Majd’ 10 év után végre (?) trilógiává bővült a Szemfényvesztők-sorozat, amiben egy mágusokból álló csapat Robin Hood módjára leckézteti meg az átlagembereken élősködő milliárdosokat. Ezúttal újonc fiatalokkal erősítve lépnek ki az árnyak közül, de lehet jobban jártak volna, ha ezt a haknit már kihagyják.
HIRDETÉS
Lehet elsőre nem tűnik evidensnek, de a film médiuma a valaha volt egyik leghíresebb bűvésztrükkök közé tartozik, ugyanis már lassan 130 éve nem tudunk betelni a másodpercenkénti 24 képkocka mozgóképes illúziójával. A film hajnalán a Lumière fivérek még inkább számítottak bűvészeknek, mint klasszikus filmeseknek azzal, ahogy A vonat érkezésénél elhitették a gyanútlan közönséggel, hogy a szerelvény nekik fog ütközni, a későbbiekben kifejlesztett fény és árnyjátékok és vágási trükkök hadáról meg már ne is beszéljünk. Azonban napjainkra ez trükk már annyira a mindennapjaink részét képezi, és annyira alárendelődött a számítógéppel generált, digitális és AI szemfényvesztésnek, hogy már szinte immunisak lettünk rá, és a bűvészet is visszaszorult a gyerekzsúrokra és cirkuszokba.
Furcsamód filmes téren se vált a klasszikus bűvészmesterség egy gyakran tárgyalt topikká, egyedül az Óz, a csodák csodája és A tökéletes trükk váltak olyan klasszikusokká, amiknek lényegi részét képezi az analóg szemfényvesztés.
Így gyakorlatilag egy elég szélesen tátongó piaci résre tudott lecsapni 2013-ban Louis Leterrier rendező a Boaz Yakin és Edward Ricourt forgatókönyvéből készült Szemfényvesztőkkel, ami egy heist akciófilm volt egy csapat mágustolvajról, a Lovasokról, akik az FBI-jal és az Interpollal a nyomukban hajtanak végre bűvészelőadásoknak álcázott bankrablásokat, amikből a bevételt a közönségük körében osztják szét. A film az egyedi alapötletének, Leterrier profi és pörgős rendezésének és a kreatívan megvalósított akciójeleneteinek köszönhetően egy szolid siker lett, annak ellenére, hogy a történet enyhén szólva nem lett túlgondolva, a végső csavar pedig egy elképesztően légből kapott hülyeség volt.
A bevételek miatt a stúdió viszont zöld utat engedett a folytatásnak, ami három évvel később meg is valósult Jon M. Chu (Step Up 3D, Wicked) rendezésében, ami magasabb költségvetéssel, új arcokkal és még vadabb trükkökkel próbált rákontrázni elődjére, viszont annak gyermekbetegségeit is négyzetre emelte még hihetetlenebb mutatványokkal és még idiótább csavarokkal. Ráadásul Hollywood akkoriban a kínai piacnak erősen benyaló intézkedései is kínosnak érződtek az alibi kínai karakterekkel, helyszínekkel és mellékszálakkal. A stagnáló bevételek és negatív kritikák miatt érthetően nem erőltették az újabb felvonást, viszont a Lionsgate tavalyi botrányos mozis bukássorozata miatt égető szükségévé vált, hogy sikeres filmeket is be tudjon mutatni, így a legújabb Az éhezők viadala-előzményfilm mellett elkészült a Szemfényvesztők 3. is (eredetiben a nagyon elmés Now You See Me: Now You Don’t címet kapta).
A történet tíz évvel az előző rész után veszi fel a fonalat, mikor J. Daniel Atlas (Jesse Eisenberg) és a csapata egy múltbéli tragédia miatt már rég visszavonultak, így helyettük egy új, fiatal bűvészekből álló banda tűnik fel a színen, akik a Lovasok alteregóját felhasználva ott folytatják, ahol elődjeik abbahagyták. Atlas rossz néven veszi, ahogy Bosco (Dominic Sessa), June (Ariana Greenblatt) és Charlie (Justice Smith) visszaélnek a személyazonosságukkal, de meglátva bennük a potenciált, beszervezi őket a Szem legújabb akciójába, ami során le kell számolniuk egy dél-afrikai véreskezű gyémántkereskedővel, Veronika Vanderberggel (Rosamund Pike). Végül erősítésként megérkezik Merritt McKinney (Woody Harrelson), Jack Wilder (Dave Franco), és az előző akcióból való távolmaradása után visszatér Henley Reeves (Isla Fisher) is, hogy a régi és az új generáció együttes erővel számoljon le a milliárdos bűnözővel.
Napestig lehetne sorolni, miért teljesen fölösleges film a Szemfényvesztők 3.
Szimpla folytatásként messze túl sok idő után jött ki az előző részhez képest, ami alatt nemcsak a brandhez kötődő hype tűnt el, de a David Copperfield-féle sztármágusok még annyira se népszerűek, mint tíz éve voltak. Egy legacy sequel-szerű folytatáshoz képest pedig szinte egyáltalán nem kommentálja vagy tematizálja az eltelt évek történéseit globális vagy karakteri szinten. Ami viszont a legnagyobb pofátlanság, hogy az alkotók lényegében csak lemásoltak a második rész történetét kisebb-nagyobb változtatásokkal. Adva van egy karizmatikus színész által életre keltett, gazdag főgonosz, akit hőseink új tagok bevonásával csalnak tőrbe, és leplezik le a hatóságok előtt a stiklijeit, lényegében ugyanazon csavarok és történetszálak körítésében.
