Noha Kenichiro Akimoto animéje még kevésbé hű feldolgozása Hiroshi Sakurazaka A holnap határa című kisregényének, mint Tom Cruise filmje volt, önmagában nézve azonban egy szép, látványosan színes és megható sci-fi akciófilm.
HIRDETÉS
Van abban valami költői irónia, amikor újra forgatnak egy olyan filmet, amely arról szól, hogy a főhős újra és újra átéli ugyanazt a napot. Persze az All You Need Is Kill című anime valójában nem A holnap határa remake-je. Pusztán az annak alapjául szolgáló light novel (a japán ifjúsági irodalom sajátos, tágan értelmezett műfaja, rendszerint illusztrált young adult műveket jelent) egy újabb feldolgozása.
A Hiroshi Sakurazaka által 2004-ben írt All You Need Is Kill (magyarul csak a filmadaptáció után, annak címével kiadott) főszereplője az ifjú Keiji Kiriya, aki, miután egy szerelmi csalódást követően nem találja a helyét a világban, úgy dönt, hogy csatlakozik az Egyesült Védelmi Erőkhöz. Az emberiség utolsó mentsvárához, amely felveszi a harcot a bolygót a közelmúltban megszálló idegen faj, a gitai ellen.
A regényt először Doug Liman adaptálta filmre. A Tom Cruise főszereplésével készült A holnap határa azonban inkább csak a cselekmény vázának főbb vonalait őrizte meg: az időhurokba kerülő főhőst, az őt kiképző veterán női harcost és az idegenlények időismétlő képességét. Nagyjából ennyi maradt meg az alapműből, miközben sok szempontból hollywoodializálta is azt, kezdve azzal, hogy a film főhőse nem egy identitásválságban szenvedő kamasz. Tekintve azonban, hogy Hiroshi Sakurazaka műve nem egy túlságosan mély vagy sokrétű olvasmány, így a számos változtatás ellenére a filmre adaptálás során lényegi dolog mégsem veszett el. Egészen a végéig. Sakurazaka a fináléban ugyanis egy gordiuszi csomó módjára megoldhatatlan dilemmát helyez a szereplők elé. Egy olyan helyzetet, amiben nincsen jó választás – ezzel kissé mélyítve a regény addig „Csillagközi invázió light” jellegű hangulatát. Mert bár az egész cselekmény arról szól, hogy a főszereplő egy videójáték-karakterhez hasonlóan – a próba, hiba, ismétlés módszerére alapozva – válik egyre erősebbé, a végső konklúzió mégis az, hogy még ez sem elég. A háborúban nem lehet kizárólag nyerni. Nem lehet mindenkit és mindent megmenteni. Akármennyire jó a harcos, akármennyire pontos a taktika, mindig lesznek áldozatok és visszafordíthatatlan következmények. Ezt pedig kénytelenek vagyunk elfogadni, és együtt élni vele.
A holnap határa ugyan nem egy pontos adaptáció, de technikai (és egyéb filmes) kvalitásaiban egy kiváló, látványos, szórakoztató és a regény alapkoncepcióját remekül hasznosító akció sci-fi blockbuster. Épp ezért kár, hogy az utolsó utáni jelenetben meghátrálva az alapmű földhözragadt, tartalmasabb – és a történet belső sci-fi logikája fényében is jobb – fináléját egy tipikusan hollywoodi happy endre cseréli.
Sajnálatos, hogy a regény új, anime feldolgozása – aminek lehetősége lett volna ezt helyrerakni – szintén ugyanebbe a hibába esett. Igaz, Kenichiro Akimoto All You Need Is Kill című animációs filmjének ez legalább egy fokkal jobban áll.
A második filmfeldolgozás ugyanis olyannyira áthelyezte a hangsúlyokat a forrásműhöz képest, hogy meglepő módon még kevésbé hű adaptációja annak, mint a hollywoodi filmváltozat.
Az All You Need Is Kill anime főhőse most nem a férfi újonc, hanem a regényben (és A holnap határában is) Harctéri Szuka gúnynévvel futó Rita Vrataski, aki ott a főhős mentora volt. Most azonban ő lesz az, aki tapasztalat nélkül belecsöppen az idegeninváziós időhurokba. Ám az anime mégsem a regény/film előzménye, hiszen Akimoto ésYūichirō Kido író gyakorlatilag a teljes alapszituációt is átvariálta. Míg az eredetiben már hosszú ideje tart az emberek és a földönkívüliek között vívott háború, addig itt még csak éppen elkezdődik az. Rita ebben a változatban a Darolra keresztelt gigantikus idegen növényt kutató munkás. A rejtélyes földönkívüli organizmus épp egy éve érkezett a bolygóra, ám azóta nem csinált semmit. Most azonban hirtelen felébred, és elszabadítja vérszomjas gyermekeit. A fiatal, magának való Rita pedig hirtelen az élet-halál harc közepén találja magát. Nem is éli túl. Aztán felébred, mintha mi sem történt volna. Újra és újra mindig azon a napon, amikor kezdetét vette az invázió.
