A WALL-E-t is rendező Andrew Stanton új filmje, az Egy szempillantás alatt (In the Blink of an Eye) egy finom sci-fi dráma, amely jóval hosszabb játékidőt is elbírna.
HIRDETÉS
Az Egy szempillantás alatt cselekménye három szálon fut, amelyek mindegyike más-más történelmi korban játszódik. Az egyik történet zord körülmények között túlélni igyekvő neandevölgyiekről szól, a másik egy jelenkori tudóscsaládot mutat be, a harmadik pedig egy nő körül forog, aki egy távoli bolygó felé tartó űrhajón él. Noha érintőlegesen kapcsolódnak ugyan egymáshoz, de valójában inkább az ismétlődő téma az, ami összeköti a párhuzamosan futó sztorikat: mindegyikben központi szerepet kap a család, illetve az, hogyan élik meg az emberek a szeretteik elvesztését.
Arról a fajta filmről van szó, amelynek nincs eget rengető története, se különösebben bonyolult üzenete – vagyis a nézőtől alapvetően csak annyit vár el, hogy élvezze az utazást, a mélyebb interpretációt teljesen ránk bízza.
Nagyívű sztorik, epikus kalandok és különleges sorsok helyett egészen hétköznapi emberi drámák bontakoznak ki a szemünk előtt. Még az űrben játszódó cselekményszálban sincsenek akciójelenetek vagy nagy izgalmak, az is egészen visszafogott, így kifejezetten hihetőnek tűnik. Tulajdonképpen az egésznek van egy erős dokumentarista hatása, mintha az Egy szempillantás alatt nem is fikciós játékfilm lenne, hanem egyszerűen néhány valós személy mindennapjait követné nyomon. Mindezek miatt kijelenthetjük, hogy nem a popkultúra-fogyasztó széles tömegeket célozza meg, hanem annak a jóval szűkebb közönségnek szól, amely értékelni tudja a művészibb, nehezebben értelmezhető alkotásokat.
Ha valami felróható az Egy szempillantás alatt kapcsán, akkor az éppen az, hogy miközben határozottan megköveteli nézőjétől a rétegfilmek iránti nyitottságot, mégis mintha próbálná kímélni az embert a játékidő minimalizálásával.
Másfél óra ugyanis kevés ahhoz, hogy részletesen elmeséljen három, egészen nagy időintervallumot felölelő sztorit, így csak a fontosabb momentumokat villantja fel a központi karakterek életéből – mint amilyen egy első együtt töltött este, egy születés vagy egy esküvő. Ez azt eredményezi, hogy nincsenek szépen kibontva a lejátszódó folyamatok, a személyek közötti kapcsolatok alakulása. Kicsit olyan, mintha rövid, a lényegre fókuszáló összefoglalót látnánk egy hosszabb filmből. Teljesen érthető és követhető, hogy mi történik, azonban az elbeszélés túlságosan száraznak hat, képtelen igazán közel hozni a befogadóhoz a karaktereket. Megtudjuk például, hogy a tudóspár jó ideig távkapcsolatban él, azonban nem láthatjuk, mégis miként sikerül ezt átvészelniük. Nyugodtan lehetett volna több időt szánni az események kibontására, hiszen aki az ilyen típusú drámákat igazán értékeli, annak valószínűleg 90 percnél tovább is fenntartható a figyelme.
A hosszán kívül ugyanakkor más panasz nem lehet a film megvalósítására.
Vizuálisan kifejezetten erős alkotás az Egy szempillantás alatt, elsősorban a gyönyörű színkezelése és jól eltalált beállításai miatt, amelyeknek igen emlékezetes képeket eredményeztek. Azt pedig külön ki kell emelni, hogy látvány és a tartalom tökéletesen illik egymáshoz: a cselekmény zömében szűk terekben játszódik, és a kamera nagyrészt közel megy a szereplőkhöz, ami egyfajta intimitást kölcsönöz a filmnek. Emellett említésre méltó az érdekes művészi megoldás, hogy az idősíkok közötti váltások esetében a különböző sztorik képei és hangjai rendre egymásba csúsznak – ami finoman, mégis elég egyértelműen arra készteti a nézőt, keressen párhuzamokat, összefüggéseket a három történetközött. Mindehhez hozzájön a kellemes aláfestő zene, amely csak néhány fontosabb pillanatban kerül előtérbe, de még akkor se válik tolakodóvá, végig megmarad egyszerre méltóságteljesnek és egyszerűnek. A dallamok tökéletesen illeszkednek a megjelenített univerzális emberi témákhoz.
Sokat hozzáadnak a filmhez a színészi alakítások is.
Rashida Jones és Daveed Diggs egyszerű természetességgel játsszák a magánéletben időnként bukdácsoló tudósokat. Igazán nagy drámai jelenet nem jutott nekik, de az ő részeik éppen azért érdekesek és jól eltaláltak, mert a szokványos, hétköznapi pillanatokat egészen életszerűen tudják megjeleníteni. Az ősemberes cselekményszálból az apát megformáló Jorge Vargast kell kiemelni, akinek nehéz dolga volt, mivel a karaktere beszél ugyan, de csak kezdetleges halandzsa-nyelven (nem is feliratozzák). Neki tehát az arcjátékra és a gesztikulációkra kellett támaszkodnia, de így is képes volt egy átélhető figurát teremteni. Még ebből a remek színészgárdából is kiemelkedik azonban Kate McKinnon, aki komika létére meglepően jól helytáll a drámai szerepben – sőt, talán a leghatásosabb jeleneteket neki köszönhetjük.
Összefoglalva tehát, az Egy szempillantás alatt egy visszafogottságában is szép sci-fi dráma, amely nem akarja ugyan megváltani a világot – és ezért nem is való minden filmfogyasztónak –, viszont remekül képes általános emberi tapasztalatokat megjeleníteni. Ha valamivel több játékidőt kapott volna, hogy elmesélhesse a három összefonódó történetét, akár hibátlan is lehetne.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