Az egyetlen eredeti hívószava a filmnek a friss hús bemutatása, vagyis az eredeti tagok és az új Lovasok összeütköztetése, ami elsőre nem hangzik rosszul a generációs különbségekből adódó súrlódások és ellentétek miatt. Ráadásul olyan ígéretes, fiatal színészeket castingoltak, mint Ariana Greenblatt (Barbie), Justice Smith (Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) vagy Dominic Sessa (Téli szünet). A probléma viszont az, hogy szinte semmit nem kezdtek a koncepció adta lehetőségekkel, és a karakterek is elképesztően alulhasználtak és érdektelenek maradtak. Van pár alibi ide-oda beszólogatás az újoncok és a nagyöregek közt, hogy az alkotók feledtetni tudják az érdemi konfliktusok teljes hiányát és a tényt, hogy a cselekmény szintjén semmi nem változna, ha gyakorlatilag kihúznák a forgatókönyvből az új figurákat.
Az se segít a helyzeten, hogy a film annyi szereplőt mozgat egyszerre – sokszor egy jeleneten belül –, hogy a gárda fele a háttérben statisztálja végig a filmet, viszont a főbb figurák is annyira elcsépelt és átélhetetlen motivációkat kaptak, ami miatt szinte senkinek se válik érdekessé vagy izgalmassá a karakterútja. Ezt még tetézi, hogy minden színész a legcsekélyebb erőbefektetéssel, arccal a pénznek hozzáállással nyomja végig a jeleneteit, akik közül egyedül talán Dominic Sessa lóg ki pozitívan az egész szórakoztatóan megírt és eljátszott színész-illuzionista, Bosco szerepében. Mellettük pedig Rosamund Pike továbbra se szabadul a hideg és ellenszenves jégkirálynő szerepektől, amik a Holtodiglan óta folyamatosan megtalálják, így az itteni karaktere hiába nem rossz, de egyedül a szörnyű dél-afrikai akcentusa miatt lehet emlékezetes.
Azonban aki talán a legnagyobb szöget veri a film koporsójába, az Hollywood egyik leglelketlenebb tucat iparosa, Ruben Fleischer.
A rendező ugyan iszonyatosan erősen letette a névjegyét anno a Zombielanddel, de visszatekintve inkább egy szerencsés véletlennek tűnik egy bénítóan középszerű filmográfiában, amit 15 éve épít rendületlenül. Hiába gyűlt össze ismét az összeszokott gárda Eisenberggel, Harrelsonnal, Fleischerrel, illetve Rhett Reese és Paul Wernick forgatókönyvírókkal, a végeredményben a varázslat és a kreativitás szikráját se lehet találni.
Továbbá ugyan a film közel 100 millióból készült, főleg az előző epizódok látványos és nagyszabású kiállításához képest érződik annyira szegényes, szürke low budgetnek minden helyszínnél, akciónál és beállításnál, amit tényleg csak egy ennyire generikus, beleszarós rendezői hozzáállással lehet abszolválni. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az öt darab író által összeszenvedett forgatókönyvben egy olyan mutatvány, fordulat vagy karakterpillanat sincs, ami kicsit is meglepő, neadjisten elkápráztató lenne. Érthető, hogy az előző film hírhedt kártyás jelenete után inkább vissza akarták rántani a realitás talajára ezeket az attrakciókat, de így meg egyszerűen ingerszegény és kiszámítható lett minden ilyen jelenet.
Ráadásként pedig érdemes kicsit elmélkedni a Szemfényvesztők mozik tematikáján is, ami a korábbi részekben a „robinhoodkodásban” merült ki, de találtak hozzá mindig egy jó aktualitást.
Az első film a 2008-as gazdasági világválságra tudott ügyesen reflektálni a Wall Street-i tőzsdések és bankok kirablásával, a folytatás pedig a techcégek egyre agresszívebb információgyűjtésére és a személyes adatok fontosságára hívta fel a figyelmet a maga bumfordi módján. A harmadik film viszont 2025-ben odáig jutott, hogy egy gyémántkereskedőt kell megfékezni, hogy ne tudja tisztára mosni fegyvernepperek és háborús bűnösök mocskos pénzét, ami a legelcsépeltebb B filmes főgonosz motiváció már lassan 40 éve. Lehetett volna értekezni a varázslat szerepéről napjainkban, a virtuális tér és az AI által leuralt világunkban az analóg, kézzelfogható trükkök és mutatványok fontosságáról, vagy hogy a bűvészek képviselnek-e bármilyen valódi értéket vagy többletjelentést a művészetükkel, performanszaikkal. Ezzel szemben az alkotók inkább a szellemi üresség mellett döntöttek, és egyszerűen csak egy csapat tisztaszívű banditáról szeretnének mesélni, akik a hiperszuper trükkjeikkel és leleményeségükkel juttatják rács mögé a 21. század tehetős gazembereit. Most és még ki tudja hány további folytatásban.
Végső soron nem beszélhetünk csalódásról, ugyanis már az előzetesekből látszódott, milyen egy fantáziátlan, se íze se bűze ipari termék lett a Szemfényvesztők 3., amivel se a Lionsgate, se Fleischer, se ez a széria nem hazudtolta meg önmagát. Egyedül a lelkes rajongóknak érdemes adni egy esélyt, vagy akik kíváncsiak a rengeteg magyarországi helyszínre és kishazánk szakembereinek a munkájára, de annyi, kategóriákkal minőségibb mozi közül lehet jelenleg válogatni, hogy tényleg magára vessen, aki erre teszi le a voksát.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
