája, igazából az Archwing küldetések kivételével, mert abban az űrben repdesünk, zárt. Alagút, gyártelep, állomás, még a Földön lévő nyitott terek is inkább elszigetelt lápos erdőségekben felépített széteső objektumok. Ezen minden pálya alapjáratban procedurálisan van generálva (algoritmus rakja össze a pályát megadott elemek alapján), így egy idő után rájön az ember, hogy melyik pályán melyik játékstílus és ezáltal melyik Warframe a legmegfelelőbb számára.

Most lehet nagyon sok ember a fejéhez kap, hogy, mégis hogy nem unták meg a játékosok és esett a felejtés martalékává ez a játék? Se történet, szinte semmi progresszivitás, se változatos térképek. Hogyan lehet, hogy megjelenése óta szinte mindig ott van a Steam top 10 aktívan játszott játékai között?

Egyik fő indoka ennek, rettenetesen egyszerű: nehéz megunni.
Nem lehetetlen, de nem is könnyű. A Warframe rettentően szórakozató játék. Akár egyedül, akár csapatban, az újra és újra ismétlődő pályákon mindig tesz valamit a mesterséges intelligencia, hogy rákényszerítsen a gyors reagálásra. Hirtelen egy puzzle-szoba közepén találod magad, pedig előző két körben nem volt ott. Esetleg amikor legyőztél egy fontosabb ellenfelet valaki felbérelt pár fejvadászt, akik épp most találtak rád. Ezt nehéz jól kivitelezni egy mmo-ban, de szerencsére itt kifejezetten jól működik. Nem tudsz számítani rá, mégis szépen belesimul a játék folyamába.

Illetve nagyban elősegíti, hogy a Warframe nagyon időtakarékos játék. Nem KELL órákat farmolnod. Egy egyszerű küldetést be lehet fejezni maximum 5-10 perc alatt. Így nem ég ki az ember több órányi unalmas játék után, hanem saját igénye, kedve és lehetősége szerint beoszthatja az idejét, aminek következtében sokkal tovább marad friss a játékélmény és legfőképp sokkal nagyobb kedvvel játszunk, hisz minden kis vagy nagy időráfordításunkat eredményesnek érezhetjük, mert  a kapott nyeremény mindig jól jön valamihez. Ugyanakkor, ha az ember egy sokkal szorosabb kapcsolatra vágyik a játékkal, nem kell aggódni, minden nap van valami hosszabb, tartalmasabb küldetéssorozat is amiben kiélheti magát.

Mindehhez még hozzáadódik, hogy a fejlesztő csapat hihetetlenül aktív, figyelnek a játékosaikra, meghallgatják őket, nagyon sokat frissítik, változtatják, ráncfelvarrják a játékot. Ha pár éve már belenéztél és most úgy döntesz, hogy újra letöltöd, garantálom, hogy meg fogsz lepődni és úgy érezheted, hogy egy teljesen másik játékba léptél be. Többek között az egyik legfontosabb frissítés-sorozat kezdődött el múlt évben, kibővítették és haladtak a világ és azon belül a Tennok történetével. Egyjátékos módban, cinematikus, válasz választós beszélgetésekkel, jövőben fontos döntésekkel. Véleményem szerint, most tartunk ott, hogy vége a prológusnak és jön a várva várt első fejezet.

A folyamatos frissítéseknek hála és a rettentően aktív közösségi élet miatt, amelyben a fejlesztők is aktívan részt vesznek, akár a játékon belül is, ez az egyik legkevésbé mérgező közösséggel megáldott játék, amit ma találhatsz az mmo-k terén.

A Warframe 2013-as szerény indulása után a Plains of Eidolon az eddigi legnagyobb, legambiciózusabb és legsikeresebb Warframe frissítés, amit eddig kiadott a Digital Extremes. Teljesen ingyen. A Plains of Eidolon ez év októberében jött ki PC-re, novemberben Playstationre és X-Boxra, és a PC-játékosok már élvezhették az első hosszabb Operationt, amely a Plague Star nevet kapta.

A Plains of Eidolon kiegészítőnek hatalmas statikus tere egy kifejezetten üdítő és hatalmas frissítés. A zárt, örökké egy folyosósort generáló pályák helyett, kivezeti a játékost egy szabadon vándorolható térbe, ami egy a Földön található kb. 3 kilométert lefedő térkép, tavakkal, dombokkal, barlangokkal, járőröző ellenfelekkel és szétszórt bázisaikkal, még kis futkározó rágcsálókat is tettek be. Nem beszélve az éjszaka feltámadó gigantikus szörnyről. Természetesen.

Tehát, ha egy relaxáló horgászásra vágysz munka után, esetleg szép tájakon bandukolni, vagy egyetlen vágyad, hogy többed magaddal koordináltan legyőzz egy hatalmas szörnyet iskola vagy munkaidő után, a Plains of Eidolon minden vágyadnak megfelel! Az új ’day and night’ ciklus, ami abszolút gyönyörűen viszi át a tájat éjszakából nappalba és a nem sokára bevezetésre kerülő időjárás beágyazása a játék életébenben egy teljesen új fázist jelent.

És most bocsássatok meg, de még 54,213 Alloy-t kell szereznem, hogy legyen egy űrmacskám.

Ajánlom bárkinek aki:

–          nem szeret pénzt költeni, de rendelkezik türelemmel

–          sci-fi rajongó

–          mindig is űrnindzsa akart lenni

–          nem volt még pénze/ideje a Destiny 2-re

–          mindene a grind és kisgazdaként farmolni

–          néha rövidebb ideje van játszani, pl. 15 perc, néha 2 óra, és nem feltétlen szeretné ezt az időt 5 játékon megosztani, ám szereti a változatosságot.

(Gáliczki Tímea)

8 /10 raptor

Warframe

TPS
Megjelenés: 2017
Fejlesztő: Digital Extremes
Kiadó: Digital Extremes
Platformok: PC, PS4, Xbox One, NS