A nyolcvanas években egy új generáció jelent meg a science fiction irodalomban, és két évtizeden át tartó trendet teremtett. Az írómozgalom vezető írójának, William Gibsonnak munkássága, vagy az olyan filmek, mint a Szárnyas fejvadász vagy a Mátrix fémjelzik ezt az új tematikus érdeklődést, amit úgy hívnak: cyberpunk.
A cyberpunk a „high tech – low life” művészete. Olyan fikciók a közeljövőről, ahol a magas színvonalú technológia ellenére egy értékválságot élő, urbán végvilágot látunk. Neon disztópiáit a technicizált jövőnek, amit gépesített emberek (kiborgok), lelkesített gépek (androidok és mesterséges intelligenciák) népesítenek be, és a hálózatra kötött társadalom fragmentált mindennapjait éli a megavállalatok árnyékában. A cyberpunk művekben egy új emberképpel találkozunk, ahol a test egyesül a technológiával, és az aktív része az ember új evolúciójának.
A cyberpunk origóját az amerikai kultúrában leljük, egy olyan érában, amely a városiasodás és a technikai fejlődés lázában égett. Miután a hetvenes években piacra dobták az első személyi számítógépeket, az új írógeneráció fantáziáját már nem az űrutazás foglalkoztatta, hanem a tech, ami átformálja az életünket. Az információ, mely immár mobilokon, kézikamerákon, floppykon és CD-ken terjedt, és elárasztotta a mindennapokat. Ekkor a világ még előtte volt a nagy átalakulásnak: a világháló, a WWW és a HTTP debütálásának.
A Cyber + Punk szóösszetétel első tagja a misztikus CYBER-lét iránti vonzalmat jelöli. A cyberpunk sztorik tipikus főhősei általában konzol cowboyok (azaz hackerek), vagy egzotikus virtuális valóságokat teremtő videójátéktervezők, esetleg álmokkal és élményekkel kereskedő dílerek. Gondoljunk csak a Hackers – Adatrablók, eXistenZ – Az élet játék, Strange Days – A halál napja és a Mátrix című filmekre.
A posztindusztriális, posztmodern korral beköszöntött a globalizáció, a digitális és információs forradalom – amelyek átrendezték a társadalmat. Míg a korábbi, izolált közösségek mindig jól körülhatárolható norma alapján éltek, a nagyváros szubkultúrák galaxisává töredezett, és párhuzamos életmódok jöttek létre, amelyek eltérő értékeket vallottak.
A zenei életben volt a leglátványosabb ez a változás. Az elektronikus gitár lökéshullámától sorban születtek az új műfajok: garage és pszichedelikus rock, hard rock és heavy metal, new wave és punk rock, reggae és R&B, na és persze a glam rock. Az első generációs punkok egy új életérzést, stílust teremtettek: egy konfrontációs alapú, kritikus irányzatot, amely nemcsak erős ideológiával, hanem látványos stílussal is rendelkezett. A punk és rock inspirálta a Cyber + Punk kifejezés második részét.
A nyolcvanas években úgy tűnt, hogy a nemzetállam eszméje meggyöngül a kapitalista/későkapitalista áramban, a japán megavállalatok óriási részeket hasítottak ki az amerikai piacból. Ezért a cyberpunk művek ilyen (és hasonló) jelenbeli tendenciákat vetítettek ki képzelt világaikra: óriási megavállalatok dominálják a világot, amely már nem földrajzi vagy politikai vonalak mentén határozható meg, hanem az információ alakítja az erőviszonyokat. A főhősök pedig e világrend peremterületein, a szürkezónákban élnek, és az ellenállás képviselőivé válnak.
A cyberpunk eredőjét William Gibson Neurománc című 1984-es regénye adja. Ez lett a paradigmaalkotó mű, a minta, a cyberpunk alfája és omegája, ami divatot teremtett. Gibson (1948-) a vietnámi behívó elől fiatalon Kanadába szökött, majd belevetette magát az ottani hippikultúrába. A szerény író döbbenten állt első regényének sikere előtt (Philip K. Dick-, Hugo- és Nebula-díjat is kapott ugyanabban az évben). A helyzet iróniája az, hogy míg a Neurománc központi figurája egy underground hacker (konzol cowboy), aki a kibertérben szörfözik, Gibson addig csak egyszer látott számítógépet életében. Viszont érdeklődve figyelte azt az új őrületet, ahogy a fiatalok beruháztak az első walkmanekre, látogatták a videótékákat, és szórták a zsetont az arcade játékgépekbe. Lenyűgözte, ahogy a kamaszok tekintete a képernyőre réved – mintha nem is a játékot látnák, hanem „azon túlra” vágynának. Hipnotikus állapotban oldódtak fel a játéktérben, a külvilág megszűnt a számukra. Ez volt az inspirációja, mikor megálmodta a számítógépek fiktív virtuális hálózatát, a kiberteret (avagy a mátrixot).
A kaotikus urbán dzsungel arra inspirálta a cyberpunk alkotókat, hogy műveikben minél több szubkultúra és ideológia egymás mellett élését mutassák be – elsősorban az underground amalgámjából véve át minél több elemet. Ezeket négy csoportba rendezhetjük: 1.) kiberkultúra, 2.) zenei szubkultúrák, 3.) drogkultúra, 4.) ellenkultúra.
Céljuk egy urbán mix megteremtése volt egy dinamikus, akcióorientált, nyitott műstruktúrában. Például a Wachowski testvérek a Mátrix forgatásakor ötvözték a keresztény szimbolikát, a buddhista gondolatkört, a görög mitológiát, a hacker és a phreak mítoszát, a hongkongi harcművészetet, a goth és techno szubkultúrát, de érezhetjük a filmen a képregény, a sci-fi és az akciófilmek hatását is. A digitális esővel kezdődő Mátrix zöld filterén át egy olyan stilizált, cyberpunk világba jutunk, ahol a gibsoni hagyomány sok szempontból jelen van.
Amikor elkezdtek sorban kijönni a cyberpunk könyvek, videójátékok, képregények, és a CP a mainstreambe is átszivárgott (például 1993-ban megjelent a Time címlapján). Hirtelen ezt a trendet, ami egy sajátos kulturális energiát sugárzott, szubkultúra érezte sajátjának. Magukra ismertek a computer underground tagjai: a hackerek, crackerek, phreakek. A Hacker Manifesztum elvei is visszatérő elemek voltak a CP művekben, például „az információ szabad akar lenni.” Ugyanígy magukra ismertek az elektronikus zenei szubkultúrák, de még a rockerek és punkok is. A pszichedélia és kiberdélia képviselői is lelkesedtek a fiktív drogok garmadájáért. A kiberkultúra magazinjai, pl. a MONDO 2000 vagy a Wired gyakran cikkeztek a cyberpunkról.
Néhány cyberpunk író, mint Bruce Sterling vagy Lewis Shiner a cyberpunkot már a kilencvenes években halottnak nyilvánította, mert számukra a felfedezés öröméből klisé lett. De a mainstreamben a cyberpunk ekkor vált igazán trenddé, sőt: ÉLETÉRZÉSSÉ. „A jövő már most történik”, és lassan beérjük a cyberpunk (retró)futurista világait.
A cikket Sós Dóra vendégszerzőnk írta. A cyberpunk irodalomról többet is megtudhatsz a május 23-ai Cyberpunk fantáziák előadáson, mely az Adatgalaxisok előadássorozat utolsó állomása lesz.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.