Film

Szemfényvesztők 2. – Blöffel szúrja ki a szemed

A néhány évvel ezelőtti Szemfényvesztők folytatásában a készítők mindent elkövetnek a film élvezhetetlenségéért, de szélsőségesen hozzáállva mégis működik: csak felszínes vagy nagyon filozofikus nézőknek ajánljuk.

Egy hónapja egy kicsit nevettem azon a stábfotón, amit Mark Ruffalo megosztott és csak ő nézett ki úgy rajta, mint aki örül, hogy ott lehetet a Now You See Me 2 forgatásán. Akármennyire is nagy színésznek tartom, nem tudom, min mosolyoghatott az amerikai Röhrig Géza. A többiek arcát most már értem.

szemfényvesztők 2

A Szemfényvesztők első része 2013-ban viszonylag ügyesen ülte meg egy fenékkel a bűvészes (Az illuzionista, A tökéletes trükk) és a heist-filmek (Ocean’s 11, Olasz meló) vonatát. Egy jó tempójú, menő és szórakoztató film volt, amiben talán csak a végén volt olyan érzésem, hogy a forgatókönyvírók beavatkoztak a történet és a karakterek organikus alakulásába. A második epizódot nézve végig ez volt az érzésem: ülnek egy íróasztalnál, és jelenetről jelenetre találják ki, hogy még mi történhetne a meglévő szereplőkkel. A profi középszert lőtték be maguknak, ahogy az első résszel is, de míg néhány éve némileg túlmutattak ezen, most alulmúlták magukat. Mintha az Ocean’s-trilógia és a Másnaposok-trilógia közös, házasságon kívül született negyedik részével akarták volna kiszúrni a szemünk fényét. Ezen nem sokat segített valószínűleg az sem, hogy A hihetetlen Hulkot, A titánok harcát, és idén az Agyas és agyatlant jegyző Louis Leterrier helyett most Jon M. Chu ült a rendezői székbe, aki a Step Up 2-3-at, a GI Joe: Retaliationt, és két Justin Bieber-filmet is készített már.

A második rész szinte csak meta-filmként nézhető, ami alatt azt értem, hogy a Szemfényvesztők 2-t a filmszakma metaforájaként, de minimum a saját werkfilmjeként jó igazán, amiben a készítők semmi mást nem csinálnak, mint megmutatják az egyszeri nézőnek, hogy tényleg nem varázslat volt az előző jelenet (vagy éppen az előző film), hanem csak drága, de józan paraszti ésszel is felfogható trükk. Viszont sajnos még ez a jelentésréteg (ami lehet szándékolatlan is) sem menti meg a filmet, mert így is arról szól, hogy a moziból mára kiveszett minden varázs – elegendő pénzzel és nagy felhajtással mindent el lehet adni (vagy éppel el lehet lopni).

Tehát akármennyire is ez volt a cél, azzal hogy a fontosabb eseményeket és a szereplők motivációját mindig utólagosan semmissé teszi (úgynevezett „csavarral”), tökéletesen elveszíti a néző érdeklődését: hiszen ha minden hazugság, maga a film is, akkor már teljesen mindegy, hogy mi jön öt perc múlva, amiről utána kiderül, hogy nem történt.

Mindemellett természetesen a fentebb említett másik végletet is kielégíti: amíg a filmen nevettem vagy bosszankodtam, eszembe sem jutott, hogy mennyi dolgom lenne egyébként a mozitermen kívül, és egy rövid időre csak a figyelemért kapálódzó filmre kellett gondoljak. És ezért a felszínességért őszintén hálás vagyok.

Még hálásabb lennék, ha az adatvédelem és a 21. századi hacker-Robin Hoodok megpedzegetett témája nem maradt volna egy óriási kihagyott ziccer. Ugyanis felcsillant a remény, hogy egy mainstream film megragadja az alkalmat, és beszédtémává emelje Julian Assange és Edward Snowden jelentős szivárogtatásait, és az ezeket követő hajtóvadászatokat. Az óvatos kikacsintások azonban ennek nem adnak teret, és a metafilm-elméletemhez hasonlóan túlzásnak érezném, hogy az asszociációim miatt a filmet méltassam.

lizzy_caplan_now_you_see_me_2-2880x1800

Daniel Radcliffet a másik varázslós sorozaton kívül eddig a Kill Your Darlingsban láttam, de a költőfilm fiatal Ginsbergje ezerszer jobban indokolta a brit színészt. A hisztis méregzsák, akit ebben a filmben játszik, nem csak teljes mértékben marginális szereplő, hanem bárki el tudta volna (így) játszani – sajnos még az is eszembe jutott, hogy Elijah Wood nem ért rá, vagy csak szimplán túl creepy és nem hoz be elég tinilányt a moziba.

Az egyetlen, ami hibátlan volt ebben a filmben, az a csapat új női tagja, Lula. A nevetségesnek ható komolykodás és az inkább szomorú ripacskodás között egy humoros és nem mellesleg szociálisan érzékeny rezonőr úgy hiányzott, mint egy pohár víz a nevadai sivatagban. Lizzy Caplan nevét most már tényleg meg kell jegyezzem, mert a filmográfiáját végiggörgetve rá kellett jöjjek, hogy minimum 3 filmjét és a fiatalkori Freaks and Geeks-epizódjait is láttam. Ha eddig nem fedezték volna fel ekként, remélhetőleg új női komikaként még számíthatunk rá.

now-you-see-me-two-movie-poster-12

A Szemfényvesztők 3. részét már a 2. rész premierje előtt bejelentettek, és a film második felében is egyre inkább a trilógiává vagy sorozattá duzzadásra mutattak a jelek. Én pedig nem tudok hova mutatni, csak régi tékák régi vígjátékaira, amiket érdemesebb elővenni, mint ezt a kétórás blöfföt.

5 /10 raptor

Szemfényvesztők 2

Now You See Me 2

vígjáték
Játékidő: 129 perc
Premier: 2016. június 9.
Rendező: Jon M. Chu

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.