Az anime ugyan teljesen átvariálta az alapkonfliktust és a szereplőket – akik csak nevükben kötődnek eredeti énjeikhez –, ám egy aspektusban mégis közelebb áll a regényhez, mint a film: a young adult lényegében. Sőt, még young adult-osabb is, mint Sakurazaka műve.
Akimoto rendezése ugyanis sokkal nagyobb hangsúlyt helyez a főszereplő lelkivilágára, traumájára és múltjára. Noha ez a döntés első körben kicsit furának érződhet egy military sci-fi adaptációnál, de a szálak végül szépen összeérnek.
Ki gondolta volna, hogy az időhurokban történő alien mészárlásnak terápiás hatása is lehet?
Bár zavarba ejtőnek tűnhet a képzettársítás, tulajdonképpen nem indokolatlan. Rita karaktere ugyanis már azelőtt belekerült sajátos időhurkába, mielőtt az idegenek megérkeztek volna. Embertársaitól elidegenedve, a traumáitól gúzsba kötve él napról napra. A múltját sem elengedni, sem feldolgozni nem tudja, így nem is képes arra, hogy a holnapba továbblépjen. Tipikus depressziós módjára éli meg az életét és napjait, amelyek mindegyike épp ugyanolyan szürke és élmény nélküli, mint az azt megelőző vagy az azt követő. Ez a tematikai alap pedig aztán szépen rezonál a film főcselekményével. Ahogy elhatározza, hogy ki akar szakadni végre a csata videójáték-szerű hurkából, úgy lesz képes összegyűjteni az erejét ahhoz, hogy a saját életében is meg merje ezt tenni.
Ez persze nem sikerülhet egyedül, így a film is sokkal nagyobb hangsúlyt helyez Rita és Keiji kapcsolatára, és arra, hogyan segítenek egymásnak eljutni a holnapba. Akik a regényben inkább csak harcostársak voltak, most egymás szorosabb, terápiás jellegű barátai lesznek. Bár azzal kezdtem, hogy milyen kár, hogy ez a feldolgozás a regény drámai lezárása helyett inkább A holnap határa giccses happy endjét veszi át, itt ez sokkal megbocsáthatóbb. Hiszen ehhez a karakterközpontú sztorihoz sokkal jobban illeszkedik, mint egy keményvonalas military sci-fibe.
Az All You Need Is Killnek nem pusztán a tartalmi, de a vizuális megközelítése is teljesen szembemegy a korábbi filmével.
Talán a klasszikus Halo-videójátékok óta nem láttunk ennyire színes idegeninváziót. Noha a nyakigláb, kissé karikatúraszerű szereplői első ránézésre kissé torzak lehetnek, az animáció minősége egészen remek. Az ingergazdag, a szivárvány minden színében pompázó látványvilág pedig egészen üdítő a kortárs hollywoodi filmek, monoton, deszaturált visszafogottsága között. A súlyosabb drámaisága ellenére azonban alapvetően ez is egy sodró lendületű, olykor vicces akció-kalandfilm.
Akimoto animéje annyi ponton eltér a címét adó regénytől, annyira más helyre teszi a hangsúlyokat, hogy nehéz adaptációként értékelni. Így, aki arra várt, hogy most a japánok végre elkészítik a regényhű változatot, az mindenképpen csalódhat – még úgy is, hogy értelemszerűen minden szegmensében sokkal japánabb ez a feldolgozás, mint a film. Önmagában azonban egy egyedi és meglepően érdekes adaptációjaaz időhurkos témának. Egy olyan kreatív attitűdöt képvisel, amit jó lenne sokszor látni. Ékes bizonyítéka annak, hogy egy adaptációnál nem feltétlenül baj, ha csak sorvezetőnek használja az alapművet. Néha ugyanis érdemes lehet kísérletezni, kiemelni egy-egy érdekesebb aspektust és azokra fókuszálva árnyalni, esetleg újraértelmezni a forrást. Az All You Need Is Kill mindkét adaptációja ezt tette. Alapvetően jól. Így pedig jól megférnek egymás mellett, miközben önmagukban is teljes élményt adnak.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
