Amikor kijön bármi, ami új és kémes, legyen szó akár egy regényről, akár a soron következő Bond-filmről, hiába vagyok rá kíváncsi, mindig ott motoszkál bennem a félelem és rettegés, hogy valami igazán nyugtalanítóan rossz közeleg.
Habár elsőre zavarosnak és értelmetlennek tűnhet a sztori, ennél többet spoilerek nélkül lehetetlen írni, az író pedig könnyedén ki tudja bontani a kicsit több mint 300 oldalon. Tulajdonképpen a kilencvenes évek gazdaságtörténete elevenedik meg a szemünk előtt, és a könyvben teljesen jól látjuk azt, hogy a nyugati pénzemberek hogyan vonják be a világgazdaság vérkeringésébe a frissen demokratizálódó Keletet. Csakhogy az ő feladatuk egy nem kicsit vad, drogokkal és kiskirályokkal fűszerezett kapitalizmus kifehérítése, ami őket is korrumpálja. Ráadásul elkövetik azt a hibát, hogy a felbomló Szovjetunió nagykutyáit kisegerekként kezelik, holott mindenki tudja, hogy éppen az utóbbiaktól nem idegen az erőszak, mint megoldási formula.
A remekül felépített történet azonban nem lenne elég egy jó kémregényhez (szerintem sosem az, bár lehet, hogy e téren túllövök az igényeimmel). John le Carré aprólékosan felépített világa és szépirodalmi mondatai mindig szemet gyönyörködtetőek, a Single & Single viszont szerkezetében is figyelemre méltó. Az ügyvéd meggyilkolása kellően erős indítás ahhoz, hogy az utána következő lassú cammogáshoz megadja a kellő löketet. A közepén a főhős visszaemlékezése körül ismét felpörög a történet, a végéig pedig folyamatosan, több mint száz oldalon keresztül megy a feszültségépítés, egészen a végjátékig. A visszaemlékezések miatt pedig nagy piros pont jár a fordítónak, ugyanis a múltbéli szál jelen időben íródott. Emellett pedig le Carré erőssége, hogy nem tolja az arcunkba a magyarázatokat, igenis komoly agymunkát követel meg az olvasójától, hogy teljesen összeálljon a kép a végére.
Oliver Single karaktere szuperül sikerült. Apakomplexusa van, mivel a halott bátyja mindig mindent jobban csinált (legalábbis apu szerint), az életét a megfelelési kényszer teljesen tönkre vágta. Az iskoláit nem fejezte be és a családi cégtől is lelépett, hogy bűvész legyen. Ráadásul van egy kislánya, akit el-elvétve látogat, komoly kapcsolata viszont soha nem volt. Ennek ellenére megvan a magához való igazságérzete és képes konfrontálódni bűnözőkkel, hogy a családját biztonságban tudja. Apja, a beszédes nevű Tiger ezzel szemben korrupt üzletember, akit semmi nem érdekel a pénzen kívül, ugyanazon bűnözőkkel gond nélkül összebútorozik és nem érdekli, hogy ez a fagyi véresen visszanyalhat. Az író legnagyobb hibája általában az, hogy igazán erős és kidolgozott női karaktereket nem kapunk, holott a kémszakmában rengeteg nő dolgozott.
Csakhogy a Single & Single mindezekkel együtt sem igazán kémregény. Szó esik a hidegháború spionjainak utóéletéről és Oliver is kémmódszereket alkalmaz a regény során (itt most ne tessék lézeres atomsószóróra gondolni, csupán hazugságra és színészkedésre), viszont mégis kilóg a zsáner többi darabja közül és sokkal inkább korporatív thrillerként lehetne definiálni. Ennek ellenére John le Carré nem tud nem John le Carré-regényt írni, így most is biztosan megkapjuk ugyanazt a kőrealista kémesdit, amit megszoktunk az ötven évvel ezelőtt íródott könyveitől is.
